Világ, 1922. március (13. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-04 / 52. szám

4 1922. m­árcius 4. VILÁG választásokban, amelyeket Gömbös Gyula irányít nyíltan és hivatalosan. Azután pedig itt volna a numerus clausus kérdése és még egynéhány más kérdés... Igazán nem szívesen tesszük szóvá azt, amit most elmondottunk és elmondunk. .. „Világ" -nak sohasem volt szokása felekezetek belső ügyeit és személyi kérdéseit feszegetni, hanem ezeket is magánügyeknek tekintette, olyanoknak, amelyek a felekezet hívőinek körén túl nem tartoznak a nyilvánosság elé. Azonfelül pedig mindig az volt az álláspontunk, hogy de gustibus non est dispu­­tandum, és Székely Ferenc testvéresiesülése Göm­bös Gyulával, ez a talán kissé egyoldalú testvérné­­sütés részben ízlés kérdése. Nekünk más volna az ízlésünk Székely Ferenc helyén, de ízlésekről nem szokás, nem illik és nem is termékeny dolog nyilatkozni. Hallgatnánk tehát, ha csak a jó ízlés kérdése válnék aktuálissá Székely Ferenc dépen­­dence-szobája által. De itt mégis másról és több­ről van szó. Itt arról a látszatról van szó, hogy a budapesti zsidó hitközség elnöke által a magyar zsidóság is megnyugszik abban, hogy ezentúl­­ másodosztályú magyarrá és másodosztályú állam­polgárrá osztályoztassék ezen a földön. Itt arról a látszatról van szó, hogy a zsidóság önként elismeri az általa végzett munka másodrend­űségét, a zsi­dóság önként elismeri azt, hogy öt lazább kapcsok, szakadósabb szálak fűzik a magyar földhöz, mint Magyarország elsőosztályú állampolgárait. A zsidó­ságnak természetesen joga an ezt elismerni, a zsidóságnak joga van saját aláírásával is megerő­sítenie a capitis deminutio-járól kiállított bizony­latot, és a magyarországi zsidókérdés megoldásá­nak egyik módja bizonyára az, ha a zsidóság a maga részéről is üdvös rendszabályok gyanánt ismeri el a numerus clausus-t és az egyéb ilyen intézkedéseket. Nekünk pedig csak a demokrácia szempontjából van egy halk megjegyzésünk. A zsidóságnak joga van megtagadni Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Eötvös Józsefet. A zsidó­ságnak joga van beérni a másodosztályú magyar­sággal, a másodosztályú állampolgársággal, a má­sodosztályú emberi ranggal, joga van, noha példát nem igen lehet találni a történelemben egy ilyen adrenunciációra. Nézetünk szerint azonban egy ilyen lépés megtételéhez csak a zsidóság egészének van joga, demokratikus formák közt kifejezett akaratnyilvánítással, de nincsen joga a budapesti zsidó hitközség elnökének arra, hogy a zsidóság megkérdezése nélkül lássa el névaláírásával a numerus clausus-t és azt a fajvédelm­ii elméletet, amelyből a numerus clausus társaival egyetemben kisarjadzott. Vannak, akik úgy fogják találni, hogy a zsidó­ság és a zsidó hitközségi elnök nem egészen józa­nul járnak el, ha kívülről támogatják az egységes pártot a Gömbös Gyula által irányított választá­soknál , és megvonják támogatásukat azoktól az erős liberális pártoktól, amelyek a keresztény ma­gyarságnak egy legalább is jelentékeny részével táborukban most veszik fel a harcot többek kö­zött a magyar állampolgárok jogegyenlőségéért. Vannak, akik így fognak gondolkodni, de ismétel­jük, a zsidóságnak joga van beérnie az elmúlt harmadfél év alatt megváltozott helyzettel is. De a zsidó hitközség elnökének nincsen joga a biza­lom előlegezésén kívül előlegeznie a zsidóság alá­írását egy ilyen elismerésre és beismerésre, a zsidó hitközség elnökének nincsen joga előlegez­nie ezt az aláírást, még akkor sem, ha olyan ki­vételes formátumú egyéniség, mint amilyent Szé­kely Ferencben tisztel ország és világ. Székely Ferencnek, a bankigazgatónak, szuverén joga az, hogy Gömbös Gyula állampolgári elméletét fö­lébe helyezze Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Eötvös József állampolgári elméletének. Székely Ferenc, a bankigazgató, megfeledkezhetik arról a hattyúbeszédről, amelyet a magyar képviselőház­­ban tartott Deák Ferenc és megfeledkezhetik Kossuth Lajos utolsó nagy nyílt leveléről, am­ely­­lyel Kossuth befolyást gyakorolt a magyar politika menetére. És amire joga van Székely Ferencnek, arra joga van minden egyes zsidó hitsorsosának , csak éppen arra nincsen joga Székely Ferenc bankigazgatónak, hogy a budapesti zsidó hitköz­ség elnökének aláírásával lássa el a kívülről támo­gatásnak ezt az aktusát a budapesti zsidó hitköz­ség megkérdezése és akaratnyilvánítása nélkül. A magunk részéről nem tartjuk túlságosan fontosnak Székely Ferenc állásfoglalását és nem tartanók katasztrófának azt sem, ha Székely Fe­renc példáját követve, a budapesti zsidó hitközség tagjai tömegesen állanának sorfalat a szabó műhe­­lyek előtt a sárga folt sürgős felvarrásáért. Néze­tünk szerint ugyanis nincs, nem volt, nem lesz és nem lehet Magyarországon zsidókérdés a szónak olyan értelmében, hogy az egyik oldalon Magyar­­ország áll és a másik oldalon a zsidóság, mint két tárgyaló fél. A zsidókérdés Magyarország problé­mája, nem a zsidóságé, vagy nem csak a zsidó­ságé. A zsidókérdést Magyarország fogja megol­dani, nem a zsidókkal kötött béke, vagy egyez­mény útján, hanem megoldja azáltal, hogy vissza­tér a történelem évszázadai által megpecsételt tra­díciókhoz, visszatér Bethlen Gábor, Kossuth és a többiek hagyományaihoz. Ez a magyar politikai fejlődés természetes útja és éppen mivel ez az út természetes, az eredményen nem fog változtatni az sem, ha a liberális magyarság szembetalálja magá­val a sárga jóst önkénteseit, Székely Ferenccel az élükön. Ismételjük, nagyon nem szívesen beszél­tünk erről a kérdésről és igazán nem tettük volna szóvá azt, ha Székely Ferenc bankigazgató önként varratja fel a sárga foltot fekete kabátjára, hi­szen ez a színösszetétel esztétikailag nem is kelle­metlen. Itt nem Székely Ferencről van szó, itt nem a zsidókérdésről van szó, itt nem a sárga folt ön­kéntes vállalásáról van szó, hanem a demokrácia (A Világ tudósítójától.) Ma délután 5 órakor tar­totta a Közgazdasági Társaság vitaestjét a MFTR ta­nácstermében a „pályaválasztási tanácsb­ól. Matle­­kovits Sándor v. b. t. t., a társaság elnöke, nyitotta meg az ülést, ismertetve a kormány szándékát, hogy az új ipartörvénnyel kapcsolatban meg akarja való­sítani a Pályaválasztási Tanács régi tervét. Miután a kormány ismét elhirtelenkedve, a szakkörök meg­hallgatása nélkül akar egy olyan fontosságú kér­désben határozni, mely helyesen megoldva, talán egé­szen új irányba téríti az ország fejlődését, szükséges­nek tartja, hogy legalább itt megvitassák az anyagot. Az ostoba vétel­en Dr. Somogyi Manó egyetemi tanár tartotta meg ezután mindvégig igen magas színvonalon járó, új, ha­talmas perspektívákat feltáró előadását, melyben a kérdés több oldalát egészen új megvilágításban mu­tatta meg. — Voltaképpen szükségtelen is itt — mondotta. — a Pályaválasztási Tanáccsal foglalkozni, előadá­somban tehát csak röviden térek annak mibenlétére és inkább arra mutatok majd rá, hogy szerintem mi­képpen volna a tanács helyesen megvalósítható, úgy hogy az egyén is megtalálja boldogulását és amellett a köznek is hasznára legyen. A pályaválasztás nem­csak az egyes ember életére van döntő befolyással, hanem hatással van az állam életére is, hatással van annak belső fejlődésére, kultúrájára, közgazdaságára, sőt még külpolitikájára is. Mégis azt kell látnunk, hogy nem fordítanak gondot erre a fontos kérdésre, még mindig az ostoba véletlen dönt benne.­­ A munka tudományának nincsen még nagy múltja, mindössze is csak néhány évtized áll mö­götte. A nagytőke hosszú ideig csak a gépek töké­letesítésével foglalkozott és nem gondolt a gép mel­lett álló ember munkájának gazdaságosabb felhasz­nálására, egészen addig, míg az amerikai Frederick Winslow Taylor ki nem mondta, hogy minden egyént tehetségeinek legmagasabb fokú kifejtésére kell szorítani és hogy minden ember ott dolgozzon, ahol az a legalkalmasabb, ahol legjobban felhasznál­hatja erejét. Münsterberg Hugó, szintén az Egyesült­ Államok egyik egyetemének a tanára, fejlesztette to­vább Taylor tanítását, lélektani alapon kihatva az individuum alkalmasságát a hivatásra és a hivatás alkalmasságát az egyénre. Természetesen még nem tökéletesek az eredmények, de mégis nagy lépéssel közeledtünk a tökéletesedés felé már e néhány év­tized alatt is. Amerika, Anglia, Németország — Már évszázada, hogy szociológusok foglal­kozni kezdtek a pályaválasztás kérdésével, de meg­lehetősen szélsőséges alapon és ezt a szélsőséges megoldást karrikírozza Madách a híres phalanstere jelenetében. Saint Simon már alaposabban is foglal­kozik a kérdéssel, de modern értelemben mégis csak Amerika volt az első, amely hozzányúlt e problémá­hoz. Hogy a kérdés mindig aktuális volt az ifjúsági előtt, mutatja az a számtalan pályaválasztási köny­vecske, amely békében megjelent s mindig sok ki­adást ért el. . . Törvényhozásilag az angol­szász államok, te­hát az Északamerikai Egyesült Államok és Anglia tettek legtöbbet a kérdés megoldására. Itt igazán szinte tökéletes törvények vannak már e tekintetben. Hogy mást ne is hozzak fel, Angliában évente két­százezer ifjút helyeznek el megfelelő foglalkozási ágakban a Pályaválasztási Tanácsok. Németország­ban a mozgalom különböző helyekről indult ki, de legkorábban a nőegyletek­­ismerték föl a kérdés fon­tosságát, ugyanis sok nő került olyan helyre, amely vagy neki nem volt megfelelő, vagy ahol ő nem fe­lelt meg. Ezeknek az egyesületeknek első dolguk volt, hogy megjelölték azokat a foglalkozási ágakat, amelyekben sikerrel alkalmazhattak nőket. Német­országban hamar belátták, hogy csal­ az iskolákkal kapcsolatban lehet a kérdést megoldani, mert min­den kiképzésnek alaposnak és specializáltnak kell lennie és az 1918-as törvény már erre is fektette a fősutyt. A világháború csak fokozta a német nép ér­deklődését a kérdések iránt és közvetlenül a háború befejezése után, 1919 március 18-án hozta a porosz országgyűlés alapvető törvényét a pályaválasztási tanácsok felállítására vonatkozólag, mely kimondja, hogy minden város és járás köteles ilyeneket fel­­állítani. Nálunk 1905 óta tart fenn a Feminista­ Egylet egy ilyenszerű hivatalt, majd a háború folya­mán a Hadigondozó Hivatal is kénytelen volt egyet felállítani a hadirokkantak részére. Több fővárosi iskolában is kísérleteztek már a kérdéssel, a székes­­főváros tanácsa többször is felhívta az iskolaigazga­tók terveimet rá, azonban alapos további lépés nem történt. A Munkaközvetítő Hivatal a tanonckérdéssel kapcsolatban foglalkozott a tárggyal, azonban ezek természetesen mind csak kísérletek voltak".­­ Az új ipartörvény a kereskedelmi miniszternek felhatalmazást ad, hogy a pályaválasztás megkönnyíté­sére minden hivatási körben pályaválasztási tanácsot alakítson. Nem lehet helyeselni ezt, mert ez az erők szétforgácsolom, holott a kérdés egységesen lennne meg­oldandó. A feladatot az iskolával és a reális élettel kar­öltve lehet csak megoldani, már csak azért is, mert nem egyik elemi szabályáról, a demokráciának arról az elemi szabályáról, amely ellen vétség történt akkor, amikor Székely Ferenc nem választotta kü­lön a bankigazgatót a zsidó hitközségi elnöktől, mielőtt megtette a kétségkívül tiszta és becsületes politikai meggyőződésétől diktált lépést a tájvéde­lem rendszerének kívülről való támogatására. Szé­kely Ferenc elmulasztotta ezt a köteles diszting­­válást és ez ellen kell óvást emelnünk a demokrá­cia nevében úgy, amint óvást emelünk a demokrá­cia elveinek minden más sérelme ellen, lehet egy embert pár perc alatt megismerni. Újabban kérdőíveket töltetnek ki a tanulókkal, ez nagyon helyes lehet, de csak egy, a tanár által kitöltött megfigyelő ívvel kapcsolatban, melyhez esetleg még az iskolaorvos is csatolná megfigyelési lapját. Önállóan persze ezt a kérdést nem lehet megoldani, csak annak számos, még szintén megvalósításra váró szociális törvény megvaló­sításával, amelyek ezzel kapcsolatban vannak. A helyes pályaválasztás az országok nyugodt fejlődésének és a polgárok békés megnyugvásának talpköve. Minden tes­tület magához akarja csatolni ezeket a Pályaválasztási­­ Tanácsokat, Németországban viszont sokan egészen az iskolának a hatáskörében akarják meghagyni. Tény, hogy nagyon fontos az iskola a kérdés eldöntésénél, de egyedül reá bízni mégsem lehet a kérdést, mert az iskola nem bír gyakorlati ismeretekkel. A hivatalos kö­rök által adott tanácsok gyakran egyoldalúak, maguk­ban rejtik a széthúzás és szétforgácsolás veszélyét. Ezt a kérdést sem lehet bürokratikusan megoldani, mert akkor csak számokat produkálnának és statisztikát, csak lajstromoznák az embereket. De a platonikus ta­nács sem ér sokat, mert ha tanácsoljuk valakinek, hogy valamilyen pályára menjen, úgy ott helyet is kell neki adnunk. Egy ideálisan megszervezett ilyen tanácsot sohasem vezetné a momentán szükséglet kérdése, ez mindig csak a hivatás­politika magasabb momentumait valósítaná meg, mert ha azt nem tenné, úgy egyszerűen munkaközvetítői hivatal hatáskörét töltené be. — Hangsúlyozni kell, hogy senkit nem lehet kény­szeríteni olyan pályára, melyre nem akar menni és senkit sem lehet elriasztani attól a pályától, melyre magát szánta. Az állam érdeke és az egyén érdeke egyként fontos, de ha mégis választani kell a kettő között, akkor az első az egyén érdeke kell, hogy legyen. A vita Somogyi tanár nagy tetszéssel fogadott előadásá­hoz elsőnek Andor Endre miniszteri tanácsos, a m. kir. munkaközvetítő hivatal elnöke szólott hozzá, aki rámutat a kérdés megoldásában a munkaközvetítők fontosságára és rámutat arra is, hogy a munkaközve­títő hivatal mindig kellő súlyt fektetett a kérdésre, de sajnos, hajótörést szenvedett minden ilyen irányú működése az állam részvétlenségén. Többek hozzászólása után dr. Tuszkay Ödön emelkedett szólásra, aki kifejtette, hogy a Gyermek­tanulmányi Társaság a „Tehetségek kihasználása“ cí­men tartott előadássorozatában sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel és e megbeszéléseknek leszűrt ered­ménye most, az embergazdaságtan korában különösen aktuális, ők a kérdést úgy vélték megoldani, hogy minden városban egy állandó bizottság székelne, mely mellett egy úgynevezett repülőbizottság működne, amely azután az iskolákat járná végig és ott maga szerezné be évről-évre adatait. Mert ha a gyerekeket kérdeznénk, azok még nem tudnának ilyen nagyfon­­tosságú kérdésben ítéletet mondani. Bálint Antal szerint az irányításnak elsősorban a köz érdekében kell történnie, már csak azért is, mert hiába állapítják meg, hogy a megvizsgáltak öt­ven százaléka alkalmas a szellemi foglalkozásra, ha csak öt százaléknak van helye. Minden osztály elvég­zése után individuális pszichotechnikai lapot kell mindenkiről felvenni és később ennek alapján elbí­rálni a gyermek hivatottságát. Amióta a berlini villa­mosvasútnál ezt a rendszert bevezették, az áramfo­gyasztás tizenhat százalékkal csökkent, a balesetek száma pedig negyven százalékkal. Németországban a hadseregnél is alkalmazzák a pszichogrammokat és katonai soffőrnek, pilótának, motorbiciklistának csak olyan egyéneket alkalmaztak, akik ily módon meg­vizsgálva, alkalmasoknak látszottak és valóban igen szép eredményeket értek el. Legfontosabb tehát a ké­pességek megállapítása az objektív pszichológia alapján. A szabadságharc után ... György Endre volt földművelésügyi miniszter a következő szónok. Legfontosabb, hogy a Pályaválasz­tási Tanács ne legyen bürokrata szerv, mert nálunk, mihelyt valami hivatalos szerv, más melegágya a meg­semmisülésnek és a megcsontosodott tehetetlenség­nek. Az individuum életébe nem szabad beleavatkoz­nunk, mert az már a falanszerhez vezet. Egyszer már ment át Magyarország a pályaválasztás tekinteté­ben egy a maihoz hasonló válságon, a szabadságharc után. Akkoriban szintén tömérdek munkanélküli volt és a legkülönbözőbb röpiratok foglalkoztak a kérdés­sel, melyek között a legjobb Galgóczy István könyve volt, de bizony az sem sokat használt, mert az orvos­­ság ugyan kitűnő volt, de, sajnos, a beteg nem vette be. Angliában a szabadkereskedelemre való át­térés is éreztette visszahatását Chamberlain ide­jén, de a konzervatívok, mint később Chur­chill is, megfelelő munkás törvényekkel elejét vet­ték a nagyobb bajnak. A kérdés nagyon nehéz, pedig meg kell azt valahogy oldani, még­pedig úgy érzi, hogy a gyerekkel kapcsolatban, de sajnos, a mi tanítóságunk még nem elég erős erre a fel­adatra. Juba Adolf dr. és Nagy László dr. felszólalásai után Matlekovits Sándor elnök foglalta röviden össze az elhangzottakat s mondott köszönetet a vita részt-­­­vevőinek. • A pályaválasztás problémája Szombat M­ilanw-b­-rin

Next