Világ, 1922. szeptember (13. évfolyam, 198-222. szám)
1922-09-01 / 198. szám
Swdcesítöség is üidöUraW: Andris«?» «sl .T. Telefon 63-00, 81-90. EUUzdM laek M&gyarorsz&gb&n: Havi 300, Vi évi 680 K. KtUfSMan pottal együtt havi 300, Vi évi 1120 K. A .VILÁG* megjelenik hétfő kivételével mindennap. Egyes szám ma Budapesten, vidéken és pályaudvarok»., hétköznap 10 K, vasár» és ünnepnapo* 15 K. Ausztriában hétköznap 800, vasú és ünnepnapont 60 K. Jugoszláviában kfsz* nap 2 dinár, vasár» és ünnepnap 30/1 dinár, XIII. évfolyam £*§#©£ szám ára 10 k®r©sia Hirdetések felvételei Budapest«!! • VILÁG kiadóhivatalában, Blockner J., Blau J., Bokor, Benkö és Társa, Győrt ér Nagy, Haascnstein és Vogler RT., Tenczer Gyula, Hegyi Lajos, Klein Simon és Társa, Leopold Gyula, Leopold Comel, Schwarz József, Síkvar, Mezei Antal, Mossa Rudolf, Echstein Bernit hirdetési irodákban. Bécsben: Haasenstein és Vogler, M. Bukes’ Nachfolger, Rudolf Mosse. Errlinhau ,Ala* Kransenstrasse 88—39-Budapest, PÉNTEK 1922 szeptember 1. 198-ik szám Kiépül a demokratikus ellenzék frontja A Világ tegnap hírt adott arról, hogy a külügyminisztériumból kiszivárgott hírek és kiadott információk a külügyi feszültség enyhülésére engednek következtetni és ez az oka annak, hogy politikai körök figyelme ismét fokozottabb mértékben fordul a belső politika problémái és eshetőségei felé. Noha a pártkörökben, különösen az egységes párt helyiségeiben csak gyér számban jelennek meg képviselők és noha a politikusok igen jelentékeny része a legutóbbi napokban nem tartózkodott Budapesten, a nyugalom, amely a nemzetgyűlés üléseinek berekesztése óta a politikai életben uralkodott, csak látszólagos volt és beavatottak úgy tudják, hogy a nyugalmas felszín alatt jövő alakulások áramlásai érezhetők, olyan áramlásoké, amelyek lényegesen megváltoztathatják a politikai pártok erőviszonyait és eltolódást idézhetnek elő a kormányzat irányában is. Nincs egység az egységes pártban Bizonyos, hogy annak ellenére, hogy az egységes párt az elmúlt parlamenti ülésszak végén még tömör egységben állott gróf Bethlen István miniszterelnök mögött, ebből a tömör egységből már megindult a letöredezés folyamata, amely ha számra nézve nem is volt jelentőségteljes, mint szimptóma mégis igen figyelemreméltó, mert arra mutat, hogy A választások óta elmúlt idő növekedésére lazul a pártnak mesterséges és csak igen nehezen összekovácsolt egysége. Nyílt titok, hogy az egységes párt egyes frakcióit igen jelentős Világnézeti különbségek választják el egymástól és ezek a frakciók a párton, belül, ha nem is állnak egymással kimondott harcban, közülök mindegyik azon igyekszik, hogy túlsúlyra vergődjék és a maga akaratát tegye érezhetővé a párt irányában és ezzel természetesen az országos politikában is. Addig, amiga nemzetgyűlés előtt kisebb és alárendeltebb jelentőségű kérdések forogtak szóban, addig Bethlen István gróf könnyűszerrel tudta leszerelni az elégedetlenködöket, mert nem fontos jelentőségű kérdésben kisebb engedmények is megtették a haté inket. Mihelyt azonban életbevágóan fontos javaslattal jött a kormány — élénken rávilágít erre az adójavaslatok eddigi sorsa —, nem volt többé hatása a pártfegyelemnek, az érdekeltek nem voltak többé tekintettel az egység szükségére, hanem mindenki harcolt a maga álláspontjáért és ha a kormány áldozatokat tiltva az egyik oldalon, engedményeket téve a másikon nem igyekszik menteni a pártot és annak egységét inkább, mint az adójavaslatokat: ma aligha Ganl Gasztonon és Meskó Zoltánon kívül nem lettek volna mások is, talán igen számosan, akik a jobboldalt felcserélték volna a ballal, vagy esetleg a mérsékeltebb balközéppel. Minthogy az adójavaslatok vitájának egy igen fontos etappja van még hátra, ezidőszerint azt sem lehet még teljes bizonyossággal megállapítani, nogy az egységes párt a vita után megmarad-e mai számarányában. Tudvalevő, hogy a kisgazdák igen jelentékeny követelésükkel álltak elő és követeléseik elutasítása esetén meg nem szavazással és kilépéssel fenyegettek. A kormány oldaláról ugyane tekintetben megnyugtató hírek keltek szárnyra, amelyek az elégedetlenkedők leszereléséről és teljes megegyezéséről szóltak, a mi értesülésünk szerint azonban a kisgazdák még ma is ugyanazon az állásponton állnak, mint álltak módosító javaslataik előterjesztésekor és a pártban való megmaradásuk feltételének még mindig javaslataik változatlan elfogadását mondják. A Bottlik József, illetőleg a Szijj Bálint körül csoportosuló kisgazdák nyílt ellenzékén kívül azonban ,— mint erre már több izben rámutattunk — ott vannak még a nagy agráriusok, akik kezdettől fogva osztották Gaal Gaszton felfogását és akiknek végső magatartása csak a javaslatok harmadszori olvasásakor fog eldőlni. Ennek a felszín alatti nyomásnak is kénytelen lesz a kormány engedni, ha pártját változatlanul, mai struktúrájában együtt akarja tartani és ezek az engedmények együttvéve még a párt egységének megőrzése és az adójavaslatok megszavazása esetén is a kormány vereségét jelentik. Az adójavaslatok voltak a kormány és az egységes párt első nagy erőpróbája és a küzdelemből ma már objektíven meg lehet állapítani, hogy úgy a kormány, illetve javaslatai, mint a kormánypárt egysége megtépázva kerültek ki. Mert ha talán pillanatnyilag nem is, de a jövőre nézve igen fontos pszichológiai következménye lesz annak, hogy a kormány kénytelen volt meghajolni a pártjából eredt többirányú követelésnek. Meg fogja ez mutatni hatását későbbi javaslatoknál, különösen, amikor olyan kérdések kerülnek tárgyalás alá, amelyek nyiltáánvallásra kényszerítik az egységes párt tagjait abból a szempontból, hogy továbbra is a kurzus intézményei mellett foglalnak-e állást, vagy pedig magukévá teszik a demokratikus polgári eszméket. Ma is sokan vannak már az egységes pártban, akik nem titkolják, hogy a numerus clausus és hasonló intézmények nem felelnek meg politikai ízlésüknek és meggyőződésüknek és ezek a kérdések minden bizonnyal olyan sziklái lesznek a politikai életnek, amelyek mellett gróf Bethlen István aligha kormányozhatja el sérülés nélkül pártja egységének hajóját. A liberális ellenzék tömörülése Az egységes pártnak ezzel az egyenetlenkedésével szemben, áll az a szükségszerű erővel megnyilvánuló törekvés, amely a liberális ellenzék egységesítésére irányul. Hírt adtunk már róla, hogy a múlt kísérletei után most már elkerülhetetlen szükségét látják az ellenzék vezető politikusai annak, hogy a demokratikus felfogású politikusokat és a hátuk mögött álló liberális tömegeket egy táborba hozzák össze. A kormány legközelebbi programján olyan javaslatok szerepelnek, amelyektől az ország belső fejlődésének és a demokráciának sorsa függhet és ezek a fontos kérdések arra késztetik a liberális ellenzéket, hogy egyes nüanszbeli különbségeket, amelyek őket eddig elválasztották, félretegyenek és egységes erővel vegyék föl a küzdelmet a kormány és a kormány politikája ellen Nincs a baloldali demokratikus ellenzéknek egy olyan pártja sem, amely az egyesülés, illetve szoros együttműködés gondolata elől elzárkózna, mint azt nekünk ma arra illetékes politikusok kijelentették. A demokrata párt arról biztosította az akciót kezdeményező politikusokat, hogy a legnagyobb készséggel áll be az egységes frontba és ha végső elhatározását vezérétől, Vázsonyi Vilmostól teszi is függővé, aki ezidőszerint nincs Budapesten és csak szeptember végével tér vissza, mér eleve is kijelentheti, hogy minden egyesítésre irányuló mozgalom a párt legnagyobb készségével találkozik. Peyer Károly is úgy nyilatkozott ma a Világ munkatársa előtt, hogy a szociáldemokrata párt — ámbár ilyen fontos kérdésben a pártvezetőségnek kell döntenie —, mindig kész együttműködni azokkal, akik az igazi jogrendet és az igazi konszolidációt akarják. Kemény és éles harc Az egységes liberális front kialakulásának tehát semmiféle akadálya nem lesz és az erre irányuló tárgyalások az őszi ülésszak kezdetére már valószínűleg be is lesznek fejezve, úgy, hogy az október közepén ismét összeülő nemzetgyűlés teljesen egybeforrott, erőteljes liberális ellenzéket fog találni a kormánypárttal szemben. Az ellenzék magatartására és a polgári és szociáldemokrata pártok együttműködésére vonatkozóan egyébként a liberális ellenzék egyik vezetője a következőket mondotta munkatársunknak: —A liberális polgári ellenzéknek most egyetlenegy olyan tagja sincs, aki ne tartaná elkerülhetetlenül szükségesnek a politikai élet egészséges kialakulása szempontjából, hogy a jogrend és a közszabadságok kérdésében a polgári pártok együttműködjenek a szociáldemokraták parlamenti frakciójával. Ezt az együttműködést különben a szociáldemokraták deklarációja is könnyűvé teszi a polgári ellenzék számára. Ma, amikor olyan súlyos gazdasági problémák megoldása vár pártkülönbség nélkül az egész magyar közéletre és elsősorban a kormányzatra, hogy nem is lehet tagadnia a Slassay és Propper által felpanaszolt úgynevezett lagymatag ellenzéki harcmodort, kétségtelen, hogy a harc tempóját az a meggondolás tompította, hogy az ellenzék nem kívánta a kormány számára azt a könnyű mentséget a gazdasági helyzet orvoslásának hibáival szemben biztosítani, hogy az ellenzék magatartása miatt nem tudott és nem ért rá a gazdasági helyzet kellő enyhítésére. Másrészt mindjárt az új parlament megnyitása után olyan jelenségek mutatkoztak,, amelyek a reakció megerősödését tükröztették vissza, akik még a múlt nemzetgyűlés utolsó napjaiban és a választások előtt a legvadabb harcot vittél a keresztény ellenzék részéről a kormány ellen, nagy hajlandóságot mutattak régi reakciós törekvéseik újjáélesztésére és erre ürügyül éppen a szociáldemokratáknak a parlamentben való megjelenését használták fel. Ilyen körülmények közt a hangos kardcsörtetésnél célszerűbbnek látszott bizonyos taktikai állásfoglalás, ami noha szordinót kíván a harcmodor élességét illetőleg, viszont nem lehetetlen, hogy a közeljövőben a kemény éles harcot teszik szükségessé. H s?S A fáradt világ Mióta a válságba jutott Ford-művek újból talpraállottak és újból találnak piacot áruik számára. Henry Pord kissé elhanyagolta az amerikai antiszemita mozgalom szervezése körül kifejtett tevékenységét, és hétről-hétre írott cikkeiben az üzlet nagy alapelveit fejtegeti az amerikai zsidóuralom dokumentálgatása helyett. Ezekben a cikkekben újból a régi Ford szólalmeg, az a mechanikai munkás, akiben volt elég energia arra, hogy találmányának elkótyavetélése helyett maga használja ki üzletileg az új technikai lépést, és akiben volt elég organizátori képesség arra, hogy Amerika egyik legnagyobb indusztriális vállalatának kiépítésével egyben az indusztriális vállalat új típusát építse ki, mégpedig az ipari nagyvállalatnak egy kommerciális, technikai és szociális szempontokból nézve egyaránt újszerű típusát. Ez a régi Ford szólal meg az új cikkekben és a másik régi Ford, aki fölszerelte és útjára bocsátotta a híres békehajót, testté elevenedett szimbólum gyanánt, a nagy vizeken át... Ford cikkeiben keményen hadakozik a pénz ellen, mert a pénz csak eszköz lehet az üzletember számára, nem pedig cél. Ford tétele szerint előbb vagy utóbb szükségszerűleg elveszíti vagyonát az olyan üzletember, aki előtt a pénznek pénzre halmozása lebeg cél gyanánt, míg korlátlanul kell gazdagodnia az olyan üzletembernek, aki a pénzt a szubaltern eszköz szerepére fokozza le, az igazi nagy cél szolgálatában. A nagy cél pedig nem lehet más, mint a termelés új formáinak és lehetőségeinek kiépítése, a fogyasztás új piacainak megnyitása. Ez a tétel kissé emlékeztet Andrew Carnegie igen kevéssé őszinte vallomásaira, de a tétel alkalmazásánál már szigorú üzletemberi józansággal jár el Ford és csakugyan bebizonyítja, hogy többet kerestek azok, akik leszorították a jó minőségű ipari termékek árát, mint azok, akik például monopóliumok kiépítésével felhajtották a rossz minőségű árucikkek árát. De vannak Fordnak más érdekes tételei is, például az, hogy az ipar fejlődését semmi sem bénítja meg annyira, mint a nagy konjunktúra, és semmi nem viszi olyan erős lökéssel előre az in-adusztriális fejlődést, mint a súlyos válság. A konjunktúra idején, mikor simán, zökkenés nélkül vevőkre találnak az áruk , kiszárad az ipar invenciója, mert nincs szükség új ötletekre, új technikai megoldásokra, új lehetőségek feltárására az üzleti haszon biztosítása végett. Amikor azonban a válság évei váltják fel a konjunktúra virágzását, és az üzleti vállalatok mérlegének fölöslege deficitté változik, a hullámok között elsülyed az, aki csak a kitaposott utakon tud járni, míg az ipari fejlődés úttörői a kényszer nyomása alatt megtalálják a módját annak, hogy olcsóbban termeljenek, és így a lecsökkent vásárlóképesség mellett is biztosítsák maguknak az üzemük fenntartásához szükséges fogyasztást. Ez pedig anynyit jelent, hogy a jobb konjunktúra elkövetkezésével sokkal szélesebbé lesz a fogyasztók köre, mint volt ezelőtt, tehát az emberi jólét színvonala emelkedik minden nagy gazdasági válság által. Ezt a tételét is gyakorlati példákkal igazolja Ford, de a gyakorlati példáknak sajátságos módon kissé történeti patinájuk van, rég elmúlt és az emlékezetekből már kiveszett válságos esztendőkhöz térnek vissza, ahelyett, hogy a legújabb gazdasági válság eredményeire hivatkoznának. Pedig olyan gazdasági válsága még nem volt a modern ipar történetének, mint az, amelyből most kezd féllábbal kijutni a világ szerencsésebb fele. A régi gazdasági válságok igazolják Ford optimizmusát de most a nagy válság ellen, a vásárlóképesség csökkenésével szemben nem a termelés módszereinek tökéletesítésével és a termelési költségek lefaragásával vették föl a harcot hanem egész egyszerűen a termelés csökkentésével. Április elsején kezdődött Amerikában a szervezett bányászok nagy sztrájkja és augusztus harmincegyedikén tart még a sztrájk. A tizenháromhetes nagy angol bányasztrájk rekordját tehát nagyon „veri“ Amerika huszonkéthetes szénsztrájkjáia, amely az amerikai közvélemény és az amerikai bányavállalatok teljes egykedvűsége mellett folyik tovább. Az acéltermelés visszaesett, a gyárak redukálták üzemeiket a vasutak forgalma csökkent, a nagy széniiség éveit felváltotta a szénbőség korszaka, a szenet nem lehetett többé elhelyezni, és így a sztrájk jó alkalom az amerikai bányáknak felgyülemlett készleteik értékesítésére. Kivált rontotta a bányamunkások helyzetét az a körülmény, hogy a nyár küszöbén kezdték meg a sztrájkot a szénfogyasztás természetes csökkenésének napjaiban, és az amerikai közvéleményt nem nyugtalanítja az, hogy széntartalékok nélkül fog kezdődni a tél Hoover egyszer erélyeseit interveniált és a szénbányák államosításával fenyegette meg a bányavállalatokat, de a fenyegetésnek nem lettek következményei és a sztrájk folyik