Világ, 1922. december (13. évfolyam, 274-297. szám)
1922-12-01 / 274. szám
4 1922 december t. VTLÄG tudnak szerezni, nincsenek abban a helyzetben, hogy az akciót az eredeti keretek között támogassák. Szijj Bálintot az egységes párt ma esti értekezletén egyébként — mint fentebb megírtuk — támadás érte amiatt, hogy a közös ívet aláírta, amit Szijj Bálint nem is tagadott. A pártközi blokk megalakítása azonban mégis meghiúsult és azok az ellenzéki képviselők, akik a mozgalom élén állottak, a kormánypárti képviselők távolmaradása következtében most azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy kívánságaikat az ellenzéki szövetség elé terjesztik, amelynek programjában különben is benne van a földbirtokreform sürgős végrehajtásának követelése és amennyiben az ellenzéki szövetség hajlandónak mutatkozik a földbirtokreform végrehajtása ügyében nagyobb mozgalmat indítani, úgy csatlakoznak az ellenzéki szövetséghez. A kormánypárti elégedetlenkedők ma az egységes párt értekezlete előtt megalakították a maguk külön földbirtokreform-blokkját, kimondván Bethlen támogatását, noha azért ragaszkodnak a régi kisgazdapárt földreformjához. »••«»«••«•«taeaeeeesaoeeeee*»»»«*« Az Akadémia meg a vármegye i nemzetgyűlés ma folytatta és befejezte az Akadémia támogatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Az első felszólaló Szakács Andor volt. Szerinte sokkal jelentékenyebb összeget kellene az Akadémia támogatására szánni, mert ebből alig telik nyolc könyv kinyomtatására. Az állam évi bevétele hozzávetőlegesen 100 milliárd lehet s ebből csak ilyen nevetségesen kis összeget kap a magyar tudomány. Foglalkozik az Akadémia múltjával, továbbá Ferenc császár korával és elmondja, hogy akkoriban a képviselők leveleit felbontották, bizalmas közléseiket elolvasták. A képviselőket címek adományozásával kenyerezték le. (Horváth Zoltán: Kormányfőtanácsosok.) Ezután a Hbsburgokkal foglalkozik, akik nem engedték kifejlődni a magyar kultúrát (Horváth Zoltán: Vannak, akik visszakivánják a Habsburgokat. Strausz István: Hatalmas volt a nemzet a Habsburgok alatt Horváth Zoltán: Szolga volt Strausz István: Ma is az. Horváth Zoltán: A Habsburgok korrumpálták az országot. Nagy Ernő: A világ legkülönb népe vagyunk és most leghátul vagyunk. Horváth Zoltán: A főváros most is tüntetett. Dinich Ödön: Nem űzette meg senki őket Spontán tüntettek. Az Akadémia nem vindikálhatja magának, hogy objektív szellemben ápolja a magyar tudományt Kossuth Lajosról az Akadémia soha tudomást sem vett Az Akadémia kötelességének tartotta kiadni azt a munkát, mely egyik legideálisabb történeti alakunkat tapossa sárba. (Horváth Zoltán: Szekfü: II. Rákóczi Ferenc.) A kultuszminiszter a mohácsi vészre hivatkozott az akadémiai javaslat benyújtásánál. A mohácsi vész nem következett volna be, ha a Dózsa-lázadás utáni elnyomatás nincs. Ellenfeleinkkel csak akkor vehetjük fel a küzdelmet, ha itthon rend van. A javaslatot elfogadja. Az Akadémia a nemzeti tanácsnál Jánosi Zoltán beszédében többek között a következőket mondotta: — Mint ellenzéki politikus hivatásomat nem abban találom, hogy minden kormányjavaslattal szemben állást foglaljak, hanem a kormánytól függetlenül gyakoroljam a kritika jogát. A legnagyobb örömmel jelentem ki, hogy a javaslatot elfogadom. Ha a közelmúltban nem láttam volna, hogy a túloldal egyik vezére energikusan az asztalra csapott, midőn látta, hogy pártja tagjainak egy része tisztán lelkiismeretire hallgatva, az ellenzékkel együtt szavazott, akkor most indítványoznám azt, hogy az Akadémiának szánt segélyt emeljük föl a kétszeresére. (Felkiáltások a kormánypárton: Próbálja meg!) Amennyiben a túloldal bátorít, az Akadémia iránti elismeréstől vezettetve, indítványozom, hogy az összeget a kétszeresére emeljük föl. A háború előtt a kulturális kívánságokat a törvényhozás a nagy katonai terhek miatt nem elégíthette ki. örömmel üdvözlök egy olyan politikát, mely a szó nemes értelmében nemzeti kultúrpolitika. Csak azt kérem, hogy ne engedjem az Akadémia a politikai irányzatnak, a napi áramlatoknak, emelkedjék olyan magasságra, ahol elfogulatlanul foglalkozhat nemcsak a múlt, de a jelen kérdéseivel is. Én például nem helytelenítem, hogy az Akadémia kiadta Szekfü Gyulának A száműzött Rákóczi című könyvét, bár helytelenítem a fölényes és lekicsinylő hangot Rákóczival szemben. A Magyar Tudományos Akadémia nem zárkózik kl a kortól. Annak hullámverései az Akadémiába is becsapnak. Ezt bizonyítja a Simonyi-féle eset is. Ezt bizonyítja az is, hogy a nemzeti tanácsnál — magam is jelen voltam azon az ülésen — megjelent az Aka- 4 émia képviseletében Beöthy Zsolt, Berzeviczy Albert, Heinrich Gusztáv és engedelmességi fogadalmat leltek, bár erre nem kényszerítette senki. 1918 november 5-én pedig az Akadémia kijelentette, hogy magát az ország vezetésére hivatott nemzeti tanács rendelkezésére bocsátja. A kultuszminiszter záróbeszéde Ezután Kiebelsberg gróf kultuszminiszter reflektált a vitában elhangzott felszólalásokra. Jánosival vitázva kijelentette, hogy ő jó katolikus, de azért egyetlen felekezettel szemben sem elfogult. Majd a következőket mondotta : Ne higyyék a képviselő urak, hogy az Akadémiát csak nálunk támadják. Ezt a jelenséget mindenütt a világon meg lehet találni s ugyancsak könnyű e panaszok kutforrására ráakadni. Az Akadémia egy zártkörű testület, s így azok, akik oda be szeretnének jutni, de ezt a vágyukat el nem érhetik, emberileg érthetően csalódottnak érzik magukat Ezt a csalódásukat azután panaszokba és lamentációkba öntik. Mindenki, akinek a kéziratát az Akadémia nem adja ki, vagy akinek a munkásságát nem tekinti eléggé tudományosnak, nekimegy az Akadémiának. Mindez azonban az Akadémia lényegét és alapját nem érintheti. Nagy köszönettel tartozom a pénzügyminiszter úrnak, hogy lehetővé tette a tudományos munkák kiadása céljából, hogy 18 millióért papirost szereztem be. Több képviselő részéről elhangzott az az óhaj is, hogy más tudományos intézeteket is részesítsünk állami támogatásban. A legnagyobb készséggel óhajtok más tudományos intézetet is állami támogatásban részesíteni az idei költségvetés keretein belül. (Rassay Károly: Hol van az a költségvetés?) Csodálkoznom kell azonban Várnai képviselő úr megjegyzései fölött, hogy ellenzéki képviselő létére követeli az Akadémia részéről az elszámolást. A tv- 1994 tölén dia drágál éértetté ez íg a kénytelen ügrnék javaslatomat visszavonni, ha ezt az elszámolást kötelezővé tennék, mert ezáltal nagy csorba esne a tudomány és gondolkozás szabadságán. (Rassay Károly : És mi var, az egyéni szabadsággal !) Várnai képviselő úr utalt Korniss professzor könyvére is. A váddal nem akarok itt foglalkozni, de Korniss érdemes személyét meg kell védenem. Ugyancsak Várnai említette a népoktatás kérdését is. Mihelyt befejeztem a tudományos és kulturális ügyekre vonatkozó javaslataim előterjesztését, ide fogok állani a népoktatás problémájával is. Pakots képviselő úr az ifjúságnak az iskolai színielőadások alatt tanúsított magatartására hívta fel a figyelmemet. Ne törjünk pálcát felettünk. Gondoljuk meg, hogy mi történt az elmúlt években, mi mindenen mentek át a gyermekek, akiknek kötelességükké tették felvilágosító előadások látogatását is — annak idején. Ne tegyük felelőssé mindenért a szegény gyermeket. Gondom lesz rá, hogy a fiatalember, aki vig volt az előadáson, víg legyen az érettségin is. Pakots képviselő úr azt mondotta, hogy az én kultúrpolitikai beszédeim frázisok. Lehet, hogy az ő számára azok, de véresen komolyak az én számomra. Amikor esténként hazamegyek, úgy látom Eötvös és Trefort szobám falán függő arcképét, mint akik részvéttel néznek rám, hogy a mai rettenetes viszonyok között küzdök. Félek, hogy a társadalom azt fogja mondani, hogy az állami segítés után nincs mit tenni. Három év múlva lesz az Akadémia centennáriuma, addig fel kell ébreszteni a közönséget, hogy megtalálja szívét az adakozásra. A javaslatot elfogadásra ajánlja, amelyet a nemzetgyűlés egyhangúlag elfogad. A részletes tárgyalás során Jánosi Zoltán azt indítványozza, hogy a segítést 24 millióra emeljék fel. 48 szóval 38 ellenében a szakaszt eredeti szövegezésében fogadják el, mire az elnök jelenti, hogy a javaslatot részleteiben is elfogadta a Ház. Az ellenzék a törvényhatósági választásokért A javaslat elfogadása után Farkas Tibor és Rakovszky Iván belügyminiszter személyes polémiája után Fáy Gyula indítványát tárgyalták. Szilágyi Lajos színvallásra akarja bírni a belügyminisztert, hogy kivel akarja a közigazgatási reformot letárgyaltani, a nemzetgyűléssel vagy — úgy, miként a vármegyei gyűlésen megszavazta — a két kamarából álló régi országgyűléssel? Olyan információi vannak, hogy a kormánypártban nincs biztosítva a felsőház és a közigazgatási reform tervezete sem. Rothenstein Mór az ellen az eljárás ellen szólal fel, hogy a bizottság az új választásokat nem 1923 december 31-éig akarja kitolni, hanem a közigazgatási reform életbeléptetéséig. A reform már félév óta készül. Ki biztosít bennünket, hogy 1923-ban elkészül. Ha Rakovszky Iván fogja csinálni a közigazgatás reformját, akkor tisztújítások egyáltalában nem lesznek, mert jön a kinevezési rendszer, azokat fogják megtartani, akik kedves emberei a mostani kormányrendszernek. Ha a miniszter úgy gondolja, hogy a polgárságnak szélesebb választójogot kíván adni, akkor ezen lehet és kell segíteni. Jöjjön a Ház elé egyszakaszos javaslattal, mely kimondja, hogy a legközelebbi választást szélesebb választójog alapján, olyan alapon ejtik meg, ahogy a nemzetgyűlés létrejött. Mi ezzel meg volnánk elégedve. Rakovszky Iván belügyminiszter : A nemzetgyűlés a saját maga és tagjai jogát nyirbálná meg, ha azt mondaná, hogy a képviselőknek nincs joguk új szakaszt indítványozni. (Meskó Zoltán : Megrendelésre teszik!) Én nem láttam aggályosnak a javaslatot. Mihelyt azonban azt láttam, hogy ez ellenzék puccsként fogja fel a dolgot és azzal a kívánsággal lép föl, hogy ezeket a javaslatokat előbb megfontolás tárgyává kell tenni, készséggel hozzájárultam ehhez. A módosítás nem a kormány részéről merült fel, hanem Friedrich István tette meg a javaslatot. Világos rendelkezések helyett homályos intézkedések A 20. §-hoz Györki Imre módosítást ajánl a törvényhatósági és községi választások újból való elrendelésére a Friedrich-féle rendelkezés alapján. Rassay Károly osztja Györki felfogását, a törvényben kifejezett és világos rendelkezések vannak, tiltakoznunk kell — úgymond — az ellen, hogy ehelyett a világos rendelkezések helyett homályos intézkedéseket vegyenek fel. Le kell szögeznünk a törvényes álláspontot és fölöslegesnek tart erre vonatkozólag külön paragrafus felvételét. A belügyminiszter rendelje el új névjegyzék összeállítását és rendelje el mielőbb a törvényhatósági és községi választásokat. (Horváth Zoltán: Menjen onnan a régi munkapárt. Hajós Kálmán: Nagyon fáj ez? Nem fog könynyen menni.) Számítva arra, hogy a többség mégis el fogja fogadni a javaslatot, kiegészítő indítványt teszek, mely szerint a csonka vármegyéket vonják ki ez alól a rendelkezés alól. A javaslatot egyébként nem fogadom el. Szakács Andor: A 48-as kisgazda és polgári párt nevében . . . (Felkiáltások jobbfelől: Ilyen is van. Meskó Zoltán: Mióta a régi kisgazdapárt megszűnt, igenis van. Jánossy Zoltán: Kérjetek bocsánatot érte, hogy vagytok!) A párt nevében a javaslatot nem fogadja el. Régi felfogásukhoz híven követelik a vármegyei választásokat A régi, elavult vármegyék, melyek a nemzetgyűlést nem tartották kompetensnek, felfrissítésre szorulnak. A nemzetgyűlés tekintélyének érdekében mihamarabb fel kell oszlatni a régi törvényhatóságokat és az új választásokat el kell rendelni. ( Rassay Károly: Másfél évvel ezelőtt tapsoltak nekem, mikor ugyanezeket mondtam.) Részt kell venni a megyéknek az ország demokratikus átalakításában. Rakovszky Iván belügyminiszter lehetetlennek tartja, hogy szükségrendelet alapján történjék a választás. Reméli, hogy a jövő évben elkészül a közigazgatási reform. (Rassay Károly: És mi lesz, ha nem készül el?) Akkor a törvényhozásnak teljes szabadságában áll a választás megtartása, vagy további elhalasztása. A nemzetgyűlés a huszadik szakaszt a bizottság szövegezésében fogadta el. >«••*>« í‘«>® « »«caea»«oe»* #*>c® ® »©* c •» jHogy készül Bécsben a numerus clausus? Bécs, november 29. Gyönyörű szép szeptemberi nap volt, amikor utoljára láttam őket. Ott állottak sűrű, izgatott csoportokban, az arcuk kipirult és lázasan hadonásztak a bőrnyelű ólmosbunkókkal. Még most is emlékszem rájuk. Pedig régen volt, több mint két esztendeje. De elfelejteni nem tudom és álmomban is többször láttam már a sápadtaron megtépett zsidólányt, amint véresfejű bátyját kézenfogva vezeti végig az Egyetem-téren. Kilencszázhusz szeptember volt és Budapesten akkor nyíltak meg az egyetemek. • Most viszontláttam újra őket. Nem Pesten, hanem Bécsben. Amint ott állanak az egyetem lépcsőjén, botokkal hadonászva, mintha ugyanazokat az arcokat látnám, mintha ugyanazokat a kiáltásokat hallanám.• Délelőtt tíz óra. A Ringen, tisztes távolban az egyetemtől, pápaszemes diákok, hónuk alatt jegyzeteket szorongatva, kémlelik a láthatárt. Szabad-e a bejárat? A bejárat hatalmas, széles lépcsőjét és a kocsifelhajtó mindkét oldalát erős őrség tartja megszállva. Esőköpenyekbe, színes sálokba burkolt fiatalemberek, kezükben az ismerős botokat forgatva. Fiatal, üde arcok. Sőt talán túlontúl is fiatalok. Ők tudják, hogy kell verekedni, mi a háború, hisz a háború alatt gyakran láttak véres harctéri jeleneteket — a mozibaru. A kort és a komolyságot a rendőrök képviselik. Az intelligens arcú, nagybajszú rendőrök párosával sétálnak fel ás alá az egyetem előtt és sárga szarvasborkentyűs kezükkel szinte apai szeretettel igazítják vissza a sorból kiálló fiatalembereket. Időnként megnyílik akordon és erősebb osztagok masíroznak ki a kapun. Ezekaz összeköttetést tartják fenn a többi főiskolákkal. A kordonon egyébként csak szigorú igazoltatás után lehet átjutni. Csak a német nemzeti diákokat bocsájtják be, zsidók, szocialisták és német szabadelvűek nem juthatnak át a kordonon. A szocialista és a német szabadelvű diákság ugyanis szolidaritást vállalt a zsidókkal és ezért velük egy elbánásban részesülnek. A külföldi hallgatók távoltartják magukat az eseményektől és nem vesznek részt a harcban. Csupán az orosz, bolgár és rutén hallgatók egy, része csatlakozott a német almán diákokhoz Fiatal, szőke lány akar átjutni a kordonon. Hóna alatt hatalmas aktatáska. Egyszerre tizen is csapnak rá. Vigyorogva és kétértelmű megjegyzések kíséretében kérik az igazolványát. Pirulva megfordul és futásnak ered. A többiek nevetnek. Utolérem és bemutatkozom neki: — Hogy lehet olyan meggondolatlan, hogy zsidó létére be akart menni az épületbe? — kérdem. Könnyes szemével csodálkozva néz rám : — Ich bin doch keine Jüdin. « Tizenegy óra, őrségváltás. A jobboldali feljáró felől hatalmas éljenzés hallatszik. Száz-százötven főnyi csapat közeledik kettősrendekben a Ringen. Egy század négy szakaszba osztva. A századparancsnok segédlisztjével a járdán, a szakaszparancsnokok szakaszaik előtt. Kezükben bot, hónuk alatt aktatáska,hompagnie holt ! A sarkok összeütődnek, az aktatáskák súlyba kerülnek, a puhakalapok hátrább csúsznak a fejeken. — Direktion: Eingang, Kompagnie marsch! És a század eltűnik a kapu mélyében. * Tíz perc múlva új őrség áll a régi helyén. De ha nem láttam volna a változást, nem tudnám megkülönböztetni őket. Ugyanazok az arcok, ugyanazok a botok, mint az előbb. Ugyanazok, akiket Pesten láttam, ugyanazok, akik Prágában szerepelnek. « Hatalmas éljenzés és kalaplobogtatás. Most szegezik ki a fekete táblára a rektor hirdetményét. Mindenki tudja előre a tartalmát, de azért egy bőrkabátos ifjú hatalmas hangon olvassa és a közönsége áhitatos csendben hallgatja. Mikor ehhez a ponthoz ér, spreche ich hiemit dieser die Missbilligung aus.. a hallgatóságból kitör az öröm és a rektor dicsőségére háromszoros „hurrah" száll az ég felé. Rektor Holrat Dr. Diener egyszerre népszerű emberré lett. Delet harangoznak a szomszédos Votiv-Kirchenben, amely előtt a napokban még a munkanélküliek ezrei, kiéhezett, rongyos alakok vonultak fel munkát és kenyeret kérve, és a szabad köztársaság megszületésének emlékére elnevezett Ring des fi. Decemberen, az Universitas Litterarum VindobpfliRSil előtt elcsattan az első pofon. ( Kapj, lickó # ) Péntek