Világ, 1922. december (13. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-01 / 274. szám

4 1922 december t. VTLÄG tudnak szerezni, nincsenek abban a helyzetben, hogy az akciót az eredeti keretek között támogassák. Szijj Bálintot az egységes párt ma esti értekezletén egyéb­ként — mint fentebb megírtuk — támadás érte amiatt, hogy a közös ívet aláírta, amit Szijj Bálint nem is tagadott. A pártközi blokk megalakítása azonban mégis meghiúsult és azok az ellenzéki képviselők, akik a mozgalom élén állottak, a kormánypárti képviselők távolmaradása következtében most azzal a gondolat­tal foglalkoznak, hogy kívánságaikat az ellenzéki szö­vetség elé terjesztik, amelynek program­jában kü­lönben is benne van a földbirtokreform sürgős végre­hajtásának követelése és amennyiben az ellenzéki szövetség hajlandónak mutatkozik a földbirtokreform végrehajtása ügyében nagyobb mozgalmat indítani, úgy csatlakoznak az ellenzéki szövetséghez. A kormánypárti elégedetlenkedők ma az egysé­ges párt értekezlete előtt megalakították a maguk külön földbirtokreform-blokkját, kimondván Bethlen támogatását, noha azért ragaszkodnak­­ a régi kis­gazdapárt földreformjához. »••«»«••«•«taeaeeeesaoeeeee*»»»«*« Az Akadémia meg a vármegye­ i nemzetgyűlés ma folytatta és befejezte az Akadémia támogatásáról szóló törvényjavaslat tárgya­lását. Az első felszólaló Szakács Andor volt. Szerinte s­okkal jelentékenyebb összeget kellene az Akadémia támogatására szánni, mert ebből alig telik nyolc könyv kinyomtatására. Az állam évi bevétele hozzá­vetőlegesen 100 milliárd lehet s ebből csak ilyen ne­vetségesen kis összeget kap a magyar tudomány. Foglalkozik az Akadémia múltjával, továbbá Ferenc császár korával és elmondja, hogy akkoriban a kép­viselők leveleit felbontották, bizalmas közléseiket el­olvasták. A képviselőket címek adományozásával ke­­nyerezték le. (Horváth Zoltán: Kormányfőtanácsosok.) Ezután a Hbsburgokkal foglalkozik, akik nem en­gedték kifejlődni a magyar kultúrát (Horváth Zoltán: Vannak, akik visszakivánják a Habsburgokat. Strausz István: Hatalmas volt a nemzet a Habsburgok alatt Horváth Zoltán: Szolga volt Strausz István: Ma is az. Horváth Zoltán: A Habsburgok korrumpálták az országot. Nagy Ernő: A világ legkülönb népe vagyunk és most leghátul vagyunk. Horváth Zoltán: A főváros most is tüntetett. Dinich Ödön: Nem űzette meg senki őket Spontán tüntettek.­ Az Akadémia nem vindikálhatja magának, hogy objektív szellemben ápolja a magyar tudományt Kossuth Lajosról az Akadémia soha tudomást sem vett Az Akadémia kö­telességének tartotta kiadni azt a munkát, mely egyik legideálisabb történeti alakunkat tapossa sárba. (Hor­váth Zoltán: Szekfü: II. Rákóczi Ferenc.) A kultusz­­miniszter a mohácsi vészre hivatkozott az akadémiai javaslat benyújtásánál. A mohácsi vész nem követke­zett volna be, ha a Dózsa-lázadás utáni elnyomatás nincs. Ellenfeleinkkel csak akkor vehetjük fel a küz­delmet, ha itthon rend van. A javaslatot elfogadja. Az Akadémia a nemzeti tanácsnál Jánosi Zoltán beszédében többek között a kö­vetkezőket mondotta: — Mint ellenzéki politikus hivatásomat nem abban találom, hogy minden kormányjavaslattal szemben állást foglaljak, hanem a kormánytól füg­getlenül gyakoroljam a kritika jogát. A legnagyobb örömmel jelentem ki, hogy a javaslatot elfogadom. Ha a közelmúltban nem­­ láttam volna, hogy a túl­oldal egyik vezére energikusan az asztalra csapott, midőn látta, hogy pártja tagjainak egy része tisztán lelkiismeretire hallgatva, az ellenzékkel együtt sza­vazott, akkor most indítványoznám azt, hogy az Akadémiának szánt segélyt emeljük föl a kétszere­sére. (Felkiáltások a kormánypárton: Próbálja meg!) Amennyiben a túloldal bátorít, az Akadémia iránti el­ismeréstől vezettetve, indítványozom­, hogy az össze­get a kétszeresére emeljük föl. A háború előtt a kul­turális kívánságokat a törvényhozás a nagy katonai terhek miatt nem elégíthette ki. örömmel üdvözlök egy olyan politikát, mely a szó nemes értelmében nemzeti kultúrpolitika. Csak azt kérem, hogy ne engedjem az Akadémia a politikai irányzatnak, a napi áramlatoknak, emelkedjék olyan magasságra, ahol elfogulatlanul foglalkozhat nemcsak a múlt, de a je­len kérdéseivel is. Én például nem helytelenítem, hogy az Akadémia kiadta Szekfü Gyulának A szám­űzött Rákóczi című könyvét, bár helytelenítem a fölényes és lekicsinylő hangot Rákóczival szemben. A Magyar Tudományos Akadémia nem zárkózik kl a kortól. Annak hullámverései az Akadémiába is becsapnak. Ezt bizonyítja a Simonyi-féle eset is. Ezt bizonyítja az is, hogy a nemzeti tanácsnál — magam is jelen voltam azon az ülésen — megjelent az Aka- 4 ém­i­a képviseletében Beöthy Zsolt, Berzeviczy Al­bert, Heinrich Gusztáv és engedelmességi fogadalmat leltek, bár erre nem kényszerítette senki. 1918 no­vember 5-én pedig az Akadémia kijelentette, hogy magát az ország vezetésére hivatott nemzeti tanács rendelkezésére bocsátja. A kultuszminiszter záróbeszéde Ezután Kiebelsberg gróf kultuszminiszter reflektált a vitában elhangzott felszólalásokra. Jánosival vitázva kijelentette, hogy ő jó katolikus, de azért egyetlen felekezettel szemben sem elfogult. Majd a következő­ket mondotta : Ne higy­yék a képviselő urak, hogy az Akadémiát csak nálunk támadják. Ezt a jelenséget mindenütt a világon meg lehet találni s ugyancsak könnyű e panaszok kutforrására ráakadni. Az Aka­démia egy zártkörű testület, s így azok, akik oda be szeretnének jutni, de ezt a vágyukat el nem ér­hetik, emberileg érthetően csalódottnak érzik magu­kat Ezt a csalódásukat azután panaszokba és lamen­­tációkba öntik. Mindenki, akinek a kéziratát az Aka­démia nem adja ki, vagy akinek a munkásságát nem tekinti eléggé tudományosnak, nekimegy az Akadé­miának. Mindez azonban az Akadémia lényegét és alapját nem érintheti. Nagy köszönettel tartozom a pénzügyminiszter úrnak, hogy lehetővé tette a tudo­mányos munkák kiadása céljából, hogy 18 millióért papirost szereztem be. Több képviselő részéről elhang­zott az az óhaj is, hogy más tudományos intézeteket is részesítsünk állami támogatásban. A legnagyobb készséggel óhajtok más tudományos intézetet is ál­lami támogatásban részesíteni az idei költségvetés ke­retein belül. (Rassay Károly: Hol van az a költségve­tés?) Csodálkoznom kell azonban Várnai képviselő úr megjegyzései fölött, hogy ellenzéki képviselő létére követeli az Akadémia részéről az elszámolást. A tv- 1994 tö­lén dia drágál éérte­tté ez í­g a kénytelen ügr­nék javaslatomat visszavonni, ha ezt az elszámolást kötelezővé tennék, mert ezáltal nagy csorba esne a tudomány és gondolkozás szabadságán. (Rassay Ká­roly : És mi var, az egyéni szabadsággal !) Várnai­­ képviselő úr utalt Korniss professzor könyvére is. A váddal nem akarok itt foglalkozni, de Korniss érde­mes személyét meg kell védenem. Ugyancsak Várnai említette a népoktatás kérdését is. Mihelyt befejez­tem a tudományos és kulturális ügyekre vonatkozó javaslataim előterjesztését, ide fogok állani a nép­oktatás problémájával is. Pakots képviselő úr az ifjú­ságnak az iskolai színielőadások alatt tanúsított magatartására hívta fel a figyelmemet. Ne törjünk pálcát felettünk. Gondoljuk meg, hogy mi történt az elmúlt években, mi mindenen mentek át a gyermekek, akiknek kötelességükké tették felvilágosító előadások látogatását is — annak idején. Ne tegyük felelőssé mindenért a szegény gyermeket. Gondom lesz rá, hogy a fiatalember, aki vig volt az előadáson, víg legyen az érettségin is. Pakots képviselő úr azt mon­dotta, hogy az én kultúrpolitikai beszédeim frázisok. Lehet, hogy az ő számára azok, de véresen komolyak az én számomra. Amikor esténként hazamegyek, úgy látom Eötvös és Trefort szobám falán függő arc­képét, mint akik részvéttel néznek rám, hogy a mai rettenetes viszonyok között küzdök. Félek, hogy a társadalom azt fogja mondani, hogy az állami segí­tés után nincs mit tenni. Három év múlva lesz az Akadémia centennáriuma, addig fel kell ébreszteni a közönséget, hogy megtalálja szívét az adakozásra. A javaslatot elfogadásra ajánlja, amelyet a nemzetgyű­lés egyhangúlag elfogad. A részletes tárgyalás során Jánosi Zoltán azt indítványozza, hogy a segítést 24 millióra emeljék fel. 48 szóval 38 ellenében a szakaszt eredeti szöve­gezésében fogadják el, mire az elnök jelenti, hogy a javaslatot részleteiben is elfogadta a Ház. Az ellenzék a törvényhatósági választásokért A javaslat elfogadása után Farkas Tibor és Ra­­kovszky Iván belügyminiszter személyes polémiája után Fáy Gyula indítványát tárgyalták. Szilágyi Lajos színvallásra akarja bírni a belügy­minisztert, hogy kivel akarja a közigazgatási refor­mot letárgyaltani­, a nemzetgyűléssel vagy — úgy, miként a vármegyei gyűlésen megszavazta — a két kamarából álló régi országgyűléssel? Olyan informá­ciói vannak, hogy a kormánypártban nincs biztosítva a felsőház és a közigazgatási reform tervezete sem. Rothenstein Mór az ellen az eljárás ellen szólal fel, hogy a bizottság az új választásokat nem 1923 de­cember 31-éig akarja kitolni, hanem a közigazgatási reform életbeléptetéséig. A reform már félév óta ké­szül. Ki biztosít bennünket, hogy 1923-ban elkészül. Ha Rakovszky Iván fogja csinálni a közigazgatás re­formját, akkor tisztújítások egyáltalában nem lesz­nek, mert jön a kinevezési rendszer, azokat fogják megtartani, akik kedves emberei a mostani kormány­rendszernek. Ha a miniszter úgy gondolja, hogy a polgárságnak szélesebb választójogot kíván adni, ak­kor ezen lehet és kell segíteni. Jöjjön a Ház elé egysza­kaszos javaslattal, mely kimondja, hogy a legköze­lebbi választást szélesebb választójog alapján, olyan alapon ejtik meg, ahogy a nemzetgyűlés létrejött. Mi ezzel meg volnánk elégedve. Rakovszky Iván belügyminiszter : A nemzetgyű­lés a saját maga és tagjai jogát nyirbálná meg, ha azt mondaná, hogy a képviselőknek nincs joguk új sza­kaszt indítványozni. (Meskó Zoltán : Megrendelésre teszik!) Én nem láttam aggályosnak a javasla­tot. Mihelyt azonban azt láttam, hogy ez ellenzék puccsként fogja fel a dolgot és azzal a kívánsággal lép föl, hogy ezeket a javaslatokat előbb megfontolás tárgyává kell tenni, készséggel hozzájárultam ehhez. A módosítás nem a kormány részéről merült fel, ha­nem Friedrich István tette meg a javaslatot. Világos rendelkezések helyett homályos intézkedések A 20. §-hoz Györki Imre módosítást ajánl a törvényhatósági és községi választások újból való el­rendelésére a Friedrich-féle rendelkezés alapján. Rassay Károly osztja Györki felfogását, a törvény­ben kifejezett és világos rendelkezések vannak, tilta­koznunk kell — úgymond — az ellen, hogy ehelyett a­ világos rendelkezések helyett homályos intézke­déseket vegyenek fel. Le kell szögeznünk a törvé­nyes álláspontot és fölöslegesnek tart erre vonatko­­zólag külön paragrafus felvételét. A belügyminiszter rendelje el új névjegyzék összeállítását és rendelje el mielőbb a törvényhatósági és községi választáso­kat. (Horváth Zoltán: Menjen onnan a régi munka­párt. Hajós Kálmán: Nagyon fáj ez? Nem fog köny­­nyen menni.) Számítva arra, hogy a többség mégis el fogja fogadni a javaslatot, kiegészítő indítványt teszek, mely szerint a csonka vármegyéket vonják ki ez alól a rendelkezés alól. A javaslatot egyébként nem fogadom el. Szakács Andor: A 48-as kisgazda és polgári párt nevében . . . (Felkiáltások jobbfelől: Ilyen is van. Meskó Zoltán: Mióta a régi kisgazda­­párt megszűnt, igenis van. Jánossy Zoltán: Kérjetek bocsánatot érte, hogy vagytok!) A párt nevében a javaslatot nem fogadja el. Régi felfogásukhoz híven követelik a vármegyei választásokat A régi, elavult vármegyék, melyek a nemzetgyűlést nem tartották kompetensnek, felfrissítésre szorulnak. A nemzetgyű­lés tekintélyének érdekében mihamarabb fel kell osz­latni a régi törvényhatóságokat és az új választáso­kat el kell rendelni. ( Rassay Károly: Másfél évvel ezelőtt tapsoltak nekem, mikor ugyanezeket mond­tam.) Részt kell venni a megyéknek az ország de­mokratikus átalakításában. Rakovszky Iván belügyminiszter lehetetlennek tartja, hogy szükségrendelet alapján történjék a vá­lasztás. Reméli, hogy a jövő évben elkészül a köz­­igazgatási reform. (Rassay Károly: És mi lesz, ha nem készül el?) Akkor a törvényhozásnak teljes szabad­ságában áll a választás megtartása, vagy további el­halasztása. A nemzetgyűlés a huszadik szakaszt a bizottság szövegezésében fogadta el. >«••*>« í‘«>® « »«caea»«oe»* #*>c® ® »©* c •» jHogy készül Bécsben a numerus clausus? Bécs, november 29. Gyönyörű szép szeptemberi nap volt, amikor utoljára láttam őket. Ott állottak sűrű, izgatott cso­portokban, az arcuk kipirult és lázasan hadonásztak a bőrnyelű ólmosbunkókkal. Még most is emlékszem rájuk. Pedig régen volt, több mint két esztendeje. De elfelejteni nem tudom és álmomban is többször láttam már a sápadtaron megtépett zsidólányt, amint vére­sfejű bátyját kézenfogva vezeti végig az Egye­tem-téren. Kilencszázhusz szeptember volt és Budapesten akkor nyíltak meg az egyetemek. • Most viszontláttam újra őket. Nem Pesten, hanem Bécsben. Amint ott állanak az egyetem lépcsőjén, botokkal hadonászva, mintha ugyanazokat az arco­kat látnám, mintha ugyanazokat a kiáltásokat hallanám.• Délelőtt tíz óra. A Ringen, tisztes távolban az egyetemtől, pápaszemes diákok, hónuk alatt jegyze­teket szorongatva, kémlelik a láthatárt. Szabad-e a bejárat? A bejárat hatalmas, széles lépcsőjét és a kocsifelhajtó mindkét oldalát erős őrség tartja meg­szállva. Esőköpenyekbe, színes sálokba burkolt fiatal­emberek, kezükben az ismerős botokat forgatva. Fiatal, üde arcok. Sőt talán túlon­túl is fiatalok. Ők tudják, hogy kell verekedni, mi a háború, hisz a há­ború alatt­ gyakran láttak véres harctéri jeleneteket — a mozibaru. A kort és a komolyságot a rendőrök képviselik. Az intelligens arcú, nagybajszú rendőrök párosával sétálnak fel ás alá az egyetem előtt és sárga szarvas­­borkentyűs kezükkel szinte apai szeretettel igazítják vissza a sorból kiálló fiatalembereket. Időnként megnyílik a­­kordon és erősebb oszta­gok masíroznak ki a kapun. Ezek­­az összeköttetést tartják fenn a többi főiskolákkal. A kordonon egyéb­ként csak szigorú igazoltatás után lehet átjutni. Csak a német nemzeti diákokat bocsájtják be, zsidók, szo­­cialisták és német szabadelvűek nem juthatnak át a kordonon. A szocialista és a német szabadelvű diák­ság ugyanis szolidaritást vállalt a zsidókkal és ezért velük egy elbánásban részesülnek. A külföldi hallgatók távoltartják magukat az ese­ményektől és nem vesznek részt a harcban. Csupán az orosz, bolgár és rutén hallgatók egy, része csatla­kozott a német almán diákokhoz Fiatal, szőke lány akar átjutni a kordonon. Hóna alatt hatalmas aktatáska. Egyszerre tizen is csapnak rá. Vigyorogva és kétértelmű megjegyzések kíséreté­ben kérik az igazolványát. Pirulva megfordul és fu­tásnak ered. A többiek nevetnek. Utolérem és bemutatkozom neki: — Hogy lehet olyan meggondolatlan, hogy zsidó létére be akart menni az épületbe? — kérdem. Könnyes szemével csodálkozva néz rám : —­ Ich bin doch keine Jüdin. « Tizenegy óra, őrségváltás. A jobboldali feljáró felől hatalmas éljenzés hallatszik. Száz-százötven fő­nyi csapat közeledik kettősrendekben a Ringen. Egy század négy szakaszba osztva. A száz­adparancsnok segéd­lisztjével a járdán, a szakaszparancsnokok sza­kaszaik előtt. Kezükben bot, hónuk alatt aktatáska,­­­hompagnie holt ! A sarkok összeütődnek, az aktatáskák súlyba kerülnek, a puhakalapok hátrább csúsznak a fejeken. — Direktion: Eingang, Kompagnie marsch! És a század eltűnik a kapu mélyében. * Tíz perc múlva új őrség áll a régi helyén. De ha nem láttam volna a változást, nem tudnám megkü­lönböztetni őket. Ugyanazok az arcok, ugyanazok a botok, mint az előbb. Ugyanazok, akiket Pesten lát­tam, ugyanazok, akik Prágában szerepelnek. «­­ Hatalmas éljenzés és kalaplobogtatás. Most sze­­gezik ki a fekete táblára a rektor hirdetményét. Min­denki tudja előre a tartalmát, de azért egy bőrkabá­tos ifjú hatalmas hangon olvassa és a közönsége áhi­­tatos csendben hallgatja. Mikor ehhez a ponthoz ér, spreche ich hiemit dieser die Missbilligung aus.. a hallgatóságból kitör az öröm és a rektor dicső­ségére háromszoros „hurrah" száll az ég felé. Rektor Holrat Dr. Diener egyszerre népszerű emberré lett.­ Delet harangoznak a szomszédos Votiv-Kirchen­ben, amely előtt a napokban még a munka­­nélküliek ezrei, kiéhezett, rongyos alakok vonultak fel munkát és kenyeret kérve, és a szabad köztársa­ság megszületésének emlékére elnevezett Ring des fi. December­en, az Universitas Litterarum Vindo­­bpfliRSil előtt elcsattan az első pofon. ( Kapj,­ lickó # ) Péntek

Next