Világ, 1923. június (14. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-10 / 129. szám

2023 június 10. nese emlője tejét szívta föl jó néhány „magyar nagyság". Mindmegannyi nagy-nagy kődarab a kultúra fölségeket uraló házában. Én nem tagadom meg őket. És lengyel zsidó sarja Madame Curie ... talán csak nem a francia gloire kárára? A nacionalizm más ismeretesen vak dühében elbírta a a hollandul Van Tieghem-el egy francia természettudós-dinasztia családfőjeként és mi, az ezer évtől végre sem nagy nemzet: lapáttal szórjuk tudománnyal meg sem alapozható demagógia alapján — mivelhogy konjunkturálisan divatos, sőt hasznos — a valóban komoly kultúrmunkában messze kimagasló • kultúrerőink legjavát szerte-szét!"? Valahogy pedig, évek óta tajtékzó elvakultsággal dobzódik a tájfun a magyar kultúra rohamosan „elszikesedő", maholnap minden virágát veszejtő rónáin. Hegységeinket elvették... és ami ékesen ragyogó csúcs még itt-ott megmaradt a kultúrában.. leveri , „ébredő" jelzéssel az ..alkonyat" fokosa, sőt már a korcs-fajzás okán is. Ez a Méhely-tan tájfuni alapja, melyen megdől a szigorúan tudományos munka minden magyar és nemzetközi lehetősége az egyetemeken és az Akadémián, — de amely a lehetőségek tágra nyitott kapuival szolgál a tudományművelés államkormányzattól mindmáig képtelenül megtűrt ezernyi slendriánságoknak. Hírlik, hogy tizennyolc tanszék javadalmazása oszlik meg, sub titulo „helyettesítés", egyedül a bölcsészeti karon, holott van tanszék, melynek ordináriusa alig tekinthet hallgatóságra a maga tanszékén. Egy másik, a tudomány kultuszára hivatott tanszék kitűnően fölszerelt intézetének a kulcsát zárja el a fiókjában, mint (talán csak nem e címen „díjazott") helyettes, hogy az egyetemi autonómia nálunk oly hazugul megtévesztő alapjain „pár , force vadászat" rendezésével pusztítsa és hajtsa el az illető tanszak művelésére hivatott erőket, s ha mindjárt, a szibériai hadifogság a „helyettestől" soha nem ismert lakatjain átgyötrődve is könyörög bebocsátásért a tudományművelésre közpénzeken fentartott állami intézmény ajtóin... Mi ez, ha nem tájfuni erőszakoskodás és „kormányhatalmi gyöngeség" holmi „professzori fideicomissumok" tovább nem tűrhető jegyében ! Kezemben van egy testes füzet, rengeteg privatus költség áldozatával ama professzor képével, akinek szorgalma világszerte megbecsült intézményt alkotott, akinek előadásain, velem együtt, lelkesedni tudott a zseniális ifj. Jankó János ... és ezt az egyetemi intézetet hét lakat alatt zárva tartják , és e falakon kívül rekesztett erők teremtik elő a szóbanforgó kiadványt, melynek láttára lelkes örömmel nyújt békejobbot a francia.. .. a magyar „exotto" megtagadja. Meg kell borzadnia a kultúrléleknek, hogy mindez és hasonló — dehogy is tud róla a kultúrpolitikai középutakat keresgélő Klebelsbergi kultuszminiszter ! — „állami támogatás" címén rengeteg pénz- és emberáldozattal jár Hasonló példa van elegendő. Eötvös Lóránd, az egyetlen tiszteletreméltó arckép-leleplezési egyetemi ünnepélyén tudtuk meg, hogy Klebelsberg Kuno gróf—bocsássa meg a természetbúvár részéről a jogosult epithetont — jogászi terheltségével is meg tudta látni a berlini „Hauptversammlung der Kiliser-Wilhelm- Gesellschaft zur Förderung der Wissenschaften" kultúrjelentőségét e nagy világon, hol a felekezeti és osztálykülönbözetek mai hekatombáin túl emelkedő szellemi munkásnak csak nálunk nincs helye és ahol, már mint nálunk, a M. T. Akadémia és az Egyetem hihetetlenül elfogult „hangadói" sejtelemmel sem birnak a „Kaiser-Wilhelm- Institut für Biologie" óriási jelentőségéről. Különben nem volnának hermetice lelakatolva a tanári hitbizományként izturpált tudományos intézmények, hová tilos a belépés a tudományművelődés napszámosának akkor is, ha könyvet kér ... Megtagadására van, in ultima analysi egyetemek anatómiája kimnai bástyájára való hivatkozással, ezernyi kifogás. Amondó vagyok, hogy a miniszter tegye revízió tárgyává a könyvek, folyóiratok beszerzését célzó tudományos pótlékok ügyét. A könyvek és folyóiratok „lakatra" kerülnek és ezernyi könyve és évtizedeken át fölvágatlan folyóiratja halmazában szellemi meddőségben tetszeleg az alkotásra képtelen professzor. Udvari tanácsosok (leleplezett és ezen túl netán leleplezendő) képei során tapasztalásból ismerek jó néhányat ebből a kategóriából, — mentségükre essék szólván, legalább azzal a minimális jóakarattal, hogy legalább másokat hagytak „dolgozni". Az alkotás vágyát, intézményeken kívül a szellemi termelés belső világában afféle veleszületett erejét az embernek, a „numerus clausus" sohasem ölneti meg, legfeljebb mesterségesen korlátozhatja: az emberiség egyetemes kárvallására. Elismerem a „numerus clausus" fizikai erőkön felülálló biológiai hatalmát az Élet egyetlen pontján: a különb munkateljesítmény árán. Ennek hatalma az, amely akár tetszik valakinek, akár nem, a felekezetre és fajra való tekintet nélkül könyörtelenül selejtez- Ez az a tájfun kilengéseket pacifiáló erő, amely érvényességre jut a földi élet VILÁG ezernyi évein át a tengeren és földön és amely mindig is megtalálja azt a bizonyos középutat, akár a kultúrpolitikában, amelynek — a magyarban immár veszedelmesen nemzetveszejtő — oitlosas circulusában a német-zsidó Ehrlich mellett csorbírtatlan dicsfény gloriolájával állja meg helyét a valóban elfogult nacionalizmus piedesztálján, példának okából Pasteur, a nagy francia. A nemzetiség, a faj és a felekezetnek a tudomány quasi elméleti tantételein alapuló feszegetéseivel nálunk ideig-óráig ..agyon lehet verni" a magyart szerető Ehrlicheket. Minden vigasztalásunk, sőt hitünk a kultúrában) való kiegyenlítő középút közeli megtalálásában az az egyetlen, szinte komikumszámba menő momentum, hogy ,,pseudo- Pasteurök“ szenilis játékot űznek az efféle játékra soha nem kapható komoly tudósokkal. — akik majd csak találkoznak, ha a kormány is úgy akarja, ama bizonyos közép és kultúrailag járható „középutakon". A ki és bevándorlás nagy gondja f él Világ tudósítójától.) A kivándorlás és a bevándorlás kérdése óta majdnem minden államot foglalkoztat. Ez a kérdés, természetesen, az amerikai Egyesült Államokban a legégetőbb. De nem csupán az amerikaiak számára, hanem mindazoknak az államoknak a szempontjából is, amelyeknek területéről a lakosság egy része az ígéretek földjére szeretne váldorolni. A most érvényben levő amerikai bevándorlási törvény szerint, tudvalévően, minden nemzetiségből csak annyian tehetik a lábukat az amerikai földre, hogy a számnak az 1010-ei esztendőben az Egyesült Államokban élt illető nemzetiségeknek a három százalékát meg ne haladja. Ez a törvény 1924 júínius 311-ig marad érvényben. Tehát még egy teljes esztendeig. De az agitáció már most megindult, vájjon továbbra is érvényben maradjon ez a törvény és ha nem, miképen módosítsák. Az acéltrust híres vezérigazgatója, Garg hatalmas mozgalmat indított a törvény megváltoztatására. —Nincs többé szükségünk erre a drákói törvényre — mondotta legutóbb egy politikagyűlésen. — Európa már lehiggadt annyira, hogy az embereit ismét bebocsáthassa!. Ha azt akarjuk, hogy gazdaságunk meg ne bénuljon, jobban ki kell nyitni a kapuinkat. Tanulatlan munkásokra rendkívül nagy szükségünk van. Maholnap a gyárak megállanak, ha nem lesz elég emberanyagunk. Reed szenátor szintén behatóan foglalkozik az emberanyag kérdésével és már törvényjavaslatot is készített a régi törvény módosítására vonatkozóan, öt százalékra szeretné fölemelni a régi háromszázalékos gyotstt. De ugyanakkor az Amerikában lakó nemzetiségeknek nem az a száma lenne mértékadó, amelyet 1910-ben állapított meg az amerikai statisztikai hivatal, hanem az, amelyet 1890-ben állítottak össze. Ennek az a lényeges következménye volna, hogy az észak-európai országok arányszáma rendkívül megnövekedne, míg a délkeleti országoké csökkenne. Most 867.803 európai vándorolhat be Amerikába, míg Reed szenátor javaslata szerint ez a szám 403.143-ra emelkedne. Az emelkedés tehát nem túlságosan nagy, csakhogy az egyes nemzetiségek között való eloszlása tetemesen módosulna, így például Németországból most 67.607 ember vándorolhat Amerikába. Az új terv szerint 128.067 ember vándorolhatna, be. Nagybritannia most 77.642 lakosát küldheti Amerikába. Ha Reed javaslatát elfogadják, 106.146-ot küldhet. A délkeleti országokból való bevándorlás viszont tetemesen megcsappanna. Olaszország most 42.667 bevándorlóval szerepelhet. Az új javaslat szerint csak 9077 olaszt engednének be Amerikába. Oroszország mostani bevándorlási száma 21.113, — a jövőben ez 4978 lesz. A gyárosok szövetsége nincs megelégedve Reed szenátor törvénytervezetével. — Nekünk még ennél is sokkal szabadelvűbb bevándorlási törvényyell - adták ki a jelszót, s a sajtóban nagy propagandát is csapnak a szabadelvű bevándorlási törvény mellett. Ennek a propagandának eddig alig van hatása. A közvélemény határozottan a bevándorlás ellen foglal állást. Azt mondják, hogy a bevándorlókat, főképen pedig a déleurópai országitól jövőket, ez amerikai föld csak igen lassan képes asszimilálni és ha gátat nem emelnek a beözönlésük ellen, az amerikai Egyesült Államok amerikai jellegét nagy veszedelem fenyegeti. Ez a közvélemény ma még oly erős, hogy semmi reménység nem lehet arra, hogy akár Gary vezérigazgató, akár ar gyárosok egyesülete keresztülvihessék « saját akaratukat. " * A kivándorlás kérdése Kanadát, ezt a másik nagy tengerentúli államot éppen olyan élénken foglalkoztatja, mint az amerikai Egyesült Államokat. itt is munkáskezekre van szükség. — A mi legnagyobb bajunk az, — nyilatkozott ebben a kérdésben a bevándorlási hivatal igazgatója, — hogy nem azt az anyagot kapjuk, amire szükségünk van. Az anyaország, Anglia, szívesen küldene embereket, küld is, csakhogy nekünk nem akármilyen ember kell. Anglia fölépen ipari munkásainak fölöslegétől és a középosztályának attól a részétől szeretne megszabadulni, amely otthon elhelyezkedni nem tud. Nekünk azonban földmívesekre van szükségünk. Van ugyan rá példa, hogy iparosból és középosztálybeliből jó földmíves válik, de, sajnos, ez nem általános szabály. Ezek nem igen tudják megszokni a földet és ha idejönnek, proletársorsba jutnak. Éppen ezért nem tudom eléggé nyomatékosan hangsúlyozni, vegyék tudomásul ,az egész világon, hogy Kanadába csak az jöjjön, aki ért a föld megműveléséhez. Kanadának azt a vágyét, hogy földmíveseket csalogasson a földjére, jelzi a kormánynak az a határozata is, hogy felfüggesztették az 1911. június 19-én kelt rendeletet, amelynek értelmében német, osztrák és török alatt valók nem köthetnek ki kanadai kikötőben. Ezentúl azokat, akik ezekből az országokból jönnek, szívesen fogadják, feltéve, ha földnimunkás. Kanada már régebben szerződést kötött Svájccal, hogy a svájci kirándulókat a berni kormány Kanada felé irányítsa. Ezek a kivándorlók csak földművesek lehetnek. A kanadai kormány húszezer svájcira számít és ennek az első csapata már meg is érkezett Halifaxba. A kivándorló svájciakat szigorú kihallgatás alá vetették. — Résztvettek-e valamilyen módon a háborúban ? — faggatták őket, — nem voltak-e tagjai valamilyen pán-germán klubnak ? Nem követtek el valamit az entente-hatalmak ellen ? A svájci kormány ügynöke, Becker Frigyes, erélyesen felszólalt a kérdezősködések ellen és rámutatott arra, hogy ez nem volt a megegyezésben, a svájciakat minden feltétel nélkül be kell ereszteni.. A felszólalásnak meg is volt a hrtás® és azóta a svájci bevándorlókat nem zaklatják. A kanadai kormány nem áll meg a húszezer svájcinál. Az utóbbi esztendőkben sok vasúti vonalat építettek, nagy tőkéket fektettek bele ezekbe a vonalakba és ezeket egyrészt kamatoztatni, másrészt törleszteni szeretnék. A szakértők véleménye szerint ez csak úgy lehetséges, ha a megélénkített bevándorlás által a vonalak forgalmát növelik és az élénkebb exportot lehetővé teszik. A vasutak mögött álló érdekeltségek tehát erősen támogatják a kormányt abban a törekvésben, hogy a bevándorlást „tűzsel-vassal" lehetővé tegyék. Erre még az a körülmény is kényszeríti őket, hogy a munkáskezek után esepedő Kanada saját fiai sűrű csapatokban vándorolnak ki az amerikai Egyesült Államokba. A legutolsó statisztika havi 10.000 főre teszi azoknak a kanadaiaknak a számát, akik otthagyják a hazájukat és Amerikában keresnek új otthont. Vannak szakmák, amelyeknek már egyharmada kivándorolt. Még aggasztóbb, hogy főképpen az ifjúság veszi a vándorbotot a kezébe. A kanadai hatóságok minden módon igyekeznek ezt a vérveszteséget megakadályozni. Az iskolákban hazafias napokat rendeznek, amelyeken arról oktatják a gyermekeket, hogy a hazát elhagyni, a legnagyobb vétkek közé tartozik. — Esküdjetek meg, — igy végződnek ezek az előadások, — hogy soha el nem hagyjátok a ti drága hazátokat. — Esküszünk ! — kiáltják a gyermekek lelkesedéssel. Lehet, hogy ezek a gyermekek megtartanák az esküjüket, az apjuk azonban egyelőre engedannak a csábító szónak, amely Amerikából hangzik át. Egész Kanadát elárasztják az amerikai folyóiratok és képeslapok és ezek azt a nagyszerű életet tárják a kanadaiak elé, amelyet az Amerikai nyújt a lakosainak. Ez a vérveszteség rendkívül súlyosan érinti Kanadát. Különösen az aggasztja az államférfiéit is, hogy míg az igazi kanadaiak kivándorolnak , míg a bevándorló európaikaból igazi kanadaiakat nevelnek, addig a nyugati részeken lassan, az ázsiaiak terjeszkednek el. A mindössze 500.000 lakost számláló Brit-Kolumbiában már 1.000 kirmi, 17.010 jogán és 10O0 indus él. Ezek az ázsiaiak körülbelül 30.000 acrelt vásároltak össze, körülbelül ugyanannyit béreltek ki. A kínai és a japán gyermekek iskolákba járnak. Seattjeben a legtöbb szálló a japánok kezében van. Egyáltalán, Nyugat-Kanadában a kereskedelem árai lassanként az ázsiaiak lesznek, sőt a kínaiak még a bankokra is ráfeküdtek. Elképzelhető, mily aggodalommal szemléli a kanadai kormány ezeket a tüneteket. * Ausztráliának szintén a bevándorlás a legnagyobb életproblémája. Az ausztráliai államszövetségnek 1911-ben 4.673.868 lakosa volt. Tíz év múlva ez a szám 5,510.229-re növekedett. Évente tehát mindössze 1,87 százalékkal szaporodott a lakosság. Ha a szaporodás ebben az ütemben folytatódik, akkor harminckét esztendőre lesz szükség, míg a lakosság száma 16 millió és hatvankilenc esztendőre, míg a lakosság száma 20 millió lesz. Holott Ausztrália kényelmesen el tudna tartani akár 100 millió embert is. S annak ellenére, hogy ily gyér lakosságú, a városai túl vannak tömve. Mindenki csak a városba tódul, a falura senki sem akar menni. Ez az oka annak, hogy Ausztrália görbe szemmel néz az iparos bevándorlókra vagy azokra, akiknek — finom a kezük. Éppen úgy, mint Kanadában, itt is ez a jelszó járja : — Csak földmíveseket engedünk be. A többiek maradjanak ott, ahol vannak. A szakszervezetek legutóbbi gyűléséről táviratot küldtek a londoni szakszervezetek elnökségének és ebben figyelmeztették az angol elvtársakat, ne jöjjenek Ausztráliába, mert nem találhatnak mankót és a legszomorúbb sors -- __________ Vasárnap a Moiti Miai'ina . j vár rájuk. Aki nem tud a földön dolgozni, jobb ha nem indul útnak. Az ausztráliai viszonyok abban is hasonlítanak a kanadaiakhoz, hogy az ázsiaiak ide is beszivárognak. — Ha nem tudjuk fehér bevándorlással ellensúlyozni — mondotta erre vonatkozóan a Commonwealth egyik minisztere —, akkor a sárgák előbb-utóbb megesznek bennünket. Célunk az, hogy minden kínai vagy japán bevándorlóra legalább 100 fehér essen. Ha ezt nem tudjuk elérni, csak idő kérdése, mikor kerekednek felül a sárgák. Az angol kormány jóformán azt se tudja, hol fogja meg ezt a tüskés kérdést. Az anyaország felesleges iparoslakosságát és középosztálybelijét nem fogadják el tőle, míg a földmíveléssel foglalkozó kivándorlás ellen az angol mezőgazdasági érdekeltségek erélyesen tiltakoznak. Kíván ennek a kérdésnek másik oldala is. A gyarmatok is azt kívánják az angol kormánytól, hogy az ő mezőgazdasági terményeiket előnyben részesítsék. Az angol farmerek szövetsége ebben veszedelmes konkurrenciát lát és éppen oly erélyesen tiltakozik a kedvezmény megadása ellen, mint a földmíves kezek kivándorlása ellen. • Sem kedvezményt, sem munkáskezet nem adunk a gyarmatoknak. Eleget segítettük őket, boldoguljanak úgy, ahogy tudnak. A többször bevált híres angol politikai művé-.szetre lesz szükség, hogy ezeket a kényes problémákat megoldhassák. Martirago pusztulása Marius pedig ott ült Karthágó romjain, a tenger felé nézett és siratta a várost, amelyik elpusztult. ... A legenda így mondja el végzetét a városnak, amely büszkén állott a Földközi-tenger partján és diadalmasan mosolygott le a tengerbe hatalmas palotáival, nagy üzleteivel és pompázó szépségével. A legenda szereti tömöríteni a dolgokat, szereti rövid pár napba öszszefoglalni hosszú időknek, esztendőknek és évtizedeknek eseményeit, mint ahogy az ősi képzelet szerint is hat nap alatt teremtő az Úr a világot és egy nap kellett neki, hogy megtermékenyüljön növényekkel a föld, egy nap kellett neki ahhoz is, hogy benépesítse allétokkal a rengeteget. A legendában egy évszázad csak egy nap és a legenda szerint, amikor Marius katonái bevonultak volt Karthágóba, már nemcsak megpecsételődött ennek a vámosnak a sorsa, hanem elkövetkezett pusztulása is. Rómát a vandálok pusztították el, hadaik keresztülvonultak a városon, gyújtogattak és fosztogattak és a régi Róma romokba omlott össze, ... Az aprólékos és szorgos kutatás már megállapította, hogy a rómaiak pusztító hadjárata után Karthágóén még évszázadolan át élt és tengődött, felgyújtott és leperkélt házai fölött még éltek az emberek, még igyekeztek üzérkedni és kereskedni és még igyekeztek volna hajóikkal kijutni a tengerre és elmenni Hispánia búzát termő gazdag földjére, Massilia borban gazdag dús kikötőjébe és fel Britannia mellett az Északi-tenger borostyánfemnő vidékére. Üggdo Róma gőgös és számító büszkeséggel nemcsak megalázta Karthágót,, de lebéklyózta és leigázta is, súlyos adókat vetett rá, meggátolta és megakadályozta forgalmát, vámokkal sújtotta kereskedelmét és mindenekfölött majdnem a semmivel tette a pénzét, amely pedig annak tőtte , jobb és értékesebb, különb és gazdagabb érték volt a kis Róma talentumánál. Karthágó polgárai hiába küzködtek, hiába dolgoztak, annál jobban szorította őket a római béklyó és minden küzdelmük, minden vetélkedésük, minden munkájuk egyre kevesebb lett arra, hogy megszerezzék maguknak minden nap szerény szükségletüket. Hogy a büszke palotákat újra felépítsék, hogy a drága házakat kijavítsák, hogy a düledező hatalmas oszlopokat kicseréljék, hogy az omladozó tetőket újakkal helyettesítsék : arra már nem gondolhatott Karthágó népe, mert mindjobban össze kellett húzódnia, mindjobban el kellett hagynia a régi házakat, mindjobban menekülnie kellett a beömlő falak közül, mert elvették a hajóit, amiyek köveket hozhattak volna neki messzi Hispániából, és elvitték a tevéit, amelyek addig szállították számára a meszet a tuniszi hegyek közül. Az utcákat, amelyeken márványköveken járt * karthagói polgár, lassankint _ beborított* a Szahara pora és a fórum kövezete eltűnt és vízállásos gödrökben lubickolták száz esztendő múltán a karthágói gyerekeit. Karthágó nem tudott feltámadni. Karthágó nem tudott újjáépülni, Karthágó nem tudta megmenteni múltját, mert Karthágótól elvették az ételét és Karthágótól elvették a levegőjét. A legenda nem ismeri az időt, a történelem ■ sins túlságosan, öt évszázad múltán a vandál hadak vitték el színtáronképpen a győztes Rómától az életet, a vandál erő igázta le a diadal-, más várost és a vandál akarat akadályozta meg, hogy Róma népe újraépíthesse Jupiter templomának beszakadt tetejét és új födelet adjon a Colosseum hatalmas épületének és új márványokat tegyen a Thermák összeomlott márványai helyére. Karthágó lassan omlott össze s a régi Róma köveiből is még a XV. században is építették az új várost, amely nem volt többé a régi. ... A Tompa uccában leszakadt egy folyosó, agyonütött egy házmesternőt, a múltkor a Csányi Uccában szakadt le egy másik és ott meg néhány embert: utcákon ha megysz, itt is, ott is látod miként omladoznak a házak, régi sima úttestekben gödröket vájkál az idő és büszke paloták homlokzata fájdalmasan ígéri az enyészetet. Lehet-e, szabad-e hinni új lendületben és új emelkedésben, amíg Róma azt hiszi, hogy el tudja pusztítani Karthágót és amíg Róma azt hiszi, hogy nem jut majdan ő is Karthágó sorsára, mint ahogy arra kell jutnia, mert a pusztulás nem áll meg magában, mert : pusztulások épp olyan logikája van, mint a teremtésnek és mint az alkotásnak ...