Világ, 1948. augusztus (950-973. szám)

1948-08-26 / 969. szám

6 1048 augusztus 26 Szigorúan ellenőrzik a pékek munkájét Helyszíni vizsgálatok Néhány nap óta a közönség kö­réből panaszok hangzanak el amiatt, hogy a kenyér minősége megromlott. A pékek azt hangoz­tatják, hogy a malmoktól nem kapnak megfelelő lisztet. Ezzel szemben felmerült az a gyanú, hogy néhány sütőiparos az előírás­nak meg nem felelő arányban ■ ke­veri a sütéshez felhasznált anya­gokat. Fodor Gyula alpolgármes­ter utasította a közélelmezési ügy­osztályt, hogy szigorúan ellen­­ es kenyér minőségéről őrizzék a pékek munkáját. A fő­város vegyészeti és élelmiszer­­vizsgáló intézetének ellenőrei helyszíni vizsgálatokat tartanak a pénüzemekben, ah­iol mintákat vesz­nek a sütött kenyérből és e min­ták megvizsgálása során ellenőr­zik a felhasznált anyag minőségét és a keverési arányt. A szabályta­lanságot elkövető pékek ellen megindítják a legszigorúbb eljá­rást. TARKA SPORT KRÓNIKA AZ OLIMPIAI CSAPATBAN a Beszkártnak több alkalnazottja szerepelt, Ferencz Károly, Szívós István, Mitró György, Mezősi Tibor, Zsíros Tibor, Nagy Bá­lint, Nyéki Imre, Temesi Judit és Toldi János. A Baszkért olim­pikonjait előléptetésekkel, érté­kes ezüst jutalom tárgyakkal és díszoklevéllel jutalmazta. Házi ünnepség keretében most ünne­pelte a Beszkárt vezetősége és a Közlekedési Alkalmazottak Sza­bad Szakszervezete a Beszkárt olimpikonjait, akiknek nevében Ferencz Károly, a birkózás olim­piai III. helyezettje mondott kö­szönetet.­­* OLASZORSZÁGBA KÉSZÜL Berzi Sándor és Nagy István, a Vasas két ismert nevű játékosa. A Labdarúgó Szövetség elnöki ülésén tárgyalták a kivándorlási ügyet, nem adták meg a hiva­talos engedélyt a távozáshoz.­­ * A LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG amnesztia határozatot hozott az egy évnél rövidebb időre eltit­olt futballisták ügyében. A Játékve­zetők Testületének elnöksége kö­zölte a Viág­gal, hogy az új baj­noki idényben az NB I-ben titkos já­ékvezető-küldés lesz. Kimentet, az Újpest csatárát a békéscsabai SZSE igazol­a le A MATEOSz hazaérkezett bulgáriai túrájáról. * AZ IPEST KAPUSVÁLSÁGA ÜGYÉBEN még nem csendese­dett el a helyzet. A klub veze­­tősége azt állítja, hogy Károlyi kapus helyett más írta a lemon­dó lövélét az MLSZ-hez. A szö­vetségben Károlyi még nem je­lentkezett. Az ügy valószínűleg úgy fejeződik be, hogy a káposz­ta is megmaradjon és a kecske is jól lakjon.* A Balatoni Sportnapokat a cen­tenáriumi évre való tekintettel az idén a Balatoni Centenáris Sport­­napok” elnevezéssel rendezik meg augusztus 28- és szeptember 12. között. A hagyományos Balaton átúszó bajnokság Bal­atonfüred és Siófok között augusztus 29-én lesz. A Volgán megrendezett mara­­toni úszóversenyen Ludmilla Vto­­rova egyedül érkezett célba. A 148 kilométeres távot 26 óra 28 perc alatt úszta végig. A sportfogadás 46-ik fordulója A VILÁG totó-útmutatója Kispest—Csepel (Kispesten) A hazai pálya Kispest meglett szób­a, de a csapat gyengébb, mert tavaly volt. A gólzsák Puskás pillanatnyi for­mája egymaga eldöntheti a mérkőzést. Csepelt tartjuk esélyesebbnek. SalBTC—Ferencváros (Salgótarjánban) Otthonában a SalBTC bármely élcsa­patunkra veszélyes lehet. Tavaly a Fradi győzött. Most is esélyesebbnek látszik. Kistext—SzAC (Kispesten) A SzAC a régebbi NB I.-csapat, bár az újonc Kistext lelkes játéka pontot se hozhat. Mégis inkább kezest írjunk a szelvényre. V­ ETO—Szeged (Győr) Nemrég döntetlent ért el Szeged Győrött. A két csapat körülbelül egy­forma ellenfél, a hazai pálya mégis némi előnyt jelent. Goldberger—Haladás (Mező­ utcában) Az újonc Goldberger, ha még any­­nyira lelkesen játszik is, még pontot sem szerezhet legjobb vidéki csapa­tunktól. Be, mint Goldbergerék mond­ják: *­a labda gömbölyű . . .« ÚJPEST—MATEOSz (Újpesten): Tavaly a MATEOSz bravúrosan verte az Újpestet. De a bu­lgár túra nem volt valami ragyogó és ki i­s fárasztotta a csapatot. Az Újpest tehát sokkal esé­lyesebb. HVSE—Erzsébeti TC (Hatvanban) Nyugodtan beírhatjuk az egyest, a hatvani csapat jobb is és az otthoni pálya előnyeit is élvezi. Soproni VSE—Postás (Sopronban) Bár tavaly a Postás mérkőzést nyert Sopronban, most az SVSE otthonában esélyesebbnek látszik. Csongrád—M. Textil (Csongrádon) A Textilesek játsszák a jobb futballt, de otthon Csongrád pontot szerezhet. STK—Miskolci MTE (Sátoraljaújhelyen) A miskolciak győzelme valószínű, de a döntetlen sem lenne meglepetés. Nagykanizsai MAORT—Pécsi BTC Ez a mérkőzés elmarad. Ny. MÁV—Paroces (Nyíregyházán) Döntetlen várható, mert a Pereces nincsen formában PÓTMÉRKŐZÉSIJK: MTK—Soroksár (Újpest). Az MTK könnyű tréningnek veheti ezt a mérkőzést, a soroksári csapatnak nincs mit keresnie a centenáris kupá­ban remekül szerepelt MTK ellen. Vasas—Tatabánya Biztos Vasa® győzelem várható. FSE—vn. ker. Legutóbb az FSE nyert, most esé­lyesebbnek látszik. Komáromi MÁV—Konzum: Elmarad. ÜGETŐ Végső információink a ma esti versenyekre: I. Lady Hammer, Lucy Frisco, Lusse. II. Kyra, Kyra­­sus. Jóság II., Parádé. III. Liliom, Nagysiél, Brúgós. IV. Marschall­­hajt., Béla király, Champion Jun. V. Fekete Péter, Pardon, Mirza. VI. Harkány (Marschall), Féktelen, Pásztó. VII. Siralmas, Titanic, Fur­csa, Romeo. VIII. Cseléd D., Mar­­schall­hajt., Pomo II. IX. Sárika, Ellyke, Híradó, Öcsike. Lóversenyeredmények A tegnapi versenynap főszáma, a Ruperra-díj futama az általunk elsősorban véleményezett Broad­way biztos győzelmével végződött. Pazar II. lett a második. A favorit Coronatom a start pillanatában félreugrott, így téthátrányát már nem tehette jóvá. Még ha ez eset­ben a starter nem is lett volna hi­bás, tény, hogy az utóbbi időben a starter munkája sok kívánni­valót hagy maga után. Múltkor Forgács állt fordítva a start pilla­natában. A Derby-ben Bánkot fe­lejtette a Startnál. Több figyelmet kérünk a startertől. Rendelje visz­­sza a mezőnyt, ha arra szükség van. A futamok helyezettjei: I. Dárius (p), Forgács (7/10), II. Fi­­dibus (pl), Oberst (3), III. Ludas Matyi (IV), Szemes (2­2), Ál­a II. (F/2), IV. Broadway (F/2), Pazar II. (5), V. Igoretta (7/10), Bankár (1­/2), VI. Nike (F/2), Quasi (4), Movita (5), VII. Lili (4), Petárda II. (5), Kokett (8/10). VIII. Moha­med (3), Zulejka (3), Hamar (2­/2). IX. Gangszer fia­(4), Bakfis II. (6), Admirális (3), X. Lutri (1/2), Aranykalász (6), Boy (6). v­illo RÁDIÓ Kedd: Szerda: BUDAPEST I. 14.15 Népek muzsikája 15.00 Rádióiskola 16.00 Gozmány György és Pogány Margit sanszonokat én­ekel 16.30 Fordul a kerék. Nyekraszov regé­­­nyéből összeállította Za­bari Klára 17-00 Hírek 17.10 Hadifogoly Híradó 17.15 Vö­röskereszt közi. 17.30 A Szakszervezeti Tanács műsora 18­ 00 Keresztury Dez­ső előadása Vörösmartyról 18 15 Rádiózene­kar. Vezényel Polgár Tibor. Traviata és Rigoletto részletek 19 30 A Falu Hangja 20.00 Hírek. Sport 20.35 Heti szemle. Szerke­szti Gyöngyösi Nándor 21­ 00 Új világ dalai 21.45 Időszerű kér­dések Kassai Géza előadása 22.00 Hí­rek 22-25 Vöröskereszt közi 22.30 Han­­gos Sporthiradó 22.49 Totóhiradó 22.45 L­engyelország szól Magyarországhoz 23.15 Mesterek muzsikálnak 24-00 Hírek. BUDAPEST II 17-00 Tánczene 1800 Hangos Híradó 18-29 J. Strauss: Dene­vér­ nyitány 18.30 A budapesti színhá­zak jövő évi műsorából. Oroszlán a pia­con- Hja Ehrenburg színművek 19.40 Balettrészletek 20.30 V Rádió Szabad­­egyeteme 21.00 Hirek 21.15 Szív kül­di . . . 22.15 Tánczene. Csütörtök: BUDAPEST I. 5.30 Hanglemezek 6.39 Falurádió 6-45 Torna 7.00 Hirek 7-20 Reggeli zene 8.00 A föld kincseinek nyomában 8.15 Ross­ini: Tell Vilmos, nyitány 8.30 V Szabadegyházak vallásos fóli­ája a Stúdióból 0.00 Ének- és zon­­goraszámok 10-00 Hírek 12.00 Hírek 12.15 Beethoven: Hegedűverseny 13.00 Petőfi István: Szentgyörgyi Elvira elő­adása 13.20 A házi­ együttes magyar mű­sora 14.00 Hírek 14.15 Egy amerikai ze­neszerző arcképe. Copland 1500 Rádió iskola 16.00 A Tátrai vonóséggel ját­szik 16-30 Gyermekrádió 17.00 Hírek 17.10 Hadifogoly Híradó 17.15 Vörös­kereszt közi. 18.00 Dunavölgyi Híradó 18.30 Szív küldi. . . 19-00 Szabad Népek Hazája 13.30 Díszt műveiből 19.50 Ahol felöltöztetik az embereket. Helyszíni közvetítés az Állami Áruházaik Kálvin­­téri központjából. 20-00 Hírek. Sport­hírek 20.35 Reisz és Galathea. Händel pásztorjátéka 22.00 Hírek 22.25 Pesti komédia. Irta és összeállította: Marthy Barna. Rendező Török Tamás.­­ Fősze­replők: Szabó Sándor. K­omlós Juci, BMicsi 23*10 Magyar nóták 24.00 Hírek. Mozik műsora BEMUTATÓ FILMSZÍNHÁZAK ÁTRIUM: Uborka a repülőtér gyűli­­gye. 4, J/17, V*9. CORSO: Beszterce ost­roma. 4, Vtf, */19­ CORVIN: Az igazság bajnokai. Vadnyugati csodadoktor. 4, 6, 8. DÉCSI: Beszterce ostroma. */*5, •/*7, 9. FÓRUM: A színésznő szerelme. 4, %7, ^9. LLOYD: San Angelo- Va5, •/17, 9. sz­­v. ii. ViZ. OMNIA: Beszterce ostroma.­­/*5, */17. 9- ROYAD APOLLO: A színésznő szerelme. **5, */17, 9. SCALA: Uborka, a repülőtér gyöngye.­­5. */*7, 9. URÁNIA: Uborka, a repülő­tér gyöngye. 4, 6, 8. VÁROSI: Sara An­­gelo. Vac. Wl. V*. MÁSODHETES FILMSZÍNHÁZAK ADMIRÁL: Nő az ablak mögött. Vs5, Vt7, M»9 ADY: Csodavilág. 4, %7. V*9- BELVÁROSI: Külvárosi fiú. */«4. 6, %9, bálterem v. v. V*7. */«9. BETH­LEN: Elátkozott hajó. 4, 6. 8* RODO­­GRÁF: A pohár kicsordul. V*5. */*7* Vi9, v. Vr3. BUDAI VIGADÓ: Jö­n a kanyar. 4, *47, V*9. CAPITOL: Csodavilág. J/66, •/«7. 9. CITY: Bűnös vagy áldozat. V*4, */«6, 8. ELIT: Holt ösvény titka. J,15. V*7, V49. FORTUNA: Kalotaszegi madonna. 11, 1. 8, 5, 7, 9. IPOLY: A másik. %5, V17. 9. JÓZSEF ATTILA: Igazság kapitánya. 4.1/17,*/x9. KAMARA: Igazság bajnokai. Vadnyugati csoda­doktor. 4, 147. */19 órakor. KOSSUTH: Csodavilág. Vtt5. */47, 9. KÖRÚTI HÍR­ADÓ: Uj Magyar Filmhíradó. Uj Ma­gyar Film-Világhíradó. A réz városa (Ba’faas). Francia világhíradó. Tárás Bulyba mulat (leningrádi opera világ­hírű balettjének közreműködésével)* Macskazene (színes amerikai trü­kk­­film). Folyt, egyórás előadások reggel 9-től este 11-ig. KRISZTINA: Nagy harc. A dzsungel bestiái. *44. V16. V18* MARX: Tigriscsapda. Texasban nincs mese. 4. V17. V«9* NAP: Csung-Ktog asz­­szonya. 4. Va.1, V»9, v. a. 2. OLYMPIA: Halálos játék. V*3, Vr­, V«7, %9. PA­­LACE: Bűnös vagy áldozat. 11, 1, 3, 5, 7, 9. PÁTRIA: Holt ösvény titka. 4. Vi.7, V*9. PHÖNIX: Halálos játék. 11, 1, 3, 5 7, 9. RÁDAY: Fűszer és csemege. %5.'Vt7, ^9. v VtS» ROXY: Cirkusz­ 11, 1, 3, 5, 7 9. SAVOY: Jön a kanyar. V*5, «/a7, 9. STÚDIÓ: Férjek és asszo­nyok. V*2, %4. 106. 8. SZABADSÁG: Holt ösvény titka. %5, *­*7. 9. TINÓDI: Jön a kanyar* 5, 7, 9. TURÁN: Holt ösvény titka. 5, 7, 9. UGOCSA: Mexikói kaland. V*4. V46, 8. VESTA: A pohár ki­csordul. 10­12. 2. 4, 6. 8. SZÍNHÁZAK MŰSORA: MŰVÉSZ: Ida regénye (USV BELVÁROSI: Ádám és Éva (V4s). fővárosi operett: Nyílott ablak­ C­,8). FÖV. NAGYCIR­KUSZ: Ametiszt!!.. mfzsor (4. HÉV ÚJ ÁLLATKERTI SZÍNPAD: Nincs elő­adás ANGOLPARKI REVISZÍNPAD: Csodarevü (VIC). KAMARA VARIETÉ: Hogy volt (8). VILÁG A polgári demokrácia lapja Felelős szerkesztő: BÁLINT IMRE Szerkesztő: KŐSZEGI IMRE DR. A kiadásért felel: SUPKA GÉZA DR főszerkesztő Perkesztőség és kiadóhivatal- VT­.. RAK­erzi Út 54. Telefon: 222-439* Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytáraslat nyomása Budapest, Miksa­ utca 4—8. Melle: Gonaky Tivadar igazgató Perzsaszőnyegek OLCSÓ ÁRUSÍTÁSA. Ungár Király-u. SÁ . Rátócsi-u­t a. 3 szobás hantos, szép kertes budai lakás, vilamos és autobusz mentén, összkomf., nagy te­­­raez. telj. rendben, szak. hiv. mentes, azonnal átadó vagy elcserélhető. Dr. Bár­­dosné, Nádor-utca 21. Bazilikánál nagyméretű, kétnyilvános utcai helyiség üzletnek üzemnek olcsón átadó, esetleg bérbeadó. Tel­: 388-106. d. e. 10—3-'er-Fiúruhák Edelmann Ismét a régi helyén, V.. Bárczy István­ u. 3. ivoli Kamermayer K.-utca Telefon: 384-183 350 km3 DKW motor­­kerékpár kitűnő állapotban olcsón eladó Cyklop Garázs VII., Nagyatádi Szabó-u. 24. Telefon 422-704 .Mindenféle SZŐNYEGET ,FÜGGÖNYT, PONYVÁT, BŐRÖNDÖT (hibásat is) vidékről is veS2 FRFK1ND Kun-u.12. r1. 18 friturtu137.8/15 Használt férfiruháért bárkinél magasabb ösz­­szeszet fizet Tóth a Bel­városban. Bp. IV., Egyetem­ u. 8. T: 188-732 Legtöbbet fizetek férfiruháért Lettersdorfer, Kisdiófa­­utca 4 r (Király-u. sarok) 1­5. T.: 221-674 Legtöbbet fizetek férfiru­dHét-­ saját üzletem részére Morgornstern és Zsiray, 221-104 Tétikabát és férfi ru­háért mindenkinél többet fizetek GRÜNWALD, Király­ u. 34* udvarban, fszt. 4. T. 227-110*Hívásra jövök. Sok pénzt fizet férfiruhákért, cipő- N­ACI­kért,fehérneműkért 138*980 Kívánatra házhoz jövök. Szőnyegért hibásan is legmagasabb árat fizet Faludi. Szövet­ség-utc­.3.T.: 428-739 Szenzációs árat fizetek férfiruhákért G mt mm*/ Kazár utca 1. 55Str. T­: 421-080 i­ soros sioirira frakk kölcsönzés Hasz­­nált ruha vétel, eladás. W I L D, Kazár­ utca 2. Telefon: 226-963. imtksc használt ruhákat becseré­lem v. magas áron meg­veszem. Csap, Anker­­köz 2. fm. 4* Bátort, szőnyeget egész háztartást vesz Gerstl. Ist- ÁOl.TiA­ván-út 28. T:­H­MS gyermekkocsi rérd­ mindség, írásbeli KaraDCra. Gyermekáaryak, gyerm­ekszéket, roller, g­yerekű biciklik, olaád Árban. Andrássy-út 36. (Párisival­ szembeni) Vidékre Ismertetőt díjtalanul küldünk. Gombát szaküzletben vásárodon Tömegélelmezőki szövetkezetek és viszonteladók részére gyűjtőtelepeimen szakszerűen kezeltrooly- i és kukacmen­tes, idei termésű SZÁRÍTOTT VAR­GÁNYA GOMBA állandóan ka­pható. FRUGIFER I gombaexport cég Budapest,­ IX. ker., Erkel­ utca 6. Telefon: 181-106. * I tmwm. 1100 ford.. 380 delta, M 10 EP Colben csilszó 3 ffgürüs. 1400 ford., S 190 delta, AEG VK­ H HP 1400 ford.. 380 3 delta, AEG 4.8 HP 8 1100 ford.. 380 delta, fi továbbá számos mo- H t^­r 0.2-töl 3 HP-ig. B Rakt­­árról olcsón száflit líiueion^i^s^ C SEMPE Porta Szövetkezet, V., József Attila­ u. 1. l . Tel.: 386-147. Sürgősen vennék: porcellánfigurákkat, ókom­­kristály tárgyakat, estféd- rö-, összekötös zönj Keges tanulónak pianinót, fest­­ményeket, írógépet, gar­nitúrát, szőnyeg-, por­­cellánkatalógust! Kilenc­­től háromig. MAJOROSI, Eszterházy-étea 17. Tele­fon: 135-071.­­ Glória eperfás fotelás, 300 Ft előleggel készletre kombinált bútor * Amb­ássy-út 33. SZőnyeget magas áron VESZ B-K. Markovits, Rózsa­ u. nyolc. Tel.: 424-942. A főváros l­egforga­lmasabb szinteárának ruhatára és büféje azonnal bérbeadó. Ré­vés­zné, Erzsébet-krt négy. 221-916. Gyermekkocsi SETM£ ágyak olcsón Prohászka­­gyárból. VI., Zichy Jenő. utca 46. (Jókai-utcánál.) Szüksége van? Vili- hűtőszekrényre, „ melegvíz tárolóra. Choyterre”- „ tűzhelyre „ resókra „ motorokra porszívóra, parkettkefé­re, prec. mérőműszerekre radioní^^g raktáraiban mindent megtalál. Valódi PSVlMft és­­ pergamentpótlót ve­szünk mimd­en mennyi­­ségben készpénzfizetés ellem­ében. Rotfiteaibiiler­­utca 31. II. em. 31. R­ádiót legmagasabb áron vesz Kristály rádióház, Kirá­ly­ u. 59^0-APRÓHIRDETÉSEK KÁRPITOS, házakhoz, házon kivül, nyaralóba ajánlkozik. Várady, Ki­rály-utca harminckettő, udvarban* ELADJA Ica és Hecsi rendkívül olcsó áron *, belvárosi divatszalonok modell darabjait IV.. Váci-utca tiz, II. em* Modelkiárusítási Divat­ház. Telefon: 880-016. ŐSSZEL is legyen kevés pénzért elegáns ! Kala­pok, ruhák* Cser Eva és Shopping. Régiposta-u. 15 PERZSABUNDA, keveset használt, gyönyörű szép, olcsón eladó. Perzsa-, perzsalábbundát veszek. Szem­ere szűcs. Erzsébet­­körút huszonhat, máso­dik emeleten. BELVÁROSBAN négy­szoba hallos luxuslakás azonnalra átadó, vagy két kisebbre átcserél­hető. Ügynök kizárva. Telefon: 226-696. BELVÁROSI női ruba­ez*alán fehérnemű­s vagy fűzős rezsitársat keres. Félem, ütele'helyiség* jel. Balogh hirdetőbe, Szt. István­ krt 9. EGY mély gyermek­ko­csis, sportkocsi, fürdő-, kád, szekrények, férfi­­cipők eladók. Pastaréti­­út egy, magasföldszint egy­ __________________ NAGYMÉRETŰ jégszek­rény eladó. Barla, Erzsé­bet vir­ágüzlet. Szent István­ krt 18. Tel.: 120-091.____________________ ÖRÖKLAKÁSOK, lakot­tak. Budán 4000-től,­ üz­lethelyiségek kiadók. Bő­vebbet Barta Erzsébet virágüzletben. Szt. Ist­ván-krt 18. Tel.: 120-091. KÖRTÉRNÉL bérvillá­­ba­n 2 szoba hallos, gyö­nyörű lakás azonnal át­adó. »Hetes busz végál­­omás« jeligére kiadóba. KÁRPITOSMUNKÁK­KAL forduljon bizalom­mal Marosánhoz, Aradi-­ utca kettő. Kívánatra háznál.__________________ MOLLA borotvaecset vul­­kanizálva, békebeli mi­nőségben, kétévi jót ki-­­ ássak Márkára ügyeljen. ÚJ BUNDÁK, átszabá­sok, modellek után elő­­­nyös árban. Ek­szűcsnél, IV., Semmelweis­ u. 9. MÜBÚTOROK: Ebédlők, hálók, könyvtárszobák, kombináltak, ülőgarnitú­rák: minden másfajta, egyes darabok. Új érté­­kének töredékéért. Ke­veset használnak, jóka, bán. Bútorüzlet. Hézsa-­ utca harmincnyolc­ b.(K­i­­rály-utcáiiáL) Hédi,­­ BAROKK, franciaágyas cseresznyegarnitura, ba­rokk dió kombinált szoba sürgősen eladó. Rákóczi­út 27/A. I. 4*____________ EGYETEMI hangatÓDÓ lakást, olátás­t keres Mu­zeum környékén. »Úri családnál* jeligére ki­adóba.__________________ MÁRKÁS étkészletet* díszt­árgyiat veszünk, bi­zományi eladását vállal* juk. Gyoors. eredményes bonyolitás. Egyetem-u. 7* »Occasio.« KOMBINÁLT bútor bordó huzattal eladó. Klauzál*, utca 9. Maye­r.________ ÖSSZKOMFORTOS gar­zonilakás átadó. Érdek­lődni Ferenciek-terv 4. Házfelügyelőnél. BAJCSY-ZS. útnál 2 szoba komf. lakás közp. fűtéssel azonnal átadó. 10.000 Ft. Megbízott: 761- 868, 469-512. PASARÉT elején kétszo­bás, hallos, modern vi­llá­ink ,­ s balkánnal olcsón átadó. Katona, Lázár­utca hét: 327-080. Csütörtfői )

Next