Világgazdaság, 1969. december (1. évfolyam, 227-245. szám)
1969-12-02 / 227. szám
Szocialista küldöttségek Dél-Amerikában A Német Demokratikus Köztársaság kereskedelmi delegációja Limában tárgyalásokat folytat gépek és iparcikkek eladásáról. Az eladások a két ország — Peru és az NDK — között megkötendő kereskedelmi egyezmény alapján bonyolódnának le. Küpper, a német delegáció vezetője kiemelte, hogy országa nem egyszerű kereskedelmi egyezményt kíván kötni a dél-amerikai állammal, hanem az árucsere-forgalom mellett bővíteni szándékozik a két ország közötti együttműködést, amely egyúttal megnyitná az utat az NDK perui beruházásai előtt is. A küldöttség vezetője a tudományos és technikai kapcsolatokat és a tengerhajózást említette meg, mint a kooperáció jövőbeni legfontosabb területeit. Az NDK és Peru között folyó tárgyalásokkal egyidőben szovjet fémipari delegáció érkezett La Pazba, Bolívia fővárosába, hogy nem hivatalos látogatás keretében megtekintse az ország ónbányáit és tanulmányozza a színesfémipar helyzetét. Megfigyelők szerint a látogatás logikus következménye a bolíviai katonai kormány határozatának, hogy diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat kíván létesíteni a Szovjetunióval. A katonai kormányzat hivatalba lépése óta ez lesz az első alkalom, hogy szovjet küldöttség látogatja meg a dél-amerikai országot. A szovjet delegáció viszonozza az év elején a Szovjetunióban járt bolíviai szakértői küldöttség látogatását. (Reuter) VILÁGGAZDASÁG 1969. DECEMBER 2., KEDD I. ÉVFOLYAM 227. SZÁM Változatlan álláspontok Hágában A hágai parlament épületében hétfőn délután megnyílt a Közös Piac kormányfőinek hosszasan előkészített értekezlete, amelynek a megfigyelők általános véleménye szerint döntő jelentősége lesz a Hatok közösségének jövője számára. A megnyitó ülésen a delegációk vezetőinek általános nyilatkozata hangzott el. Ezek a nyilatkozatok nem tartalmaztak semmi meglepőt. A háromórás ülés után az újságírók megkérdezték Luns holland külügyminisztert, még mindig óvatos optimizmussal néz-e a további tárgyalások elé. Luns így válaszolt: „Óvatos vagyok." A találkozó francia kezdeményezésre jött létre. A napirenden is a franciák megfogalmazása szerint szerepelnek a megoldandó fő problémák — a közös mezőgazdasági politika finanszírozása és az új tagok felvétele — mint „a közösség megszilárdítása, továbbfejlesztése és kibővítése”. Ennek megfelelően a legnagyobb érdeklődés Pompidou állásfoglalását előzte meg, akiről Párizsban úgy tudták, látványos új kezdeményezéssel akar előállni Hágában (mint a VILÁGGAZDASÁG november 29-i számában beszámoltunk róla). Pompidou azonban csak általánosságban tartotta fenn az eddigi francia álláspontot, konkrét javaslatainak előterjesztését későbbre halasztotta. Brandt annál több javaslattal állt elő, de ezek is megfelelnek az NSZK korábbi állásfoglalásainak. A bonni kancellár egyébként Pompidou rövid és általánosságokban mozgó beszéde után — eltekintett attól, hogy végig elmondja beszédének előre kiadott teljes szövegét. De Jong: Piet De Jong holland miniszterelnök megnyitó beszédében ünnepélyesen hangoztatta, hogy a megjelenteket „hazájuk a legnagyobb felelősséggel ruházta fel". „A problémák, amelyekkel a napokban foglalkozunk, nagy várakozást keltenek népeinkben. A várakozás és a nagy felelősség miatt némi kezdeti habozás fogadta az értekezlet összehívására irányuló francia kezdeményezést. Többen közülünk kételkedtek abban, hogy ilyen természetű találkozó egyáltalán eredményes lehet-e.” De — tette hozzá „félretettük kétségeinket és megteremtettük a bizakodás légkörét, amelyben értekezletünk minden résztvevője kész ténylegesen hozzájárulni problémáink megoldásához”. Pompidou: Pompidou francia elnök szerint a Közös Piac kibővítésének problémáját „pozitív szellemben” kell megközelíteni, de nem tévesztve szem elől a Hatok saját érdekeit. A külső országok csatlakozására irányuló tárgyalásokat először a közösségen belül kell előkészíteni és kialakítani a Hatok egységes álláspontját. A tárgyalásokat a „közösség nevében és szellemében” kell folytatni. „Haladéktalanul hozzá kell látni a közös cselekvés fejlesztéséhez és kimélyítéséhez, különösen a monetáris és gazdasági politika összehangolásához. Ehhez meg kell határozni a reális és pontos célkitűzések listáját, amelyeket lépésről lépésre kell elérni.” Hozzátette, hogy ezzel a ponttal kapcsolatban javaslatokat fog majd előterjeszteni. Visszatérve Anglia csatlakozásának kérdésére, Pompidou hangoztatta, hogy meg kell határozni a tárgyalások előzetes feltételeit. Nem szabad a közösség meggyengítésének és fellazításának árán bebocsátani Angliát és a többi jelentkezőt. Ellenkezőleg. Tovább kell erősíteni a közösséget és „a külső országok jelentkezését alá kell rendelni annak, amit eddig elértünk és amit ezután kell megvalósítanunk”. Pompidou eszerint — mint a megfigyelők mondják — nagyjából változatlanul fenntartja Franciaország sokszor ismételt álláspontját, amely szerint a tagfelvételi tárgyalások addig nem kezdődhetnek meg, amíg a Hatok végleg meg nem állapodtak a mezőgazdasági politika finanszírozásában. Brandt: A nyugatnémet kancellár felszólította a közös piaci országokat, közölték Nagy-Britanniával és a többi belépésre váró országgal, hogy jövő év tavaszán megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások. Brandt szavai szerint, Nagy-Britannia és más csatlakozni óhajtó országok nélkül Nyugat-Európa nem válhat azzá ami lehetne. Pompidou-hoz fordulva kijelentette „ha Franciaország a közösség kibővítéséhez szükséges bizalommal válaszol az NSZK törekvéseire, ők méltányolnák e lépést.” Rámutatott arra, hogy a Közös Piacnak nem szabad elfelejtkeznie az EFTA tagállamaihoz fűződő kapcsolatainak továbbfejlesztéséről, utalva Ausztriára és Svájcra, amelyek különleges egyezményeket kívánnak kötni a kibővített Közös Piaccal. Brandt javasolta, hogy együttes megbeszéléseket tartsanak mind a teljes jogú tagságra törekvő, mind az együttműködés különböző formái iránt érdeklődő kormányok részvételével. E tanácskozásokat azonnal meg kell kezdeni, mihelyt kezdetét veszi a már előterjesztett belépési kérelmek megvitatása. A közösség gazdasági és pénzügyi politikájáról szólva, tolmácsolta kormányának állásfoglalását, amely hajlandó részt venni a gazdasági, majd később a pénzügyi unió megvalósításában. Nyugat-Németország ugyancsak hajlandó teljes mértékben együttműködni egy Európai Tartalékalap megteremtésében. E célból közös igazgatás alá helyezné az ország valutatartalékainak megfelelő részét, összhangban a Közös Piac más tagországaival. Brandt javasolta, hogy a tanács dolgozzon ki programot a gazdasági és pénzügyi unió megvalósításának menetrendjéről, és legkésőbb jövő évben fogadja el azt. A továbbiakban sürgette az Euratom válságának leküzdését és a hosszú lejáratú közös nukleáris kutatás finanszírozásának megoldását. A kutatási központ támogatása mellett javasolta az Euratom szervezet tevékenységének kiterjesztését a nem nukleáris területekre is. Felhívta a figyelmet az agrárfeleslegek problémájának súlyos erőfeszítéseket kívánó megoldására is. E közösség szabályozó mechanizmusát alapvetően módosítani kell — mondotta a nyugatnémet kancellár. Hangsúlyozta, hogy az NSZK csak akkor hajlandó a francia javaslatot elfogadni, és a mezőgazdasági finanszírozás kérdésében megegyezést keresni, ha biztos lehet a túltermelési problémák megvitatásának azonnali napirendre tűzésében. Eyskens: A belga külügyminiszter azzal állt elő, hogy fokozatosan valósítsák meg a Közös Piac egységes valutáját , és az amerikai Federal Reserve mintájára, állítsanak fel központi bankot. Rumor: Az olasz miniszterelnök rámutatott arra, hogy csak akkor lehetséges a Közös Piac mezőgazdasági finanszírozásának megoldása a francia elképzelések alapján, ha sikerül más területeken is haladást elérni. Megfordítva a franciák érvelését, kijelentette, hogy a közösség megszilárdítása csak akkor képzelhető el, ha megegyeznek a továbbfejlesztés és a kibővítés kérdéseiben. Az olasz miniszterelnök szerint történelmi határozatokra van szükség Hágában, és világos irányvonalakat kell megszabni a közösség kibővítésével kapcsolatosan. Március végét jelölte meg annak időpontjául, amikor a Hatok már közös álláspontot kialakítva, leülhetnek a tárgyalóasztal mellé. A szovjet földgáz Az Essenben tárgyaló szovjet és nyugatnémet szakértők — a Reuteriroda értesülése szerint — megegyeztek a Nyugat-Németországnak szállítandó szovjet földgáz mennyiségében, árában és a szállítás megkezdésének időpontjában. Eszerint 1973-ban indul el az első szibériai gázszállítmány az NSZK felé, és az első évben 500 millió köbmétert adnak el a nyugateurópai országnak. A leszállítandó mennyiséget évente 500 millió köbméterrel növelik, egészen 1978-ig, amikor az évi kvóta eléri a 3 milliárd köbmétert. Az árról a jelentés nem tesz említést, de hangsúlyozza, hogy az állítólagos megegyezés alap- Nyugat-Európában tán a tárgyalások közeli befejezésére lehet, számítani. Nem igazolják a földgáztárgyalásokról szóló kedvező híreket a bonni jelentések, amelyek szerint az ott tárgyaló szovjet és nyugatnémet delegáció nem jutott közös álláspontra a Szovjetuniónak szállítandó 1,4 millió tonna acélcső áráról. A csöveket az NSZK a szovjet földgázszállítások ellenértékének egy részeként szállítaná. A márka felértékelése és a nyugatnémet acélárak emelkedése következtében a szerződéses ár mintegy 10 százalékkal drágul. •A Szovjetunió már megegyezett Franciaországgal és Ausztriával, hogy szibériai földgázt ad el a két országnak Szovjet mérnökök nagyszabású, a földgázipart fejlesztő terven dolgoznak, amelynek nyomán több, egymással párhuzamos csővezeték-rendszerrel kötnék össze a sarkkör közelében felfedezett északi gázmezőket a Leningrád környéki ipari körzettel. Hasonló terveket készítenek az Urálon túli területek óriási földgázkészletének hasznosítására: csővezeték segítségével a Szovjetunió európai részébe és más európai országokba juttatnák el a hatalmas természeti kincset. Első lépésként az Ob medencéjében fekvő urengói földgázmezőt (amely a szovjet szakemberek szerint a világ leggazdagabb földgázforrása) kötik össze az európai résszel. A TASZSZ jelentése szerint a Szibéria— Európa földgázvezeték kapacitása olyan hatalmas lesz, hogy a jelenleg kitermelt összes szovjet földgáz továbbítása sem használná ki teljesen. • A zöldség és gyümölcs világpiaca C• Hozzászólás a nyereséghez • Konszolidálódik a csehszlovák gazdaság Az integráció és a külkereskedelems KGST-ORSZÁGOK VALUTÁRIS PÉNZÜGY RENDSZERÉNEK HATÁSA A KGST-országok közötti sokoldalú elszámolási rendszert 1964. január 1-én kezdték meg a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank (NGEB) keretében. A sokoldalú elszámolás bevezetése a KGST-országok közötti fizetési forgalomban azt a felismerést tükrözte, hogy a bilaterális elszámolás az adott időszakban már nem ösztönözte kellően a KGST-országok közötti áruforgalom fejlődését. A sokoldalú elszámolási rendszer előnye a kétoldalúval szemben elsősorban abban van, hogy a bilaterális fizetési egyensúly követelményének feladásával módot ad az árucsere-forgalom nagyobb ütemű fejlesztésére. Ugyanis az áruforgalom volumenét nem korlátozzák szükségszerűen a bilaterálisan kisebb szállítóképességű fél lehetőségei. Az elmúlt öt év tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a sokoldalú elszámolások előnyei az NGEB munkájában mutatkozó számos pozitív vonás mellett — nem érvényesülhettek a KGST-országok közötti külkereskedelmi és fizetési forgalomban. Általánosan elfogadottnak tekinthető értékelés szerint a KGST-országok közötti valuta-, pénzügyi és külkereskedelmi mechanizmus egyéb negatív vonásaiból következően és azokkal kölcsönhatásban a NGEB-on át bonyolított elszámolások hiányosságai elsősorban az alábbiakban jelentkeztek: 1. A KGST-országok a sokoldalú elszámolások elvi lehetősége ellenére a fizetéseket továbbra is kétoldalúan hozzák egyensúlyba. Igaz, hogy egyes számítások az országok közötti elszámolások bizonyos hányadát nem bilaterálisan, hanem sokoldalúan egyensúlyozzák. Ezek a számítások azonban vagy a KGST-országok közötti sokoldalú kereskedelmi tárgyalásokon létrehozott kontingenseket tekintik sokoldalú forgalomnak vagy egy adott évben bilaterálisan nem kiegyensúlyozott egyenlegeket tüntetik fel multilaterális fizetési forgalomként. A valóság azonban az, hogy a KGST-országok közötti államközi külkereskedelmi tárgyalások során az országok fontos követelménynek tekintették, hogy a kölcsönös elszámolásokban kialakult tartozásokat és követeléseket bilaterálisan rendezzék, így az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a formálisan ugyan működő sokoldalú elszámolási rendszerben a multilateralizmus gyakorlatilag egyetlen tényleges elemét a három- és többlábú szaldócserék jelentették. 2. Nem bizonyult megfelelőnek a NGEB transzferábilis rubel hitelrendszere, amit az alábbi fő vonások jellemeznek: az olcsó pénz politikája. A NGEB-től hitelt igénybe vevő országok által fizetett kamatok szintje (a kamatlábak alacsony mértéke és a kamatmentes hitellimit miatt) nem haladja meg az átlagos évi 2 százalékot, a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankban betétet elhelyező bankok pedig eszközeik után átlagosan évi egy százalék körüli kamatot kapnak, a bő pénz politikája. Bár a hitelek igénybevételének meghatározott szabályai vannak, gyakorlatilag a bankhoz hitelért forduló országok hitelszükségletüket a banknál feltétel nélkül teljes mértékben kielégíthették. Az elszámolások és a hitelrendszer fenti hiányosságai a KGST-országok közötti áruforgalmat az utóbbi időszakban kedvezőtlenül befolyásolták, így a bilaterális elszámolások keretén belül — az árustruktúra polarizálódása következtében — a kétoldalú egyensúlyozás gyakorlata olyan mértékben kiterjedt, hogy az országok — tekintet nélkül egymás termelési struktúrájára — gyakran árucsoportonként kívánnak kétoldalú egyensúlyt teremteni. Ezzel a bilaterális elszámolások, most már nemcsak a teljes áruforgalom tekintetében korlátozzák az árucserét a kisebb exportképességgel rendelkező partner lehetőségeire, hanem árucsoportonként is. Tény az is, hogy a kétoldalú együttműködés hatékonysága jórészt kimerült, így az áruforgalomban kölcsönösen jelentős szerepet kaptak az országok számára mellékes szükségleteket kielégítő termékek. Ezek cseréjében az elsődleges cél nem a kereslet kielégítése, hanem a kínálat realizálása, a kapacitások kihasználása volt. Az elszámolási rendszer kedvezőtlen hatását az árstruktúrára erősítették a hitelrendszer említett hiányosságai is. Az olcsó és bőven rendelkezésre álló hitelek ugyanis az importot olcsóvá tették. Így az importőrök keresletet támasztottak a gyengébb minőségű és korszerűtlen termékekben is. A szakértők feltárták a hiányosságokat és felszámolásukra javaslatokat dolgoztak ki, amelyek az alábbi fontosabb célkitűzéseken alapulnak: 1. A KGST-országok közötti kereskedelemben alkalmazott kontingens és árrendszer meghatározott módosításának eredményeképpen a külkereskedelmi hatóságok lemondanak arról, hogy az árucsere-forgalomnak egy — fokozatosan növekvő — sávját közvetlenül szabályozzák és lehetőségeket nyújtanak e területeken az árucsereforgalom rugalmasabbá tételére. A gazdasági egységek e „sávban” saját maguk döntenek az adás-vétel viszonylatáról, így itt az elszámolások valóban sokoldalúvá válnak még akkor is, ha a bilaterális mérlegegyenleg nem is tér el szükségszerűen az egyensúlytól. 2. Erősítem, keményíteni kell a KGST- országok közötti elszámolásokban alkalmazott kollektív valutát. Ennek eszközei lehetnek: — a NGEB-től kollektív valutában (transzferábilis rubelben) igénybe vett hitelek, illetve a nála elhelyezett betétek után fizetendő kamatlábak, szintjének emelése és a kamatmentes hitelek megszüntetése. Az erről folyó vita még nem zárult le, valószínű azonban, hogy a legmagasabb hitelkamatlábak 5—6 százalék körül alakulnak ki. A KGST-országok bankjai közötti hitelnyújtás esetén a kamatlábak ennél is magasabb szintet érhetnek el, — a hitelrendszer automatizmusának korlátozása. A kollektív valuta értékelését növelni fogja, ha az NGEB-nél keletkezett eszközök automatikusan nem szolgálnak teljes összegben hitelek, forrásául, csak annyiban és olyan mértékben, ahogy az eszközökkel rendelkező bankok a NGEB-nek hitelt nyújtanak vagy nála betétet helyeznek el. Ezzel együtt lehetővé válik a KGST- országok bankjai közötti az intenzívebb hitelezés, ami a reális kamatszint kialakulása szempontjából fontos; — a kollektív valutában keletkezett tartozások és követelések bizonyos hányadának konvertibilis devizára való , átváltási kötelezettsége, illetve joga. A hosszabb ideig jelentős hitelt élvező bankok számára ez azzal a kötelezettséggel járna, hogy tartozásaik bizonyos hányadát konvertibilis devizában elért bevételeikből törlesszék. Ez viszont lehetőséget adna arra, hogy a NGEB-nek hosszabb ideig hitelező bankok kollektív valutában kitermelt eszközeik egy részét az elszámolási körön kívül használják fel. Tormási János Osztrák állásfoglalás a nemzetközi pénzrendszerről Koren osztrák pénzügyminiszter elutasított minden kísérletet, mely a nemzetközi valutaáramlás akadályozására irányul és szükségesnek mondotta a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjának megvalósítását. A miniszter a nemzetközi bankokat tömörítő Forex Club évi kongresszusán szólalt fel. Véleménye szerint a font sterling, a francia frank és a márka paritás változásai csökkentették a monetáris feszültséget, de nem tudták eltávolítani az útból az egyensúlyt zavaró összes tényezőt. „Nem látom semmilyen jelét annak, hogy az inflációellenes harc hatékonyabb lenne a fizetési deficittel rendelkező országokban, mint ott, ahol a fizetési mérleg aktívummal zárul” — mondotta az osztrák miniszter. „Éppen ezért egyáltalán nem biztos, hogy a leértékelések és a felértékelés teremtette új egyensúly hosszú életű lenne.” A miniszter szerint a nemzetközi monetáris rendszeren belül jelentős változásokra nem lesz szükség, de átfogó módosításokat végre kell hajtani, hogy biztosíthassák a pénz szabad áramlását az országok között. Pontosan nem jelölte meg, milyen változtatásokra gondol, de utalt arra, hogy sokan helyeslik a „papírarany” bevezetését és az eddigieknél rugalmasabb valutaparitások megvalósítását, esetleg egy nemzetközi központi bank felállítását. Az Eurodollár-piacnak megvannak a hátrányai, mert nagy összegű pénzek áramlását teszi lehetővé egyik országból a másikba, nemcsak a kamatlábak különbözősége, hanem a valutaparitásokba vetett bizalom ingadozásai miatt is. Ugyanakkor előnyös a fizetési mérlegdeficittel vagy aktívummal rendelkező országok számára, mert beszerezhetik a szükséges pénzeszközöket, illetve befektethetik fölöslegeiket. Másik előnye e piacnak a tőkék mozgékonysága, mert a piaci erők arra kényszeríthetnek egy országot — amely alapvető egyensúlyhiánnyal küzd —, hogy korábban cselekedjék, mint különben tenné — hangsúlyozta az osztrák pénzügyminiszter. (Reuter)