Világgazdaság, 1981. május (13. évfolyam, 82/3083-101/3102. szám)
1981-05-23 / 96. (3097.) szám
1981. MÁJUS 23. EGYELŐRE LANYHA A KERESLET A NEMZETKÖZI GYAPOTPIACON A gyapottőzsdéken a nyersanyagárak az utóbbi hónapokban rendkívül széles skálán ingadoztak, szakértők azonban úgy vélik, hogy most már rövid időn belül egyértelműen kialakul az áralakulás tendenciája. Az áremelkedésre számítók azzal támasztják alá érvelésüket, hogy a hamarosan lezáruló 1930—81-es gyapotévben a kereslet — ha kis mértékben is — meghaladja a termelést. Ez azt jelenti, hogy az amúgy is rendkívül alacsony átmenő készletek tovább csökkennek. A piaci bizonytalanság miatt a kereslet jelenleg mind az amerikai, mind pedig az európai piacon lanyha, az ipar nem halmoz fel jelentősebb készleteket, máról holnapra él. Szakértők azonban emlékeztetnek rá, hogy a kereskedelemnek, illetve a gyártóknak előbb vagy utóbb — és minden bizonnyal ez nemsokára bekövetkezik — fel kell tölteniük raktáraikat, s ez a hirtelen keresletnövekedés nagy valószínűséggel a magasba nyomja a gyapotárakat. Az amerikai gyapot jelenleg nem versenyképes a piacokon, ugyanis a többi ország termelői — így elsősorban a latin-amerikaiak — lényegesen olcsóbban kínálják terméküket. A Szovjetunió viszont, amelynek igen jó volt az idei gyapottermése, csak kis mennyiségekben, s a gyapotár-alakulások függvényében exportál. Több piactanulmány szerint a gyapotár alakulása a közeljövőben lépést fog tartani a szintetikus szálakéval. Szakértők viszont figyelmeztetnek rá, hogy ezek csak egy bizonyos szintig drágulhatnak, mivel a kőolaj ára jelenleg valamelyest csökkenő tendenciát mutat, ami a szintetikus szálakra is kihat. (Blick durch die Wirtschaft) Csökkent a világ cittermiselése ésfelhasználása Tavaly kevesebb ónt termeltek ki és kevesebbet is használtak fel — ez derül ki a Nemzetközi Óntanács (ITC) e héten kiadott bulletinjéből. A kibányászott ón mennyisége (a koncentrátumban levő tiszta ónt alapul véve) 199 100 tonnára csökkent az 1979. évi 200 700 tonnáról. Az ónfémtermelés az 1979. évivel nagyjából megegyező szinten maradt (201 200 tonna volt), a felhasználás viszont 183 300-ról 177 400 tonnára csökkent. (Az ITC statisztikája nem tartalmazza Albánia, Kína, a KNDK, a Szovjetunió és Vietniam ónbányászati és -finomítási adatait.) Ónozott lemez gyártásához 71 900 tonna ónt használtak fel, 3300 tonnával kevesebbet, mint 1979-ben. Az ónozott lemezek termelése 14,29 millió tonnáról 13,67 millióra, a becsült felhasználás pedig 14,49 millió tonnáról 13,77 millióra mérséklődött. Malaysia megőrizte vezető helyét az óntermelők sorában, jóllehet a kibányászott mennyiség 62 995 tonnáról 61 404 tonnára csökkent. Kisebb mértékben esett vissza Thaiföld termelése, 33 962-ről 33 685 tonnára. A harmadik legnagyobb óntermelő ugyancsak az ASEAN tagállama, Indonézia, amely 29 440-ről 32 527 tonnára fokozta óntermelését. Bolívia megőrizte negyedik helyét 22 272 tonnával (1979: 27 781 tonna). Az ónfogyasztó országok sorrendje (tonnában): USA 46 000 (49 496), Japán 31 189 (31 219), NSZK 14 271 (13 655) Franciaország 10 059 (9660), Anglia 7807 (11 094), Olaszország 6500 (6000), Brazília 5012 (5413), Hollandia 4900 (4711) és Kanada 4766 (4675). (Reuter) Drágítani akarnak az osztrák mosóporgyártók Az 1975-ben jóváhagyott nyugatnémet mosószertörvény értelmében 1984-ig fokozatosan a felére kell leszállítani a mosóporok foszfáttartalmát, amely az élővizek algásodásának egyik fő előidézője. Ausztriában egyelőre nincs még ilyen törvény, igaz, az algásodás veszélye is kisebb. (A népsűrűség alacsonyabb, viszont a folyók esése nagyobb és a fejenkénti mosószer-felhasználás is jelentősen elmarad az NSZK-étól.) Bár a környezetvédők jövőre újra elő akarják venni a témát, sokan amellett vannak, hogy a nyugatnémet tapasztalatok megismerése után döntsenek csak a kérdésben. Bár törvény még nem írja elő, az osztrák mosószerpiac 45—50 százalékát uraló Persil a Dixan nevű mosóporban már az év eleje óta alkalmaz foszfáthelyettesítőt. Ausztriában jelenleg évi 51 ezer tonna mosópor kel el. Az utóbbi időben az eladások még évi 5 százalékos ütemben emelkedtek, 1981 első három hónapjában azonban folytonos árleszállítások ellenére is stagnált a forgalom. Az emelkedő nyersanyag- és energiaköltségeket a gyártók így áraik emelésével szeretnék behozni: június 1-től 3,5 százalékkal akarnak drágítani. A bérköltségek emelkedését azonban ez nem fedezi, így az év végén újabb áremelést helyeztek kilátásba. (Die Presse, 1981. május 16.) Pevigák 1981. V. 22. ZÜRICH DEVIZA svájci frankban USA 2,0600—2,0675 Anglia 4,2673—4,2859 Kanada 1,7139—1,7208 NSZK 89,0618—89,5409 Hollandia 79,9069—80,2913 Franciaország 36,8515—37,1185 Belgium 5,4526—5,4783 Olaszország 0,1789—0,1797 Ausztria 12,5380—12,5990 Japán 0,9267—0,9313 1 USA DOLLÁR az egyes országok pénznemében Bécs 16,287—16,387 Brüsszel 37,47—37,53 Párizs 5,5865—5,5975 Frankfurt 2,3130—2,3180 Milánó 1150,00—1151,00 Amszterdam 2,5750—2,5800 Tokió 222,80 1 ANGOL FONT értéke USA dollárban London 2,0705—2,0725 1 SDR értéke USA dollárban Washington 1,17164 NEMZETKÖZI ARANY dollár/finom uncia Zürich 472,00—475,00 London 472,75 Rekordnagyságú volt a tellerirás 1880-ban A világon tavaly összesen 1,8 millió tonna teát szüreteltek, ez 2 százalékkal több az előző évinél és eddig abszolút rekord. Elsősorban Indiában, Kínában, Törökországban, Indonéziában és Bangladesben nőtt a termelés, viszont a szárazság miatt kevesebb termett Sri Lankában, Kenyában és a Szovjetunióban. A világ tavalyi teaexportját is nagyobbra becsülik az 1979. évi 822 ezer tonnánál. Az USA mezőgazdasági minisztériuma szerint a londoni teaárverésen kialakult átlagár 1980-ban kilogrammonként 2,22 dollár volt, szemben az előző évben elért 2,16 dollárral. Az idei év első hónapjaiban az árak kilogrammonként változatlanul 2,20 dollár körül mozogtak, de — a minisztérium véleménye szerint — a cukorárak olcsóbbodása nyomán várhatóan nő a teafogyasztás és ez újból a tea drágulását eredményezheti. (Reuter) Szovjet timföldgyár Görögországnak? Moszkvai tudósítónktól: A Szovjetunió — a Cvermetpromexport és a görög iparfejlesztési bank között létrejött szerződés alapján — vállalta, hogy elkészíti egy évi 600 ezer tonna kapacitású timföldgyár műszaki—gazdaságossági alapozó tanulmányát. A terveket egy leningrádi intézet fogja elkészíteni, melynek dokumentációi alapján már több országban — például Jugoszláviában és Törökországban — építettek timföldüzemet. A tanulmány elkészítéséhez szükséges alapadatok beszerzése céljából hamarosan szovjet szakértők utaznak Görögországba. Eregánkézre akarják adni az ausztrál gyapjúvizsgáló hivatalt Az állami tulajdonban levő ausztrál gyapjúvizsgáló hivatal, az Australian Wool Testing Authority (AWTA) hét tagintézete heves tiltakozását fejezte ki a kormány azon terve ellen, hogy az AWTA-t magánkézre kívánja adni. Az AWTA társult tagjai között található egyebek között az Australian Wool Corp. (AWC), valamint a National Council of Wool Selling Brokers of Australia is. Ezek képviselői egyöntetűen elítélik a kormány tervét, arra hivatkozva, hogy a gyapjú vizsgáló hivatal csak jelenlegi formájában képes biztosítani, hogy az ausztrál gyapjú iránt ne rendüljön meg a nemzetközi kereskedelem bizalma, és hangsúlyozták, hogy az AWTA-t nem lehet a magánszektor részérdekeinek kiszolgáltatni. Ez ugyanis azt vonná maga után, hogy az AWTA minőségvizsgáló laboratóriumainak függetlensége megszűnne, pedig az ezek által közrebocsátott minőségi bizonylatokat jelenleg mindenütt a világon részrehajlásmentesnek ismerik el. A gyapjúipar szakszervezetei bejelentették, hogy amennyiben az AWTA-t eladják, sztrájkba szólítják az iparág dolgozóit. (Reuter) Szovjet segítséggel bővítik a török olajfinomító-kapacitást A török kormány az aliagai olajfinomító-kapacitást 1984-ig a mai 5 millióról évi 10 millió tonnára kívánja terjeszteni, mégpedig szovjet segítséggel. Az erre vonatkozó szerződést nemrégiben kötötték meg, eszerint a Szovjetunió szakemberei révén segít az építkezési munkákban és mintegy 36 ezer tonna, különböző nem részletezett anyagot is szállít. A fejlesztésre vonatkozó terveket szovjet szakértők dolgozták ki néhány évvel ezelőtt és azokat az illetékes minisztérium most fogadta el. A bővítés költségeit 32 milliárd török lírára becsülik (1 dollár : 95,95 török líra). Az új berendezések földmunkáit mintegy 4000 munkással már megkezdték és azok 8 hónapon belül elkészülnek. A felszabaduló anyaggal 475 kilométer hosszú összekötő utat fognak elkészíteni. Építenek a gyárberendezésen kívül 4, egyenként 100 ezer tonna befogadóképességű raktárt is, úgyhogy a teljes tárolókapacitás 700 ezer tonna lesz. (NIA, 1981. április 30.) Bezár egy jugoszláv autógyár Jugoszlávia autóiparának válsága már tavaly körvonalazódott és 1981 elején megkövetelte első áldozatát. Az öt jugoszláv autógyár egyike, a koperi Cimos gyár márciusban kénytelen volt bezárni azt az üzemét, ahol a Citroennel kooperálva a Diana és a Citroen GS típusú személyautókat szerelték öszsze. Eladási nehézségek miatt ugyanis már az év első három hónapjában 50 millió dinár körüli veszteség mutatkozott. A Citroen és a Cimos közötti együttműködést azonban fenntartják, ezután kész kocsikat importálnak Franciaországból és a vállalat egy másik gyára alkatrészeket készít a francia tröszt számára. A most bezárt üzem távlatilag a jugoszláv Iskra vállalat számára gyárt majd alkatrészeket. A jugoszláv autóipar nehézségei a jelek szerint nagyobbak a feltételezetteknél. A személyautók termelési tervét már tavaly csak mintegy 70 százalék erejéig tudták teljesíteni, tervben foglalt mennyiségnél. A folyó évre a kivitel további 10 százalékos emelkedését tervezik. (NIA, 1981. április 30.) GÉPJÁRMŰ- ÉS MOTORGYÁRTÁS (darab) * Importált alkatrészek összeszerelésével együtt A személyautó-gyártás erős viszszaesése ellenére Jugoszlávia tavaly mintegy 80 ezer autót exportált, 20 ezerrel többet, az export 1978 1979 1980 Gépjárműmotor 337 272 311 070 330 370 Teherautó 15 166 18 202 18 533 Személyautó* 253 920 279 011 254 778 Traktor 50 076 49 863 50 736 Motorkerékpár és robogó 68 716 64 902 71 269 iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifi A Az International Harvester vesztesége az idei pénzügyi év első hat hónapjában 185,4 millió dollár volt. Az április 30-án zárult második negyedévben 2,12 milliárd dolláros bevétele volt, vesztesége 79,1 millió dollárra rúgott. A A General Services Administration szerdán újabb 20 tonna ónt értékesített az amerikai stratégiai készletekből, tonnánként közel 13 ezer dolláros áron. Ezzel 750 tonnára emelkedett az eladások tavaly júniusi megindítása óta elkelt ón mennyisége. A Évi 6000 tonna kapacitású poliészterszál-gyárat épít fel 1982 végére Dzsakartában, az indonéz Sushila cég megrendelésére a nyugatnémet Zimmer AG. A londoni Davy Corp. nyugatnémet leányvállalatának ez már a harmadik indonéz üzlete. A Szaúd-Arábia ötmillió dollárért két gázturbinát rendelt a Fiattól, a Dzsubailban felépülő hőerőműhöz. A Három év helyett öt évig fog tartani a China Schindler Elevátor Co. pekingi és sanghaji felvonóüzemének bővítése, de a 2000—2000 darabos termelési célt változatlanul fenntartják — jelentette ki Zeno Schindler, az ebikoni (Svájc) cég elnöke. PIACI HÍREK A A gumiabroncsgyártásról ismert amerikai Goodrich felavatta 200 millió dolláros beruházással épült új louisianai üzemét, ahol naponta 800 tonna klórt és 800 tonna marónátront fognak előállítani. A Az Elf-Aquitaine Asphalt (a francia olajmulti amerikai leányvállalata) ellenőrzése alá vonta a Saint Louis-i Bitucote Product Co -t. Az Elf a Bitucote eladási hálózatán keresztül akarja bevezetni az USA- ban „kivételes ellenállóképességű és rugalmasságú” Styrell nevű bitumenjét. A Szuharto elnök szerdán felavatta Indonézia első konténerkikötőjéig. A 40 millió dolláros beruházással épült, 920 méter hosszúságú dokkot két 50 tonnás Sumitomo—Mitsubishi konténerdaru szolgálja ki. A Irán 115 Ford Transit mentőgépkocsit vásárolt. A mikrobuszokat Ausztriában, a Hintereggel wienerneudorfi gyárában alakították át. A Dél-Afrika urániumtermelése tavaly 6146 tonnára emelkedett az 1978. évi 3961, illetve az 1979. évi 4797 tonnáról. A johannesburgi atomenergia-bizottság elnökének becslése szerint az országban 531 ezer tonna kilogrammonként 130 dollárnál olcsóbban kitermelhető urániumkészlet található. ÁRUPIACOK A Du Pont üzleti eredményei Európában Európában, a Közel-Keleten és Afrikában a Du Pont konszern termékeinek forgalma tavaly 14 százalékkal emelkedett, és elérte a 2,34 milliárd dollárt. Az anyagköltségek emelkedése miatt azonban a tiszta nyereség 42 százalékkal maradt el az előző évitől, és mindössze 136 millió dollárt tett ki. Az említett területeken a világforgalom 17 százalékát és a teljes tiszta nyereség 19 százalékát érték el. Az előző évekhez hasonlóan a legnagyobb forgalom az NSZK-ban, Angliában, Franciaországban és Olaszországban mutatkozott. A főként gyárbővítésre és korszerűsítésre felhasznált beruházások értéke 40 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Az említett területeken dolgozók száma (építőágazat nélkül) a múlt év végén 12 500 volt, alig valamivel magasabb az egy év-vel előbbinél. A folyó évi lehetőségek számbavétele után a genfi konszern központi vezetősége úgy ítéli, hogy az idei első néhány hónap során még gyenge volt a konjunktúra, a második negyedévben előreláthatólag lassú javulás következik be, amely a második félévben erősödik. 1981 végén az üzleti forgalom megint olyan élénk lesz, mint 1980 elején. Az elkövetkező évek folyamán szolid növekedés várható, s a cég forgalma 5 év alatt közel megduplázódhat. (Du Pont Informationsdienst, 1981. április 28.) FEKETE-AFRIKA TEXTILIPARA afriQESe Fekete-Afrika textilipara nagyon messze van attól, hogy a nemzetközi piacon Ázsiáéhoz vagy akár csak Észak-Afrikáéhoz hasonló helyet foglaljon el. Erről tanúskodott az április 13—16. között Abidjanban rendezett Nemzetközi Textil- és Ruházati Kiállítás gyér látogatottsága is. Az 1975-ös első ilyen alkalom óta a látogatók száma egyre csökkent, ami ezúttal nemcsak az egyszerű kíváncsiskodók, hanem az üzletkötések kisebb számát is jelentette. Az afrikai kollekció az általános megítélés szerint kevéssé alkalmazkodik az európai divathoz. Azt, ami a vásárlókat a leginkább érdekelné, gyakran nem, vagy csak korlátozott mennyiségben tudják exportálni. Az is előfordult, hogy felvett megrendeléseket nem teljesítettek. A legnagyobb nehézséget azonban az árak okozzák. Afrika drága, különösen Fekete-Afrika, amelynek árai 20—30—40 százalékkal magasabbak az ázsiaiaknál. Ha nem lenne vám, akkor pl. a kínai szövet 40 százalékkal kevesebbe kerülne Abidjanban, mint a hazai. Az aránytalanság egyik oka az, hogy az afrikai munkásokat kevésbé zsákmányolják ki és kissé jobban fizetik, mint ázsiai sorstársaikat. A drágaság egyéb tényezőivel már nem lehet dicsekedni: minden területen a közepes versenyképességből erednek. Afrikában drágább az elektromos áram, a víz, a szállítás, a munkatermelékenység pedig alacsonyabb. Mi tehát a teendő? T. E. Amoakon elefántcsontparti kereskedelmi miniszter a kiállítás megnyitóján kijelentette: „Afrika nem olcsóbérű kontinens, tehát nem tud dömpingárakat szabni.” Azok az országok, amelyeknek nagy szükségük van devizára, kénytelenek minden szubvenciós és vámkedvezményes forrást kimeríteni. Ezek azonban nem jelenthetnek végleges megoldást. A miniszter arra buzdította az európai gyárosokat, hogy létesítsenek minél több alvállalkozást Afrikában. Véleménye szerint Afrika hasznot húzhat abból, hogy Nyugat-Európa kezdi korlátozni az ázsiai importot és hogy az APC-országok (az EGK kedvezményes partnerei) még nem képviselnek akkora súlyt a nyugateurópai bevitelben. (1981. április 29.) A Ravill Kereskedelmi Vállalat felvételre keres szakképzett eladót és pénztárost Vlilll!lll!lllllllllllll!l!lllll!l!ILIIM!!!l,!il!l»mn!!!Il Jelentkezés: a Kiskereskedelmi főosztályon Budapest VI., Rózsa Ferenc u. 111. Telefon: 122-848