Világgazdaság, 1993. május (25. évfolyam, 83/6090-102/6109. szám)

1993-05-07 / 86. (6093.) szám

­ FOLYTATJUK SOROZATUNKAT, MELYBEN A MAGYAR TELEVÍZIÓ KP C. MŰSORÁNAK EGY-EGY TÉMÁJÁT DOLGOZZUK FEL. MRP-részletesebben „Ha megszületett az MRP gondolat, akkor szer­vező bizottságot kell létre­hozni, mégpedig a cégnél dolgozó összes munkavál­laló 25 %nak a támogatásá­val.” A szervezőbizottság Ez a szervező bizottság egy 3 fős társulat - persze többen is résztvehetnek, dolgozhatnak az előkészíté­sen. A 3 fő az akit, megbíz­nak a munkavállalók, hogy egy ilyen kezdeményezést, gondolatot meg­próbálja­nak valósítani. A szervező bizottság közreműködésével jön létre majd a szervezet, amely az adásvételi szerződés meg­kötője, aláírója lesz. Az MRP szervezőbizott­ság egyik feladata a tájé­koztatás, a másik a megva­lósíthatósági tanulmány ké­szítése, a harmadik az, hogy a megvalósíthatósági tanul­mányt a management-tel szakértetve a társaság tag­gyűlése, közgyűlése elé ter­jessze, és azt elfogadtassa, mint szakmailag alkalmas anyagot. Ezzel a megvalósítható­sági tanulmánnyal, ha hitel­ből kíván vásárolni, a bank felé a hitelkérelmet megin­dítsa, abban az esetben ha részletre kíván vásárolni, akkor ezzel a megvalósítha­tósági tanulmánnyal az el­adót - privatizáció esetén az ÁVÜ-t - megkeresse, hogy meggyőzze arról, hogy azokkal a kondíciókkal a cég alkalmas egy MRP megvalósítására. Ha mindezek alapján el­jutott addig, hogy megvaló­síthatósági tanulmánnyal a banknál egy hitelígérvényt tudott szerezni, és pályáza­tot írt ki az ÁVÜ az eladás­ra, akkor a banki hitelígér­vény birtokában a vételi ajánlatát megfogalmazza, mellé csatolja a megvalósít­hatósági tanulmányt, és megkeresi az ÁVÜ-t Ha részlet­vétel van, ak­kor közvetlenül keresi meg. Ha az ÁVÜ-nél ered­ménnyel járt el,­­ megnyer­te a pályázatot, vagy pályá­zaton kívüli vétel esetén el­őzetesen megállapodott - a szervező bizottság utolsó lépésként meg kell, hogy alakítsa magát az MRP szervezetet. Az MRP szervezet létre­hozásának az a feltétele, hogy készüljön egy MRP alapszabály. Az MRP tör­vény tartalmazza a legfon­tosabb kritériumait, utána össze kell hívni közgyűlés­re a vállalat munkavállalóit, és a munkavállalók leg­alább 40 %-a ott helyben el kell, hogy fogadja az alap­szabályt, ki kell, hogy mondja: az MRP szervezet létrejött. Meg kell választa­ni a legalább 3 tagú ügyve­zetőséget, és az ügyvezető­ségnek az első alakuló ülé­sét meg kell tartania. Ezzel létrejött az MRP szervezet­nek az a dokumentációja, amellyel megkereshetik a területileg illetékes megyei, Pesten a Fővárosi Bírósá­got, hogy társadalmi szer­vezetként jegyezzék be a formációt. Ha megtörtént a bejegy­zés, az MRP szervezet Pol­gári Törvénykönyvben elő­írt tartalommal jogi sze­mély, és most már jogokat, kötelezettségeket vállalhat, megkötheti az MRP szerve­ző bizottság által elő­készített adás-vételi szerző­dést az ÁVÜ-vel. És ezzel kezdi meg mű­ködését. A megvalósíthatósági tanulmány A megvalósíthatósági ta­nulmánynak az alapja egy hosszútávú jövedelmezhe­­tőségi terv. Tulajdonképpen ugyan­úgy kell kiindulni mintha a banktól egy hosszú lejáratú hitelt igényelnék. A jövedelmezhetőségi tervet kell leadni a függet­len szakértő cégnek, aki el­készíti a megvalósíthatósá­gi tanulmányt. Ez számszaki adatokból áll, tulajdonképpen egy terv­elemzésen alapul, ahol be­bizonyítják, hogy az infláci­ós hatások figyelembevéte­lével a társaság által leadott számok alapján valóban olyan pénzügyi helyzetet tud teremteni a gazdasági társaság, hogy egyrészt az adózatlan eredményekből, másrészt pedig MRP rész­vényekre jutó osztalékból ki tudják fizetni a hitel törlesztő részét és a kamatokat is. ✓ •• Az AVÜ a képben A Tanulmányt ha a "40 %" megszavazta, akkor először is beadják egy ÁVÜ tanácsoshoz, ÁVÜ témafe­lelőshöz, aki az adott témá­val már régóta foglalkozik. Természetesen az ÁVÜ- nek megvannak a szerveze­ti keretében az erre megfe­lelő részlegek (pl. a vagyon­értékelő iroda) aminek azonnal átadják ezt a meg­valósíthatósági tanulmányt. Abban az esetben, ha hi­telre vásárol az MRP szer­vezet, ellenőrzésképpen ott vannak a bankok, amelyek elég kemény hitelbírálati követelményeknek vetik alá ezt a megvalósíthatósági tanulmányt. Abban az esetben vizs­gálja meg az ÁVÜ, ha rész­letfizetésről van szó. Ha a megfelelő szakvé­lemény után kimondják az ,ágent”, akkor ezt továbbvi­szik a vezetői értekezletre, az igazgató tanács elé. A versengő ajánlatkérés Ebben az esetben az ÁVÜ, ha el szeretne adni egy céget, nem licit árat ad meg, hanem ajáratokat kér, vagyis a kérdés az: mennyit adnak érte! Az MRP néhány előnye Előnye az MRP szerve­zetnek egyszer a hitel felvé­teli oldalon keletkezik, ugyanis az MRP szervezet maga veszi föl a hitelt, nem az egyes tagok, tehát a hitel­­vizsgálat nem az egyes tagok vagyoni helyzetére terjed ki. A privatizációs törvények értelmében, az MRP, illetve a dolgozói vásárlások előnyben részesülnek, azonos pályázati ajánlat esetén a dolgozói aján­latot kell elfogadni. Előny még, hogy a Va­gyonpolitikai Irányelvekből következően bizonyos ár­­kedvezmények is igénybe vehetők. Az azonos árajánlat azt je­lenti, hogy az MRP kisebb ajánlata is megfelel ugyan­olyan mértékűnek, hiszen bi­zonyos dolgozói kedvez­mény igénybe vehető. (Következő számunkban folytatjuk.) II. évfolyam, 6. szám FELSZÁMOLÁSI és PRIVATIZÁCIÓS KÖZLEMÉNYEK 1993. május 6. csütörtök ÁR-VERÉS, az ötletgazda Az ÁR-VERÉS a napok­ban ünnepelte alapításá­nak első évfordulóját. Ez az alapvetően felszá­molási és privatizációs té­makörrel foglalkozó lap - a visszajelzések szerint - jól szolgálja az egyes szakértő cégek, illetve az olvasók ér­dekeit lévén, hogy eddig egyedülállóan összefogott, tematikus formában, szak­szerűen közli eme fontos gazdasági témakör friss hí­reit. Az ÁR­VERÉS két orszá­gos napilapban melléklet­ként megjelenve eleget tesz a vonatkozó törvényi előírá­soknak (országos napila­pokban történő meghirde­tés), és díjait tekintve is egyedülálló konstrukciót kí­nál a Megrendelőknek. Fontos eredménynek tart­juk, hogy az ÁR­VERÉSt "befogadó" két napilap (Világgazdaság és Pesti Hírlap) folytán ezek az anyagok kellő súlyt kapnak a sajtóban. A Világgazdaság által gyakorlatilag a legtöbb üz­letemberhez, gazdasági szférában dolgozó szakem­berhez eljutnak híreink, míg a Pesti Hírlap segítségével széles körben - és ennélfog­va nehezen behatárolható rétegek - olvassák lapunkat. •Itt fontos megjegyezni, hogy az Esti Hírlap - az ÁR­VERÉS egyik első hordozó­ja - sokat segített a lap be­vezetésében, illetve első ki­adásában. Köszönettel tar­tozunk az Esti Hírlapnak, amelytől a megválást egyéb jellegű, az "Esti"-n kívül álló gazdasági okok indokolták . A lap a Felszámoló, illet­ve Privatizációs Szakértő cégek számára készült, hogy egy új konstrukcióval előse­gítse azok működését oly módon, hogy egy helyen, az általánosnál lényegesen kedvezőbb feltételekkel te­hessék közzé fontos hirdet­ményeiket. Ne feledjék, az ÁR­VERÉS nem most indul, már beve­zetett lapról van szó, amely­nek már - ennél fogva - ta­pasztalatai is vannak ezen a téren. Nem utolsó sorban büsz­kék vagyunk rá, hogy mi tapostuk ki ezt az "ös­vényt", melyen az utóbbi időben - ha gyengébb for­mában is - több követőnk is akadt. -a szerk- A CRS Holding MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐT KERES VEZETŐ BEOSZTÁSBA. Feladata: a Holding és az általa tulajdonolt társaságok pénzügyi gazdálkodásának és számvitelének irányítása. Feltétel: társasági gyakorlat (előny: saját gépkocsi) A jelentkezéseket Kertész Ferenc vezérigazgatóhoz írásban kérjük eljuttatni fizetési igény (nettó) megjelölésével. Cím: 1094 Budapest, Márton utca 35/c. 41» Hirdetésfelvétel: 134-1111,133-0768,113-5312

Next