Világgazdaság, 1995. december (27. évfolyam, 233/6742-251/6760. szám)
1995-12-06 / 236. (6745.) szám
1995. DECEMBER 6. Füredtől Szigligetig Társadalmi sáskajárások után Hazánk leghíresebb borvidékei közé tartoznak a magyar tenger északi partját díszítők: a badacsonyi, a balatonfüred-csopaki és a Balaton-melléki. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a rendszerváltás előtti és utáni viharok a hazai szőlőtermő tájak közül talán ezeket a vidékeket tépázták meg a legjobban. Ez az összhang súlyosan sérült a Balaton északi partján. Borászkodni ugyanis ezen a vidéken sem érte meg sokáig — miként szinte sehol máshol az országban. Ám míg más helyütt nem volt más választás, mint a szőlő művelése, a Balatonfelvidéken kínálkozott az idegenforgalom, a vendégfogadás. Ez pedig gyorsan, kisebb pénzbefektetésével jóval nagyobb hasznot ígért, így aztán a szőlőket — miként az erdőket is — sok helyütt kivágták, s fogadók, nyaralók épültek helyettük. Idő múltával, már a “restaurantok”-nak sem kellett helyinek lenniük v ízeikben, neveikben. A sok félig angol, félig német szóval elkeresztelt egységben pedig már azon sem kellett csodálkozni, ha a bornál sem lett fontos a balatoni eredet. A borvidék valós érdekei háttérbe szorultak. A Balaton-felvidéket rövid távon az országos átlagnál sokkal jobban megviselte a kárpótlás is. Fokozottan érvényesült ugyanis az ingatlanspekuláció, amelynek várt eladási árbázisát nem a borászatból elérhető nyereségesség motiválta (miként az részben jellemző volt más borvidékeken), hanem az idegenforgalmi célú felhasználás. Ez pedig sok-sok hektárnak okozta végzetét. A szőlők elaprózódtak, egy részük pedig a gondatlan keA rekettyés Balaton-felvidéki tájra megérkezett a tél átvenni a hatalmat a színek fölött. A pannon táj egyik legkedvesebb arcát mutatja meg ebben az évszakban. Ám az összkép már törékeny, a harmóniát megcsúfolják az ösvények mellett félbe vert színes faékek, amelyek csalhatatlan a leghíresebb badacsonyi borvidék, de hasonlóképpen szép kép él bennünk a balatonfüred-csopaki és a Balatonmelléki borvidékről. A valóság azonban az, hogy a szőlőművelés és a borászat súlyos sebeket kapott. Az északi partvidék értékét ugyanis a Balaton, a kulturális örökségekbe kerülve , romlásnak indult, fertőzési gócot jelentve a környékbeli dűlőknek. A helyzetet jól jellemzik a badacsonyi borvidék számai. Ehhez a területhez ugyanis a hivatalos statisztikák szerint 2500 hektár szőlőterület tartozik. Ám a valóságban ma jó, ha 1800 hektárt számolhatunk ide. Sőt, egyes becslések szerint ennek is mintegy 30 százalékán elhagyták a szőlők művelését. Ilyen körülmények között az átlagosnál is nehezebb lesz a kilábalás. De talán éppen a nehéz helyzet miatt különösképpen felértékelődnek azok a borászatok, amelyek a széllel szemben megkapaszkodtak, továbbá azok a kezdeményezések, amelyek a kilábalás felé visznek. Olyan borászatok vannak ugyanis már errefelé, mint a Pántlika, a Kál-Vin Rt., de nem lehet kihagyni a sorból Fibula Mihály vagy Salánki Ferenc vállalkozását sem. Érdemes ugyanakkor megemlíteni olyan kezdeményezéseket, amelyek nem mindig látványosak ugyan, de már középtávon óriási hasznot, lehetőséget adnak a borvidék feltámadásához. Ide kell sorolnunk az immár második esztendeje októberenként megrendezett kéthetes vincellérképző tanfolyamot és a borász továbképző kurzust, amely jövő év februárjában indul. Vannak tehát biztató jelek, de mint az örök tanulság figyelmeztet: az építés — újraépítés — fáradságosabb és főként több időt követel, mint a rombolás. Kéknyelű kerestetik A szőlőtermesztésben a nagy világfajták egyre nagyobb teret nyernek, hiszen az azokból készült borok piaci bevezetése jóval könnyebb, mint az ismeretlenül csengő nevűeké. Mégis, a magyar borászatnak óriási esélyt, az egyedi megjelenés lehetőségét kínálják ősi hazai fajtáink. Ezt bizonyítja Hegyalja és Somló furmintja, illetve hárslevelűje, valamint a móri ezerjó. Hasonló lehetőségei vannak a somlói juhfarknak, és méltán nagy volt a híre az egyik legősibb, legjellegzetesebb magyar szőlőfajtának, a kéknyelűnek. A kéknyelű kékes színű levélnyeléről kapta nevét. Kizárólag Badacsonyban termesztették, de változatát ismerték Dalmáciában is. Mindig úri bor volt, hiszen nehezen termékenyült, így hozama is kicsi, ám bora jó évjáratokban különlegesen finom illatú és zamatú. A kéknyelű fürtje és bogyója középnagy, vastag héjú. Későn érik, és illatos, zamatos, kemény, de finom sávú bort ad. Sajnos ma már alig maradt belőle. Nemesgulács környékén ismert egy mindössze 0,3 hektáros ültetvény, Badacsonyban Békássy Péter szőlőjében van 1000-1500 tőke kéknyelű, és Csanády József gazdaságában van egy fiatal, egyelőre nem termő 1,5 hektáros ültetvény. Tehát szerencsére akadt néhány elszánt ember, aki igyekszik megtartani és előbb vagy utóbb ismét sikerre vinni a fajtát. Ezeken az ültetvényeken egyébként a kéknyelű eredeti változatát termesztik. Megtermékenyülését segítendő egy porzós szőlővel, budai zölddel együtt nevelik. (A két fajtát természetesen külön szüretelik. Ezt követeli meg az is, hogy a budai zöld jóval hamarabb érik, s a kéknyelű szüreti idejére már rothadásnak indulhat.) Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert ismertek a kéknyelű nagy terméshozamú hibridjei, mint például a badacsony 36. A kéknyelűt ugyanakkor nem szabad összekeverni azzal a borral, amelyet nem is olyan régen még kapni lehetett a kereskedésekben — hasonló névvel. Ez a badacsonyi kéknyelű ugyanis olaszrizling és budai zöld küvéje volt. Vagyis ugyanúgy házasított bor, mint a bikavér. Ennek a bornak a forgalomba hozatalát kéknyelű névvel ma már nem teszi lehetővé a törvény. lanul jelzik, hogy a földet felosztották már, s hamarosan megjelennek a táskarádiós, betonlépcsős, pörkölt- vagy napolajszagú hétvégi házak. A jelenség nem lebecsülendő, hiszen hazánk legszebbjei közé tartozó borvidékeket kínzott meg és vetett hátra az idegenforgalomnak becézett, zabáltatással és tömegfürdőzéssel idecsábított emberáradat. A Balaton északi partján három borvidék is elterül, amelyeknek nehéz helyzetéről aligha van sejtésük a magyar állampolgároknak. Közülük is fa-és a borászat, szőlőművelés együtt, egymástól elválaszthatatlanul kínálja. Mert lehet-e színvonalas vendéglátást adni, ha az nem másra, mint a nap nap utáni strandra trappolásra szorítkozik? Beszélhetünk-e turizmusról, ha nem társul hozzá minőségi helyi gasztronómia, csúcsán a borokkal? Megélhet-e a környék kultúrája, ha csak olyan turizmus árasztja el a vidéket, amelynek célja egyedül a fürdés és a sörözés? Mihez kezd a borászat, ha elveszíti a kultúra adta igényt, sőt magát a történetet a borhoz? VENDÉGLŐI BORMUSTRA Az étteremnek nincs miért szégyenkeznie, hiszen a vendég igazi — néhány italnál mármár felfedezésszámba menő — utazást tehet a magyar borászatban a borlap segítségével. Az igazat megvallva, nem számoltuk meg, vajon hányféle borból lehet csemegézni, de négy-öt tucatból biztosan. Természetesen ugyanúgy ott vannak a választékban Tokaj-Hegyalja, Eger, Szekszárd, Villány, Somló borai, mint Etyeké, Mátraaljáé vagy a Balatonfelvidéké. Külön dicsérendő, hogy a kínálatot a borkönyvben nemcsak borvidékenként, hanem azon belül, termelőnként csoportosították. Egyedül az évjáratok feltüntetését hiányoltuk. Ám ezzel kapcsolatban a vendéglő alkalmazottja elmondta, hogy a választék gazdagsága és a készletek nagysága miatt az egyes tételek kifutása rendkívül körülményessé teszi a borlap karbantartását az évjáratok feltüntetésével. Elfogadva, hogy a gyakorlati szempont nagy úr, mégis úgy gondoljuk, hogy néhány esetben kimondottan kívánatos volna, ha a szüret éve is látható lenne a borlapban. A bor felszolgálására láthatóan nagy hangsúlyt helyez a vendéglő. A palackot igyekeznek bemutatni, címkével a vendég felé fordítva bontják fel — a megfelelő hőmérsékleten. A bort a vendég fogyasztási kedvére figyelve töltik utána. Mi egy középkönnyű reduktív fehér bort választottunk, amelymiként a dugót sem mutatták be. Ez utóbbi egy alig egyesztendős reduktív bornál nem rejteget ugyan nagy kockázatokat, de semmiképpen sem árt, ha erről a vendég is meggyőződhet. Kisebb hiba csúszott be az italajánlatba, a libamájhoz és a halhoz párosítva ugyanis nem igazán értettük hogyan vetődhet fel a sorban a vörösbor is. (Igaz, végül is a mindkét ételhez illeszthető tokaji rendelésére biztatott minket a felszolgáló.) Meg kell egyébként jegyeznünk, hogy az egységnek több, a magyar átlaghoz képest a bor szempontjából is jól képzett felszolgálója van. Ez viszont egyelőre nem feltétlenül igaz minden alkalmazottra. Azt azonban minden esetben lehetet érezni, hogy a felszolgáló tapasztalt voltától függetlenül a bor ismeretét fontos követelményként kezelik. Tízes skálánkon a vendéglőt nyolc, nyolc és fél pontra értékeltük. Összességében ugyan az eddig megvizsgált egységekhez képest többet is adhattunk volna, ám nem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy számításaink szerint a borok ára jó néhány esetben a pincészet nagykereskedelmi árának háromszorosa volt, így mi is magasra emeltük a mércét. Kisbuda Gyöngyé nek a Kisbudában természetesen kijárt a külön hűtőedény. Mindazonáltal nemcsak dicsérendő dolgokkal találkoztunk. Ezek között kell megemlíteni, hogy a felszolgáló hibájából az előkóstolás elmaradt. Rovatunk vidéken és a fővárosban egy-egy ismertebb vendéglő borüzletágát veszi górcső alá, hol a kínálatra, hol a szervírozásra helyezzük a hangsúlyt. A vendéglátásban ugyanis a bor szempontjából — bár örömteli jelenségek is megfigyelhetők — óriási még a lemaradás. wmmmmu* • unnmniEQHi BOROK ÉS VIDÉKEK: BALATON-FELVIDÉK Hegyközségek Badacsonyban Nem volt vita arról, hol legyen a központja a badacsonyi borvidéki tanácsnak. A badacsonyi kutatóállomás gyakorlatilag versenytárs nélkül indult neki a választásnak, és nyerte meg. A borvidékhez tartozó 15 település hegyközségei első nekifutásra összesen körülbelül 3000 taggal alakultak meg. A becslések szerint azonban a tagság hamarosan duplájára emelkedhet. Az aktivitás ugyanakkor igencsak különböző volt. Egyes községekben 400-nál is, többen jelentkeztek tagnak, máshol csak harmincan akadtak. Sőt, olyan település is volt, ahol kívülállók kellettek, hogy egyáltalán felállhasson a szervezet. Mint oly sok helyen ugyanis, ezen a vidéken is él még a téeszesítés emléke. Sokan nem értik, milyen jelentősége van a hegyközségeknek, csak a szervezet kötelező jellegét és az azzal járó, rövid távon is jelentkező kötelezettségeket érzékelik. Maga Badacsony egyébként a nagy taglétszámú hegyközségek közé tartozik. Több mint 440 fővel alakult meg, s a belépők kezelésében lévő földterület eléri a 170 hektárt. A hegyközségnél arra számítanak, hogy további mintegy 100-zal bővülhet tagságuk. Külön meg kell említeni Badacsonytomajt, ahol — és ez egyedülálló — már 1989 óta, egyesületi jelleggel működik hegyközség. Magyarországon egyre több hívet szereznek maguknak a nagy minőségű, igényes munkával készített borok. Rovatunkban arra teszünk kísérletet, hogy útjelzőként bemutassuk („címkézzük”) a magyar élvonalhoz tartozó borászatokat. Kál-VIN Bt. Ez a borászat még javában nyögi a kezdet kínjait, de már szép italokkal jelenik meg a piacon. A tulajdonos, Varga György 1990-ben indította el vállalkozását. Meglevő szőlője mellé két hektárt telepített, amelyek 1993-ban fordultak és 100-120 mázsás hozammal dolgozik a szőlész. A borászat — amelynek elsősorban a pincetechnológiai fejlesztésre kell beruháznia — körülbelül 600 hektoliter bort állít elő évente, amelynek 85 százalékát palackozva értéke 0,51 , 12 % V/V 0aU*tqnmeujfjü KÁLI-MEDENCE KÖRZET f * j v. v J ^ K|||Jp -■ - • : : 1993 lelinőségi faltérhoz, száraz C^aai'tlál iurein, Irodun Termelte és palackozta: JV/-VMNm ETK 88325 3597 MSZ V_____________________| termőre, így összesen 3,5 hektárosra cseperedett szőlészete. Ezek a területek Balatonrendesen, illetve Szentbélkálán találhatók, és az italok mintegy 30-40 százalékának alapanyagát adják. A többihez felvásárolja a szőlőt a tulajdonos. Az ültetvényeken — amelyeknek 10 százaléka egyes függöny, 90 pedig ernyő művelésű olaszrizlinget, szürkebarátot és chardonnayt termeszt a tulajdonos. A termőterületen hektáronként 4000-5000 tőkével sül. A vállalkozás exportja ígéretesen növekszik: tavaly valamivel több mint 12 ezer, az idén előreláthatóan 24 000- 26 000 palack kerül a határokon túlra. A borászat legjobb exportára három márka volt egy félliteres (tehát nem a megszokott hétdecis) palackért. Hazai értékesítése is megoldott, hiszen a termelő többéves szerződést kötött a Zwack-házzal az italok kizárólagos forgalmazására. Ki lesz az év bortermelője? Immár ötödszörre készül a szakma megválasztani az év bortermelőjét. Az ötös “shortlista” már most is készen áll, s azt több mint száz szakmabelinek (vendéglátóegység, borászat, kereskedő) elküldték, hogy megnevezzék jelöltjüket. A megmérettetést a Magyar Bor Akadémia, valamint a Hetmán egy nagyobb gazdasági társaság borászai (ami azért érdekes, mert az eddigi győzteseket mindig a magánpincészetek adták): Bárdos Benjámin (Nagyréde, Szőlőskert Szövetkezet), Nemes Sándor (Balatonboglári Rt.) és Pogácsás János (Tokaj Oremus). A másik két jelölt immár ország Az év bortermelője cím eddigi viselői 1991 Tiffán Ede (Villány) 1992 Báthori Tibor (Etyek) 1993 Vesztergombi Ferenc (Szekszárd) 1994 Gere Attila (Villány) Borbírák Rendje szervezi. E két testület választotta ki a mostani öt jelöltet, akik közül a megkeresett szakmabeliek választják meg a győztest. Az év bortermelője díj történetében először saját aspiránst is állíthatnak. Az idén nem a családi borászatok adják a versenybe állítottak többségét. Az év bortermelője címre jelöltek közül hargosan is jól ismert családi névvel futó vállalkozás tulajdonosa és borásza: Polgár Zoltán Villányból és Thummerer Vilmos Noszvajról (az ő gazdaságát két héttel ezelőtti boroldalunkon mutattuk be). A szavazatokat tartalmazó leveleket december 11-én bontják fel, de az eredményt — ünnepélyesen — várhatóan januárban hirdetik ki. Az oldalt írta és szerkesztette: Alkonyi László