Világgazdaság, 1998. november (30. évfolyam, 210/7470-230/7490. szám)

1998-11-02 / 210. (7470.) szám

2 RÖVIDEN Schröder az adóreform finomítását tervezi Alig tíz nappal a koalíciós megállapodás jóvá­hagyása után az új német kancellár utólagos javításokat helyezett kilátásba az adóreformon. Gerhard Schröder úgy fogalmazott, hogy a reform finomításra szorul. Szavaiból kitűnt: már nem törekszenek a mezőgazdasági termelők adókedvezményeinek átfogó megnyirbálására. Nem fogják keményebben megadóztatni az au­tógyári dolgozók által cégüktől kedvezményes áron vett kocsik továbbértékesítéséből származó jövedelmeket sem. (MTI) Veszteséges román üzemek bezárása Romániában még az idén bezárnak egy sor veszteséges állami vállalatot, melyek az állami szektor által “termelt” összes veszteségből legalább 15 százalékkal részesednek — közölte Decebal Traian Remes pénzügyminiszter. Azt is bejelentette, hogy az üzembezárások tovább folytatódnak: azt szeretnék elérni, hogy az állami cégek vesztesége legalább az egyharma­­dával csökkenjen. Remes nem közölte, hogy mely vállalatokra gondol, de elmondta, hogy már összeállították a listát. (MTI) Tietmeyer utóda Welteke lehet? Ernst Weltekét, a hesseni tartományi központi bank vezetőjét nevezik ki jövőre Hans Tietmeyer Bundesbank-elnök utódjául — tette közzé értesülését a Der Spiegel. A bonni pénzügymi­nisztérium “tiszta spekulációnak” nevezte a hamburgi hetilap jelentését, hangoztatva, hogy végső döntés még nem született. A Der Spiegel szerint a Tietmeyernél kevésbé szigorú monetá­ris politika híveként ismert bankár főleg Oskar Lafontaine pénzügyminiszter támogatását élvezi. (Dow Jones) Japán elengedi Afrika adósságait A tokiói kormány az afrikai országok adósságainak gyakorla­tilag 90 százalékát elengedi azzal, hogy tartozásaikat segélyek­ké alakítja át. A külügyminisztérium szerint a tíz, legerőtelje­sebben eladósodott afrikai ország 1988 és 1997 között felhal­mozódott mintegy 500 millió dollár értékű tartozását engedik el ilyen formában. A megoldás révén lehetővé válik, hogy az afrikai országok mintegy 500 millió dollárnyi tőkét fordítsanak az egészségügy és az oktatás fejlesztésére. (MTI) EU-országminősítések a tagjelöltekről szerdára Tizenkét tagjelöltről bocsát ki teljes körű helyzetjelentést az EU Bizottság szerdán. A jelentések tartalmáról mindeddig semmi nem szivárgott ki, így csak találgatások vannak arról, hogy javasolja-e a bizottság a demokráciában nagyot előrelépett Szlovákia, az orosz ajkúak helyzetét rendező Lettország vagy a tárgyalásokra szintén érettnek tartott Litvánia bevonását az első tárgyalási körbe. A legtöbben mégis azt valószínűsítik, hogy jövőre még nem indul újabb országgal tárgyalás. (MTI) Az elemzők továbbra is óvatosságra intenek A vártnál gyorsabb amerikai növekedés Robusztus tempóban, éves szinten 3,3 százalékkal nőtt az US­A GDP-je az idei harmadik negyedévben az előző három hónap 4,8 százalékos rátája után—tette közzé pénteken a washing­toni kormányzat. VG-ÖSSZEFOGlalló Az adat jóval meghaladja a független elemzők által előre jelzettet, amit most az előző idő­szak túlzottan gyengült muta­tója egyfajta “korrekciójaként” értelmeznek a konjunktúraku­tatók. Egyidejűleg óvnak attól, hogy bárki is jelentős trendfor­dulatra következtessen ebből az egy adatból. Az export növekedési ütemé­nek folyamatos lassulása és az üzleti beruházások hirtelen visszaesése miatt a GDP-bővü­­lés üteme a negyedik negyed­évben ismét 1,5-2 százalék kö­zött alakul majd — vélik a Reuters által megszólaltatott elemzők. Egyúttal arra is felhív­ják a figyelmet, hogy a váratla­nul kedvező harmadik negyed­évi adat mögött csak néhány szektor—főként a szolgáltatá­sok és a számítástechnikai ipar — jó teljesítménye húzódik meg, míg a tartós fogyasztási cikkek piacának döntő része — így a gépjárműeladások vagy a háztartási berendezések piaca — gyakorlatilag stagnált. A fogyasztói bizalom a glo­bális pénzügyi bizonytalansá­gok hatására sokat gyengült a néhány hónappal ezelőtti ki­emelkedően magas szinthez képest—hangoztatj­ák az elem­zők. Kedvezőnek tekintik vi­szont, hogy az infláció 35 éves mélypontra esett, és éves szin­ten immár csak 0,8 százalékos. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill., Auróra u. 11., telefon: 303-4738, fax: 303-4744 http://www.observer.hu VILAGGAZDASAG KÜLFÖLD mm­mmm­m A fokozott állami ellenőrzéssel Oroszország távolodik a szabadpiactól Az IMF elveti a Primakov-csomagot Jevgenyij Primakov kormányfő a héten a duma elé terjeszti azt a gazdasági válságkezelő cso­magtervet, amelyet a miniszterek szombaton hagytak jóvá. Az intézkedéssorozatot a Nem­zetközi Valutaalap (IMF) viszont már alkalmatlannak tekintette arra, hogy alapjául szol­gáljon a megahitel következő részletének lehívásához. Az IMF szerint a csomag “eltávolítja Oroszországot a szabadpiactól”. VG-ÖSSZEÁllíTÁS A csomagterv a Kommer­­szant Dailyben múlt kedden közölt szöveg (Világgazdaság, 1998. október 28., 2. old.) fel­vizezett változata. Eltekint az adóparadicsomi bankkapcsola­tok tilalmától, a Szberbank és a kereskedelmi bankok rubel- és valutabetéteinek sajátos ga­ranciarendszerétől, illetve attól, hogy az exportőröknek valuta­­bevételeik 25 százalékát köz­vetlenül a központi banknak kelljen eladniuk. Újonnan bekerült viszont a csomagba az, hogy gazdasági és adminisztratív intézkedése­ket hoznak azon bankok és szer­vezetek ellen, amelyek speku­latív támadást indítanak a rubel ellen, továbbá a nagykereske­delmi ár fölötti 20 százalékon maximálják az alapvető köz­szükségleti cikkek árát — tűnik ki a Reuters összegzéséből. A kormány fokozottan ellen­őrzi az ipari és a mezőgazdasági termelést—elsősorban az adó­behajtás javítása céljából. Ál­lamosításról egyelőre nincs szó, de a kormány átveheti a csőd­be jutó bankok ellenőrzését. Csökkentik a nyereségadót, az áfát és néhány más adónemet, bevezetik a vagyonadót. Az inf­lációs cél az, hogy mértéke ne haladja meg az idén a havi 5, jövőre az évi 30 százalékot. A központi bank szorosan ellen­őrzi a valutakereskedelmet. A Dow Jones rejtélynek ne­vezi, a kormány miért számít változatlanul arra, hogy az IMF megítéli a nyáron kialkudott 22,6 milliárd dolláros hitel au­gusztus óta visszatartott 4,3 milliárdos szeletét. Ha nincs külföldi hitel, akkor a kormány­nak a bankóprést kell működ­tetnie, hogy fizethesse adóssá­gait, de mi az a Primakov által emlegetett “minimális mennyi­ség”, amivel állítólag elkerül­hető a magas infláció? Tovább­ra sem tudható, hogyan fogja Oroszország megfizetni az au­gusztusban befagyasztott adós­ságait. Az IMF szakértői pénteken tíznapos eredménytelen tárgya­lások után úgy utaztak el Moszkvából, hogy a megbeszé­léseket akkor lehet folytatni, ha már lesz “a nemzetközi közös­ség támogatására érdemes program” és “realisztikus" jövő évi költségvetés. Az elvárás: az állami beavatkozás csökkenté­se, a kormánykiadások mérsék­lése, reális bankmentő terv. Pénzügyi cár kerestetik? Pénzügyi cárra van szüksége Oroszországnak —jelentette ki az Eho Moszkvi rádiónak a liberálisként számon tartott Alek­­szandr Livsic volt pénzügyminiszter. Legalább hat évre fel kellene függeszteni a reformokat, és egyetlen, politikailag erő­s személyiségnek kellene alárendelni a pénzügyminisztériumot, a központi bankot és az adóbehajtást. Mindezzel azt lehetne Livsic szerint biztosítani, hogy az állam hatékonyan szedje be és költse el a pénzeket. Költségvetés-módosítással indít a Dzurinda-kormány Pozsony stabilizálja a pénzügyeket Szlovákiában immár hivatalosan is kinevezték az új kormányfőt, Mikulás Dzurindát. Az általa vezetett kabinet gazdasági programjában szerepel a meciari dirigizmus felszámolása, határo­zott piaci reformok véghezvitele és az államháztartás konszolidációja. A piacok annak ellenére nyugodtan fogadták az új kormány megalakulását, hogy annak pénzügyminiszterét a posztkom­munista erők delegálják. A központi bank üdvözölte a kormányzati terveket. VG-ÖSSZEÁLLÍTÁS Mikulás Dzurinda és húsz minisztere az államfői funkci­ók egy részét is betöltő új kép­viselőházi elnöktől, Josef Migastól vette át megbízását — jelenti az MTI. A Demokratikus Baloldal Pártjának (SDL) kor­mányzati súlyát Migas pozíci­óin kívül az is jelzi, hogy a pénz­ügyi tárca élére Brigita Schmögnerova került. Az új kormány markáns gaz­dasági programmal lépett a nyilvánosság elé. Minél hama­rabb szeretné a törvényhozás elé terjeszteni az idei költség­­vetés módosításáról rendelke­ző tervet. A Reuters szerint erre azért van szükség, mert a költ­ségvetési hiány már most is lé­nyegesen meghaladja az 1998- ra tervezettet. A módosítást kö­vetően a kabinet elkészíti a jövő évi büdzsé előzetes tervét, amely 1999 első negyedében léphet hatályba. A végleges elő­terjesztés valamikor az év első hónapjaiban várható. A Dzu­rinda-kormány addigra a jöve­delemadó-, az értékpapírtör­vény és a követelések behajtá­sáról rendelkező jogszabály módosítását is tervezi. A jövő év első hónapjaiban a kabinet a gazdaság legsürge­tőbb gondjait igyekszik orvo­solni, így az egészségügy, az oktatás és a mezőgazdaság fi­nanszírozásának problémáit. Középtávon azután sorra kerül a költségvetés helyzetének ren­dezése, a folyó fizetési mérleg GDP-arányos hiányának a mostani 11-ről 5 százalékra való csökkentése és az állam eladósodásának megállítása. A gazdaságpolitika kiemelten kezeli az infláció alacsonyan tartását, a korona árfolyamának stabilitását és a munkanélküli­ségi ráta leszorítását. Fontos cél a költségvetés egyensúlyba ho­zása is, ám erre Schmögnerova 2001 előtt nem lát esélyt. A hosszú távú célok között szerepel a szlovák gazdaság szerkezeti megújítása, a bank­szektor reformja és a külföldi tőkeberuházások ösztönzése. A Dzurinda-kormány elődjével ellentétben nem néhány nagy iparvállalat révén szeretné fenntartani a gazdasági növeke­dést, hanem a kis- és közepes méretű cégek lehetőségeit is ja­vítaná. A piacok nem aggódnak amiatt, hogy a pénzügyi tárca élére a posztkommunista erők jelöltje került. Schmögnerova el­ismert szakem­bernek számít, és a kormányprogram egyéb­ként sem tenné lehetővé, hogy az egyes miniszterek bármit megtegyenek — mutatnak rá pozsonyi elemzők. A szlovák nemzeti bank is támogatja a négypárti kormány gazdasági elképzeléseit. A hetek fellépnek a válság ellen (Folytatás az 1. oldalról) A dokumentum jóváhagyja azt a miniszteri és jegybankel­nöki indítványt, amely egy új “elővigyázatossági” IMF-hitel­­keret felállítását irányozza elő mindazon államok számára, amelyek vállalják a valutaalap által ajánlott megszorító intéz­kedéseket. Ennek a “javított” hitelkeretnek a felhasználása esetenként kiegészítendő kétol­dalú akciókkal, illetve a magán­­szektor részvételével. Az állam- és kormányfők üd­vözölték a világgazdaság iránti bizalom erősítéséért az utóbbi hetekben tett intézkedéseket. Ez utóbbiak sorában az okmány említést tesz az IMF-kvóták növeléséről, továbbá az új hi­telegyezmény (New Agree­ment to Borrow— NAB) létre­hozataláról, aminek következ­tében 90 milliárd dollárral bő­vülnek a valutaalap forrásai. Üdvözlik az állam- és kor­mányfők a japán bankkonszo­lidációban tapasztalható előre­haladást, a brazil stabilizációs lépéseket, továbbá a fellendü­lés alapjainak több ázsiai or­szágban való megteremtését. Lényeges újításként említi a nyilatkozat a Világbank új, sür­gősségi hitelkeretét, amelyből válság esetén a legsebezhetőbb társadalmi csoportok részére nyújtanak támogatást, illetve amelyet a magántőke-áramlás “katalizálására” használnak. A hosszú távú teendők kap­csán a nyilatkozat megfogal­mazza azt a felismerést, hogy a következő évezredre meg kell erősíteni a globális piacra ala­pozott pénzügyi architektúrát, mégpedig a világméretű tőke­áramlás kedvező hatásainak jobb kihasználása, a fejlődésbe­­li törés kockázatainak minima­lizálása, a legsebezhetőbbek fokozottabb védelme végett. Erre a célra mindenekelőtt nagyobb nyitottságot sürget a nyilatkozat, mégpedig az egyes kormányok, bankok és vállala­tok, továbbá a nemzetközi pénzügyi szervezetek tevé­kenységében. Szorgalmazza a nemzeti felügyeleti szervek szerepének megerősítését és együttműködésének javítását, a kormányok felkészülését jö­vőbeni válságok elhárítására. A nyilatkozat sürgeti a pénz­ügyminisztereket és a jegy­bankelnököket, hogy lépjenek túl az eddigi kereteken, és te­gyenek további lépéseket a nemzetközi pénzügy­i rendszer megszilárdításáért, így erősít­sék meg a pénzintézeti szféra szabályozását a fejlett ipari ál­lamokban, hogy ezáltal is elő­mozdítsák a biztonságos és fenntartható tőkeáramlást. Felszólítja a nyilatkozat a minisztereket és a jegybanki vezetőket, hogy ellenőrizzék a tőkeáttételes és az off-shore te­vékenységek hatását, és érjék el az off-shore központok műkö­désének a nemzetközileg elfo­gadott normákhoz való igazítá­sát. Feladatul szabja, hogy meg kell erősíteni a feltörekvő or­szágok pénzügyi rendszerét, és ezekben olyan makrogazdasá­gi politikát kell kikényszeríte­ni, amely garantálja a fenntart­ható árfolyamok kialakítását. A jobb válságkezelő módsze­rek kapcsán a­z állam­ és kor­mányfői sürgetik a magánszfé­rának az ilyen feladatokba való bevonását. Mindez azonban csak a piacok nyitottságának fenntartása, a protekcionizmus­sal való szembenállás mellett képzelhető el, ezért tovább kell erősíteni a Kereskedelmi Világ­­szervezet (WTO) szerepét — hangoztatja a nyilatkozat, amely sürgeti az IMF és a Vi­lágbank fontos testületeinek, az interim és a fejlesztési bizott­ságnak a megerősítését is. str I­­ Főszerkesztő: Bánki András Felelős szerkesztő: Boronkay Tamás Főszerkesztő-helyettesek: Kamasz Melinda, Kovács András István Művészeti szerkesztő: Horváth László Béla Kiadó ZÖLD ÚJSÁG Rt. Elnök-vezérigazgató: Forró Tamás Lapigazgató: Blasits György BELFÖLD Kamasz Melinda (rovatvezető), Bisztricsány Julianna, N. Vadász Zuzsa (rovatszerkesztők), Ballai József, Bányai Gyula, Fazekas Edina, Fehér István, Forián Szabó Gergely, György Renáta, Gyüre József, Hazafi László, Kecskés Ágnes, Lázár Ildikó, Magos Katalin, Molnár Mari, Nagy Ildikó, Nógrádi Tóth Erzsébet, Rozgonyi Zoltán, Török Tünde ♦ KÜLFÖLD: Gaál Csaba (rovatvezető),­­Irkuti György (rovatszerkesztő) Facsinay Kinga, Kozma Géza, Mádl József, Szalay Hanna, Takács Gábor ♦ PÉNZVILÁG: B. Varga Judit (rovatszerkesztő), Binder István ♦ TÁRSADALOM: Mucsányi Marianna (rovatvezető), Bundula István (rovatszerkesztő), Bak Mihály, Bartus László, Dudás Gergely, Kecskeméti József, Szerető Szabolcs, Tüske Erika, Vas Gábor ♦TŐZSDE, Daróczi Dávid (rovatvezető) Oszlay Péter (rovatszerkesztő) Halaska Gábor, Lovas Judit, Majoros György, B. Sebestyén Stella, Szabó E. Viktor, Uhlmann Attila ♦ VÁLLALKOZÁS, ÁRUPIAC: Sági Gyöngyi (rovatvezető) B. Horváth Lilla, Mester Nándor (rovatszerkesztők), Demeter Kálmán, Gárdonyi Imre, Hargitai Éva, Hlavay Richárd, Kvassinger Klára, Torontáli Zoltán ♦ KULTÚRA: Eszéki Erzsébet ♦ MENEDZSERKALAUZ: Weisz Györgyi (szerkesztő), Tompa Imre ♦ WIRTSCHARSLETTER: Nemes Bettina ♦ TUDÓSÍTÓK: Dombi Margit (Debrecen), Lehőcz Rudolf (Győr), Rákóczi Gabriella (Békéscsaba), M. Vadas Zsuzsa (Miskolc) ♦ TÖRDELŐSZERKESZTŐK Csermák Katalin, Farkas Gabriella, Gazdag István, Jassó Kati, Tóth Brigitta ♦ GRAFIKUS: Vizy Balázs ♦ KÉZIRATSZERKESZTŐK: Sas László (vezető), Friedrich Csaba, Friedrich Zoltán, Lehotka Gábor, Takács Zsolt, Tatai Miklós ♦ SZÁMÍTÁSTECHNIKA FEGA Informatika Kft. ♦ SZERKESZTŐSÉG és KIADÓ 1016 Budapest­i Naphegy tér 8. Postacím: 1537 Bp., Pf. 331. Telefon: 375-6722 (MTI) Telefax: 375-4191 ♦ HIRDETÉSEK FELVÉTELE: Budapest I­ Naphegy tér 8. Tel./fax 202-4199­ tel 375-6722/1145 Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. ♦ Előfizethető a hirlapkézbesítőknél: Budapesten a HELP kerületi ügyfélszolgálati irodáinál, vidéken a postahivatalokban, továbbá közvetlenül a kiadónál (375-6722/20-47) ♦ Előfizetési díj egy évre 34 800, fél évre 17 400, negyedévre 8700 Ft. ♦ Terjeszti a Hirker Rt., NH Rt. és a regionális rt.-k. ♦ ISSN­ 0042-6148 ♦ Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt., Budapest. F.­­ Lendvai Lászlóné vezér­­igazgató. Internet: http://www.lang.hu/szikra.nyomda.­e-mail: szikra@lang.hu. A VILÁGGAZDASÁG bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a VILÁGGAZDA­SÁG­ra hivatkozva lehet. ♦ A lapban közölt táblázatok adatai tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next