Világgazdaság, 2006. május (38. évfolyam, 84/9349-105/9370. szám)

2006-05-02 / 84. (9349.) szám

2 VILAGGAZDASAG RÖVIDEN Motoros mentők a sztrádákon Az Országos Mentőszolgá­lat és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. együttműködé­sével a gyorsforgalmi úthá­lózat meghatározott szaka­szain májustól motoros mentőegységek teljesítenek szolgálatot. A sürgősségi betegellátás rendszerébe jól integrálható új szolgáltatás módot ad a párhuzamos ri­asztás (rohamkocsi és mo­torkerékpár), a randevú­szisztéma (több mentő­egység típusának helyszíni találkozása) és a többlép­csős mentésszervezés, a szükségletnek megfelelő mentőerők hatékony alkal­mazására.­­ VG Burkolatfestés 16 ezer kilométeren Megkezdődött a burkolati jelek felújítása és felfestése az első- és másodrendű fő­utak teljes hosszában, 16 ezer kilométeren. A munka az Útgazdálkodási Koordiná­ciós Igazgatóság (Úkig) ez évi több mint tízmilliárd fo­rintos közlekedésbiztonsági fejlesztési programjának ré­sze, az éves kereten felül hárommilliárd forintot fordít erre. A közlekedésbiztonsá­gi programcsomagból az éves rendes kereten felül a veszélyes kátyúkra három, a húsz veszélyes csomó­pont átépítésére s az útszéli növényzet rendbetételére két-két milliárd jut.­­ VG Régi iskolából új szakképzési központ Uniós támogatással elindult a Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) Kht. szakképző köz­pontok kialakítására irányu­ló projektje. Elsőként a bu­dapesti Dohány utcai iskola­­épület helyén gyakorlati képzőközpontot építenek. Budapest az észak-pesti és a belvárosi központ kialakí­tásával pályázott eredmé­nyesen, a kivitelezésre 2,79 milliárd forint használható fel 2007-ig, ebből csaknem 920 millió forintot a főváros vállal önrészként. A TISZK konzorciumi partnerei a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Gazdasági Főiskola, i­NG Inkubátorok az ING támogatásával Az ING Biztosító alapítvá­nyának köszönhetően lecse­rélheti 17 évnél régebben használt két inkubátorát a Bács-Kiskun megyei kór­ház gyermekosztálya. A 2,45 millió forintos támo­gatást most adták át a me­gye legnagyobb egészség­­ügyi intézményének. Kun­­peszér község védőnői szol­gálata pedig 150 ezer forint eszközvásárlási támogatást kapott. Az alapítvány műkö­désének három éve alatt 56 millió értékű adományt osz­tott ki.­­ VG BELFÖLD Még kevés a kockázati tőke Az Ernst & Young felmérése szerint a biotech a gazdaság motorjává válhat BIOTECHNOLÓGIA. A bio­technológiai iparág a magyar gazdaság motorjává válhat, ám ehhez az is kell, hogy kiaknáz­zuk a vállalkozó szellemű tudó­sok elképzeléseit, ötvözve azo­kat a laboratóriumokban történő fejlesztésekkel, az élenjáró ötle­tekkel, a piac nyújtotta lehetősé­gekkel - kommentálta az Ernst & Young globális biotechnológiai felmérésének eredményeit Cza­­kó Borbála, a cég magyarországi vezérigazgatója. A felmérés Ma­gyarországra nem tett közzé adatokat, ám rámutat: a biotech­nológia a nyugat-európai orszá­gokkal összehasonlítva nálunk még kezdeti fázisban van, de erőteljes ütemben bővül, s fejlő­dése rendkívül ígéretes. Ez utóbbi nem véletlen: a kor­mányzat egyik kiemelt ágazata a biotechnológia, amelynek kuta­tási, fejlesztési tevékenységét évi százötvenmillió forinttal támo­gatják, s emellett erőket mozgó­sítanak a cégek nemzetközi kap­csolatainak erősítésére is. Mind­ebben komoly segítséget nyújt a Magyar Biotechnológiai Szövet­ség (MBSZ), amely nálunk első­ként alakult meg az EU újonnan csatlakozó országai között. A helyzetbe hozásra szükség is van, az új termékek piaci be­vezetése költséges és időigé­nyes, a verseny erős, s komoly befektetések nélkül nehéz előre­jutni. A kockázati tőke pedig még messze nem elégséges, s ez a magyar biotechnológiai ipar fellendülésének egyik legkomo­lyabb gátja - mondja Czakó. Mindezekkel együtt is Ma­gyarország a térségben vezető szerepet játszik a biotechnoló­giában - nyilatkozta korábban lapunknak Duda Ernő, a MBSZ elnöke, a Solvo cég elnök-vezér­igazgatója. Az elmúlt öt évben dinamikus volt a fejlődés, s reá­lis, hogy Európában a középme­zőnybe kerüljünk. Az érdeklő­dés külföldön nagy a magyar biotechnológiai ipar lehetőségei iránt - például áprilisban a világ legnagyobb szakvásárán, a chi­cagói Bio 2006-on sok kis-, köze­pes és óriásvállalat célirányosan kereste a magyar standot, bele­értve a klinikai kísérleteket vé­gezni kívánókat és kockáza­­titőke-társaságokat, s több üzlet már a helyszínen is köttetett. Ami az európai tendenciákat illeti, tavaly a tőzsdén jegyzett cégek árbevételei az előző év 5 százalékos csökkenésével szem­ben 17 százalékkal nőttek. A fi­nanszírozás terén 2005 minden eddiginél jobb év volt az európai biotech szektor számára: a válla­latok 3,2 milliárd euró tőkét te­remtettek elő. Most először az európai biotech szektor az ame­rikai piacnál több tőkét vont be elsődleges nyilvános részvényki­bocsátások (IPO) révén: az euró­pai tőzsdei bevezetések száma a 2004. évi 8-ról 23-ra emelkedett, a részvénykibocsátásból szárma­zó összes bevétel a 2004-es 291 millió euróhoz képest 2005-ben elérte az 560 milliót. M­ZI KIEMELT ÁGAZAT. A magyar kormány kiemelt ágazatként kezeli a biotech­nológiát - évi száz­ötven millióval tá­mogatja a kutatást és a fejlesztést FOTÓ: VG Kiáltvány: elhibázott időzítés A kkv-k képviselői nem csatlakoznak a kiáltványhoz BISZTRICSÁNY JULIANNA___ A megfogalmazott célokkal többnyire egyetértünk, ám az időzítéssel nem­­ állítják azok az érdekképviseletek, amelyek nem írták alá a „kiáltványt”. Ebben a magyar gazdaság nevé­ben tizenhat érdekképviselet, kamara, munkaadói szervezet tadtak” -, hogy a kormányprog­ram megvitatásának az OÉT a legalkalmasabb fóruma, jó év óta kifejezetten ezzel a céllal működik. Nem akarunk külön frakci­ózni - jelentette ki Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz alelnöke. Feb­ruárban megállapodtunk az OÉT első félévi munkatervéről, sem szerencsés, hogy általá­nosságokat fogalmaz meg a ki­áltvány, a nyilvánvaló feladatok felsorolásán túl hiányzik a prio­ritások megjelölése. Egy sor olyan kérdés van, amelyben meg kell állapodniuk a kor­mánynak és a gazdaság szerep­lőinek, de ez csak akkor lesz időszerű, ha már felállt az új kell egyeztetni, különben nem lesz hatékony a munka. Fon­tos, hogy a szereplők érdekeit egyformán figyelembe vevő ja­vaslatcsomag kerüljön a kor­mány elé. A Kisosz ügyvezető elnöke is hiányolta, hogy a kiáltványt aláírók nem tükrözik a teljes gazdaságot, nem jelenítik meg összegezte, mit szükséges ten­ni az ország jövője érdekében, és széles gazdasági-társadalmi összefogásra hívtak fel. Az MGYOSZ tudatta: azért hiány­zik az aláírók közül, mert a ha­sonló tárgyalásoknak az Orszá­gos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) vagy a Gazdasági és Szo­ciális Tanácsban van a helye. Négy - főként a kis- és közép­­vállalkozásokat képviselő - szervezet egyeztetve döntött ar­ról, utólag sem csatlakozik a ki­áltványhoz. Úgy gondoljuk - mondták lapunknak a „ki má­s májusra időzítettük az új kor­mányprogram megvitatását. Az aláírók között főleg olyanok ta­lálhatók, amelyek külföldi tu­lajdonú vállalkozói érdekeket képviselnek, nincs lefedve a hazai gazdaság. A Magyar Iparszövetség is úgy ítélte meg, nem volt idősze­rű, szakszerű és célszerű a ki­áltvány - mondta Vadász György általános elnökhelyet­tes. Zajlik a kormányalakítás, a két párt egyeztetése. Ezután alakul ki a kormányprogram, amelyet meg lehet vitatni. Az kabinet - tette hozzá. Az OÉT és a GSZT a legalkalmasabb fó­rum a vitára, de csak ha lesz ki­vel és miről tárgyalni. A kisvállalkozásokat képvi­selő érdekképviseletek kima­radtak az aláírók közül - érté­kelte a helyzetet Kassai Róbert, az Iposz alelnöke -, de van más gond is a kiáltvánnyal. Először meg kell várni, amíg feláll az új kormány, s csak azt követően lehet leülni - minél szélesebb körben - egyeztetni a feladatokról. Előbb a súly­pontokat, a közös érdekeket valamennyi vállalkozás érdeke­it. Antalffy Gábor rámutatott: a kkv-knál dolgozik a foglalkoz­tatottak 96,6 százaléka, ez a szektor 64,4 százalékban járul hozzá a GDP-hez. A kormányprogramot nem ad hoc fórumokon, hanem az OÉT előtt kell megvitatni. An­nál is inkább, mivel ott a szak­­szervezetek is képviseltetik magukat. Olyan tárgyalásokon, ahol bérekről, járulékokról van szó, nem szabad mellőzni a munkavállalók képviselőit - tette hozzá. „A szakszervezeteket is be kell vonni az egyeztetésbe” ANTALFFY GÁBOR KASSAI RÓBERT | VADÁSZ­­ GYÖRGY­I ZS. SZŐKE I ZOLTÁN „Mindenekelőtt a közös érdeke­ket kell meghatározni” „Meg kell várni az új kormány felállását” „Az OÉT májusi ülésén kerülhet napirendre a kormányprogram” 2006. május 2., kedd A kereskedelem biztonságáért és gyorsaságáért VÁMPOLITIKA. A nemzetközi kereskedelem biztonsága s a vámeljárások könnyítése szere­pelt a Vám Világszervezet (VSZ) sanghaji ülésének napi­rendjén, amelyen Nagy János országos vámparancsnok az eu­rópai régiót képviselő alelnök­­ként vett részt. A kétnapos ta­nácskozáson a legnagyobb kihí­vások közé sorolták a kereske­delem biztonságának megte­remtését a terrorizmus jelentet­te fenyegetettség idején, s azt, miképpen tudják a vámszerve­zetek elérni, hogy illegális ter­mékek, fegyverek, kábítósze­rek, csempészáruk, hamisított áruk ne kerülhessenek forga­lomba - mondta lapunknak Nagy János. Egyszerre kell segí­teniük, hogy a termékek minél gyorsabban mozoghassanak, s csökkenteni a terrorizmus koc­kázatát, megakadályozni, hogy a bűnözők a legális kereskedel­mi csatornákat illegális célokra használhassák. A feltételek megteremtése a vámhatóságok­nak és a vállalatoknak egyaránt feladatokat jelent. Egységesítenék és kiterjeszte­nék az országhatárokon túlra az engedélyezett gazdálkodói stá­tus feltételrendszerét, így köny­­nyebben, kisebb vámadminiszt­rációval kereskedhetnek a válla­latok. Erről már döntés is szület­het június végén, a világszerve­zet éves közgyűlésén - mondta Nagy János. VG Magyarország vrr üzleti napilapja­­ Forrás: Szonda Ipsos/Gfk Hungária, Médianavigátor, 2005. 2-3. negyedév. VYÁGGAZDAS te TISZTELT PARTNERÜNK) TERJESZTÉSI INFORMÁCIÓ Előfizetéssel és számlázással kapcsolatos kérdése vagy problémája esetén munkatársaink készséggel várják jelentkezését. Terjesztési információ: Ügyfélszolgálatunk telefonszáma: 489-1165, 489-1102 Faxszámunk: 489-1179 E-mail címünk: vgterjesztes@vg.hu VILAGGAZDASAG Az üzleti napilap

Next