Világirodalmi lexikon 5. Im–Kamb (1977)
J - Jouveau, Marius - Jouveau, René - Jouvenel, Robert de - Jouvet, Louis
JOUVE de Cathrine Grachat ('Catherine Grachat kalandja', reg., 1947); Diadéme ('Diadém', költ.-ek, 1949); Langue ('Nyelv', költ.ek, 1952); Wozzek ou le nouvel opera ('Wozzek vagy az új opera', tan., M. .Fanéval közösen, 1953); En miroir ('Tükörben', tan.-ok, 1954); Mélodrame ('Melodráma', költ.-ek, 1957); Tombeau de Baudelaire ('Baudelaire sírja', tan., 1958); Moires ('Moirák', költ.-ek, 1962). Lefordította Shakespeare Macbethjét és Othellóját s Hölderlin verseit. Összegyűjtött művei: Oeuvre poétique. Edition définitive en quatres tomes ('Költői művei. Hiteles kiadás négy kötetben', 1976). Verseiből gazdag válogatás jelent meg magyarul, A szegények erdeje c. (Lator L., Rónay Gy., 1970). Ezenkívül 3 vers (Rába Gy., Weöres L.: Mai francia költők antológiája, 1958); 19 vers (Rónay Gy.: Századunk húrjain, 1973); 1 vers (Weöres L., Egybegyűjtött műfordítások, 1976). 6 írod.: J. Starobinski: Pierre Jean Jouve, poéte et romancier (1946); J. Rousselot: Pierre Jean Jouve ou le role sanctificateur de l'oeuvre esmart (1956); Rónay Gy.: Pierre Jean Jouve (Fordítás közben, 1968); Lator L.: Pierre Jean Jouve (A szegények erdeje, 1970); Lator L.: P. J. Jouve (Nagyv, 1976, 3.). Gera György Jouveau [zsuro], Marius (Avignon, 1878—Aix-en-Provence, 1949), provanszál költő. Elzéar Jouveau (1847 — 1917) költő fia. Egyetemet végzett, majd egész életét, nevelői, újságírói, előadói tevékenységét és költői munkásságát a+•Félibrige mozgalomnak szentelte, a mozgalom szervezetében tisztséget is viselt. O Lírai életműve kevéssé jelentős: a késő parnasszistákat követte, de versei inkább csak józanok és elegánsak, nem mélyek. O Főbb kötetei: En Gamargo ('Camargne-ban', 1909), Lafleur au casco ('Sisakvirág', 1919). Pór Péter Jouveau [zsuró], René (Arles, 1906. szept. 22. —), provanszál költő. A szintén nagynevű költő, Marius Jouveau fia. A+•Félibrige mozgalom egyik tisztségviselője. Olasz nyelv- és irodalomtanár, a Provanszál Tanulmányok Csoportjának emlöke, s a háromhavonként megjelenő Fe (Hit) c. provanszál nyelvű lap főszerkesztője. Versei, novellái, cikkei a sajtóban és antológiákban láttak napvilágot: Pouéto prouvengau de vuei (Mai provanszál költők, ant., 1956). Major László Jouvenel [zsurnel], Robert deVaretz, Corréze m., 1881—Párizs, 1924): francia újságíró, publicista. A L'Oeuvre c. párizs napilap főszerkesztője volt. Szatirikus látásának, mely a közéletet és saját mesterségének területét élesen tekintette át, két kitűnő és maradandó publicisztikus kötetet köszönhet az irodalom: La république des camarades ('Pajtásköztársaság', 1913) és Le journalisme en vingt leçons ('Újságírás húsz leckében', 1924). Rónai Mihály András Jouvet [zsuré], Louis (Crozon, 1887. dec. 24.—Párizs, 1951. aug. 16.), francia színész, rendező, dramaturg és színházi elméletíró. A 2. világháborút megelőző időszak talán legnagyobb és legjelentősebb francia színházi egyénisége. Gyógyszerészetet tanult, azonban hamarosan színészként próbálkozott , s mivel felvételije az akadémiára nem sikerült —, előbb kis társulatoknál vállalt szerepeket, de 1913-ban már az avantgardista törekvéseket szolgáló Théátre du Vieux Golombier szerződtette, ahol kitűnt jellemszerepeivel. Az újjáalakuló színháznak az I. világháború után már főrendezője lett, majd három évi New York-i vendégszereplés és igazgatója, J. Gopeau-val való szakítása után , 1924-ben a Comédie des Champs-Elyssées főrendezője, később igazgatója lett. Itt kezdődött pályájának igazán sikeres szakasza elsősorban J. Romains darabjainak rendezésével, főszerepeivel (melyeket közel 1500-szor játszott). Az avantgardista színház kiemelkedő egyéniségévé vált, ő alapította meg az irányzat négyes színházi szövetségét, a Gartelt. 1934-től haláláig a Théátre de Véthénée igazgatója volt, ahol legemlékezetesebb sikereit J. Giradoux tíz színművének bemutatásával aratta. A 2. világháború alatt együttesével Svájcban és Dél-Amerikában játszott, élete utolsó éveiben a Conservatoire tanára is volt. Rendezői és elméletírói működésére az avantgarde vívmányainak mértékletes használata s egy fanyar, szellemes-ironikus-realisztikus stílus jellemző. Filmrendezőként és filmszínészként is nagy sikerrel működött, közel félszáz rendezése, ill. szerepe közül a legjelentősebbek: Éjjeli menedékhely (1936); Táncrend (1937); Külvárosi szálloda (1938); Volpone (1938). Tökéletes alibi — Mr. Alibi (1946); Knock (2. változat, 1950) stb. . Irodalmi-színháztudományi művei: Réflexions du comédien ('Egy színész elmélkedései', 1938, megjelent 1943-ban); Prestige et perspectives du Théátre Frangais ('A Théátre Frangais jelentősége és jövője', 1945); Témoignages sur le théátre ('Vallomások a színházról', 1951); Théátre classique et théátre du XIXe