Világosság, 1966. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)
1966 / 2. szám - Pais István: Ami az ész ellen, az képtelenség
102 ószövetségi törvények nem isteni eredetűek, hanem a zsidóság állami — belső — törvényei voltak, amelyeknek más népekre vonatkozóan nem volt kötelező erejük. A zsidókra is csak addig, míg államuk fennállott. Korabeli ismereteik nem emelték őket más népek fölé, az utóbbiakkal egyező nézeteket vallottak (pl. a szívet tekintették az értelem központjának) és más népeknek is voltak prófétáik. A zsidóság kiválasztottságával kapcsolatos tagadó álláspontját e szavakkal öszszegzi:,,az értelem és az igaz erény tekintetében egyetlen nemzet sem különbözik a másiktól, s ezért ebből a szempontból Isten egyiket sem választhatta ki a másikkal szemben”. „Teológiai-politikai tanulmány”-ában Spinoza bebizonyítja, hogy az egyes bibliai könyvek mai formájukban nem azoktól származnak, akiknek nevét magukon viselik. Ebből a szempontból mindenekelőtt a Tórát, Mózes 5 könyvét vizsgálja. Megfejti vele kapcsolatosan azokat a feljegyzéseket, amelyeket Ibn Ezra, a XII. században élt tudós zsidó férfiú hagyott az utókorra, hogy ezekkel felhívja a figyelmet a mózesi könyvek nem isteni eredetére, de aki maga nem merte álláspontját nyíltan kifejteni, mivel félt az üldöztetésektől. Egyúttal azonban messze túl is megy Ibn Ezra feljegyzésein. Kimutatja, hogy Ibn Ezra nem az összes és főként nem a leglényegesebb helyeket hozta fel annak bizonyítására, hogy a Tóra emberi alkotás. Az elődjétől és tőle származó leglényegesebb érvek ezzel kapcsolatosan a következők. • • A Tórában a szövegek gyakran a Mózesnél későbbi idők eseményeiről beszélnek. A Genezis (36, 31) pl. említést tesz arról az időszakról, amikor a zsidóknál már voltak királyok. A Tóra egyes helyei múlt időben arról beszélnek, hogy kanaaniták laktak a zsidók későbbi hazájában. Spinoza szerint az ilyen szövegrészeletek nem származhatnak Mózestől, aki nem kelt át a Jordán nyugati partjára, és akinek életében a kanaaniták még jelen idejű értelemben az „ígéret földjén” tartózkodtak. Következésképpen az ilyen helyeknek valaki olyan a szerzője, aki Mózesnél jóval később élt. • Egyes bibliai helyek szerint Mózes a maga egész könyvét egy 12 kőből álló oltárra írta le s ebből az következik, hogy műve a Tóránál sokkalta kisebb terjedelmű volt. • A Deuteronomium (Mózes 5. könyv) utolsó fejezete beszámol Mózes haláláról, s ez a közlés szintén nem eredhet őtőle magától. • A Tórában több helyen előfordulnak ilyen kifejezések, miután Mózes megírta a törvényt. Spinoza úgy véli, hogy így csak más valaki írhatott Mózesről. A Tóra több helyütt tanúságot tesz Mózesről és az ilyen jellegű részek értelmi összefüggése azt bizonyítja, hogy ezek a helyek nem Mózes szövegei. • A Tóra Mózest összehasonlítja más, később élt prófétákkal (Deut. 34, 10) és megjegyzi róla: nem volt ő utána hozzá hasonló próféta Izraelben. Az ilyen helyek csak olyan emberektől származhatnak, akik jóval Mózes után éltek. • A Tórában egyes helységek olyan, későbbi névvel szerepelnek, amelyet még Mózes korában nem viseltek és éppen ezért az ilyen helységneveket tartalmazó szövegrészletek nem Mózestől maradtak ránk. Ezzel összefüggésben Spinoza a Morvahegy (Gén. 22, 14) Ibn Ezra által említett nevén kívül még Dán nevét is megemlíti (Gén. 14, 14), amely helységnév a Józsué halála utáni időkből ered. Spinoza a maga részletes kutatásainak konklúzióját levonva a következőket mondja: „az az állítás, hogy Mózes a Pentateuchus (azaz a Tóra — P. I.) szerzője, alaptalan, sőt teljesen ellentmond az észnek”. Persze ez nem jelenti, hogy Mózes történelmi létét tagadná. Korántsem. Sőt, úgy véli, hogy a Pentateuchusnak egyes részeit valóban ő írta. A későbbiek során vizsgálódásait kiterjeszti a Biblia egyéb, elsősorban ószövetségi könyveire is. Részletesen elemzi Józsué, a Bírák, Sámuel, a Királyok könyveit és szerzőségüket Ezdrásnak tulajdonítja. Egyúttal azt is bizonyítja, hogy a szóbanforgó írások végső alakjukat nem tőle nyerték. Ezdrás Spinoza szerint csak összegyűjtötte anyagukat, de ezt meg nem vizsgálta és nem rendezte el kellően. Álláspontja igazolására filozófusunk ellentmondásokat mutat fel a szóbanforgó könyvekben. Többek közt a Genezis Juda— Támár, József—Jákob kettősök történetében stb. Hasonlóképen jár el a többi ószövetségi könyvvel is és rajtuk kívül több szempontból elemzi az újszövetségi iratokat is. Cikkünk keretei azonban nem teszik lehetővé számunkra, hogy ezirányú kutatásaira is kitérjünk. • Összefoglalva az eddig elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy Spinoza a maga vallás- és bibliakritikájával jelentős mértékben járult hozzá a tudományos gondolkodás szabadságának kivívásához. A polgári osztály érdekeit kifejezve a korabeli viszonyokhoz képest olyan eredményeket produkált, amelyek a valláskritika és főként a bibliakritika nagy egyéniségévé avatják. Természetesen értékelésekor nem feledkezhetünk meg arról, hogy gondolataiban egyúttal jelen vannak osztályának korlátjai is, ami többek között megmutatkozik abban, hogy nem a nép számára igyekszik hozzáférhetővé tenni kritikai eredményeit és úgy véli, hogy a vallásosságtól a nép sohasem tud megszaba dulni- PAIS ISTVÁN