Világosság, 1966. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)

1966 / 2. szám - Pais István: Ami az ész ellen, az képtelenség

102 ószövetségi törvények nem isteni eredetűek, hanem a zsidóság állami — belső — törvényei voltak, amelyek­nek más népekre vonatkozóan nem volt kötelező ere­jük. A zsidókra is csak addig, míg államuk fennállott. Korabeli ismereteik nem emelték őket más népek fölé, az utóbbiakkal egyező nézeteket vallottak (pl. a szí­vet tekintették az értelem központj­ának) és más népek­nek is voltak prófétáik. A zsidóság kiválasztottságá­val kapcsolatos tagadó álláspontját e szavakkal ösz­­szegzi:,,az értelem és az igaz erény tekintetében egyet­len nemzet sem különbözik a másiktól, s ezért ebből a szempontból Isten egyiket sem választhatta ki a másikkal szemben”. „Teológiai-politikai tanulmány”-ában Spinoza bebi­zonyítja, hogy az egyes bibliai könyvek mai formájuk­ban nem azoktól származnak, akiknek nevét magukon viselik. Ebből a szempontból minden­ekelőtt a Tórát, Mózes 5 könyvét vizsgálja. Megfejti vele kapcsolato­san azokat a feljegyzéseket, amelyeket Ibn Ezra, a XII. században élt tudós zsidó férfiú hagyott az utó­korra, hogy ezekkel felhívja a figyelmet a mózesi köny­vek nem isteni eredetére, de aki maga nem merte állás­pontját nyíltan kifejteni, mivel félt az üldöztetésektől. Egyúttal azonban messze túl is megy Ibn Ezra fel­jegyzésein. Kimutatja, hogy Ibn Ezra nem az összes és főként nem a leglényegesebb helyeket hozta fel an­nak bizonyítására, hogy a Tóra emberi alkotás. Az előd­jétől és tőle származó leglényegesebb érvek ezzel kapcsolatosan a következők. • • A Tórában a szövegek gyakran a Mózesnél későbbi idők eseményeiről beszélnek. A Genezis (36, 31) pl. említést tesz arról az időszakról, amikor a zsi­dóknál már voltak királyok. A Tóra egyes helyei múlt időben arról beszélnek, hogy kanaaniták lak­tak a zsidók későbbi hazájában. Spinoza szerint az ilyen szövegrészeletek nem származhatnak Mó­zestől, aki nem kelt át a Jordán nyugati partjára, és akinek életében a kanaaniták még jelen­ idejű értelemben az „ígéret földjén” tartózkodtak. Következésképpen az ilyen helyeknek valaki olyan a szerzője, aki Mózesnél jóval később élt. • Egyes bibliai helyek szerint Mózes a maga egész könyvét egy 12 kőből álló oltárra írta le s ebből az következik, hogy műve a Tóránál sokkalta kisebb terjedelmű volt. • A Deuteronomium (Mózes 5. könyv) utolsó fe­jezete beszámol Mózes haláláról, s ez a közlés szintén nem eredhet őtőle magától. • A Tórában több helyen előfordulnak ilyen kife­jezések, miután Mózes megírta a törvényt. Spi­noza úgy véli, hogy így csak más valaki írhatott Mózesről. A Tóra több helyütt tanúságot tesz Mózesről és az ilyen jellegű részek értelmi össze­függése azt bizonyítja, hogy ezek a helyek nem Mózes szövegei. • A Tóra Mózest összehasonlítja más, később élt prófétákkal (Deut. 34, 10) és megjegyzi róla: nem volt ő utána hozzá hasonló próféta Izraelben. Az ilyen helyek csak olyan emberektől származhat­nak, akik jóval Mózes után éltek. • A Tórában egyes helységek olyan, későbbi névvel szerepelnek, amelyet még Mózes korában nem vi­seltek és éppen ezért az ilyen helységneveket tar­talmazó szövegrészletek nem Mózestől marad­tak ránk. Ezzel összefüggésben Spinoza a Morva­­hegy (Gén. 22, 14) Ibn Ezra által említett nevén kívül még Dán nevét is megemlíti (Gén. 14, 14), amely helységnév a Józsué halála utáni időkből ered. Spinoza a maga részletes kutatásainak konklúzióját levonva a következőket mondja: „az az állítás, hogy Mózes a Pentateuchus (azaz a Tóra — P. I.) szerzője, alaptalan, sőt teljesen ellentmond az észnek”. Persze ez nem jelenti, hogy Mózes történelmi létét tagadná. Korántsem. Sőt, úgy véli, hogy a Pentateuchusnak egyes részeit valóban ő írta. A későbbiek során vizsgálódásait kiterjeszti a Biblia egyéb, elsősorban ószövetségi könyveire is. Részlete­sen elemzi Józsué, a Bírák, Sámuel, a Királyok köny­veit és szerzőségüket Ezdrásnak tulajdonítja. Egyút­tal azt is bizonyítja, hogy a szóbanforgó írások végső alakjukat nem tőle nyerték. Ezdrás Spinoza szerint csak összegyűjtötte anyagukat, de ezt meg nem vizs­gálta és nem rendezte el kellően. Álláspontja igazolá­sára filozófusunk ellentmondásokat mutat fel a szó­banforgó könyvekben. Többek közt a Genezis Juda— Támár, József—Jákob kettősök történetében stb. Ha­­sonlóképen jár el a többi ószövetségi könyvvel is és raj­tuk kívül több szempontból elemzi az újszövetségi ira­tokat is. Cikkünk keretei azonban nem teszik lehető­vé számunkra, hogy ezirányú kutatásaira is kitérjünk. • Összefoglalva az eddig elmondottakat, megállapíthat­juk, hogy Spinoza a maga vallás- és bibliakritikájával jelentős mértékben járult hozzá a tudományos gon­dolkodás szabadságának kivívásához. A polgári osz­tály érdekeit kifejezve a korabeli viszonyokhoz képest olyan eredményeket produkált, amelyek a valláskri­tika és főként a bibliakritika nagy egyéniségévé avat­ják. Természetesen értékelésekor nem feledkezhetünk meg arról, hogy gondolataiban egyúttal jelen vannak osztályának korlátjai is, ami többek között megmu­tatkozik abban, hogy nem a nép számára igyekszik hozzáférhetővé tenni kritikai eredményeit és úgy véli, hogy a vallásosságtól a nép sohasem tud megszaba­­ dulni- PAIS ISTVÁN

Next