Világosság, 1977. július-december (18. évfolyam, 7-12. szám)

1977 / 8-9. szám - Murányi Mihály: Mi a szekularizáció? Tények és értelmezések a vallás helyzetéről a polgári társadalomban

458 Mi a szekularizáció ? Tények és értelmezések a vallás helyzetéről a polgári társadalomban Kevés fogalom van, amely az elmúlt három-négy évszázad során olyan intenzív jelentésbővülésen és jelentésmódosuláson ment át, mint a szekularizáció. Szó szerinti értelmezése: világivá válás, elvilágiaso­­dás. Legszűkebb, már a reformáció korában kialakuló jelentése: bizonyos egyházi privilégiumok — min­denekelőtt egyházi kézben levő földbirtokok, de egy­házi főhatóságok által gyakorolt adószedési, bírásko­dási stb. jogkörök — világi kézre való juttatása, a világi hatalom által történő kisajátítása. Később — a Nagy Francia Forradalmat követően — a fogalom szélesebb, közjogi értelmezést nyert: az egyház és az állam elválasztását célzó intézkedések, jogalkotási aktusok egész rendszerének jelölésére szolgált. Csu­pán a huszadik században nyerte el azt a legszélesebb értelmezést, amelyben szociológiai, filozófiai, sőt pszichológiai vonatkozások is helyet kaptak. E jelen­tésbővülés révén a szekularizáció kategóriája a vallás­nak a társadalom életében betöltött szerepe megvál­tozását a maga egészében kifejező fogalommá vált. Azt a folyamatot jelzi, amelynek keretében a vallás jelentősége az egyének és a társadalmi rétegek, osz­tályok, csoportok életében és tevékenységében mind­inkább csökken. Ma már a szekularizáció vizsgálata — különösen a polgári társadalmakban — a valláskutatás egyik leg­frekventáltabb ágazata. Nem véletlenül: „A szekula­rizáció veszélyét... a Nyugat vallási vezetőinek többsége halálos veszedelemnek tartja, s a vallás és a szekularizáció közötti ellentmondás továbbra is a konfliktus legfőbb forrása a mai nyugati világban” —­­írja O'Dea, a tekintélyes amerikai szociológus.­ A sze­kularizáció kutatása az egyházak önvizsgálatának épp­úgy szerves részévé vált, mint egyébként azoknak a társadalomkutatásoknak is, amelyek a „modern vi­lág” társadalmiságának és tudatának jellemzőit vi­szonylag elfogulatlanul kísérlik meg körvonalazni. A SOKARCÚ SZEKULARIZÁCIÓ Hogy milyen sokféle s egymással látszólag kevés kap­csolatban álló jelenségkör alkotja a szekularizáció tartalmát, azt jól mutatja L. Shiner amerikai szocio­lógusnak az Internationale Jahrbuch für Religions­soziologie III. kötetében megjelent tanulmánya (Meanings of Secularisation — a szekularizáció ér­telmezései), amelyben a rendszerezés igénye nélkül egymás mellé rakja a leginkább elterjedt állásponto­kat ; • azt, amely a szekularizációt egyszerűen a vallás ha­nyatlásaként, befolyása csökkenéseként értelmezi; • amely a vallás elvilágiasodásában látja a folyamat lényegét ; • azt a mélyebbre hatoló felfogást, amely a „világ” vallási magyarázatának háttérbe szorulásával azono­sítja a szekularizációt, vagyis olyan világképek kiala­kulásával, amelyekben az isteni gondviselés eszméje, az üdvösségterv, általában a szakrális tényezők kevés, vagy semmi szerepet nem játszanak; • azt a szekularizáció-értelmezést, amely a vallás pri­vatizálódását tekinti alapvető mozzanatnak; • és azt, amely az emberi magatartás-szabályozás vallási elveinek világiakra való felcserélődését tekinti a szekularizáció lényegének. Shiner felsorolásának nem annyira deskriptív és ekr­­ektikus jellege a fő fogyatékossága, hanem az, hogy felsorolása nem követi a valóságos szekularizáció folyamatának belső logikáját, azt a rendszert, amely­ben a jelenségek kialakultak és differenciálódtak. Mégis a Shiner által felsorolt szekularizáció-értelme­zések mindegyike valóságos problémákat tükröz vissza. Amikor az alábbiakban módszeresebben pró­báljuk áttekinteni a szekularizáció jelenkori értelmét s az azt megalapozó — elsősorban vallásszociológiai — vizsgálatokat, látni fogjuk, hogy felsorolása — bizonyos korrekciókkal — segítséget nyújt legalábbis a jelenségek leírásában. A SZEKULARIZÁCIÓ FENOMENOLOGIKUS (SZOCIOGRÁFIAI) VIZSGÁLATA Természetesnek tűnik, hogy amikor a vallás csökkenő befolyását mint a szekularizáció egyik ismérvét ne- 1 T. O'Dea: The Sociology of Religion, New York — London 1972. 90. o.

Next