Világszövetség, 1993 (2. évfolyam, 1-20. szám)
1993-01-05 / 1. szám
Aggodalommal figyeljük — a demokratikus fejlődésünket megzavaró vagy tagadó — szélsőséges megmozdulások elszaporodását hazánkban. Mint az idősebb nemzedék tagjai, bő tapasztalatunk van a tekintetben, hogy milyen erkölcsi, szellemi mocsarat jelentett a náci-nyilas terror, és saját bőrünkön tapasztaltuk azt is, hogy milyen elviselhetetlen gazságokkal volt tele a bolsevik diktatúra. Felhívjuk tehát a politikai és állami szervezetek figyelmét arra, hogy idejében hiúsítsanak meg minden kísérletet, amely akár az egyik, akár a másik szélsőségnek teret akar adni hazánkban. Kétségtelen, hogy egyes utóbbi események a rég levitézlett szélsőjobboldali és náci szellem új jelentkezését mutatják. Nem vigasztal bennünket, hanem még mélyebb aggodalommal tölt el, hogy olyan nyugat-európai országokban, amelyekben majdnem fél évszázaddal ezelőtt a szövetségesek szétzúzták az „ordas eszmék” hatalmát, újra feltűntek fajelméletet, idegengyűlöletet képviselő csoportok. Az sem vigasztaló, hogy ezek az antidemokratikus jelenségek más országokban nagyobb mértékben veszélyesebben jelentkeznek, mint nálunk. Szövetségünk politikai pártok felett áll. Éppen ezért különösen rosszalljuk, hogy a kétirányú szélsőségek láttán a demokratikus parlamenti pártok az egymás elleni pártpolitikai „birkózás” eszközének tekintik a demokráciánkra veszélyes jelenségeket, ahelyett, hogy közösen az okok megszüntetésére törekednének. Szövetségünk tagjai a második világháború éveiben minden erejükkel, életük kockáztatásával arra törekedtek, hogy bizonyítsák: hazánk és nemzetünk 1944-ben nem volt a hitlerizmus „utolsó csatlósa”. Most megdöbbenve látjuk, hogy egyes politikai tényezők tétlenül szemlélik, sőt támogatják azoknak az elismertetését, népszerűsítését a sajtóban és egyebütt, akik annak idején okot adtak arra, hogy rosszakaróink eme hamis, megbélyegző jelzőt alkalmazzák a magyarságra. (A hitleristák oldalán végsőkig kitartó vezető személyiségekről van szó.) Az 1944-es történésekkel kapcsolatban egyértelmű állásfoglalást kívánunk. Elvárjuk, hogy Alulírottak, akik 1956 óta kitartóan küzdöttünk az emigrációban hazánk szabadságának visszaszerzéséért — a harminchat évvel ezelőtti hősies napokra emlékezve, amikor hazánkban nemzeti egység született — tisztelettel hajtjuk meg fejünket akkori hőseink és az egész magyar nemzet előtt. Nemrég nemzetünk mai helyzetét és jövőjének lehetséges alakulását vitattuk meg csendes beszélgetésben. Mindnyájunkat aggodalom tölt el. Európa keleti fele kaotikus képet mutat. A Balkánon véres háború szedi áldozatait és milliók válnak hajléktalan üldözöttekké. A Trianon óta kisebbségi állapotba került magyarság sorsa a szomszédos országokban mindenütt veszélyben forog a türelmetlen nacionalizmus miatt. Ennek megfékezésében a nagy nyugati hatalmak egyelőre késedelmeskednek, bizonyára mert az egész világon gazdasági visszaesés következett be. Azonban a Nyugat élénk figyelemmel kíséri az eseményeket és a politikai stabilitás fenntartására irányuló nemzetközi mechanizmus kialakítása folyamatban van. Hazánk az elmúlt években sok emberi áldozat és mindennapi lemondás közepette következetesen haladt az átalakulás útján. Szabadon választott kormányunk, a parlament által hozott törvények határain belül, okosan és nyugodtan vezette az országot. Azonban anyagi ereje minimális volt, mert a diktatúra nemzetközi adósságokkal terhelt, üres államkasszát hagyott örökségül. Mégis, az anyagi elesettség ellenére, Magyarország erőfeszítései tiszteletet és elismerést váltottak ki a nyugati világból, ami gazdasági hitelek, tanácsok, szakértői látogatások, ajándékok, befektetések, közös vállalatok létrehozása, nyelvoktatás és sok egyéb formában jelentkezett. Ésaz illetékesek ne engedjenek a nyugatról visszaszivárgó szélsőséges nacionalista nyomásnak. Nem lehet egyaránt ünnepelni, elismerni a mártíromságot is vállaló, hazánk ügyét a nácismert tény, hogy a nyugati világ véleménye szerint az átalakulás, a környező országokhoz viszonyítva, Magyarországon halad a legjobban. A Nyugat mai jóindulata hazánk iránt számunkra, az elmúlt hét évtized legbiztatóbb világpolitikai jelensége. Ugyanis a két világháború után nyugatról nem barátság, hanem büntető szándék sugárzott felénk, ami kegyetlen megcsonkításunkat, majd a szovjet érdekszférába való utalásunkat és függetlenségünk elvesztését hozta magával. Manapság viszont a nyugati hatalmak szeretnék segíteni hazánkat abban, hogy az átalakulás sikeres legyen. Ez a jóindulat a magyar jövő fontos külpolitikai tényezője lesz a jövőben is. Aggodalommal észleljük azonban, hogy hazánkban az átalakulás lassú üteme miatt az elemi gaztetteitől elválasztani törekvő ellenállókat és a nácik szövetségét vakon, a kormányzó kinyilvánított akarata ellenére tovább vállalókat, akik ezzel az ország rombadöntését segítették elégedetlenség növekszik. Ennek tárgyi oka az életkörülmények átmeneti romlása. Az elégedetlenség érzelmi részéért, az indulatok erősödéséért viszont az új intellektuális réteget terheli a felelősség, amely a hidegháború során született, a szovjet megszállás évei alatt. Míg a nyolcvanas években e réteg jelentős része bátor harcosa volt az átalakulás követelésének, most mintha arra törekedne, hogy az ország kormányzásának hatásfokát csökkentse. Erre utal az a sok terméketlen vita, amely szinte minden fórumon folyik. A külső szemlélő számára az a látszat keletkezik, hogy a kormány jobbközép politikai filozófiáját, amely a nemzeti érzésű magyarságot, azaz a nemzet többségét kielégíti, ma jobbra is meg balra is el akarják csúsztatni vezető intellektuelek és közszereplők. Szeretnénk felhívni De nem lehet szemet hunyni a magyar nemzet elemi érdekeit veszélyeztető rejtett bolsevista mesterkedések fölött sem. Tűnjenek el végre a közéletből és sajtónkból azok, akik szolgalelkűségből, karrierizmusból erkölcsileg lejáratták magukat és szervezeteiket a bolsevista diktatúra idején, most pedig ürügyet keresnek arra, hogy ahol csak tehetik, a demokratikus kibontakozást, fejlődést gáncsolják. A végső soron ez idáig jelentéktelen, szélsőjobboldalinak nevezhető megnyilvánulásokra — szerintünk — sor sem kerülhetett volna, ha a magyar nép kezdettől világosan tapasztalhatta volna, hogy a sokat emlegetett „rendszerváltozás” és a „történelmi igazságtétel” megnyugtatóan megtörténik. Akkor nem fenyegetnék ma sem a neonácik, sem a bolsevisták — sok objektív és szubjektív nehézséggel küzdő — demokratikus rendünket. Szövetségünk tagjai 1944-ben fiatalon ezért a demokráciáért küzdöttek. Nem rajtunk múlott, hogy a náci megszállást rövidesen a bolsevista diktatúra váltotta fel. Ezektől való megszabadulásunkat veszélyeztetik most a szélsőséges, antidemokratikus megmozdulások. De a hangoskodó csoportok megjelenésének hazánk érdekeit veszélyeztető felnagyítása is veszélyezteti nyugodt, demokratikus átalakulásunkat. Csak a magyarság ellenségeinek malmára hajtják a vizet egyesek, ha — bizonyos pártérdekeket előbbre valónak tartva — telekiabálják a világot azzal, hogy nálunk máris fasiszta tömegek masíroznak az utcákon. Aki elfogulatlanul szemléli a jelenségeket, nem tagadhatja, hogy sajnos, vannak olyan ellenségeink, akiknek kapóra jönnek e túlzó híresztelések, és már meg is szólaltak, hogy bennünket Európa népei előtt rossz hírbe keverjenek. Mindezeknek a demokratikus rendünkre való veszélyessége miatt emeljük fel figyelmeztető szavunkat a hazánkat szeretők józan és demokratikus tábora előtt. Budapest, 1992. november 10. A Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség Elnöksége (Budapest, V., Zoltán u. 16. IV. e.) figyelmüket arra, hogy a szélsőjobbra a második világháború, a szélsőbalra meg a hidegháború vége mért olyan halálos csapást, amelyből egyik sem tud feltámadni. Magyarország számára bármely szélsőséges irány lábrakapása halálos veszedelmet jelentene és eljátszaná azt a nyugati jóindulatot, amely nélkül az átalakulás még keservesebb lenne. Kérő szóval fordulunk mindenkihez, akinek bárminő befolyása van az események alakulására, hogy tegyen félre egyéni hiúságot, ambíciót, sértődöttséget és arra törekedjék, hogy Magyarországon a kormányzás mechanizmusa eredményesebb legyen. Csak jól olajozott kormányapparátus — amely a nép érdekeiért és nem csoportérdekekért dolgozik — viheti előre az országot ebben a nehéz helyzetben. A kormány és a törvényhatóságok állandó ütközését még nagy és gazdag országok sem tűrhetik el. E gondolatok jegyében ezúton nyilvánítjuk ki bizalmunkat miniszterelnökünk, Antall József és kormánya iránt. Szívből kívánjuk, hogy azt a kiegyensúlyozó jobbközép politikát, melyet eddig folytatott, siker kísérje a jövőben is. Az ellenzéknek — hiszen sok tagjának a szellemi felkészültségét tiszteljük — szintén szeretnénk baráti üdvözletet küldeni azzal a kéréssel, hogy ne a hatalomra jutás vezesse, hanem kizárólag az ország érdeke, hiszen legjobbjai jól tudják: a demokrácia a legszebb, de legnehezebb életforma, melyet manapság nem a diktatúrába, hanem a káoszba való perdülés veszélye fenyeget. 1992. október 31. Bácskai H. Béla Helcz Tibor Kővágó József Tollas Tibor Töttössy Miklós A Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség ÁLLÁSFOGLALÁSA Nyilatkozat nemzetünk helyzetéről A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE KÉTHETI LAPJA MÁSODIK ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 1993. JANUÁR 5. Bandholtz tábornok emlékére Egy név talán — végre — bevonul a magyar köztudatba: Harry Hill Bandholtz amerikai tábornoké. 1919-ben a budapesti szövetséges katonai misszió vezetőjeként ő volt az, aki a román megszállás idején megmentette a fővárost attól, hogy a magyar nemzeti ereklyéket a megszállók elrabolják. Az 56-os Forradalmi Nemzeti Szövetség, az Igazolt Szabadságharcos Szövetség és a Történelmi Igazságtétel Bizottság katonai szekciója emlékünnepséget rendezett december 18-án, a hőslelkű tábornok, „az igazság nemes bajnoka”, Bandholtz tábornok Szabadság téri, 1989-ben újra felállított szobra előtt. Miként emlékbeszédében Márton András altábornagy, az 56-os Forradalmi Nemzeti Szövetség elnöke hangsúlyozta: Bandholtz működése az utolsó reménysugár volt a porig alázott Magyarországon. Az eddig oly sokáig méltatlanul mellőzött, hős katona emlékét ezután évente ezen a napon — a tábornok születésnapján — megrendezendő megemlékezéssel kívánják a nemzet közös emlékezetében számon tartani, hiszen — ahogy Gedai István, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója utalt erre beszédében — ma ismét különösen aktuális emlékét és működését, igazságérzetét és határozottságát felidézni, hiszen ma éppen Kolozsváron próbálkoznak hasonló múlttiprással a gyűlölködés és a barbárság megszállottai. A tábornok példája örök mementó és hálánk, megbecsülésünk tárgya is egyben. Az emelkedett hangulatú megemlékezés végén különböző társadalmi és politikai szervezetek helyezték el — katonai tiszteletadással — a megemlékezés és a szeretet koszorúit. A jelenlévő pedig azzal a megnyugtató, hűvösen kellemes érzéssel távozhatott: úgy látszik, a nemzetünkért ténykedők, ha kínok árán is, de lassan újra meg- és hazatérnek.