Vörös Zászló, 1972. július-december (28. évfolyam, 78-155. szám)

1972-12-23 / 152. szám

„Petőfi korának bolsevikja volt“(A. V. LUNACSARSZKIJ) 150 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor, a magyar iroda­lom, a XIX. századbeli társa­dalmi élet egyik legnagyobb egyénisége, a világ művelődés­­történetének egyik legnagyobb alakja. Egy-egy kiemelkedő múltbe­li személyiség születési évfor­dulója rendszerint alkalmat ad arra, hogy újra megvizsgál­juk, méltassuk tevékenységét, lemérjük azt a hatást, amit nemcsak korára, hanem az az­óta eltelt évtizedekre vagy év­századokra gyakorolt, feleleve­nítsük szellemi örökségének je­lenkori vonatkozásait. A Petőfi-évfordulónak szá­munkra, propagandisták, elő­adók és történészek számára, kettős jelentősége van: egy­részt értékes lehetőséget kínál a népek barátsága eszméjének hirdetésére, másrészt pedig megkönnyíti azon szennyes tá­madások visszaverését, ame­lyekkel eszmei ellenségeink szeretnék bemocskolni a világ­forradalom költőjének hagyaté­kát és őt a Tisza Istvánok, Bethlenek, a magyar nép áru­lóinak költőjévé akarják tenni. Petőfi Sándor neve elválaszt­hatatlan az 1848-as szabadság­­harctól és forradalomtól, az egyetemes magyar történelem egyik legnagyszerűbb esemé­nyétől. Kőitől és társadalmi tevékenységének tartalma a sza­badságharc volt. Verseivel, cik­keivel, gyújtőhangú beszédei­ A forradalom harcosa­ vel és tömegmozgósító munkás­ságával a forradalomnak, az egyszerű magyar nép jövőjé­nek szolgálatában állt. De nemcsak verseivel küz­dött a forradalomért. Fegyver­rel is harcolt a szabadságért, életét áldozta azért az eszmé­ért, amelyért a nincstelen, ki­zsákmányolt magyar nép küz­dött. Szinte jelképes, hogy épp a forradalmi sereg egyik utol­só csatájában esett el. Csak ad­dig élt, ameddig eszménye­n a forradalmi magyar állam fennállt, s mikor az elbukott, az ő léte is megszűnt. Petőfi tüze 1919 ben a Ma­gyar Tanácsköztársaság idején rövid időre újra fellobbant, hogy aztán teljes lánggal lo­bogjon és világítson a felszaba­dulás utáni népi Magyarorszá­gon. Petőfi Sándor a népi forra­dalom előhírnöke volt Magyar­­országon, népiessége forradal­mi népiesség. Mint politikus és forradalmár, barátja és szö­vetségese volt minden dolgozó­nak, nemhiába írta: «...ha majd minden rabszolganép jármát megúnva síkra lép, pirosló arc­cal és piros zászlókkal és a zászlókon eme szent jelszóval: «Világszabadság! » Zajongó lelke alig várta a csatajelt, életének célja a sza­badságért vívott harc volt. Petőfi szabadságeszméje átfo­gó, univerzális szabadságeszme. A szabadságot úgy énekli meg és úgy ünnepli, mint egy vi­lágot mozgósító erőt. Petőfi cikkeiben, beszédei­ben azt állította, hogy az egy­szerű dolgozó ember «ura lehet saját világának», hogy «be tudja rendezni saját világát, saját életét». Petőfi mint demokrata for­radalmár meg akarta értetni a tömegekkel, hogy «a demokrá­ciát úgy kell felfogni, mint mindenki közös érdekét», ki­fejezésre juttatta, hogy a mun­kásoknak és a parasztoknak együttesen kell felszámolniuk a «sötét barlangokat és denevér­tanyákat». A magyar nemzet múltja és jelene között Petőfi Sándor a legelevenebb összekötő kapocs, eszmei hagyatéka az az alap, amelyre a magyar nép új élet­formáját felépítette.. Pobránszki Lajos történész, a 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola törté­nelemtanára Petőfi Sándorról két kép maradt az utókorra: egyiket festőbarátja, és unokatestvére, Or­­lay Petrich Soma festette róla a ha­lálát megelőző na­pokban Mezőbe­­rényben, a másik, amelyet az egyet­len hiteles arckép­nek tekinthetünk, egy dagerrotípia, amely kezdetleges fényképezési mód­szerrel készült és csak nemrég, a század elején ke­rült elő. Ezt a fel­vételt láthatják ol­vasóink a költő saját kezű aláírásá­val. PETŐFI EMLÉKÉRE 125 évvel ezelőtt, 1847 nyarán, második felsőmagyar­országi útja során Szendrey Júliához utaztában Petőfi Sán­dor Berehován is meg­fordult, s az 1847. jú­lius 12-ről 13-ra virradó éjsza­kát a mostani Munkácsi utca 1. sz. házában töltötte, amely abban az időben vendégfogadó volt. Ideutaztában Berehovó vidéke ihlette a Meleg dél van... című versének megírásá­ra, amelyet innen is keltezett. Nem felejtik ezt el kerüle­tünk soknemzetiségű lakosai. Badalóban, például, ahol szin­tén érte lába az út porát, em­léktábla jelzi ottjártát. A köz­ség­ tanács végrehajtó bizottsá­ga határozata értelmében pe­dig ez évben a falu egyik ut­cáját Petőfi Sándorról nevez­ték el. Városunk méltó emléket készít erről a költő életének számunkra oly kedves mozza­natáról. Az Ukrajnai KP kerü­leti bizottsága és a kerü­leti végrehajtó bizottság hatá­rozata értelmében másfél szá­zaddal a költő születése után emléktábla fogja majd hírül adni Petőfi Sándor ittjártát. Az emléktáblát a jövő évben leplezik le azon ház falán, amelyben egy éjszakára ál­rítva hajtotta fejét. Revácskó Mihály, a kerületi műemlékvédel­mi társaság felelős titká­ra Reszket a­ bokor, mert... Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá. Reszket a szívem, mert Eszembe jutottál, Eszembe jutottál, Kicsiny, kis leányka, Te a nagy világnak Legnagyobb gyémántja! PETŐFI SÁNDOR: Egy gondolat bánt engemet... Egy gondolat bánt engemet: Agyban, párnák közt halni meg! Lassan hervadni el, mint a virág. Amelyen titkos féreg foga rág; Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál, Mely elhagyott, üres szobában áll. Ne ily halált adj, istenem, Ne ily halált adj énnekem! Legyek fa, melyen villám fut keresztül, Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül; Legyek kószirt, mit a hegyről a völgybe Eger-földet rázó mennydörgés dönt le... — Ha majd minden rabszolga-nép lármát megunva síkra lép Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: «Világszabadság!» S ezt elharsogják, Kiharsogják kelettől nyugatig, S a zsarnokság velők megütközik: Ott essem el én, A harc mezején. Ott folyjon az ifjúi vér ki szívemből, S ha ajkam örömteli végszava zendül. Hadd nyelje el azt az acéls­zörej. A trombita hangja, az ágyudörej, S holttestemen át Fú­jó paripák Száguldjanak a kivívott diadalra, S ott hagyjanak engemet összetiporva. — Ott szedjék össze elszórt csontomat, Ha jön majd a nagy temetési nap. Hol ünnepélyes, lassú gyász­zenével És fátyolos zászlók kíséretével A hősöket egy közös sírnak adják, Kik érted haltak, szent világszabadság! _________________■■ _________ Teli van a Duna, Tán még ki is szalad! Szívemben is alig Fér meg az Indulat. Szeretsz, rózsaszálam? Én ugy­an szeretlek, Apád anyád nálam Jobban nem szerethet. Mikor együtt voltunk, Tudom, hogy szerettél. Akkor meleg nyár volt, Most tél van, hideg tél. Hogyha már nem szeretsz Az Isten áldjon meg. De ha még szeretsz, úgy Ezerszer áldjon meg! Címünk és telefonszámunk A SZERKESZTŐSÉG CÍME: 295510, Berehovó, Mukacsevói út 3. TELEFONOK: szerkesztő — 31 —54, szerkesztőhelyettes és fe­lelős titkár — 33 —05, levelezési és mezőgazdasági osztály 33 06. A lap kedden, csütörtökön és szombaton jelenik meg.­­♦W 'WW -•» «| ♦ »Красное знамя« (на венгерском язнке) — орган Бере- } і говского райкома Коммунистической партии Украиньї и j ] районного Совеїа депутатов трудящихся Закарпатской * і области. J t*. ♦♦ м *. .► *♦ .* *. — —* .. .* .» .» .. —. -.#■ -—-.і Берегівська районна друкарпя, 295510. п Берегово, пл. 40 років Жовтня Aß І. Телефон 31 — 59. Тираж 8577. Формат А-3, обсяг І друк. арк. Зам. 4047, Индекс 61831. I ♦ ♦ »« • M-*-»»«-»« » # • « ♦ • • • • • • »­ Találkozásain] Petőfi Sándorral Hat-hét éves lehettem, amikor szüleimtől diafilme­ket kaptam ajándékba. Bol­dog, gyerekes izgalommal vártam a pillanatot, hogy le­vetíthessem azokat. Csupa mesefilm volt: Ali baba, Csili Csali Csalavári és sok más mese elevenedett meg a szemem előtt. Az egyik­nek Petőfi Sándor volt a cí­me. Levetítettem azt is. Nem sokat értettem akkor belőle: cseléd, nyomorúság, forra­dalom, szabadság — olyan fogalmak, amelyek akkor semmit sem mondtak nekem. Alsó osztályba jártam, amikor a televízió a János vitéz című daljátékot közve­títette. Akkor hallottam má­sodszor Petőfi Sándor nevét. Nagyon tetszett a János vi­téz, s én újra elővettem a filmet. Szüleimmel megma­­gyaráztattam magamnak a kevésbé ismert fogalmakat. Kaptam egy verseskötetet is, amelyben csupa Petőfi­­versek voltak. És én­­ fel­fedeztem magamnak Petőfit. Hangosan nevettem a szomszéd kertjébe lopni járó kisfiú panaszain, akit rajta­kapva, kegyetlenül eldön­­gettek (Szeget szeggel), megrnkatott a faluvégi kocs­­mázó legények jószívűsége, akik a gazdag úr szolgáját urával együtt a pokolba küldték, de a szegény, beteg asszony lányának kérését rögtön teljesítették (Falu végén kurta kocsma). És egyre több verset tanultam meg emlékezetből és rájöt­tem: Petőfit igazán megis­merni és megszeretni a köl­teményei által lehet. Azóta számos versével megismerkedtem az iskolá­ban, az irodalmi kör foglal­kozásain. Ma már értem Petőfi törekvéseit, véghetet­­len vágyát a szabadság után, harcát népe boldogu­lásáért. Szeretem gyönyörű verseit, amelyek százhu­szonöt év távolából is ugyan­olyan frissen hatnak, mint megírásuk pillanatában. Finta Csilla, IX. osztályos tanuló A versekhez az illusztrációkat Horváth Anna készítette. Szerkesztő: CSANÁDI György A kiadásért felel: Balogh Irén

Next