Beregi Hírlap, 2007. július-december (63. évfolyam, 49-101. szám)
2007-09-08 / 67-68. szám
G Juhász, László (Befejezés. Elejét lásd lapunk korábbi számaiban) Előtte titokban egy müncheni nyomdában Szabadságharcos cím alatt egy kis lapot adtak ki, melyet közösen Mikófalvy és Benkő szerkesztett... Egy egész éjszakán folyt a vezetői megbeszélés, ahol Mikófalvy és társai... a Nemzetőrt szélsőségesnek bélyegezték, mert nem ismeri el a magyarországi enyhítéseket és nem hajlandó a „flexibilitás” útjára térni. A megbontási kísérlet csúfos kudarcot vallott. Mikófalvy megbukott, s a politikai fogoly, társelnökségre általa javasolt Benkő Zoltán helyett a döntő többség engem választott. A Nemzetőrnek teljes bizalmat szavaztak, s megértőleg vették tudomásul, hogy Mikófalvyval többé nem dolgozhatom együttes ezért neki ott, azonnali hatállyal felmondtam. A bomlasztási törekvések ezzel nem értek véget, két évvel később újabb kísérlet történt a társelnök lejáratására, immár nem a világszövetség, hanem a németországi szövetség keretén. A Fekete füzet rágalmai A Tollas Tibor ellen 1967-ben Münchenben kiadott Fekete füzet szerkesztői egyaránt felhasználták a Hazai belügyi szervek által kijuttatott titkos anyagot és a Lévai-cikkeket. Nagy figyelmet nem érdemel ez a mű, mivel sok újat nem mond, csupán szolgai módon ismétli a Népbíróság ítéletének indoklását. Ahogy azonban Lévai Jenő új bűnökkel igyekezett fokozni Kecskési Tibor felelősségét, úgy a Fekete füzet is néhány saját kitalációval gazdagítja az anyagot. 1. Együttműködött a jugoszláv partizánokkal, németellenes agitációt folytatott, valamint kommunista jellegű újságokban cikkeket írt; 2. 1944 októberében nyilas karszalaggal motoros szolgálatot teljesített Budapesten; 3. 1947-ben a kommunista párt tagja. Ahogy a Lévai-hagyatékban akad egy olyan tanú, aki nagy fantáziával utólag kibővítette a Népbíróság előtt tett vallomását (Beregi Miklósné gépiratos vallomása 1965- ből, huszonegy évvel a történtek után), úgy a Fekete füzet is dicsekedhet ilyen „munkatárssal", dr. Bojár Jenő egykori beregszászi ügyvéd személyében, aki Santiagóból küldte el 1961. október 26-án kibővített vallomását. (Kannás erről már 1965-ban tájékoztatta belügyi partnerét.) Idézünk Bojár írásából: Kecskési az egybegyűjtött zsidóknak beszédet tartott, amelyben megfenyegetett bennünket, hogy a legkisebb rendbontás vagy engedetlenség esetén úgy fogunk járni, mint a munkácsi Ghetto lakói, és nem lesz kegyelem még a csecsszopóknak sem. Természetes volt ezek után, hogy a megfélemlített zsidók az ellenállás legkisebb jelét sem mutatták. A csendőr legénység ütötte, verte, rúgta az asszonyokat és gyermekeket, a felnőtt férfiakról nem is beszélve. Különös, hogy mindezt Bojár gyakorló ügyvéd úr kifelejtette a korábbi bírósági tárgyaláson elmondani. A lejáratási kísérletek okai Felmerül a kérdés: miért fektetett ennyi pénzt és energiát a Kádár-rendszer a Tollas Tibor lejáratására indított propagandaháborúba? Mindenekelőtt azért, mert az illetékesek az általa szerkesztett Nemzetőrt tartották a legveszélyesebb ’56-os politikai folyóiratnak az emigrációban. Az 1956 után alapított nyugati magyar sajtótermékek közül egyedül az Irodalmi Újság képviselt a Nemzetőrnél magasabb színvonalat, hatékonyságban azonban a párizsi lap is elmaradt a szabadságharcos írók által alapított, a nyugati magyarság soraiban széles körű támogatottságot élvező és nagyszámú előfizetőre támaszkodó Nemzetőr mögött. Tollas Tibor életéinek - a hontalanság éveiben - a Nemzetőr volt a sarkköve. Kizárólag az ő szervezőképességének és népszerűségének volt köszönhető, hogy a lap - eredeti szellemében - a Kádár-rendszer bukásáig fenn tudott maradni. Az újság előállítási költségeinek legfeljebb a fele folyt be előfizetési díjakból és szubvenciókból, a másik felét a főszerkesztő teremtette elő, évről évre megismételt amerikai körútjain. A Nemzetőr nem ismert megalkuvást a szabadságharcot eltipró rendszerrel szemben, és akkor sem engedett ’56-ból, amikor a hidegháborút a békés egymás mellett élés korszaka váltotta fel. Amíg a Nemzetőr a magyarság körében ápolta a forradalom szellemét, addig a lap német, angol és francia nyelvű kiadványai idegenek között népszerűsítették a magyar ügyet. A hazai kommunista rendszer Tollas Tibort nemcsak mint lapszerkesztőt, de mint népszerű szónokot is veszélyesnek tartotta, hiszen a forradalom évfordulóin nagy közönség előtt megtartott ünnepi beszédeivel, irodalmi estjeivel - ezrek és ezrek hitét erősítette évről évre. 1956 és 1990 között a magyar nemzet utazó nagykövete, a forradalom világjáró misszionáriusa volt, az a bolygó magyar, akinek a sors az örök vándorlást adta osztályrészül a száműzetésben. Különösen nagy jelentősége volt Tollas Tibor világjárásának a tízmillió aláírást gyűjtő akció idején, amikor az elnémított tízmillió hazai magyar helyett tízmillió külföldi követelte, hogy a magyar ügyet tartsák továbbra is az ENSZ napirendjén. Az ő szervezőkészségének és karizmatikus egyéniségének köszönhető, hogy ez a fél világra kiterjedő akció sikerrel zárult. Tollas Tibornak a tízmillió aláírás összegyűjtéséért folytatott küzdelmét természetesen a hazai belügyi szervek is figyelemmel kísérték. Tollas Tibor indította el 1961 -ben a szabadságharcos magyar fiatalok kivégzése elleni nemzetközi tiltakozást is. Egy Bécsben járt hazai jogtudóstól szerzett tudomást arról, hogy a kádári igazságszolgáltatás számos szabadságharcos fiatalt nagykorúságuk elérése után bitófára küldött, valamint hogy az új büntetőtörvény-tervezet legalizálni kívánja ezt a helyzetet. A világméretű tiltakozás megszervezésében Tollas Tibor kezében hatásos fegyver volt a törvénytervezet egy példánya, amit Tamáska Loránd törvényszéki orvostan professzor hozott magával. Erre épült a Nemzetőr címlapján közölt egész oldalas vezércikk, amely német, angol, francia fordításban eljutott a legnagyobb világlapokhoz. Külföldi körútjain nemcsak a politikai emigrációt mozgósította, de sok nyugati államférfit is sikerült megnyernie az ügynek. A Nemzetőr főszerkesztőjét Erhard német kancellár ugyanúgy fogadta, mint Willy Brandt berlini polgármester, Franz Josef Strauss bajor miniszterelnök vagy Nixon amerikai elnök. A nyugati tiltakozás hatására a kommunista jogalkotók kénytelenek voltak megváltoztatni а ВТК tervezetének a fiatalkorúak büntethetőségére vonatkozó szakaszát, és ez Tollas Tibor politikai harcának az eredménye volt. Nem csoda tehát, hogy a belügyminiszter által a forradalmi évfordulók előtt kiadott utasítás mellékletén ő vezette azt a névsort, amit a különösen veszélyes és ártalmas emigráns személyiségekről állítottak össze. Törvényes igazságtétel A rágalmazók hangját egy időre elnémította a Legfelső Bíróság 1991. szeptember 2-i határozata, amely világosan és végérvényesen kimondta Kecskési Tollas Tibor igazságát. A bírósági döntést megelőzte a Legfőbb Ügyész 1991. június 11-én kelt törvényességi óvása, amely megállapítja, hogy Kecskési Tibor bűnügyében mind az első, mind a másodfokú ítélet megalapozatlan és törvénysértő volt. A bíróság nem tisztázta a tanúvallomások közti ellentéteket, így a tényállás felderítetlen maradt. Iratellenesen állapította meg az elsőfokú ítélet, hogy a tényállást a főtárgyaláson kihallgatott tanúk egybehangzó véleménye alapján lehetett megállapítani. A tényállás hiányos, mert nem tartalmazza az elítélt javára szóló megállapításokat. A bíróság nem tett eleget indoklási kötelezettségének, nem értékelte a tanúvallomásokat, nem magyarázta meg, hogy milyen bizonyítékot miért fogadott el, illetve miért hagyta figyelmen kívül a terhelt javára szóló körülményeket. A terhelt a deportálásoknál alakulatával felsőbb parancsra biztosítási szolgálatot teljesített. Nem merült fel olyan adat, hogy a hozzá beosztott csendőrök bárkivel kegyetlenül bántak volna. Sem tettese, sem részese nem volt ilyen cselekménynek, Ő éppen ellenkezőleg, elítélte a visszaéléseket, és el is helyeztette magát. Mindezeket nemcsak tiszttársai és legénye, hanem a deportáltak is igazolták. A törvényességi óvás, amit Györgyi Kálmán legfőbb ügyész írt alá, indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa állapítsa meg az ítéletek megalapozatlanságát, azokat helyezze hatályon kívül, és az elítéltet mentse fel az ellene emelt vád alól. Két hónappal később, 1991. szeptember 2-án ez meg is történt. Tollas Tibor igazsága * 6. oldal Szepesi Attila Ünnepek és szomszédok (Befejezés. Elejét lásd lapunk korábbi számaiban) Miért, miért nem, karácsony közeledtekor ezt a hideg zugot mindig kulcsra zárták. Ez bosszantott, mert szerettem itt elmatatni. Dermedt lepkék kucorogtak a plafonon. A sarokban egérke rágcsált. Volt valami időn kívüli hangulata ennek a téli álomba szédült szobának. Gyakori volt amúgy az áramszünet. Ilyenkor gyertyával világítottunk. A szoba falán mozgó óriás árnyékok meg a gyertya arany fényébe mártott arcok és a nagyanyám ujjai közt táncoló kötőtűk hangulatosak voltak ugyan, de a hosszú félhomály a pesti légópince háborús légkörét is felidézte. Anyám ilyenkor mesélt a légópince borzalmairól. Hogyan fosztották meg a betoppanó orosz katonák arany zsebórájától Artúr-papát, akit pedig azért küldtek előre az eltetvesedett, reményvesztett pincelakók, hogy tárgyaljon az oroszokkal—nagypapa tudott szlovákul, ami „hasonlít” az oroszra —, ám a lerészegedett és riadt oroszok fütyültek a szlovák nyelvtudásra, fütyültek mindenre, örökké fasiszták után szimatoltak, és vittek persze minden tárgyat, ami fénylik, meg ami ketyeg... HAMAROSAN ÚJ LAKÓK ÉRKEZTEK a részben megüresedett házba. Egy Dimitri Fescsenko nevű ukrán „propagandista” és családja költözött ide. Nem sok jót vártunk tőlük — ismerve Dobrják és élettársa szokásait —, de kellemesen csalódtunk. A kétbalkezes, jólelkű ukrán, és orosz felesége, Maruszja, igen derék emberek voltak. A rendszeretet ugyan nem tartozott erényeik közé — „Fut ezek körül minden, firjam! Vérváros egy népség!”, dohogott nagyanyám—, de amúgy a légynek sem ártottak. Fescsenko a környék téeszeseit szervezte, hogy milyen sikerrel, nem tudom—a ruszinok állítólag nehezen álltak kötélnek, némelyik erőszakosabb agitátort el is lazsnakolták! A mosolygós — „holdvilágképű”, ahogy nagyanyám mondta — ukrán, igaz, komikus szóficamokba tévedve, magyarul is megtanult. A kocsist „lósoförnek” hívta, amikor pedig Guszti-szomszéd leitta magát, azt mondta: „bort rúgott”, berúgott helyett. Néha viharfelhők gyülekeztek Fescsenkóék felett. Ebből aztán nemzetiségi haddelhadd támadt: Maruszja „hoholnak”, Dimitri „kacapnak" csúfolta élete párját. Ez ugyanis az ukránok, illetve az oroszok kölcsönös csúfneve. Az asszony sivalkodott: „Bozsemoj! Bozsemoj!" Emlékszem nagyobbik lányuk, Ludocska születésére. Maruszja már hetek óta elnehezedve járt. Néhajajgatott, és kezét a kigömbölyödő hasán tartotta. Egyszer valami cémahangot hallottam a konyha felől. Mintha egy kölyökmacska nyávogott volna. Benyitottam, és azt láttam, Maruszja az asztalon fekszik, körötte ott áll anyám és nagyanyám, meg persze Dimitri. Minden csupa vér, és anyám valami húscafatot lóbál a levegőben. Elborzadtam, de kérdezni sem volt időm, azonnal kitessékeltek. „Megszületett Ludocska, kislány!”—mondta később anyám, amikor már követelődző gyereksírást hallottam Dimitriék szobájából. Nem értettem az egészből semmit. Azt, hogy a gyereket a gólya hozza, hittem is, nem is. Néha láttam, ahogy a derék madarak kiterített szárnyon keringenek a cseréptetők felett vagy a Bábotka magasában. De nem úgy néztek ki, mintha épp véres kiskölyköket kívánnának hozni bárhová is. Ráadásul a tüdőbajos Lőrinc-szomszédék kéményén, akiknél pedig évről évre beköszöntött a gyermekáldás, nem is fészkelt gólyamadár. .. „Matrocska, Ezsebet nem” — így szólították Dimitriék anyámat meg nagyanyámat. Dimitri pártember volt, de titokban ő is, Maruszja is hitt Istenben. Volt egy kopott ikonjuk. Ott állt a Sztálin-kép mellett. A húsvétot, de a karácsonyt is nagy traktával ünnepelték. Igaz, máskor, mint mi. Előkerültek a rokonaik is innen-onnan. Maruszja sütött-főzött. Estére dáridó kerekedett. Pengett a balalajka. A férfiak kolomejkát jártak. Dimitri — holdvilágképében kacagott kék szemepárja — kóstolót hozott. Húsos pirogot, kalácsot. Múlt-kor • A fejlett gallokat gúnyolja az Asterix-mítosz Egy közép-franciaországi felfedezés jelentősen újraértékelheti a gallókról alkotott képünket, akik valójában sokkal fejlettebbek voltak a korábban gondoltnál. Az ásatásokat vezető régész szerint az új eredmények tükrében az Asterix-képregényeket is újra kéne írni. A régészek a legújabb felfedezések tükrében már úgy gondolják, hogy a gallok az 1961 óta megjelenő képregények kunyhóival szemben elegáns épületekben laktak, amelyek a központi tereket vagy fórumokat vették körbe. A leletekre a Lyonhoz közeli Corent-ban bukkantak rá, ahol a régészek számára az is világossá vált, hogy valószínűleg Vercingetorix, a gall törzsek utolsó vezérének palotáját tárták fel. Matthieu Poux régész professzor, az ásatás vezetője a The Sunday Telegraph című brit lapnak elmondta, hogy az általuk talált leletek azt bizonyítják, hogy a gallok sokkal fejlettebbek voltak a korábban gondoltnál. “Teljesen újra kell írni az Asterix-történeteket, mert azok az évszázadok óta fennálló gall-képre épülnek... Mi viszont azt fedeztük fel, hogy nemcsak bonyolult katonai szervezetük volt, hanem hasonlóan komplex civil- és kereskedelmi hálózatuk is. A franciák számára a gallok egész mostanáig a fák közti kunyhókban lakó emberek voltak, az általunk felfedezett nagy épületek azonban azt bizonyítják, hogy a galloknak tekintélyes társadalmi életük volt”. Korábban már beszámoltunk egy olyan faluról, amely a rómaiak uralma alatt is virágzott, ám a kutatók most korábban ismeretlen építési technológiákat tártak fel, amelyek arra utalnak, hogy a gall építészet és fémművesség a korban a rómaival egyenlően fejlett lehetett.A mostanáig kis, koncentrált helyekre összpontosító ásatás hamarosan egy több négyzetkilométeres területet is lefed majd, és a szakértők szerint így akár az egész várost kiáshatják majd. Sokak szerint azonban a régésznek az Asterixrefom helyett inkább saját szakmájával kéne foglalkoznia. A képregényeket kiadó cég vezetője, Florence Richaud szerint bár hallott a felfedezésekről, nem gondolja, hogy a történeteket újra kéne írni, hiszen “ezek a történetek a leginnkább a gyerekek megnevettetésére szolgálnak”. A képregények atyja, a jelenleg 80 éves Uderzo pedig emlékiratain dolgozik, és eszébe sem jutna megváltoztatni a történeteket. Homokviharok miatt pusztul a kínai Nagy Fal Földkupacokká változtatták a legendás védelmi vonal egyes szakaszait az ország északnyugati részén tomboló homokviharok, ennek következtében ezek a részek 20 éven belül teljesen megsemmisülhetnek — figyelmeztetnek a régészek. A Kína északi határán épített több mint 6400 kilométer hosszú erődítményrendszer, amely az északi nomád törzsek támadásainak is ellenállt, az elsivatagosodás okozta környezeti változást már nehezen éli túl. A múlt hónapban a világ hét új csodái közé választott Nagy Fal évi 10 millió turistát vonz, akik főként a védmű téglával megerősített fővároshoz közeli szakaszára látogatnak el. A Kína északnyugati felében lévő Kanszu (Gansu) tartomány Mincsin (Minqin) megyéjét is átszelő fal több mint 60 kilométeres szakasza rohamos sebességgel tűnik el — mondta Csou Seng-zsuj (Zhou Shengrui), a helyi múzeum vezetője. Hozzátette: a falnak ezt a szakaszát, az eróziónak jobban ellenálló tégla és kő helyett sárból készítették. A fal törékennyé vált, a kiszáradt sár elmorzsolódott és az idők folyamán elhordta a szél .Az 1950- es években kezdett nagy kiterjedésű mezőgazdasági tevékenység hatására Mincsin megyében eltűnt a talajvíz és ez az ökológiai egyensúly összeomlásához vezetett, és ez az oka Kína jelentősebb homokviharainak is.A térségben a fal több mint 40 kilométeres szakasza tűnt el az elmúlt 20 évben, az őrtornyok megsemmisültek és a megmaradt faldarabok eredeti 5 méteres magassága 2 méteresre kopott. HEHEd! UHU і Г 2007. szeptember 8., szombat 3