Zalai Hírlap, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-04 / 80. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! _ ZALAI MI. évf. 80. szám ÁRA: 60 FILLÉR 1958. április 1, péntek Tizenhárom esztendővel ez■* előtt, 1945. április négyesükén fejeződött be a szovjet hadsereg diadalmas magyarországi offenzívája, amellyel azutolsó náci egységeket is kikergette országunk területéről. A kilátástalan háború szenvedéseitől elcsigázott magyar Talpra újra ráragyogott a békenapja, és a rabság keserves évei mtán újra szabadok lettünk. Szabadságunkat a szovjet katonák hősi áldozatai váltották meg. A felszabadító szovjet hősök vérük hullásával pecsételték meg a népeink közti barátságot, amely azóta minden ellenséges mesterkedés, rágalom, revizionista porhintés ’ellenére évről évre folyamatosan erősödik, mind szilárdabbá kovácsolódik. Ez a barátság jelenti további sikereink, felemekedésünk biztos zálogát, mint ahogy eddig is szovjet barátaink segítségével értük el nagyszerű eredményeinket, éltünk a felszabadulás adta lehetőségekkel. Tizenhároméves fejlődésünk nem mindig volt egyenletes. Időnkint hibák, kitérők nehezítették utunkat. Előrehaladásunk mégis, hibáink ellenére is nagyszerű bizonyságai egy felszabadult nép megsokszorozódott alkotóerejének, élni akarásának, jövőbe vetett hitének. Szocialista építésünk eredményeit a maguk teljességében csak akkor tudjuk értékelni, ha visszapillantunk a felszabadulást megelőző időkre, az úri Magyarország szomorú korszakára. Az emberek egy része igen könnyen elfelejti a múlt nyomorúságait, a fiatalabb generációk pedig a küzdelmes múlt ismeretének hiányában hajlamosak a fejlődéssel természetszerűen velejáró hibák, nehézségek eltúlozására, túlzott követelések támasztására, eredményeink lebecsülésére. A felszabadulás történelmünk egyik legtragikusabb, legnehezebb szakaszára tett pontot. A Horthy-fasizmus, a költő által megénekelt »nemzeti nyomor« országává tette a magyar földet, ahol a munkásság csakúgy, mint a parasztság — a »puszták népe«, az éhbérért robotoló sommások, zsellérek, kubikusok, ínség és nyomor közepette éltek. A szellem embereit az állástalanság, a gerinctörő ínségmunka sanyargatta. Az ország gazdasági élete, a fejletlen ipar, a mindinkább csődbe zuhanó mezőgazdaság elmaradottsága következtében katasztrofális volt. Munkanélküliség, a megfizethetetlen árak, nyomortanyák, sorvasztó népbetegségek, ragályként terjedő prostitúció, vészes kulturálatlanság jellemezte ezt az időszakot, s a reakció által oly gyakran felmagasztalt »régi szép« időket. A mai ipari tanuló, akinek a nép állama jobb sorsot biztosít, mint a múlt rendszer a szakképzett munkásoknak, el sem tudja képzelni, hogy mit jelentett a harmincas évek szörnyű munkanélkülisége, amikor a nagyobb gyárak kapuja előtt ezrével ácsorogtak a munkát remélő állástalanok, hogy aztán tízet, vagy ötvenet felvegyenek közülük. Azokat is ideiglenesen, hisz akkoriban nem védte az Alkotmány, a Munka Törvénykönyve a munkásokat. Nem volt döntőbíróság. A szakszervezetekben munkásárulók, GYOSZ-bérencek bitorolták a vezető pozíciókat, akiknek nem fájt a munkás jogfosztottsága. A földhöz juttatott cselédek — ma már többnyire jómódú középparasztok — gyermekei, unokái sem igen tudják ma már elképzelni a cselédsors, a sommás munka, a konvenció világát, amikor a »cukkázó csendőrtollak«, a jegyzők és a kasznárok irányították a falu népe sorsát. És nem sokkal volt jobb sorsa a kisbirtokosoknak sem. Az úgynevezett agrárolló — amelyről ma már fogalma sincs a legtöbb parasztfiatalnak — évről évre súlyosabb helyzetet teremtett. Válságba kergette a legszorgalmasabb, legbelterjesebben gazdálkodó középparasztokat is. Százan és ezren jutottak koldusbotra a mezőgazdasági túltermelés, fizetésképtelenség és a csődöt betetéző árverés szomorú szintézise következtében. Ezért kellett koldusbotra jutnia ebben a gazdag országban a lakosság nagyobb részének, kellett néhány évtized alatt másfélmillió emberünknek »kltántorogni« Amerikába, hogy elnyelje őket a hazainál is nyomorúságosabb kivándorló sors. Akkoriban csak a kiváltságosak gyermekei tanulhattak a középiskolákban és az egyetemeken. A legtehetségesebb munkás, paraszt gyermeket kiszorította a numerus nullus és a numerus clausus, a magyar ifjúságot kiszolgáltatták a fasizmusnak. A »miértek« országában csak az látott tisztán, csak az ismerte fel a helyes összefüggéseket, aki túl tudta magát tenni a nacionalista, soviniszta uszítás nemzedékmérgező hatásán, aki felismerte, hogy a feudálkapitalista Magyarországban törvényszerű a dolgozó többség nyomora, jogf osztottsága, és ezt semmiféle uszítással, álszociális demagógiával, fasiszta porhintéssel nem lehet megváltoztatni Csak egyféleképpen: a kizsákmányoló osztály szétzúzásával, a proletárhatalom megteremtéseivel, úgy, ahogyan arra a dicsőséges emlékű Tanácsköztársaság az első lépéseiket megtette. I.i . Sajnos, a magyar munkás° mozgalom, az illegalitás szűk korlátaival küszködő kommunisták legjobb szándékuk, legnagyobb erőfeszítéseik ellenére sem tudták lerázni a Horthy-fasizmus vaslármát, megakadályozni a nemzetvesztő támadóháborúba való belépést. A fasizmus elleni hősies harcok, történelmünk legdicsőbb fejezetei közé tartozik ugyan, de a helyzetet alapjában nem tudták megváltoztatni. A szovjet hadsereg fegyveres ereje, a felszabadulást követő gazdasági, politikai segítsége tette lehetővé, hogy nagy nemzeti célkitűzéseinket végre valóra válthassuk. A szabad és független Magyarország létrejötte történelmünk legjelentősebb sorsfordulója, új, nagyszerű korszak kezdete. Olyan korszaké, amely valóra váltja népünk évszázados álmait. Az évszázados Habsburguralom, a Horthy által »bűnjelzett« királyi Magyarországot, a földesurak, tőkések, bankárok Magyarországát a nép köztársasága váltotta fel, amelyben minden hatalom a dolgozóké. A gyár, a bánya, a munkásság jogos tulajdonába került, csakúgy, mint a föld, amely ezer év után végre azé lett, aki verejtékét hullatta rá, aki megműveli Európa legreakciósabb, legmaradibb közigazgatása helyébe megteremtettük a népi közigazgatást, a tanácshatalmat, amely kezdeti hibái ellenére máris beváltotta a hozzáfűzött reményeket. A hatalomra került nép soha nem tapasztalt kedvvel és lendülettel fogott hozzá saját hatalma megszilárdításához, a szocialista népgazdaság felépítéséhez. Ennek első állomása természetesen a háborús sebek be- gyógyítása, az újjáépítés volt Kevesen bíztak akkoriban ennek sikerében. A párt szavára azonban sohanem tapasztalt lelkesültséggel mozdult meg a munkásság és hihetetlenül rövid idő alatt megvalósította az elérhetetlent. Fokozatosan eltűntek a romok, termelni kezdtek a gyárak és messze űzték az infláció rémét A földhöz jutott, félmilliónál több volt zsellér, cseléd és szegényparaszt szintén a lehetetlent ostromolta meg, amikor a kiszipolyozott földön a szétzüllött nagybirtokok helyén megkezdte a munkát. Milyen gúnyosan szitkozódott akkor a bel- és külföldi reakció, hányszor jósolták azóta is a földreform csődjét. A kenetteljes szavak álarca mögött mily galád eszközöket fordítottak a maga ura lett dolgozó parasztság felemelkedésének megakadályozására — sikertelenül. Azóta nemcsak a saját lábán állást tanulta meg a magyar paraszt, de azt is, hogy a földesúri nagybirtokot, korszerűbb, jövedelmezőbb nagyüzemmel, a szövetkezeti gazdálkodással termelőszövetkezettel kell helyettesíteni. A szövetkezeti mozgalom fejlődése, csakúgy mint népi demokráciánk általános fejlődése nem volt zökkenőmentes. Súlyos hibák, meg nem értés, különféle ellenséges mesterkedések sokszor és sok helyen fékezték a tsz-mozgalom elterjedését, megakadályozni azonban nem tudták. Nem is tudhatták, hisz a magyar mezőgazdaság jövőjét másképp el sem lehet képzelni. A tsz-mozgalom általánossá tétele, a mezőgazdaság szocialista átszervezése történelmi szükségszerűség. A népgazdaság fejlődése, iparunk és mezőgazdaságunk nagyszerű eredményei megteremtették a kultúrforradalom kibontakozásának és győzelmes megvívásának előfeltételeit. Az államosított iskola megszabadulva a klerikalizmus béklyóitól ma már falun, városon egyaránt jelentős bázisa a haladó tudományoknak. A könyvkiadás, a sokszorosan kibővült film-, színház- és könyvtárhálózat csakúgy, mint a kulturális és művészeti élet egyéb ága végre igazi hivatását teljesítve a dolgozó nép szolgálatában áll Sokszor elmondták már és sokaknak talán frázisként hat, hogy az iskolák kapui kitárultak a dolgozó nép gyermekei előtt. Ha azonban arra gondolunk, hogy ma már komoly műszaki, gazdasági és tudományos posztokon munkás-paraszt —■'érmétekből lett értelmiségi emberek állnak, vagy azt tekintjük, hogy az esti középiskolákon és egyetemeken tízezrek szerzik meg érte a múlt rendszer által megtagadott ismereteket — akkor semmi esetre sem tekinthetjük frázisnak ezt a megálapítást. Ellenkezőleg: új életünk egyik legfontosabb jelensége éppen a munkás és paraszt tömegek kulturális felemelkedése, amely alkalmassá teszi őket a politikai gazdasági és kulturális élet irányítására, a proletárdiktatúra funkcióinak betöltésére. Ezt a sokoldalú fejlődést másfél évvel ezelőtt megszakította, sőt majdnem megsemmisítette az ellenforradalom. A szocializmus ellenségei azonban hiába mesterkedtek, ellenforradalmi kísérletük kudarcba fulladt. Népünk többsége nem ült fel a revizionista demagógiának, ellenállt az ellenforradalom fegyveres akcióinak. A terrorcselekmények, demagóg uszítás következtében beállt válságos helyzetben a szovjet nép — akárcsak 1945-ben — ismét segítségünkre sietett és súlyos áldozatokat hozva értünk, ismételten felszabadította országunkat. Az ellenforradalom, akárcsak a fasiszta megszállás idején, szintén komoly anyagi, erkölcsi és politikai károkat okozott. Elég, ha a budapesti pusztításokra, a disszidensek tízezreire, a nemzetsorvasztó sztrájk milliárdos kieséseire utalok. A szovjet nép azonban követve az 1945-ös példát, a fegyveres segítség mellett ismét jelentős anyagi támogatást nyújtott és nyújt napjainkban is, hogy kiheverjük az ellenforradalom okozta 77 miliárdos kárt és tovább építhessük a szocializmust. A magyar nép jól élt ezzel a segítséggel. Népgazdaságunk rendje helyreállt. Folyamatosan és mind eredményesebben termelnek üzemeink, rendbejött az áru- és élelmiszerellátás , normalizálódott az élet. Rend van, biztonság és konszolidáció. Ma, felszabadulásunk tizenharmadik évfordulóján éppen ezért sokszoros hálával és szeretettel köszöntjük szovjet barátainkat, akik mindezt lehetővé tették számunkra. Úgy dolgozunk, úgy vigyázunk ezután szocialista vívmányainkra, hogy méltókká váljunk az ő hősi áldozataikra, hogy a szovjet példa nyomán erős, legyőzhetetlen országgá fejleszthessük szocialista hazánkat. Vasvári Ferenc ÖMM jelült A történelem lapjairól 1957. novembere: 65 ország kommunista és munkáspártjainak küldöttei vettek részt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának ünnepségein. Képünkön Hruscsov elvtárs ismerteti a Békekiáltvány tervezetét, melyet a küldöttek egyhangúan, nagy lelkesedéssel tettek magukévá. Hruscsov és Vorosilov elvtársak üdvözlő távirata hazánk felszabadulásának évfordulóján KÁDÁR JÁNOS elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, DOBI ISTVÁN elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének, MÜNNICH FERENC elvtársnak, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének, Budapest Kedves Elvtársak! Forrón üdvözöljük önöket és az egész magyar népet a Magyar Népköztársaság nemzeti ünnepe, az ország fasiszta elnyomás alóli felszabadulásának 13. évfordulója alkalmából. Tizenhárom évvel ezelőtt a magyar dolgozó nép megdöntötte a földbirtokosok és tőkések uralmát és a hatalmat a maga kezébe vette. Az elmúlt évek alatt a magyar dolgozók nagy sikereket értek el a politikai és a gazdasági építésben, a nemzeti kultúra fejlesztésében és a népjólét emelésében. A magyar nép döntő csapást, mérve a nemzetközi és belső reakcióra, amely 1956 őszén megkísérelte megdönteni Magyarországon a dolgozók hatalmát és visszaállítani a fasiszta rendet, megvédte vívmányait és hű maradt a proletár internacionalizmus eszméihez. A magyar nép a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány vezetésével, a szocialista országok testvéri segítségével gyorsan felszámolta az ellenforradalmi lázadás súlyos következményeit és helyreállította az országban a forradalmi rendet. A szovjet emberek őszintén örülnek a magyar dolgozó nép sikereinek és egész szívükből kívánnak neki új eredményeket a szocialista építésben. N. SZ. HRUSCSOV, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, K. VOROSILOV, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke. (MTI) Koszorúzási ünnepség a magyar hősök emlékművénél a Hősök terén Magyarország felszabadulásának 13. évfordulója alkalmából csütörtökön koszorúzási ünnepség volt a Hősök terén, a népünk szabadságáért elesett magyar hősök emlékére emelt emlékműnél. A zászlódíszben pompázó téren sűrű sorokban helyezkedtek el a fővárosi dolgozók. Az emlékművel szemben a néphadsereg csapatzászlóval kivonult díszőrsége állt. Az ünnepségen megjelent Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, dr. Müinnich Ferenc, a forradalmi munkásparaszt kormány elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, az Elnöki Tanács, a kormány, az MSZMP Központi Bizottsága számos tagja, a magyarközélet sok vezető személyisége. Részt vett az ünnepségen a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. A téren összegyűlt dolgozók nagy lelkesedése, éljenzése közepette érkezett meg az ünnepség színhelyére néhány perccel 11 óra előtt N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, a szovjet párt- és kormányküldöttség vezetője, s a küldöttség tagjai és J. I. Gromov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Tizenegy órakor díszjel hangzott: megérkezett az ünnepségre Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, valamint Révész Géza vezérezredes, honvédelmi miniszter. A díszőrség parancsnokának jelentése után az Elnöki Tanács elnöke a honvédelmi miniszter kíséretében ellépett a díszőrség előtt, s köszöntötte azt. A magyar és a szovjet himnusz hangjai után N. Sz. Hruscsoval az élen a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége helyezett koszorút az emlékmű talapzatára. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága koszorúját Kádár János első titkár és Marosán György titkár, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa koszorúját Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke és Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, a magyar forradalmi munkásparaszt kormány koszorúját dr. Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, a Minisztertanács első elnökhelyettese, és dr. Sík Endre külügyminiszter helyezte el. Ezután a diplomáciai testületek, tömegszervezetek, a magyar fegyveres erők, a szovjet hadsereg, a fővárosi vállalatok, intézmények helyezték el a hála és a kegyelet virágait. Az Internacionálé elhangzása után az ünnepség a díszőrség díszmenetével fejeződött be. (MTI)