Zalai Hírlap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-06 / 81. szám
■ ^ ^. ,———> , *. ,, V4v, A ^ ..., t„ > m pi ppi Labdarúgó előzetes Javuló támadójátékot várnak a ZTE szurkolói Az első osztályú labdarúgó bajnokság 21. fordulójából a Békéscsaba—Videoton mérkőzést már tegnap lejátszották holnap kerül sor az MTK-VN —DMVSC találkozóra, a ma műsorban a ZTE—Csepel, a Vasa—Újpesti Dózsa, az FTC—Bp. Honvéd, a SZEOl AK—Tatabánya, a Rába ETC —Eger és a Haladás VSE— PMSC összecsapás szerepel. A Csepel 12. alkalomma lép pályára NB I-es bajnok mérkőzésen Zalaegerszegen kétszer nyert, ötször kikapot és négy alkalommal volt döntetlen az eredmény. A ZTE-nél — bár kedden Ausztriában bíztató játékkal nyert —, bőven akad gond Csepregi 11. sárga lapja miatt nem játszhat, Varga sérült ráadásul Balázs az elmúlt napokban még lázas beteg volt Az ő játékára azonban számít a szakvezetés. A várható összeállítás: Balázs — Sípos, Pecsics, Török, Péter — Soós, Czigány, Galántai — Takács, Gass, Kovács S. — A Csepel rendkívül defenzív stílusban játszik. A biztonságra, a precíz védeke- zésre összpontosít még hazai környezetben is, idegenben pedig különösképpen. Arra kell tehát törekednünk, hogy , szélességben tagoljuk a játéokot és sokat kell kísérletez- nünk átlövésekkel. Csak így érhetünk el sikert. Úgynevezett „négypontos” lesz a ta-lálkozó, ha nyerünk, lépési előnybe kerülünk velük szem-ben. Bizakodom a két pont itthontartásában — mondta Gellei Imre vezetőedző. A mérkőzés 18 órakor kezdődik a ZTE-stadionban, az utánpótlás csapatok ugyanitt 16 órakor kezdenek. A játékvezető Drigán (Kovács N. L., Kaikás) lesz. „ Tavasszal mindháromszor taktikusan és szervezetten játszottunk vidéken, hazai pályán viszont adósok vagyunk még a jó teljesítménnyel. A Metripondot alaposan megfigyeltük Siófokon. Erőnlétileg rendben van a csapat, újság, hogy Csepregi I. felépült és helyet kap a kispadon, ugyanakkor Halápi sárga lapjai miatt kimarad. Amennyiben a héten kisebb sérüléssel bajlódó Bagó és Nikitscher vállalni tudja a játékot, akkor a következő 11 kezd: Hajba — Bagó, Nikitscher, Kanász, Földházi — Major, Pál, Kocsis — Kiss, Rácz, Halász. Időpontváltozás Április 10-én (szerdán) az MNK elődöntőjébe jutásért játszik Zalaegerszegen a ZTE az MTK VM ellen. Az eredetileg villanyfényesre tervezett mérkőzésnek a Vi-deoton—Zseljeznics ar UEFA Kupa elődöntő miatt megváltozott a kezdési időpontja. Az MNK-mérkőzésre 15 órai kezdettel kerül sor. Hazai pályán az NB II-es csapatok Az II. Olajbányász együttese ma hazai környezetben lép pályára, ellenfele a Siófok lesz. A ma délután rendezendő találkozón nagy küzdelmet, s remélhetőleg jó játékot láthat a várhatóan szép számmal kilátogató közönség. A kanizsai együttes legutóbb idegenben döntetlent ért el, míg a Balaton-partiak otthonukban fektették kétvállra a Metripondot. A piros-kékeknek a múlt hetinél sokkal jobb teljesítményt kell nyújtaniuk ahhoz, hogy eséllyel léphessenek pályára a bányász-rangadón. Lelkes, harcos játékkal pont vagy pontok megszerzésére készülnek a kanizsaiak, a vendégek pedig szeretnék megtartani mostani pozíciójukat. Ramszauer három sárga lapja, László sérülése, míg Hóbár esküvője miatt nem állhat a csapat rendelkezésére. Játszhat viszont Fodor, akinek eltiltása a héten lejárt, összesen 16 játékos áll Szőcs János rendelkezésére, közülük kerül ki a pályára lépő tizenegy. ★ Húsvét vasárnapján a Balaton-parti pályán fogadja a Keszthelyi Haladás a Metripond SE-ét. A mérkőzés jelentőségét növeli, hogy a vendégek jelenleg a 11. helyen állnak és egy esetleges hazai győzelem esetén helyet cserélnének a tabellán a csapatok. Dr. Dunai János vezetőedző így látja az esélyeket: A COLOR RUHÁZATI VÁLLALAT felvételt hirdet Letenye telephelyre üzemvezetői munkakör betöltésére. A felvételhez Könnyűipari Műszaki Főiskola + műszaki vezetői gyakorlat, vagy Ruhaipari Technikum + öt év műszaki vezetői gyakorlat szükséges. Jelentkezni lehet: a vállalat műszaki igazgatóhelyettesénél, Zalaegerszeg, Mártírok útja 19—21. 270 208 A Nagykanizsai Városgazdálkodási és Kommunális Szolgáltató Vállalat felvesz kishajóvezetői engedéllyel rendelkezőt csónakmesteri munkakörbe, parkgondozókat, úttisztító segédmunkásokat, nyugdíjasokat, kazánfűtői munkakörbe. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyén, Béke u. 89. 491 Mi'll hIrmf ,. v—--------------------* '■ ■ •,:. _ . - \ \..•• .- jp* , v' -x ■ •♦• -' • . ... w Most már valóban a fináléhoz érkezett az NB I-es kosárlabda bajnokság. A ZTE férfi gárdája a bronzéremért a Körmendi Dózsával mérkőzik, s könnyen előfordulhat, hogy kettőjük versengése három mérkőzésen dől el. A ZTE tavaly a dobogó harmadik helyét szerezte meg, most tehát az is a cél, hogy — hamár az előbbrelépés nem sikerült — ne kerüljön hátrább múlt évi eredményénél. Bizakodó a hangulat, sokat jelentene, ha a körmendi oroszlánbarlangban sikerülne a győzelem. A találkozót ma, 17.30 órakor rendezik meg Körmenden. A ZTE női csapatának már nincs sok izgulni valója, mert a 15. helyért játszik. Ha az első két találkozó valamelyikén veszít, akkor hazai környezetben mérkőzhet meg újra a Nyíregyházi VSSC-vel. A találkozót ma délután 14 órakor a dr. Hamburger iskola csarnokában rendezik meg. A kosárlabda előzetes A 3. és a 15. helyért Rajt a kézilabda NB II ben A hét végén teljes lesz a nagyüzem a kézilabdázásban, beindul a bajnokság az NB II- ben is. A Nyugati-csoportban három zalai csapat szerepel. I. Olajbányász SE: a kanizsai férfi együttesnél több változás történt. Juhász viszszaigazolt Hajdúszoboszlóra, Pánczél és Kozári bevonult katonai szolgálatra. A leszerelt Benkő, valamint a négyhónapot kihagyó Zelovich viszont rendelkezésre áll. Az olajosok terve az 1—3. hely valamelyikének megszerzése, de nagyon remélik, hogy sikerül visszakerülni a második vonalba. H. Katona SE: a gárdának új szakvezetője van, az eddigi sikerek kovácsa, Kustor József helyett Berecz János lett az edző. Négyen leszereltek az őszi csapatból: Halmai, Farkas, Lőrik és Gröber már másutt játszik. Új játékosok: Sípos (Nagykőrös), Kozár és Pánczél (Olajbányász), Karádi (Ganz Villamossági), Völgyi (Bp. Spartacus). A csapat célja, hogy a tavaly megszerzett bronzérmes helyét megőrizze. CAOLA SE: az egerszegi női csapat kerete 17 főre bővült, az ifjúságiak közül Szabó A., Pék és Sabján tagja a csapatnak. Új játékosok: Tóth (Latex Pamut), Szabó E. (Szegedi Textil). Szülés után visszatért Kulcsáráé Keresztes Györgyi is. Az egerszegiek játékosa az NDK-ból ideköltözött Dezsőné Iris Brenhardt. Az Olajbányászhoz igazolt Joós J., abbahagyta a kézilabdázást Zalánál Az idén dobogóra szeretne kerülni az együttes. A csapat a mérkőzéseit a Sport utcai Caola pályán rendezi. Pályázati felhívás A Zalaegerszegi Centrum Áruház pályázatot hirdet áruforgalmi vezetői munkakör betöltésére. A munkakört meghatározott időre — 3 évre szóló megbízással kívánjuk betölteni, amely meghosszabbítható. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: — Közgazdaságtudományi Egyetemi, vagy Kereskedelmi Főiskolai végzettség. — 10 éves kereskedelmi gyakorlat. 5 éves vezetői munkakörben eltöltött idő. Gy — büntetlen előélet. BESOROLÁS: az 5 1983. (XI. 12.) ME sz. rendelet szerint. A pályázók önéletrajzukat eddigi tevékenységük megjelölésével 1985. április 15-ig juttassák el a zalaegerszegi Centrum Áruház igazgatójához. 485 XIII. Magyar Nemzetközi Tornászbajnokság Borkai nyerte a férfi egyéni összetett versenyt -TVZklIVCgerszegi Városi Sportcsarnokban -tegnap délután a férfi egyéni összetett versennyel megkezdődött a XIII. Magyar Nemzetközi Tornászbajnoknokság, amelyen három földrész képviseletében húsz nemzet indítja sportolóit. A férfiak mezőnyében 34 tornász kezdte el a szabadgyakorlatokat. Hamarosan kiderült, hogy Borkai Zsoltnak, az új magyar tornászreménységnek, az NDK-beli, a bolgár, a szovjet és a japán versenyzők lesznek a nagy riválisai. Az első két szer után a magyar versenyző és az olasz Lazarieh holtversenyben állt az élen, a külföldi tornász ezt az előkelő pozíciót szépen kivitelezett talajgyakorlatának köszönhette elsősorban. — A vártnál erősebb mezőny gyűlt össze, magasabb a színvonal, mint reméltük — mondta két szer befejezése után Ujvári Sándor, a Magyar Torna Szövetség szakfelügyelője. — Sok az ismeretlen tornász, ennek ellenére számos tartalmas gyakorlatot láthattunk■ a japán, a szovjet, az NDK-beli, a koreai NDK-beli, a kubai, s örömünkre a magyar versenyzőktől. Két szer után még teljesen nyílt a verseny, úgy látom, hogy a viadal nagy esélyesének, Borkai Zsoltnak többen is megnehezíthetik a dolgát. Ennek ellenére úgy vélem, hogy az első versenyszám magyar győzelmet hoz. A szakfelügyelő jóslata bevált, mert a Bp. Honvéd tehetsége egyenletes formában, látványosan versenyzett minden szeren. Három szer küzdelmének befejezése után ugyan még holtversenyben állt az élen az NDK-beli Hasse-val, de a korlátgyakorlat után egytized pontos előnyre tett szert. A verseny befejezése előtt hat tizeddel vezetett a magyar tornász, s ekkor már biztosnak látszott a győzelme. Talajgyakorlatának elején hibázott, s ez pontlevonással járt, de még így is 9,40-et kapott. Hasse-nak 10 pontot kellett volna ahhoz kapnia, hogy utolérje Borkait. Nyújtógyakorlatát 9,60-dal jutalmazták a bírók, s ez azt jelentette, hogy a XIII. Magyar Nemzetközi Tornászbajnokság első aranyérme Borkai Zsoltnak jutott. A férfi összetett verseny végeredménye: 1. Borkai Zsolt (Magyarország) 56,3, 2. Hasse (NDK) 55,8, 3. Fischer (NDK) 55,5, 4. Yones (Japán) 55,1 5. Carikov (Szovjetunió) 54,7, 6. Georgiev (Bulgária) 54,6. Bordán Dezső, a magyar férfi válogatott vezetőedzője így értékelte röviden a versenyt hazai szemszögből: — Benyomásaim vegyesek, örvendetes, hogy Borkai formája javul, örülök annak, hogy megnyerte a versenyt. A vasárnap délelőtti szerenként döntőbe a következő magyar versenyzők jutottak: Borkai (valamennyi szeren), Paprika (talaj, lólengés, lóugrás), Kakukk (gyűrű, korlát). A bajnokság ma 15 órakor a női összetett versennyel folytatódik. A férfi összetett verseny győztese, Borkai Zsolt a lovon. Hírek, eredmények A labdarúgó NB I-ben tegnap játszották le a Békéscsaba—Videoton mérkőzést. A találkozó gólnélküli döntetlennel zárult. ★ A göteborgi asztalitenisz világbajnokságon gyengén szerepelnek a magyar versenyzők. Férfi egyesben Klampár, Takács, Kriston és Podpinka, női egyéniben Nagy, Fazekas, Oláh, Bátorfi is elbúcsúzott a további küzdelmektől. ★ Usti nad Labemben, a nemzetközi ökölvívó tornán a döntőig jutottak. A magyarok közül az EB ezüst- és olimpiai bronzérmes Váradi János küzdhet újabb győzelme után az első helyért az 510 kilósok között Váradi az elődön■ főben 4:1 arányú pontozással nyert Kim Di Jen (Koreai NDK) ellen. Az elődöntő első részében Gönczi (57 kg) 5:0 arányú pontozással kikapott a csehszlovák Formántól, míg Szalait (81 kg) a kubai Romero verte meg, ugyancsak 5:0-as pontozással. Az AP jelentése szerint az amerikai Alburt vezet New York-ban a nemzetközi sakktornán. Hat forduló után Alburt 5,5 ponthoz jutott. A hírügynökség szerint Adorján András 4,5 ponttal rendelkezik, de hogy mit ért el a legutóbbi mérkőzésen, nem derült ki a jelentésből. Hétvégi sportműsor SZOMBAT: Megyei bajnokság: Hévíz—Z. Dó-Asztalitenisz, zsa. Hévíz, 15.30. Jv.: Farkas. MÁV Megyei ifjúsági, serdülő és NTF.—Zalaszéntgrót, Nagykanizsa, újonc egyéni bajnokság (férfi, női) MÁV NTE pálya. 15.30. Jv.: Baki. Nagykanizsa, Kun B. úti iskola. Lenti Tsz—Lenti TE Lenti, 15.30. 8.30. Jv.: Nagy J. Kézilabda: Ifjúsági mérkőzés: ZTE—Sehie-NB IL Nők: Caola SE—Herendi Jikon (svájci), Zalaegerszeg, Ita- Porcelán SE, Zalaegerszeg, Caola drón mögötti pálya, 14.30. sporttelep 15.00. Férfiak: N. Olaj- Torna bányász SE—Siófoki Bányász, XIII. Magyar Nemzetközi Baj-Nagykanizsa, Olajbányász barnokság, női egyéni összetett, Zalacsarnok, 15.00. H. Katona SEalaegerszeg, Városi Sportcsarnok, Ajkai Bányász, Zalaegerszeg, 15.00. Ganz SZKL 15.00. VASÁRNAP: Kosárlabda: NB. I. Nők: Rájátszás a 15. he- Labdarúgás: íyért: ZTE—Nyíregyházi Tanár- NB II.: Keszthelyi Haladásképző, Zalaegerszeg, dr. Hambur- Hódmezővásárhely, Keszthely, Bayer iskola, 14.00. Jv.: Péter Gy., laton-parti pálya, 16.30. Jv.: Sze- Elmavermes (Sárkány, Lovassy), Zala Kupa serdülő leány torna. Területi bajnokság: H. Katona Zalaegerszeg, dr. Hamburger is SE—Kapuvár, Zalaegerszeg, Izakola, 8.30. drón mögötti pálya, 16.30. Labdarúgás: Megyei bajnokság: Tótszerda-NB I.: ZTE—Csepel, Zalaegerhely—Letenye Tótszerdahely, 15.30. szeg, ZTE-stadion, 18.00. Jv.: DK Jv.: László J. Bak—Szemenyecsorgán (Kovács ILI, Kaibás), nye Bak, 15.30. Jv.: Gozdán. H. NB I-es utánpótlás bajnokság: Bottyán SE—Kiskanizsai MSKI, ZTE—Csepel, Zalaegerszeg, ZTE Lenti, 10.30. Jv.: Béres. Tótszentstadion, 16.00. Jv.: Szabó T. márton—Csesztreg, Tótszentmár-NB II.: N. Olajbányász—Siófoki ton, 15.30. Jv.: Józsa, Bányász, Nagykanizsa, Olajbá- Torna nyász pálya, 16.30. XIII. Magyar Nemzetközi Baj-Területi bajnokság: N. Volán-nokság, szerenként döntők, Za- Dózsa—Ajkai Alumínium, Nagy-laegerszeg, Városi Sportcsarnok, Kanizsa, Volán-Dózsa pálya, 14.00. 16.00. ....1 KISSZTVEVOtT * ... A kubai Rivera gyűrűgyakorlata közben. Röplabda NB I Vereség 2:0-ról Vasas—ZTE 3:2 (—13, —12, 1, 8, 13) Zalaegerszeg, 100 néző. Jv.: Juhász, Huszti. Férfi mérkőzés. ZTE: Gyenes, Déri, Suba, Jankóczky, Bokor, Laki. Csere: Domokos, Kortesek, Krajczár. Edző: Markolt János. Az első két játszmában kitűnően, erőteljesen játszott a ZTE. A folytatás azonban váratlan fordulatot hozott, a harmadik és a negyedik szettet biztosan nyerte a Vasas. A döntő játszmában a Vasas jelentős előnyét mindig kiegyenlítette a ZTE, a hajrában azonban a vendégek összpontosítottak jobban. Jók: Mondi, Pető, Nagy, illetve Suba, Déri, Jankóczky.