Zalai Hírlap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-01 / 51. szám

4 Elöljáróság, amely valóban elöl jár Elhatározták és meg is építik az idősek klubját Molnáriban Két korosabb férfi kerékpározik Molnári főutcáján. Az épülő idősek klubja előtt állítjuk meg őket néhány szóra. — Egy korábbi falugyűlésen én is amellett álltam ki, hogy építsünk új idősek klubját — kezdi a 63 éves Vlasics Vince, nyugdíjas kőműves. — A tótszerdahelyi tanácsnál azt akarták, hogy az iskolában szorítsunk helyet az öregeknek. De hogy nézett volna ki az, hogy a 70—80 évesek egy épületbe kerülnek a 6—10 éves gyerekekkel, akik zajonganak, s netán ki is gúnyolják a totyogó öregeket. Maradjon csak meg az iskola azoknak, akiknek készült, ha pedig van szabad hely benne, akkor alakítsunk ki szolgálati lakást nevelőknek. Az ugyancsak hatvanon felüli Horváth György, a vízmű nyugdíjasa úgy véli, hogy már régen át kellett volna adni rendeltetésének a klubot. Avatás: május elsején — Itt van ez a szomszédos családi ház, jóval később kezdték el építeni, ennek ellenére már laknak benne — így Horváth György. — Ahogy itt belelkesedett a nép, egy nyári időszak alatt el kellett volna készülni mindennel. — És ha valóban kész lesz, önök is eljárnak ide? — Amíg egészségünk engedi és el tudunk dolgozgatni, addig otthon maradunk. Gyuri barátom csirkéket tart nagy tételben, én pedig még itt-ott elvállalok kőműves munkát — mondja mindkettőjük nevében Vlasics Vince. Azt is hozzáteszi, hogy névrokona, Vlasics József tanár, a községi elöljáróság tagja az egyik legagilisabb szervező a faluban. Mint kiderül, a tanár úr már egy éve érte el a nyugdíjkorhatárt, ami fiatalos külsejéből ítélve nehezen hihető róla. Ahogy aktív pedagógus korábban, most is tele van tervekkel. — összehívtuk megbeszélésre a falu iparosait, ugyanis tető alá került az idősek klubja, kezdődhetnek a belső szerelések — mondja Vlasics József. — Sietnünk kell a víz- és villanyszereléssel, illetőleg a vakolással és csempézéssel, hisz május elsejére szeretnénk átadni az épületet. Egyébként hihetetlen, mennyit kell építőanyag után futkosni. Most éppen Letenyéről próbálok csempét szerezni. Tavaly az egész nyaram anyagbeszerzéssel telt el. Biciklivel, motorral jártam a Tüzép-telepeket. Hogy késik a beruházásunk, abban nem kis szerepe van a kritikus építőanyag-ellátásnak. Két évvel ezelőtt láttak hozzá a volt tsz-iroda bontásához, amelynek helyén építik a klubot. A bontásban és az alapozásban a Kanizsán dolgozó postásbrigád tagjai jeleskedtek. És nemcsak a helybeli férfiak, hanem még Tótszentmártonból és Semjénházáról is a segítségünkre siettek. A kőművesmunkát a murakeresztúri tsz építőbrigádja vállalta. Igaz, ezért a gazdaság pénzt számolt fel, ám fuvarért, kavicsért és homokért nem kért semmit. A tetőt a helyi ácsok készítették. Felsorolni is sok lenne, hány mesterember vállalt eddig is munkát ellenszolgáltatás nélkül, magam módján hozzájárulhatok a lakóhelyem gazdagodásához. Az pedig gazdagodás a javából, hogy több milliót érő, minden igényt kielégítő klubunk lesz. Már eddig is legalább 500 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztünk, s ez a kézzel fogható eredményen túl olyan előnnyel is jár, hogy összekovácsolja, közösséggé formálja a falu lakosságát. Együtt építettük a járdát is, s így fog készülni a szabadidőpark is, amit az iskola udvarára tervezünk. Az iskola egyik felében működik ideiglenes jelleggel az idősek klubja, amelynek 15 látogatója van. Azért csak ennyi, mert szűkös a hely, s a Köjál nem engedélyezi több ember összezsúfolását. Dr. Szántó Árpádné klubvezető — ugyancsak elöljárósági tag — a felügyeletére bízott idős emberekkel együtt tervezi, milyenné alakítják új környezetüket. Mindenekelőtt parkosítani szeretnének, aztán a klubhoz tartozó kertet is gondozásba veszik — beültetik zöldséggel, ezzel is javítva saját ellátásukat. — Már most is nyitottságra törekszünk — így dr. Szántó Árpádné. — A nem klubtag öregek is betérhetnek ide egyegy beszélgetésre, ha társaságra vágynak. De a nyitottság azt is jelenti, hogy senkit sem zárunk a négy fal közé. Ezek olyan emberek, akik egész életükben a szabadban dolgoztak, s bűn lenne őket teljes tétlenségre kárhoztatni. Ha valaki úgy dönt, hogy tízórai és ebéd között elmegy bevásárolni a családjának, nyugodtan megteheti. Ugyanígy ebéd után is bárki elmehet mondjuk a kiskertjébe, ha kéri. Élve az önállósággal Csak helyeselni lehet e törekvést ezeknek az embereknek a vitalitását látva. György Istvánné 80 éves kora ellenére sem akar kimaradni a társadalmi munkából. — Mit dolgozott? — Téglát pucoltam — válaszolja. — De a fiam is segített az idősek klubja építésében. — Akárcsak az én vöm, aki ács — csatlakozik klubtársához a 76 éves Kobra György, aki így folytatja: — Amikor nem volt jó a hangoshíradó, én, az egykori kisbíró doboltam ki a faluban, hogy társadalmi munkát szervezünk. — Lelkes, tenni kész tanácstagokból áll Molnári társközségünknek elöljárósága — mondja Németh József, a tótszerdahelyi tanács elnöke. — Ez a lendület örvendetes módon valamennyi társközségünkre jellemző. Nem vitás, a molnáriak jelentős értékteremtő munkára vállalkoztak az idősek klubjával. Ezzel kapcsolatban a tanácsunknak jószerivel nem volt más teendője, mint a koordinálás. Az eset kitűnő példa arra, hogy egy társközség a siránkozás, a számlabenyújtás, netalántán a fölfelé mutogatás helyett többre megy, ha él törvényadta jogával, az önállóságával, ami végső soron tág teret ad a településfejlesztések megvalósításának. Mihovics József Közösséggé formálja a falut — És személy szerint a tanár úr miért vállalja a szervezés nem könnyű feladatát? — Számomra ez a közéleti funkciómból adódóan szinte magától értetődő. Ennyivel tartozom a falumnak. Amikor Tótszentmártonban éltem, ott igyekeztem a közösség hasznára lenni. Jóleső érzés, ha a A kína is feladja - ha tudja ••• Most hűvös vast és esik az eső. Vonyarcvashegyen — szemben a stranddal — üres a hatalmas tér a Kínai Étterem előtt, s zárva az épület is. Hej, pedig mi volt itt a nyáron! Kocsik tömege parkolt a fehér zúzalékon, az emberek meg sokszor sorban álltak azért, hogy akárcsak az étterem teraszán is helyet kaphassanak. Mondták is sokan: kevés üzlet megy a Balaton parton annyira, mint ez ... — A hirdetésre jöttem. Miért akarja eladni egy év után az üzletet? — kérdem a tulajdonost, Major Bélát. — Jó lenne már nyugodtan élni. Belefáradtam ebbe a hajtásba és csalódtam az emberekben — mondja, miközben végigvezet az üresen is hangulatos, hatalmas üzlettéren. — Kér egy whiskyt? Van azért itt egy kis szesz... Fel szeretném építeni a házamat — folytatja, miközben a poharakkal foglalatoskodik. — Egy szint van eddig kész a háromból. Lehet, hogy jobb lett volna azt tető alá hozni és nem ebbe belevágni. — Úgy tudom, kőműves a szakmája. Hogyan jött ez a vendéglő-ötlet? — Valamit kellett kezdenem magammal. Megroppant a derekam, muszáj volt abbahagyni a szakmát. A vendéglátás érdekelt, tetszett. Annyi érdekes ember jön össze ilyen helyen. Aztán a harmadik feleségemnek is ez a szakmája. A testvérem is kőműves, s az ő felesége is vendéglátós. Az övék a strandon a Paprika Csárda. Hát megpróbáltuk. Abbahagytuk a házépítést és felhúztuk ezt a vendéglőt. Négyszázötven négyzetméter, mégis hét hónap alatt elkészültünk vele. — Hát ez látszik is rajta néhol. Megsüllyedt is terasz, s más javítani való is akad már. — Ne csodálja. Annyi és annyiféle ember dolgozott itt, mindenre nem tudtam odafigyelni. Volt, amikor 24 mester tette a dolgát, nekem meg millió helyre kellett szaladnom intézkedni. Volt, amikor kiborultam és nem mentem sehova, lefeküdtem, s aludtam két-három órát. — A nyáron látványosan befutott ez az üzlet. Mégsem jött be a számítása? — A jövedelmünk azért megvolt, de átvertek az alkalmazottaink. Pontosabban a feleségem nevén ment a bolt, én meg gyesen voltam, így tudtam segíteni neki. Rájöttem, hogy volt olyan este, amikor telt háznál is hétezer forint hiánnyal zártunk. Aztán az alkalmazottak úgy kezelték a boltot, mintha semmi közük nemvolna az értékek, az eszközök megőrzéséhez. Kilencven kínai csészém tűnt el és rengeteg evőeszköz is. Éreztem, hogy becsapnak. Betelt a pohár. Október 4-én éjjel megmondtam a személyzetnek, hogy vége, reggel nemnyitunk ki. — Mennyire saccolja a veszteséget? — Legalább félmillió forintra. Mindenki megszedte magát itt, minden este 3400 forintot fizettem csak a műsorért. Na, de hagyjuk — legyint. — Elég volt ebből. — Mennyit szeretne kapni az étteremért? — Úgy gondoljuk, hogy megér 11 millió forintot... — ígért ennyit már valaki? — Hát hiszen éppen ez az. A jelentkezők többsége azt hitte, hogy valami kocsmáról van szó és nem egy több száz embert befogadó, egzotikus berendezésű üzletről. Viszont egy pesti ingatlanügynökség vezetője járt itt, aki azt mondta, ha úgy eladjuk az épületet, hogy felét most, felét meg az év végén lehet kifizetni, akkor megveszik. Persze, nem jelentkeztek azóta. Pedig az az ember 18 millióra becsülte az épület értékét, természetesen a berendezéssel együtt — mondja, miközben kinyitja a főbejárati ajtót és kilépünk a hatalmas teraszra. — A tavasszal ezt a sülylyedést eltüntetem. Lebetonozom, és mistingot húzok rá. Ott hátul azt a sarkot befalazom ... — Nem is komoly ez az eladási szándék — jegyzem meg. — De, komoly! Nem nekem való élet ez. Le akartam szerződtetni egy diszkóst, de nem ment. Azt mondta, amikor visszautasított, hogy felkeresték valakik és megfenyegették: Ha idejön hozzám diszkózni, gondoljon a családjára, mert baj érheti őket — mondták neki. Ne legyen konkurens a környéken. Hát ilyen világ ez. Három és fél millió forintból építettem fel ezt a házat. Több mint másfél millió hitel van rajta. Egy társsal kezdtem, egy orvossal. Amire elkészült az épület, kiderült, hogy az ő része is mind kölcsön, úgy kéregette össze az ismerőseitől, haverjaitól. Már akkor azt mondtam: vagy ő fizet ki engem, vagy én őt. Nem tudott fizetni, így én egyenlítettem ki az ő részét. — Miből? — Mondom, OTP-hitelből, aztán volt nekem is pénzem, s a feleségem szülei is adtak. Összejött. — Mit csinál a 11 millióval, ha eladja a boltot? Ez rengeteg pénz. — Felépítem a házamat. Végre az álmom szerint készítem el. Azon is lesz nyolc vendégszoba. Itt mindenki a vendégfogadásból él. És végre nyugodtan lehetek. Most a MÁV-üdülőben vagyok beszerző. Ezt az állást megtartom. — Úgy érzem, a vendéglőt is szeretné ... — Hát persze. Azért ez egy nagy valami, nem? Ha nem jön meg a pesti vevő, nyitnom kell. A hitelek kényszerítenek, nincs megállás. Milliós visszafizetésem van ... — Hát ilyen ez a milliomos világ? — Ilyen — mondja, aztán a poharamért nyúl. — Kér még egy whiskyt? — Kösz, nem. Látom megjöttek a kollégáim értem ott, azzal a Trabanttal... Győrffy István Tizenegymillió forintot kérnek ezért az étteremért — lesz vajon ilyen pénzes vevő? 1988. március 1., kedd Kell a terület a 7-es út építéséhez Bankhitelből kártalanítják a nagykanizsai Garai utca lakóit A nagykanizsai Garai utca jövőbeni sorsa azóta foglalkoztatja az ott élőket, amióta elkezdődött a 7-es főútvonal belvárost elkerülő szakaszának építése. Ennek a második szakasza végül is teljes egészében a Garai utca nyomvonalát követi majd. Az új út — a tervezettel ellentétben — csak kétszer egy sávos lesz, s emiatt az utcasornak csupán egyik oldalát szanálták. Ott maradt azonban a másik oldal és már készül a 7-es út új nyomvonala — alig néhány méterrel az apró, részben öreg, néhol már életveszélyesnek nyilvánított épületektől. Egyébként már a város régebbi általános rendezési tervében is egy leendő út nyomvonalaként tartották számon ezt a területet. Ám ez időben még más utat képzeltek ide, mégpedig az Eötvös térről indulva, a Királyi Pál utcán át, az Arany János utcát követő vonalon. A Garai utca magasságába pedig már egy leendő autósztráda vonalával számoltak. Így a kétszer két sáv követelte szélességgel kalkuláltak, s ennek megfelelően tartották fenn az ottani viszonyokat. Idővel azonban úgy döntöttek, változtatni kell. Így került a 7-es elkerülő szakaszának nyomvonala a Garai utcába — kétszer egy sávba —, míg a messzi jövőbe gondolva a leendő sztráda vonalát Palinba, az egykori halászcsárda szomszédságába helyezik. Hogy a beruházó a területelőkészítő költségekből 10—15 millió forintot megtakarítson, csupán a Garai utca egyik oldalon levő házsorát szanáltatta. A másik oldal maradt, bár műszaki állapota miatt jócskán rászolgált volna a bontásra. A kérdéses területen 19 telek található, melyek közül tizenkettőn van épület. Közülük 4 életveszélyes állapotú, s csak öt ítélhető jónak. Egy IKKV felmérése szerint a telkek és az ingatlanok együttes forgalmi értéke 13—15 millió forint. A városi tanács — a sorozatos jelzések nyomán — februári ülésén úgy foglalt állást, hogy megnyugtató módon rendezik az itt élő családok helyzetét, s az ehhez szükséges anyagi eszközöket bankhitelből kell a városnak biztosítania. Mindezek ellenére a probléma még mindig megoldatlan. Ennek egyik oka az, hogy nem minden telek- és ingatlantulajdonossal tudták felvenni eddig a kapcsolatot, mert másutt élnek, így még azt sem tudják a tanácsnál, pontosan hány embert is érint a dolog. Akiket sikerült megtalálniuk, azok közül is mindössze négy családdal sikerült megállapodni, ők — attól függően, hogy telkük, vagy ingatlanuk van az utcában — 450-től 800 ezer forintig terjedő összeget kaptak kielégítésként. Sok tulajdonossal még most is folyik tárgyalás. Akad ugyanis, aki többre tartja ingatlanának értékét, mint amit kínál érte a tanács, mások tanácsi bérlakást kérnek az anyagi kielégítésen túl, megint mások új otthonukat — tanácsi bérlakásként — csak a környéken hajlandók elfogadni. Ha nem születik az érdekeltek között a közeljövőben megállapodás, akkor a tanács igazgatási osztálya kisajátítási eljárást indít. Ám ez ellen az érdekeltek a bírósághoz fordulhatnak, s így akár hónapokig is elhúzódhat még az ügy. Pedig jó lenne minél korábban pontot tenni a dolog végére, a közeli, többemeletes lakóházakban élők érdekében is. Ha ugyanis az új út elkészül, a forgalomnövekedés jelentős zajjal jár majd, ami már nem csupán 19, hanem többszáz családot fog érinteni ,az „Izzós-lakótelep”-ként ismert épületekben. Hogy ez legalábbis csökkenthető legyen, az új út mentén zajcsökkentő földrézsüket vagy sűrű növényfüggönyt kell létrehozni. Mindehhez azonban mindkét oldalon — így a ma még házakkal beépített részeken is — széles, szabad területre van szükség. — Rikli — E házak helyére zajcsökkentő földrézsű vagy sűrű növényfüggöny kerül. (ZH fotó — Szakony Attila felv.) Cukorrépavetőmag Nagycenkról Megkezdték a cukorrépavetőmag kiszállítását a Petőházi Cukorgyár nagycenki üzeméből. A mag kikészítésére egy új nyugatnémet gépsort állítottak munkába, a berendezésért répamaggal fizetnek. A gyár jó kapcsolatokat épített ki egy NSZK-beli vetőmagokat előállító céggel, melynek szaporíttatja a legújabb nyugatnémet fajtákat. A magot részint a külföldi partner vásárolja vissza, részint a hazai termelőknek adják el. Az idei tavaszon 110 ezer hektáron vetnek cukorrépát a gazdaságok, s több mint 40 ezer hektárnyi területen a Nagycenkről érkezett vetőmagot teszik a földbe. HAZAFELÉ A PIACRÓL (ZH fotó — Mészáros T. László felvétele)