Zalai Hírlap, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-01 / 179. szám
1990. AUGUSZTUS 1. ZALAI HÍRLAP Szakmák nagy öregjei Dél-Zalában ■v________________________________________________________________________________________x Az egykori Kanizsai Ipartestület nyomában... Nagykanizsán ismét megindult az önszerveződési folyamat az iparosok körében. Egyre inkább előtérbe kerül az önálló iparos elnevezés, mely kifejezésre juttatja a különböző mesterségek méltó rangját korszerűsödő társadalmunkban. Nem árt megszívlelni az idős mesterek gondolatait: a visszaemlékezések során néhány 16 ötletet is kapnak a századelő ipartestületének fénykorából mindazok, akik átveszik a stafétabotot a régi iparosoktól. A kanizsai iparosok „doyenje” Varga Lajos géplakatos, akit a város az általa felújított öreg piros BSA-motorjára emlékezve ismer. Annak idején a városban tizenhárom százaléknyi zsidó és 87 százalék keresztény lakosság élt, de a tizenhárom százaléknak nagyobb vagyon volt a kezén, mint a többi polgárnak. A Franz-malom szolgáltatta Kanizsának az áramot, de nekik százötven voltos áramuk volt, így később a Drávavölgyi Áramszolgáltató Vállalat vette át e fontos szerepet. Jól emlékszem a Király Serfőzdére és a Csengery úti Merkur-vasgyárra, ahol kocsitengelyeket készítettek. A Sugár úton volt a Weisergépgyár saját vasöntödével, itt készültek az öntvények a tégla-, malom- és nyomdaipar számára, de elvállalták a lakossági cséplőgépfelújításokat is. Komoly iparosok voltak annak idején Kanizsán. A Bazsó-féle üzemben születtek a tetszetős kivitelezésű hintók és fiákerek, a Strasser-cég kerékpárokat és motorkerékpárokat újított fel. Wieland János aratógéplakatosnak például saját esztergapadja, hegesztőműhelye és gyalugépe volt. A Petőfi utcában állt a Szántó és Sinkovits-cég gépjavító műhelye, míg le nem égett. Említhetném még Hehler rézművest, akinek műhelyében permetezők, pálinkafőzőüstök és egyéb nagyon szép réztárgyak készültek, vagy jónevű volt még Zöllner reszelővágó, Tuchert kovácsmester, Mendlovics rézműves, illetve Sallinger szita- és rostakészítő mester, hogy csak néhányat soroljak fel az én nemzedékemből. — Milyen volt akkoriban az iparosélet Kanizsán? — A jelenlegi Muskátli cukrászda helyén állt a Makoviczkycukrászda, amely ipartestületi vendéglő volt. Az emeleten voltak az irodák és a vendégszobák a vándorló iparoslegények részére, akik egy-két napig tartózkodtak a városban és némi segélyt is kaptak a testülettől — magyarázta az idős géplakatos. — Ezek az iparos legények meg-megálltak útközben a falvakban és zárakat, varrógépeket javítottak. Nos, az ipartestületben virágzó élet folyt, jó elnöke volt a Samu úr, illetve hosszú ideig Viola úr volt a titkár. A fiatal segédek pedig az iparoskörbe jártak szórakozni és beszélgetni. A harmincas években az Ipartestület megvette a Sugár úti , jelenleg már nagyon rossz állapotban lévő könyvtárépületet és rendbe tette a nagytermet, ahol a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetsége és a Katolikus Legényegylet felejthetetlen előadásokat rendezett. A legényegylet színjátszó-csoportja országos sikert aratott a „Nótás kapitány" című operettel. Egyszer még én is játszottam az „Iglódi diákok” népszínműben és telt házakat vonzott a „Túl a nagy Krivánon” című darab is. Persze, nem csak szórakozásból állt az élet, keményen kellett dolgoznunk, de az Ipartestület támogatott bennünket. Ha egy új mester önálló akart lenni, le kellett tennie a mestervizsgát. A hierarchia lépcsőfokait nálunk is be kellett tartani, az ipari tanulótól a segédidőn át a vándorlásokig. — Tudna említeni egy-két epizódot a századelő Kanizsájának iparoséletéből? — Akkoriban az anyaghiány ismeretlen fogalom volt, mert havalamit megrendeltünk, másnap utánvéttel már megérkezett a cég címére — kutatott emlékezetében Varga Lajos. — Történt egyszer, hogy Czvetkó Gyula lakatosmester látott egy hirdetést az újságban: Győrben kéménylebontáshoz keres vállalkozót az egyik gyár. Czvetkó Gyula és Mezei bácsi elvállalták a munkát, mindössze egy kis pénzelőleget kértek. Hogy mire, azt nem árulták el. A piacon aztán vettek három kocsi ölfát. Kibontották a kémény egyik oldalát és aládúcolták a fával. Meggyújtották az oszlopokat, a kémény szépen eldőlt, a téglákat pedig vihette, akinek kellett, cserében a tereprendezésért. A győriek nem akartak hinni a szemüknek és fejüket csóválták a kanizsai iparosok leleményességén, mivel ők felülről akarták egyenként elbontani a téglákat. A másik megtörtént eset humorosabb: a Király utcában — most Somogyi Béla utca — volt Pléh István autószerelő műhelye. Akkor még nem voltak taxik, Kanizsán mindössze öt autó járt az utcákon, ebből kettő az autószerelőé volt: Puch és Steyergyártmányok Ausztriából. Egy napon jöttek az olasz kereskedők élőállat-felvásárlás céljából és Pléh urat telefonüzenet várta: „Pista pácsi mi Murakeresztúron leírni, azonnal küldeni autót, menni Kanizsa.” Pléh István kijött a Centrál elé a „placcra" és fogott két sofőrt, akiket nyomban elküldött Murakeresztúrra, hogy a vasúti restiből hozzák el Kanizsára a két olasz kereskedőt. A sofőrök elindultak Semjénházán át Molnári felé és megkérdezték, merre kell menni Murakeresztúrra. A horvát ember úgy értette: „Merre kell menni a Murán keresztül?" A derék atyafi intett nekik, menjenek csak egyesen. A régi Fiat autóval a két sofőr továbbhajtott, fékezni nem tudtak és egyenesen a Mura folyóba „mentek". A halászok mind összecsődültek, mert az autó sátortetejének csak a tartói látszottak ki a vízből. Végre megérkezett a helyszínre Pléh István, aki átvitette magát komppal a túloldalra az olaszokért, a halászok pedig csigával kiemelték az autót. Az egész város és megye sofőrtársadalma hosszú ideig azon nevetett, hogy a két sofőrrel együtt a Fiat-ot lóval húzatták haza Kanizsára... Pozsgai János ötvenkét esztendeje hűséges a szakmájához. Az akkor ifjú villanyszerelő 1938-ban ment el villanyszerelő-tanulónak egy iparoshoz. — Nehéz volt a munka, reggel nyolctól este hatig dolgoztunk, szombaton is. Csak vasárnap délután pihenhettünk, mert délelőtt leventefoglalkozáson vettünk részt, mely kötelező volt tizenkét éves kortól bevonulásig. A háború előtt önállóbb volt az iparos, mint mostanában: nem volt annyira megkötve a keze, mint az utóbbi 45 esztendőben. A múltban az ember fejéhez vágták, hogy „maszek” — az elnevezés a legtöbb iparos önérzetét sértette. Kérem, mi önálló iparosok vagyunk. Persze, jobb volt, ha vándorolt egy kis ideig az ember, mert akkor többet tanulhatott, s a látóköre is szélesebbé vált. Itt Kanizsán, amikor inás voltam, minden munkát az iparosok végeztek — ki egyedül, ki többedmagával, attól függően, milyen volt az anyagi helyzete. Amíg régen az ipartestület egy elnökkel, egy jegyzővel és két adminisztrátorral működött, addig napjainkban túlkombinálták a KIOSZ-t. Annyiféle osztályt hoztak létre, hogy a tagdíjakból már alig lehet fenntartani azokat. A másik: dolgoztam annak idején a Polgár textil-nagykereskedőnél is. A megrendelt árut azonnal csomagoltuk és már vittük is a postára. Amíg a mesterember anyag után rohangál, nem megy a munka! Az anyagbeszerzés a modern idők rákfenéje: időrabló, üzemanyagot és pénzt pazarló felesleges rohangálás. Ha a kereskedelem ismét átszerveződik, talán újra lesz reményünk arra, hogy a megrendelt árut 24 órán belül megkapjuk. Annak idején az egerszegi Polgár villamossági nagykereskedő másnapra vasúton leszállította a szükséges vezetéket és csöveket — mindez csak egy telefonba került. Ugyanakkor a hatvanas években hét villanyszerelőnek egy negyedévre adtak száz métert! Bergmann-csövet. Bármennyire spóroltunk, végül is el kellett osztanunk egymás közt a csövet, hogy melyik negyedévben, ki használhatja fel. Aztán Budapesten kóvályogtunk, hogy némi csúszópénzért párszáz méter vezetéket, vagy a motortekercseléshez zománchuzalt szerezzünk... A nyolcvankét esztendős Csákányi János cipészmestert arany - pecsétgyűrűvel tüntették ki, hisz' becsületes munkával több mint ötven éve maradt hűséges a mesterséghez. — Szeretem a szakmámat, mint a családomat — nézett fel a harmincas években vásárolt gépmatuzsálemek mögül az idős mester. Inas koromban szép fehér kötényben vittem a cúgoscipőt a Dedovácz fűszerkereskedőnek és negyven fillér borravalót kaptam. Mivel négy polgárit végeztem, nekem csak szakrajzra kellett járnom és fiatal segédként is kerestem annyit, mint az idősebbek. A gépekért sok verejtékkel kellett megdolgoznom és emellett négy gyermeket neveltem fel. Hajdanában az iparosság Kanizsán összetartó volt és tisztelték egymást, nem irigykedtek egymásra. Aki jobb szakember volt, jobban bírta magát, de kilengés sohasem volt. Sajnos, abba az 1908-as korosztályba születtem, amelyet mindig elvittek katonának, így sokszor abba kellett hagynom a munkámat. De olyan cipőket készítettünk kérem, hogy az orrától a sarkáig visszahajtva úgy kiugrott, mint a gumi! A mai fiatalságnak csak azt tudom mondani: a szakmákra most is szükség van. Autóval bárhova eljuthat a mesterember és az iparosok összetartozása is erősíthető lenne. Semmiképpen ne adják az enyészetnek a Vörös Hadsereg — korábban Sugár úti volt iparostestületi épületet. A helyi iparosok összefogásával a szakmunkák elvégezhetők, a báltermet is fel lehet újítani és ismét a régi idők szellemében virágozhat az iparosság élete Kanizsán. Hisz' ki tudná elfelejteni a dominó-, sakk- és kártyacsaták zajosságát, vagy az emeleti bálteremben az össztáncok hangulatát... Gelencsér Gábor Miben bíznak és mitől tartanak a zalaegerszegi baromfifeldolgozónál Van egy jó és egy rossz hírünk — mondhatnák a Zala Megyei Baromfifeldolgozó és Értékesítő Közös Vállalatnál mostanában. A következőkről hallani: Folyamatosan bővül és várhatóan a jövő félévig befejeződik a vállalaton belüli számítógépes termelésirányítási és elszámolási rendszer fejlesztése. Tavalytól működik a feldolgozóban a felsőpályás súlyosztályozó, amely darabonként regisztrálja és számítógépes nyilvántartásba veszi a termelőktől beszállított és belezett állatokat. Ezzel kívánják egyrészt elejét venni az előforduló vitáknak, de az optimális késztermékösszetétel meghatározásában és a további tenyésztési illetve takarmányozási munkában is felhasználhatók az innen nyert információk. A vállalaton belüli hagyományos információs rendszer késve közvetítette a döntéshozó helyekre a termelési folyamatok helyzetét, ezért szükségessé vált a szervezési rendszerek napi termelésbe állítása. De más is kikényszerítette e fejlesztést. Egyre inkább szükségessé válik az ETK, azaz az egységes termékazonosító kód használata. A közismertebb nevén vonalkódot már használják az üzemben, a szalagokról lekerülő árut lézeres leolvasóval veszik nyilvántartásba. Emellett jelenleg folyik a rendelésnyilvántartási és a számlázási rendszer gépesítése is, amelyek segítségével már a vevőkkel való kapcsolattartás válhat gyorsabbá és pontosabbá. Mindezek után csak az a kérdés, hogy mennyire éri meg ez a fejlesztés a vállalatnak. Mint Biliege Lajos főkönyvelőtől megtudtuk, idén hat fővel csökkentették a számítógépeknek köszönhetően az adminisztratív létszámot, s jövőre tovább tart ez a folyamat. A saját számítógépes rendszer kiépítésének azonban más — szintén gazdasági — okai is vannak. A baromfifeldolgozó ‘88 óta 6 millió forintot költött számítógépekre, s a Zalaszám 1,2 millió forintért állított össze számukra alkalmazható programokat. Ezt még mindig olcsóbbnak találják, mint évente 4 millió forintot fizetni — egy másik számítástechnikai cégnek —, amely ennyit kér az adatfeldolgozás bérmunkában való elvégzéséért. Eddig szólt a jó hír, s most következik a rossz. * De lesz-e mit nyilvántartani, feldolgozni a jövőben? Mert pillanatnyilag Damoklész kardja lebeg az egész baromfi ágazat fölött. Egyelőre ugyan feltételes módban lehet beszélni a kormány pénzügyi csomagtervének bevezetéséről. Addig is feltettük a kérdést a vállalat főkönyvelőjének: —Mi várható akkor, ha esetleg felére csökkentik a baromfi ágazat export-támogatását? — Ebben az évben a vállalatunk mintegy 450 millió forint árbevétellel számol, amelyre még tekintélyes mennyiségű állami szubvenció rakódik. Az exportcsirke után 50 százalék, a pulyka és az exportra kerülő tyúk után pedig az ár 25 százalékát kapjuk állami támogatásként. Ha az említett, drasztikus arányú szubvenciómegvonás bekövetkezik, akkor az export-árbevételünk az önköltség szintjére, vagy az alá csökkenhet — mondta a főkönyvelő. Ezzel kapcsolatban július 19- én igazgatósági ülést tartottak a vállalatnál, s megvitatták: milyen lépésekre kényszerülhetnek, ha az említett pénzügyi szigorítás bekövetkezik. Több intézkedést kell nekünk is foganatosítanunk abban az esetben, hogy elkerüljük a veszteséget. Ezek közül az egyik az általunk felvásárolt élőállat mennyiségének csökkentése. Körülbelül kétszáz magántermelővel állunk kapcsolatban termelőszövetkezeteken keresztül, s valószínűleg ők éreznék meg elsősorban ezt a mennyiségi csökkentést. A jelenlegi 20-ról 30 napra kellene növelnünk a kifizetési időt is. Ez év elején kilónként 54 forintért vásároltuk a csirkét, s év közben — szerződésen kívül — sikerült 1,5 forinttal megemelni a felvásárlási árat. Valószínűleg ezt az egy forint ötven fillért azonnal vissza kellene vonnunk. Mindezek után még jelentős költségcsökkentésre kényszerülnénk, például a munkásszállítást is felül kellene vizsgálni, mert nincs akkora belső tartalékunk, amellyel kiegyenlíthetnénk az említett pénzügyi lépést — válaszolta Biliege Lajos. A baromfitermelők és a feldolgozó közötti kapcsolat jelenleg is feszültségektől terhes, és ez tovább fokozódhat. Mert az elmondottak úgy is megfogalmazhatók, hogy ha a kormány meghúzza a baromfiágazat nadrágszíját, akkor annak szorítását nem hajlandó a vállalat elszenvedni. Hanem — továbbítja... H. P. Zwinkau: Legördül a szerelőszalagról az utolsó kétütemű Trabant 1990. július 25-én, ezzel véget ér a sok vitát okozó „NDK- népautó" több mint háromévtizedes története. A gyárban ezután csak négyütemű, VW-motorral felszerelt Trabant Limousineokat és kis szériában VW-Polókat gyártanak. Telefotó : MTI Külföldi Képszerkesztőség/ADN 3 A nyári karbantartási munkálatokkal egyidőben, s mintegy 9 milliós ráfordítással került sor a kanizsai Tungsram Rt. szociális létesítményeinek felújítására. A rekonstrukciós munkák elsősorban az üzemcsarnokokbeli öltözőkre és a vizesblokkokra terjednek ki. Képünkön az egyik fürdőhelyiség zuhanyzótálcáit rakják le a szerelők. (Szakony Attila felvétele) ILDebreceni kutató elmélete Eutrofizálódás az erdőben? Eutrofizáció... E szóra az újságolvasók nagy többségének a Balaton vagy a Velencei-tó képe ötlik a képzeletébe. Ezek példáján tanultuk meg a fogalmat, ami leegyszerűsítve növényi tápanyagfeldúsulást jelent, ami során a vizek elnövényesedése következik be. Ez a vízminőség ember számára kedvezőtlen változását is jelenti. Jakucs Pál akadémikus, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem ökológiai tanszékének a vezetője legutóbb nagyon érdekes és szellemes módon ezt a vizekre vonatkozó fogalmat kiterjesztette a szárazföldi, jelesül az erdei folyamatokra is. Rámutatott, hogy az eutrofizáció végbemegy erdeinkben is, ott, ahol az ember beavatkozása során megbomlik a természet egyensúlya. Ugyanis különböző okokból az erdőben is lejátszódik a tápanyag-feldúsulás, amely újabb folyamatok elindulását is jelenti. 1981-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem Síkfőkút mellett kutatási céllal egy bükkös erdő 4,3 hektárján tarvágást végeztek. Azóta folyamatosan vizsgálják az irtott terület és a mellette álló idős erdő paramétereit. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a már említett tápanyag-feldúsuláson kívül még két tényező miatt is növekszik a tápanyag és ezzel párhuzamosan a lágyszárú növényzet mennyisége. A fakitermelés nyomán igen sok gally, törmelék került a felszínre. Ez elbomolván nagy mennyiségű tápanyagot eredményez. Az irtás után — részben a lágyszárú növényzet mennyiségének növekedésével párhuzamosan — megnövekszik a környék vadjainak tartózkodási ideje. Ez meg a talajra jutó ürülék mennyiségének növekedését vonja maga után, ami olyan mérvű, mintha a területre hektáronként csaknem két mázsa szervestrágyát hordtak volna. Már a fakitermelést követő nyáron tömegesen jelentek meg a nitrogénszerető növények, a nadragulya, a csalán, a fekete csucsor, és a szeder. Ugyancsak növekedett — háromszorosára — a fitomassza mennyisége. Hasonló folyamat játszódik le az akácerdőkben is. Az akáclevél jóval kisebb és vékonyabb, mint a tölgyfa levele, az akácerdőkben ezért sokkal több napfényenergia jut a talajra. Ez a folyamat különösen erős a monokultúrás akácokban. A vizek eutrofizálódását az ember szempontjából károsnak ítélhetjük. De vajon mivel jár a szárazföldi eutrofizáció? Hatására jelentős mértékben csökken az erdők esztétikai és egészség-rekreációs értéke. A kellemetlen külsejű, csípős, ragadós, szúrós nitrogénbarát növényi közeg miatt ezekben az erdőkben szinte lehetetlen a séta, a felüdülés, egyáltalán az ott tartózkodás. Komoly gondot okoz az erdőgazdaságoknak is, amelyek a tarvágással okozói is a folyamatnak. Az ilyen erdőkben szinte lehetetlen az újrafásítás, de legalábbis aránytalanul drága.