Zalai Hírlap, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-30 / 202. szám
2004. augusztus 30., HÉTFŐ az athéni ötkarikás nyári játékoktól a vasárnapot pedig az olimpia zárásaként a férfi vízilabda-válogatott tagjai aranyozták be Kammerer Zoltán igyekeztek ugyan, de nem tudták megismételni az egy nappal korábbi, négyesben aratott győzelmüket: ötödikként értek célba. A kenu párosoknál a Kozmárm György- Kolonics György duó a hetedik helyen zárt. Aztán jött a zárószám, Kováccsal és Janiccsal. Végig vezettek, a két legfőbb rivális, a német Fischer-Leonhardt és a lengyel Pastuska-Sokolowska duó sem volt képes tartani a tempót, a mieink szinte játszi könynyedséggel nyertek. Janics úgy örült, mint egy gyerek, s nem leplezte boldogságát a jóval higgadtabb Kovács sem. A sajtótájékoztatón a kétszeres bajnoknő rendkívül szimpatikusan nyilatkozott. - Sajnos a kajak-kenu nem atlétika, ahol ugyanazon versenyszámban többen is indulhatnak egy országból. Nálunk csak egy állhat rajthoz, Kati emiatt nem szerepelhetett egyesben. Tudom, hogy óriási versenyt vívtunk volna, olyat, mint az otthoni válogatón, ahol csak centiméterekkel nyertem. A páros aranyban biztos voltam, a társam remek versenyző, nyugalmat adott nekem - mondta Janics Natasa. Kovács Kati a médiasátor utolsó soraiban helyet foglaló társaihoz - előző nap a négyesben velük szerzett ezüstöt-, Bóta Kingához, Viski Erzsébethez és Szabó Szilviához szólt: - Sajnálom, hogy a lányok nem élhették át, milyen is aranyat nyerni az ezüstök után. Remélem, egyszer nekik is összejön. Most már tudom, milyen az olimpiai dobogó legtetején állni. A kajakosok és kenusok - jó szokásukhoz híven - ezúttal is magukra vállalták a magyar éremtermés jelentős részét. A három arany kiváló teljesítmény, a kapitány, Angyal Zoltán boldogan fogadta a gratulációkat. - Két aranyat vártam, három lett belőle. A versenyek megkezdése előtt úgy számoltam, hogy a női négyes és a páros is nyerhet, valamint egyesben Natasa is egyértelműen favoritnak számított. A fiúknál bíztam a négyesben, egyesben Vereckeiben és a Kozmann-Kolonics duóban ötszázon. Tudtam, hat aranyunk biztosan nem lesz, de kettő, jó esetben három összejöhet, így is történt - összegezett néhány mondatban a kapitány. Vasárnap aztán következett a férfi vízilabdázók várva várt fellépése, amelytől mindenki azt várta: a Sydneyben is győztes magyar együttes Kemény-csapat egy csodálatos sikerélménynyel örvendezteti meg az olimpia zárásaként a magyar színekért szorítókat. Nem indult jól az olimpiai döntő, mert alig több mint két perc elteltével már három góllal vezettek a szerbmontenegróiak. Kiss Gergely végre emberelőnyből szépített, majd Kiss büntetőjével sikerült egy gólra feljönnünk. A második játékrész elején Kiss egyenlített is, de Ikodinovic akciógóllal újfent az ex-jugoszlávokat juttatta előnyhöz, majd kisvártatva Benedek kilőtte a jobb sarkot, 4-4. Gojkovic közelről volt eredményes, ismét futhattunk az eredmény után, ám szerencsére Varga Tamás emberelőnyben begyötörte az egyenlítő gólt, 5-5. A harmadik negyedben megint ellépett az ellen, így 7-5-ös szerb-montenegrói vezetéssel fordultak a csapatok. Kásás sokadig kísérlete végre a hálóban landolt, Sapicék kettős emberelőnyt rontottak, ellenben a magára találó Kásás a léc alá vágta a megítélt négy méterest, 7-7. A rivális ismét kettős emberelőnyt rontott, ellenben Kiss Gergő nem, két perccel a zárás előtt a meccsen először vezettünk! Kisst kiszórta a kazah bíró, Jokic a felső lécre bombázott, majd a végére elképesztő izgalmak maradtak: az újabb emberelőnyt sem tudták gólra váltani Sapicék. A vége 8-7 ide, és a sport nagy igazsága ismét beigazolódott: nem az elején kell vezetni, hanem a legvégén. A kapitány, dr. Kemény Dénes és segítői a korábbi, megnyert világversenyekhez hasonlóan ezúttal is a vízben kötötték ki, majd kikászálódva a medencéből örömittas arccal mondhatta: „Köszönöm a fiúknak, nagyon boldog vagyok, üdvözlöm négy új tagunkat, Steinmetz Ádámot, Varga Tamást, Gergely Istvánt és Madaras Norbertet az olimpiai bajnokok klubjában." A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, az utóbbi napokban végtelenül meggyötört Schmitt Pál arca is kissé kisimult a vízilabdázók győzelme után. Az ötkarikás játékok előtt nyolc aranyat említettem, végül ez jött be, bár nem így terveztem. Nagyon sajnálom, hogy a két atlétánktól elvették az aranyat. Ha a két görög versenyzőt, Kenteriszt és Tanút kizárták, mert nem voltak hajlandók doppingmintát adni, várható volt, hogy a mi két dobónk is erre a sorsra jut. Nem maradt más hátra, mint a XXVIII. nyári olimpiai játékok záróünnepsége, hogy a láng kihúnyjon, s négy év múlva Pekingben ismét fellobbanjon. Kemény Dénes (balról) és a magyar válogatott öröme a döntő lefújásának pillanatában PÉNTEK Atlétika. Női távolugrás: 1. Tatjana Lebegyeva (Oroszország) 7,07, 2. Szimagina (Oroszország) 7,05, 3. Kotova (Oroszország) 7,05,... 8. Vasil Tünde 6,73. Férfi 110 m gát: 1. Liu Hsziang (Kína) 12.91 - világcsúcsbeállítás, 2. Trammell (Egyesült Államok) 13.18, 3. Garcia (Kuba) 13.20. Női 10 000 m: 1. Hszing Huj-na (Kína) 30:24.36, 2. Dibaba (Etiópia) 30:24.98, 3. Tulu (Etiópia) 30:26.42, ...20. Kálovics Anikó 32:21.47. Női 4x100 m: 1. Jamaica (T. Lawrence, S. Simpson, A. Bailey, V. Campbell) 41.73,2. Oroszország 42.27, 3. Franciaország 42.54. Női gerely: 1. Osleidys Menendez (Kuba) 71,53, 2. Nerius (Németország) 65,82, 3. Manjani (Görögország) 64,29. Férfi rúdugrás: 1. Timothy Mack (Egyesült Államok) 5,95, 2. Stevenson (Egyesült Államok) 5,90, 3. Gibilisco (Olaszország) 5,85. Gyeplabda. Férfiak: 1. Ausztrália, 2. Hollandia, 3. Németország. Műúszás. Szinkronúszás, csapat: 1. Oroszország 99,501,2. Japán 98,501,3. Egyesült Államok 97,418. SZOMBAT Atlétika. Női 1500 m: 1. Kelly Holmes (Nagy-Britannia) 3:57.90,2. Tomasova (Oroszország) 3:58.12, 3. Cioncan (Románia) 3:58.39. Férfi 800 m: 1. Jurij Borzakovszkij (Oroszország) 1:44.45, 2. Mulaudzi (Dél-afrikai Köztársaság) 1:44.61,3. Kipketer (Dánia) 1:44.65. Férfi 5000 m: 1. Hisam El-Gerúzs (Marokkó) 13:14.39, 2. Bekele (Etiópia) 13:14.59, 3. Kipchoge (Kenya) 13:15.10. Férfi 4x100 m: 1. Nagy- Britannia (J. Gardener, D. Campbell, M. Devonish, M. Lewis-Francis) 38.07,2. Egyesült Államok 38.08,3. Nigéria 38.23. Női 4x400 m: 1. Egyesült Államok (D. Trotter, M. Kenderson, S. Richards, M. Hennagan) 3:19.01, 2. Oroszország 3:20.16, 3. Jamaica 3:22.00. Férfi 4x400 m: 1. Egyesült Államok (O. Harris, D. Brew, J. Warmer, D. Williamson) 2:55.91, 2. Ausztrália 3:00.60, 3. Nigéria 3:00.90. Női magasugrás: 1. Jelena Szleszarenko (Oroszország) 2,06, 2. Cloete (Délafrikai Köztársaság) 2,02, 3. Sztyepina (Ukrajna) 2,02. Férfi gerelyhajítás: 1. Andreas Thorkilsen (Norvégia) 86.50, 2. Vasilevskis (Lettország) 84.95, 3. Makarov (Oroszország) 84.84. Birkózás. Szabadfogás. 55 kg: 1. Mavlet Batirov (Oroszország), 2. Abas (Egyesült Államok), 3. Cikara (Japán). 66 kg: 1. Elbrusz Tegyejev (Ukrajna), 2. Kelly (Egyesült Államok), 3. Murtazaljev (Oroszország). 84 kg: 1. Cael Sanderson (Egyesült Államok), 2. Mun Euj Je (Korea), 3. Szazidov (Oroszország). 120 kg: 1. Artur Tajmazov (Üzbegisztán), 2. Rezaej (Irán), 3. Polatci (Törökország). Kajak-kenu. Férfi k-1 500 m: 1. Adam Van Koeverden (Kanada) 1:37.919, 2. Baggaley (Ausztrália) 1:38.467, 3. Wynne (Nagy-Britannia) 1:38.547, ...5. Vereckei Ákos 1:39.315. Férfi c-1 500 m: 1. Adreas Dittmer (Németország) 1:46.383,2. Cal (Spanyolország) 1:46.723, 3. Opaljev (Oroszország) 1:47.767, ... 7. Joób Márton 1:48.195. Női k-1 500 m: 1. Janics Natasa 1:47.741, 2. Idem (Olaszország) 1:49.729, 3. Brunet (Kanada) 1:50.601. Férfi k-2 500 m: 1. Ronald Rauhe, Tim Wieskötter (Németország) 1:27.040, 2. Robinson, Baggaley (Ausztrália) 1:27.920, 3. Pjatrusenka, Mahneu (Fehéroroszország) 1:27.996, ...5. Kammerer Zoltán, Storcz Botond 1:29.096. Férfi c-2 500 m: 1. Meng Kuan-Liang, Jang Ven-Csün (Kína) 1:40.278, 2. Rojas Blanco, Balceiro (Kuba) 1:40.350,3. Kosztoglod, Kovaljev (Oroszország) 1:40.442, ...7. Kozmár György, Kolonics György 1:41.138. Női k-2 500 m: 1. Kovács Katalin, Janics Natasa 1:38.101,2. Fischer, Leonhardt (Németország) 1:39.533, 3. Pastuszka, Sokolowska (Lengyelország) 1:40.077. Kerékpár. Férfi hegyikerékpár: 1. Julien Absalon (Franciaország) 2:15:02, 2. Hermida (Spanyolország) 2:16:02, 3. Brentjens (Hollandia) 2:17:05, ...40. Vinczeffy Zsolt 2 kör hátrány. Kosárlabda. Nők: 1. Egyesült Államok, 2. Ausztrália, 3. Oroszország. Férfiak: 1. Argentína, 2. Olaszország, 3. Egyesült Államok. Labdarúgás. Férfiak: 1. Argentína, 2. Paraguay, 3. Olaszország. Műugrás. Férfi toronyugrás: 1.1. Hu Csia (Kína) 748,08,2. Helm (Ausztrália) 730,56, 3. Tien Liang (Kína) 729,66. Ökölvívás. 57 kg: 1. Yuriorkis Gamboa (Kuba), 2. Thomas (Franciaország), 3. Rahimov (Németország) és Aszlanov (Azerbajdzsán). 57 kg: 1. Alakszej Ticsenko (Oroszország), 2. Kim Szong Guk (Korea), 3. Tajbert (Németország) és Hvan (Korea). 64 kg: 1. Manus Bunjumnong (Thaiföld), 2. Johnson (Kuba), 3. Georgijev (Bulgária) és Gheorghe (Románia). 75 kg: 1. Gajdarbek Gajdarbekov (Oroszország), 2. Golovkin (Kazahsztán), 3. Dirrell (Egyesült Államok) és Prasathinphimai (Thaiföld). 91 kg: 1. Odlanier Solis (Kuba), 2. Zujev (Fehéroroszország), 3. al-Sami (Szíria) és el- Szajed (Egyiptom). Ritmikus gimnasztika. Csapat: 1. Oroszország 51,100, 2. Olaszország 49,450,3. Bulgária 48,600. Röplabda. Nők: 1. Kína, 2. Oroszország, 3. Kuba. Tekvanda. Nők, 67 kg: 1. Lo Vej (Kína), 2. Mistakidu (Görögország), 3. Hvang Kjung Szun (Koreai Köztársaság). Férfiak, 80 kg: 1. Steven Lopez (Egyesült Államok), 2. Tanrikulu (Törökország), 3. Karami (Irán). Vitorlázás. Tornádó hajóosztály: 1. Roman Hagara, Hans Peter Steinadler (Ausztria) 34, 2. Lovell, Ogeltree (Egyesült Államok) 45, 3. Lange, Espinola (Argentína) 54. Csillaghajó: 1. Torben Grael, Marcelo Ferreira (Brazília) 42, 2. Macdonald, Wolff (Kanada) 51,3. Rohart, Rambeau (Franciaország) 54. VASÁRNAP Atlétika. Férfi maraton: 1. Stefano Baldini (Olaszország) 2:10:55, 2. Keflezighi (Egyesült Államok) 2:11:29, 3. De Lima (Brazília) 2:12:11. Birkózás. Szabadfogás. 60 kg: 1. Yandro Miguel Quintana (Kuba), 2. Maszuod (Irán), 3. Kendzsi (Japán). 74 kg: Buvasza Szajtyijev (Oroszország), 2. Lalijev (Kazahsztán), 3. Fundora (Kuba). 96 kg: 1. Hadzsimurat Gacalov (Oroszország), 2. Ibragimov (Üzbegisztán), 3. Heidari (Irán). Kézilabda. Nők: 1. Dánia, 2. Koreai Köztársaság, 3. Ukrajna, ...5. Magyarország. Férfiak: 1. Horvátország, 2. Németország, 3. Oroszország, 4. Magyarország. Ökölvívás. 48 kg: 1. Yan Bhartelemy (Kuba), 2. Yalcinkaya (Törökország), 3. Kazakov (Oroszország) és Cou Si-ming (Kína). 54 kg: 1. Guiermo Rigondeaux (Kuba), 2. Petchkoom (Thaiföld), 3. Szultonov (Üzbegisztán) és Mammadov (Azerbajdzsán). 60 kg: 1. Mario Kindelan (Kuba) 2. Khan (Nagy-Britannia), 3. Jeleujov (Kazahsztán) és Hracev (Oroszország). 69 kg: 1. Bahtijar Artajev (Kazahsztán), 2. Aragon (Kuba), 3. Kim Dzsung Jo (Korea) és Szaitov (orosz). 81 kg: 1. Andre Ward (Egyesült Államok), 2. Aripgadzsijev (Fehéroroszország), 3. Hajdarov (Üzbegisztán) és Izmail (Egyiptom), plusz 91 kg: 1. Alekszander Povetkin (Oroszország), 2. Ali (Egyiptom), 3. Cammarelle (Olaszország) és Lopez (Kuba). Ritmikus gimnasztika. Egyéni: 1. Alina Kabajeva (Oroszország) 108,400,2. Csascsina (Oroszország) 107,325, 3. Besszonova (Ukrajna) 106,700. Csapat: 1. Oroszország 51,100, 2. Olaszország 49,450, 3. Bulgária 48,600. Röplabda. Férfiak: 1. Brazília, 2. Olaszország, 3. Oroszország. Tekvondó. Nők, +67 kg: 1. Csen Csang (Kína), 2. Baverel (Franciaország), 3. Carmona (Venezuela). Férfiak, +80 kg: 1. Mun De Szung (Korea), 2. Nikolaidisz (Görögország), 3. Gentil (Franciaország). Vízilabda. Férfiak: 1. Magyarország (Gergely István, Szécsi Zoltán, Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Vári Attila, Varga Tamás. Szövetségi kapitány: dr. Kemény Dénes), 2. Szerbia és Montenegró, 3. Oroszország. A marokkói Hisam El-Gerúzs mutatja: az 1500 után 5000 méteren is aranyat is szerzett SPORT ZALAI HÍRLAP 15 • Az olimpiai láng vasárnap esti kialvásával korántsem érnek véget a nyári játékok a görögök számára, hiszen az ország hatalmas adósságokat halmozott fel, és sok kihasználhatatlan sportcsarnokot, illetve stadiont „örököl”. Az igazság pillanata valószínűleg szeptember 10-én következik be, amikor Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök megtartja költségvetési beszédét. • Átszámítva 100 ezer eurót (25 millió forint) kap otthon Arash Miresmaeili világbajnok iráni cselgáncsozó, aki eleinte politikai okokból nem akart tatamira lépni az izraeli Ehud Vaks ellen az athéni olimpián, majd meggondolta magát, végül a mérlegelésnél nem tudta hozni a súlyát. A 23 éves kiválóságaki így csak a nyitóünnepségen szerepelt hazája zászlóvivőjeként - annyi pénzhez jut, mintha aranyérmet nyert volna Görögországban. • Az amerikai atlétasztár, Marion Jones, aki a sydneyi olimpiáról öt éremmel térhetett haza, Athénban viszont egyet sem szerzett, kijelentette, a pekingi ötkarikás játékokon is indulni szeretne. Az atlétanő közölte: most már csak a jövőre koncentrál, a világbajnokságra és a következő olimpiára. Éremtáblázat Ország arany ezüst bronz Egyesült Államok 35 39 29 Kína 32 17 14 Oroszország 27 27 38 Ausztrália 17 16 16 Japán 16 9 12 Németország 14 16 18 Franciaország 11 9 13 Olaszország 10 11 11 Korea 9 12 9 Nagy-Britannia 9 9 12 13. Magyarország 8 6 3 ---------------MM HIIM Mü---------------1 Központi főszerkesztő: Győrffy István Felelős szerkesztő: Mihovics József Rovatvezetők: Arany Horváth Zsuzsa, Pezzetta Umberto, Varga Andor (kanizsai szerkesztőség), Virrasztó Zsolt. Szerkesztőség: 8900 Zalaegerszeg, Ady u. 62. Levélcím: 8901 Zalaegerszeg, Pf.: 25. Telefax: (92)502-240. Központ: (92)502-200. Titkárság: 502-231. Városi szerkesztőségek: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. Tel./fax: (93)310-814, 311-150. Fax: 310-226. 8360 Keszthely, Kossuth u. 33. Tel./fax: (83)311-431. 8960 Lenti, Petőfi u. 4. Tel./fax: (92)351-804.8868 Letenye, Szabadság tér 10. Tel./fax: (93)343-073. 8790 Zalaszentgrót, Eötvös u. 2/A. Tel.: (83)560-212. E-mail cím: zalaihirlap@zh.pl.hu Központi oldalak szerkesztői: Balogh Attila Zoltán, Gidai Judit. Tel.: (88)541-677. Szerkesztőség: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Kiadja: Zalai Hírlap Kiadói Kft. 8900 Zalaegerszeg, Ady u. 62., a Pannon Lapok Társasága tagja. Kiadásért felelnek: Gyerák András, Kázmér Judit, Kovácsi Miklós ügyvezető igazgatók. Hirdetési főosztályvezető: Molnár Peggy. Terjesztési főosztályvezető: Kelemen Zsuzsa. Nyomtatás: West Hungary Nyomda Centrum Bt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88)541-631. Felelős vezető: Jens Danhardt ISSN 0133-0500. Index: 25-011. Ügyfélszolgálati irodák: Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: (92)502-235. Fax: (92)312-580. 8801 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. Tel.: (93)311-150. Fax: 310-226. 8360 Keszthely, Kossuth u. 33. Tel.: (83)312-360. Fax: (83)314-283. 8790 Zalaszentgrót, Eötvös u. 2/A. Tel./fax: (83)362-373. 8868 Letenye, Szabadság tér 10. Tel./fax: (93)343-073. 8960 Lenti, Petőfi u. 4. Tel./fax: (92)351-804. Telefonos hirdetésfelvétel: 40/949-459. Megrendelhető: a Pannon Lapok Társaságánál, a Társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 1175 Ft, negyed évre 3525 Ft, fél évre 3% kedvezménnyel 6839 Ft, fél évre (lakossági folyószámláról átutalás) 5% kedvezménnyel 6698 Ft, egy évre 8% kedvezménnyel 12972 Ft, egy évre (lakossági folyószámláról átutalás) 10% kedvezménnyel 12690 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: 8900 Zalaegerszeg, Ady u. 62. Tel.: (80)331-487. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! s --------------------------------------------------------------------zhzsi vv n T* Dvfj* n 4084 Budapest, Aurora u. 11 JÍK±rD ** ** ^ *»» ■*** ** Tel : 303-4738, Fax 303-4744 wWJ// ... 11 |. . ........ „ . ...... . E-mail: market! r»Q›c£›observer. hu | JUI L AI I SI (VII DEM IGM I ) El I http://www.obServer.hu