Zalai Hírlap, 2010. június (66. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-14 / 136. szám
-------------------------------------------------------------------------------- KRÓNIKA ------------------------------------------------------------------------------________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ 2 • ZALAI HÍRLAP RÖVIDEN Szocialista kritika Budapest (mti) Az MSZP szerint a Fidesz az új parlament megalakulása óta eltelt 30 napban rossz irányba kezdte el fordítani a „kormányrudat”, s három fordulatot kezdett meg. Lénávai Ildikó, az MSZP távozó elnöke leszögezte: a kétharmados Fidesztöbbség a társadalompolitikában egy újkonzervatív gazdagpárti, a politikai kultúrában egy ókonzervatív, avíttas, a közjog területén pedig egy demokráciát szűkítő fordulatot kezdett meg. Voksolás Belgiumban Budapest (mti) - Az előrejelzéseknek megfelelően a függetlenségpárti Új Flamand Szövetség (N-VA) előretörését hozták a vasárnapi belgiumi parlamenti választások az első részeredmények, illetve exit poll adatok szerint. Vasárnap is vásárolnának Budapest (mti) A Medián közvélemény-kutató által megkérdezettek 52 százaléka nem ért egyet azzal, hogy megtiltsák az üzletek, áruházak vasárnapi nyitva tartását, és csak alig kevesebben, 46 százaléknyian értenek egyet a kezdeményezéssel. Szerbia kéri a kiadatást Belgrád (mti) Szerbia hivatalosan is kérte Horvátországtól a Zoran Djindjic néhai szerb kormányfő megölésére szőtt összeesküvés egyik résztvevőjének kiadatását - jelentette a hét végi szerb sajtó. A 36 éves Sretko Kalinicot - akit Szerbiában távollétében harminc év börtönbüntetésre ítéltek a Djindjic-gyilkosság miatt - a horvát főváros közelében fogták el sokévi bujkálás után. Javulhat a párbeszéd a választások után SZLOVÁKIA (Folytatás az 1. oldalról.) Azt mondta, minden párttal tárgyalni akar, de előnyben részesítené a kétpárti koalíciót. Mindezek ellenére nem zárta ki, hogy a Smer ellenzékbe vonul, ha a mai ellenzéki pártok megegyeznek egy közös kormányban. A szlovák statisztikai hivatal szavazatszámlálásának eredménye alapján a 150 tagú pozsonyi törvényhozásba hat párt került be, köztük két újonc: a Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a Híd, amely magyar-szlovák polgári pártként határozza meg magát. Ugyanakkor két eddigi parlamenti párt megbukott: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS). Egyiküknek sem sikerült átlépni a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt. Az MKP 4,3 százalékot szerzett, tekintettel a rossz eredményre, lemond az MKP egész elnöksége - jelentette be Csáky Pál, a párt elnöke a testület ülése után vasárnap délelőtt. Jövő szombatra összehívták a párt országos tanácsát, amely majd határoz a tisztújító kongresszus időpontjáról. Erre valószínűleg szeptemberben kerül majd sor, addig a jelenlegi vezetés marad hivatalban. Csáky újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem zárja ki, hogy a párttagok egy része átlép a Hídba. Bugár Béla pártja a nem hivatalos végeredmény szerint a szavazatok 8,12 százalékát szerezte meg, és 14 mandátummal lesz jelen a pozsonyi parlamentben. A szlovákiai választást a magyarországi pártok is kommentálták. Teljesen átrendeződött a szlovákiai politikai mező, de a magyar kormány üdvözli azt, hogy várhatóan a jobbközép fog kormányt alakítani, és azt is, hogy a Híd- Most bekerült a törvényhozásba - értékelt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A választáson az MKP-ra ütött vissza a magyar állampolgárság könnyített megadásáról szóló törvény parlamenti vitájának és elfogadásának szerencsétlen időzítése - reagált az eredményre Kovács László (MSZP) országgyűlési képviselő, volt külügyminiszter, egykori uniós biztos. Hiába szerepelt a vártnál jobban a Robert Fico által vezetett Smer, a miniszterelnöknek az SNS meggyengülése miatt nem kötelező korábbi partnerével, Ján Slotával koalícióra lépnie - értékelt Mile Lajos. Az LMP képviselőjének véleménye szerint Vladimir Meciarék kiesése segítheti a magyar-szlovák viszony normalizálódását. Lényegesen gyengült a felvidéki magyarság politikai képviselete azzal, hogy a szombati választás eredményeként a Magyar Koalíció Pártja kiesett a szlovákiai törvényhozásból - értékelte a választást Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője Egy új kormánnyal letűnhet Meciar kora Bugár Béla, az ellenzéki Híd-Most párt elnöke (balra) ünnepel a látogatóba érkezett Richard Sulikkal, az ellenzéki jobbközép Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt elnökével a választás után •go Újraindulhat a vasúti forgalom Budapest (mti) A kormány arra törekszik, hogy már nyáron megnyissák a bezárt kispostákat és újraindítsák a személyforgalmat a vasúti mellékvonalakon, amennyiben a vidékfejlesztési elképzelésekhez, a lakosság helyben tartásához, a gazdasági növekedéshez ez szükséges - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A javaslatokat a MÁV és a posta menedzsmentje dolgozza ki. Videofelvétel a szoborrongálóról Magyar rendszámú autóval érkezett az emlékműhöz a férfi (Folytatás az 1. oldalról.) Az esetet a városi rendőrség térfigyelő kamerája rögzítette. A felvétel szerint, amely időközben felkerült az internetre, a fiatal férfi egy ezüstös, Mercedes márkájú gépkocsin érkezett a határállomáshoz. A kocsi csomagtartójából kivett egy nagy kalapácsot, és a szerszámmal számos ütést mért az emléktáblára. Dolga végeztével sietség nélkül visszament a kocsijához, eltette a kalapácsot és a hídon elhajtott Magyarország felé. A felvétel érdekessége, hogy a biztonsági kamera na-!U Q gyen pontosan végigkísérte a majd ráhajtó hídra. A nézőférfit, amint veri az emléktábnek az az érzése, hogy a kamerát, visszasétál a kocsijához, rát valaki irányítja. Két nő nézi az ismeretlen személy által megrongált emlékművet Xu3 I 5 Visszahívott védekezők Európai uniós alapból az árvíz ellen (Folytatás az 1. oldalról.) A Tisza felső szakaszán már megszűnt az árvízvédelmi készültség, a középső és az alsó szakaszon még másodfokú a készültség, a Dunán gyorsan vonul le az árhullám, Budapesten szombat reggeltől már járhatóak az alsó rakpartok. A Tisza reggel Tiszafürednél 858 centiméteres értéken tetőzött, 23 centiméterrel alacsonyabban, mint az eddigi legnagyobb vízállás. A csütörtökön megnyitott tiszaroffi árapasztó tározóba szombat reggelig 30 millió köbméter víz töltődött, és ennek hatására a Tisza áradása a Kisköre-Tiszabő közötti szakaszon megállt. Borsodban tovább apad a Sajó, a Hernád és a Bódva. A javuló árvízi helyzetnek köszönhetően kevesebb az árvízvédelmi feladat, részlegesen visszavezényelték a védekezőket. A fennmaradó létszám szivattyúzási feladatokat lát el a védvonalak mentén. A védekezési munkák súlypontja továbbra is a Hernád torkolati szakaszán volt, elsősorban a mentett oldalon lévő víz viszszavezetésére irányult. A jövő héten vélhetően elfogadják az Európai Néppárt javaslatát. A jövő héten ismét csapadékosabbá válhat az időjárás, mely nem kedvez a védekezésnek amely felszólítja az Európai Bizottságot, hogy az árvíz sújtotta közép-európai országok a lehető legkönnyebben és a leggyorsabban igénybe vehessék az európai szolidaritási alap forrásait az árvíz okozta károk helyreállítása során - közölte Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő. KOMMENTÁR Szente Ottó szente.otto@zalaihirlap.hu Letették a voksukat Bár az utóbbi hetek történéseit, a közvélemény-kutatások eredményeit folyamatosan figyelemmel kísérő elemzők szerint nem történt meglepetés a szlovákiai választásokon, a végeredmény nyomán kialakuló helyzet mindenképpen újszerű lesz, s Magyarországról nézve azért jócskán mutat meglepő elemeket. Már azzal is, hogy Robert Fico azért kényszerül majd ellenzékbe, mert elapadt a nacionalista — ebben a relációban magyarellenes — társpártok támogatottsága. De kiesett a parlamentből a Magyar Koalíció Pártja is, s ez alighanem nem várt fordulat az új magyarországi vezetés számára, amely egyértelműen és nyíltan e formációt támogatta, szemben Bugár Béla Híd pártjával, amely viszont szép eredményt ért el, minden bizonnyal tagja lesz a jobbközép kormánykoalíciónak. Bugár akkor szakított az MKP-val, amikor az Csáky Pál vezetésével mindinkább a radikalizálódás irányába fordult, s azért választotta a Híd nevet, mert a megbékélést s nem a konfrontációt akarta zászlajára tűzni. Az eredmény most Bugárt igazolta, bizonyítva egyrészt, hogy a szlovákiai magyarok inkább a megbékélésre szavaznak, szívesebben néznek előre, mint hátra, másrészt, hogy lehet esélye a szlovák-magyar formációnak is. Szomszédunknál így most folytatódhat a Dzurinda-féle - Szlovákiát bezzeg országgá tevő - reformpolitika. 2010. JÚNIUS 14., HÉTFŐ Etnikai zavargások Tízezrek menekülnek Kirgizisztánból Biskek(mti) -Több tízezer üzbég menekült el Kirgizisztánból a többségi kirgizek és az üzbég kisebbség közötti véres összetűzések elől. Erről az üzbég rendkívüli helyzetek minisztériuma nyilatkozott. A RIA-Novosztyi orosz hírügynökség azt jelentette, hogy a menekültek száma meghaladja a 75 ezret. Oroszország egy ejtőernyős zászlóaljat küldött vasárnap egy orosz támaszpont védelmére. A hadsereg ellenőrzése alá vette vasárnap a dél-kirgizisztáni Os összes stratégiai pontját. A helyzet rendezése érdekében a városban 12 őrhelyet állított fel a hadsereg. A dél-kirgizisztáni Os városában csütörtök este kezdődtek a zavargások. A kirgiz egészségügyi minisztérium közlése szerint vasárnap, helyi idő szerint 17, órára 97-re emelkedett a többségi kirgizek és az üzbég kisebbség közötti összetűzések halálos áldozatainak a száma Osban és Dzsalálábádban. A halálos áldozatok többsége - 87 ember - ősi vagy környékbeli lakos. HŐSÉGBEN Budapest (mti) - Kislány fut át a vízpermetszóró alatt a Fővárosi Növény- és Állatkertben. Magyarországon másodfokú hőségriasztás volt érvényben a hétvége folyamán MtiFotó: Beliczay László