Zalamegye, 1893. július-december (12. évfolyam, 27-53. szám)
1893-11-19 / 47. szám
XII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1893. november 1&9 t sáÉá, 1 ni irtaMÉí és nÉsti kk A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. 47. szám. Zalavármegye üdvözlő felirata József főherceghez. Zalavármegye törvényhatósági bizotsága f. hó 14-én Svastits Benő főispán őméltóságának elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek egyedüli tárgyát József főherceg őfenségéhez honvéd-parancsnokságának huszonöt éves jubileuma alkalmából a vármegye közönsége részéről intézendő üdvözlő felirat képezte. Elnöklő főispán a rendkívüli közgyűlést a következő, hazafias szellemtől áthatott beszéddel nyitotta meg : Tekintetes közgyűlés ! Üdvözlöm a tisztelt bizottsági tag urakat. A mai rendkívüli közgyűlésnek a hirdetményben is kifejezett országos közkegyeleti célját és tüzetes tárgyát az képezi, hogy a honvédségi intézmény törvényes megalapításának és dicső főparancsnoka, a szívben és tettben mindenkor hű magyar József főherceg ő Fensége honvéd főparancsnokságának negyed százados évfordulójára, vármegyénk közönsége, mint a nemzet közérzületének hű osztályosa, a maga részéről is kifejezésre juttassa azt, hogy a haza dicsőségének tekinti a magyar honvédséget és büszkeséggel vallja magáénak főparancsnokát, Ot ez állásának ,25 éves jubileuma alkalmából igaz hazafiúi lelkesedésének örömével üdvözli. A közgyűlés általános lelkesedéssel tevén magáévá a főispán kijelentését, egyértelműleg elhatározá annak jegyzőkönyvbe foglalását azzal, hogy József főherceg ő Fenségéhez honvéd főparancsnokságának folyó évi december hó 5-én leendő 25 éves jubileuma alkalmából a vármegye közönsége nevében üdvözlő felirat intéztessék. A vármegye közérzületét hiven tolmácsolja Gózony László, a vármegye aranytollú főjegyzője által készített e gyönyörű üdvözlő felirat: Fenséges cs. és kir. Főherceg! Kegyelmes Urunk ! Egy negyed század tűnt el azon emlékezetes nap óta, a midőn a császári és apostoli kir. Felsége legkegyelmesebb urunk, Fenségedet a magyar honvédség parancsnokává kinevezni méltóztatott. Örömmel ünnepelte a nemzet, hogy a magyar honvédséget, melyben a mult dicsősége a jövő reményével ölelkezik, Fenséged legfőbb gondozására bizva látta. És a lefolyt huszonöt év reményeinket, örömünket fényesen igazolta, mert ma honvédségünk katonai kiképzettségével méltán foglal helyet az európai államok legkitűnőbb hadseregei sorában és mert a szellem, mely áthatja, a mely lelkesíti, Fenségednek szelleme és ez a Trón iránti törhetlen hűség mellett a hazának lángoló szeretete. Koronás királyán és királynéján kívül nincs, akit a magyar nemzet rajongóbb szeretete övezne körül, mint Fenségedet; mert Fenséged a magas családjában nemzetünk iránt átöröklő viszonyt jóságos szeretetével az eszményiségig emelte ; s azért Fenséged és szeretett családja életének minden mozzanatára megdobban a szivünk s minden gondolatunk, mely Fenséged felé szárnyal, örök hálánkat viszi magával. Fogadja tehát Fenséged kegyesen e nemzeti ünnep alkalmával igaz hazafiúi lelkesedésünk öröméből fakadó hálás üdvözletünket, melyhez azon buzgó óhajtásunkat csatoljuk, hogy a Mindenható halmozza Fenségedet minden áldásával s tartsa meg igen soká a Trón javára s a magyar haza örömére és büszkeségére. Városunk 1894. évi költségvetése. Mióta rendezett tanácsú várossá lettünk, a városi elöljáróság azzal vigasztalt bennünket, hogy dacára a megszaporodott hivatalnoki és rendőrszemélyzetnek , dacára a nagy mérvű, költséges beruházásoknak , pótlékunk ép akkora, mint amennyit a nagyközségi rendszer utolsó évében fizettünk. Minden egyes zárszámadás tárgyalásakor újra meg újra ez ellenében azt hangoztattuk, hogy a csekély pótlékot az eredményezi, hogy költségvetéseink nem reálisak. Bevételeinket ugyanis a legmagasabb tételekkel vesszük fel, míg a kiadások a legkisebb tételekkel szerepelnek s az évenként és emiatt előírt hiányt a kereskedelmi banknál folyó számlán rendelkezésünkre állt nagy kölcsönből egyszer, fizetgetjük.,Nyíltan kimondottuk egyúttal nem hogy mihelyt költségvetésünk reális alapon készül s az esetleg felmerülő deficitek fedezésére külön forrással nem rendelkezünk, pótlékunk 70—80%-ra fel fog emelkedni. Állításunk kezd megvalósulni, amennyiben az 1894. évi, előttünk fekvő költségvetés szerint a pénzügyi bizottság részéről a tanács előterjesztése alapján egybeállított költségvetési tervezet szerint 69y 10% városi pótlék van előirányozva az 1894 ik évre. útadó Ha már most figyelembe vesszük, hogy a megyei 10%, van katonabeszállásolási, betegápolási és vasúti megyei pótadó, ezeknek, mint megyei pótadóknak számításba vételével igen kevés fog hiányozni a 100%-ból, aminek a jelentősége az, hogy városunk lakóinak városi és megyei pótadók, illetve pótlékok csutén a jövő évben majdnem ép annyit kell fizetniök, mint állami egyenes adóban. Nem bocsátkozunk annak vitatásába, váljon a város polgárai e terhet megbirják-e, bár a tapasztalás ellene bizonyít, mert hisz — mint híreink közt olvasható — az ez év tíz hónapjában befolyt összes egyenes adó nem egészen 3000 frttal múlta felül a mult évi adóhátralékunkat s igy csak ezen összeg esnek a jelen évi, közel 50 ezer forint adótartozásunk törlesztésére. Ettől eltekintve, vizsgáljuk magát, az egybeállított költségvetést. Megvalljuk, hogy kellő körültekintéssel lett egybeállítva, bár akkor, midőn az idei 40,/11 °/- os pótlék egyszerre 69,/10 °/o-ra emelkedik és így egy év alatt 29s/fo%-kal nő, a városi kapitány és tanácsnok fizetésének részben a tanács, részben a pénzügyi bizottság részéről tervbe vett felemelését időszerűnek épen nem látjuk. A rendes bevételekből az állandó jövedelmek 4322 frt 60 kr., a változó jövedelmek 8.644 frt 333/4 kr., az elemi iskolaiak 1.878 frt 40 kr., az alsófokú ipariskolaiak 795 frt, a regalejoghoz tartozó épületek utáni jövedelmek 1.010 frt 80 kr., óvodai bevételek 600 frt, a rendkívüli bevételek 3.746 frt 48 kr., a kölcsön törlesztésére lekötött jövedelmek 48.046 frt 37 krral, vagyis összesen 69.043 frt 983/1 krral vannak előirányozva, amelyekkel szemben a kiadások 99.680 frt 22 krt képviselnek s így a fedezendő hiány 30.636 frt 23'/', kr., melyet a 43.954 frt 22 kr. egyenes adóra kivetve, egy adóforintra esik 698/10 kr., amely a tervezet egyes címletek szerint igy oszlik meg; elemi szerint az iskolára 22'1/10 °/0, alsófokú ipar és kereskedelmi iskolára 14/n»°/o, kisdedóvodára l'VinVoj csatornázásra 3V10%, szegénytartásra 5s/16%, rendőrségi és egyéb szolga személyzet 197/ n /l(l I rendkívüliekre felvett 1000 frtból 2%,,'%, tisztviselők fizetése és különféle kiadásokra 20/10% A „Zalamegye" tárcája. Irodalmi szalon. A Mikszáth-féle Almasiach-ról.*) Nagy volt egy időben a panasz a magyar írók közt, hogy sehogy sem tudunk irodalmi szalont alakítani. Holott minden kultur nemzetnek van is, volt is már réges-régen! Teszem olyant, mint a párisi „Hotel Rombouelet" kétszáz év előtt, vagy Berlinben e század elején Varnhagen asszony estélyei, amelyeken a szép lelkek összejöttek és egy csésze tea mellett megállapították, hogy mi lesz a következő évben az eszthétikai divat. Három év előtt írói enqueteket is tartottak egy nagyon előkelő s épp olyan művelt, mint fennkölt lelkű urnő a elnöklete alatt, amelyben fölvetették és megvitatták azt kérdést, hogyan lehetne a magyar irodalomnak a szalont megszerezni? Kevés híja, hogy ki .nem írtak pályadíjat a kérdés sikeres megoldására. Hanem azért valamennyi író, az egy Mikszáthot kivéve, aki a „Kis pipa" mellett volt, hangsúlyozta a szalon létesítésének szükségét. Igazán kár, hogy nem tűzték ki akkor azt a pályadíjat! Biztosra veszem, hogy elnyertem volna a csengő aranyokat. Mert én tudom, hogy van már irodalom szalonunk. Lehet, hogy Mikszáth is tudta, és csak azért szólt a „Kis pipa" mellett, mert ott készült hat év előtt az első magyar irodalmi szalonnak tervrajza. Ott beszélte meg ő és Wolfner egy töltött káposztás estén az „Almanach" kiadásának eszméjét. Hogy ki írjon bele, milyen legyen a terjedelme és külalakja ? Ez a töltöttkáposztás est a „Kis pipá"-ban nevezetes marad majd a magyar iroda*) Almanach az 1801. évre, Szerkeszti Mikszáth Kálmán. Egyetemes Regénytár IX évfolyam III és IV. kötete, Singer és Wolfner kiadat. Ára diszkütést ten l frt. lomban, mert neki köszönhetjük az Almanachot, az első magyar írói szalont. Tizenöt-tizenhat író jön össze minden esztendőben és elmondja nézetét arról, hogy mi a szép és a jó. Elmondja pedig olyformán, hogy nem dobálódzik szépészeti jelszavakkal, nem vitatkozik irányok fölött, hanem egyszerűen benyújtja a maga kész programmját egy csúfos és gondosan kidolgozott beszély alakjában. A közönség átveszi a tizenhat programmot és kiki a maga ízlése szerint kiválasztja magának azt, amely legjobban felel meg egyéni hajlamainak. A romantikus Jókaira esküszik, a finom humor barátja, Mikszáthot élvezi, a modern íróknak kedvelője választhat három-négy író közt, sőt még az sem marad árván, aki a „haut gout"felé hajlik, mert ilyen is akad diszkrét formában az Almanachból. Az idei irodalmi szalont vagyis Almanachot, Mikszáth Kálmán nyitotta meg olyan előszóval, melyet ha csupán szellemesnek mondanánk, vétnénk értéke ellen. Gyönyörű hasonlatban mondja el, miért nem kell már a közönségnek az Almanachot ajánlani, s a mellett pompásan cseveg az irodalmi irányokról. Ez az előszó hasonlít az igazi szalonok előszobáihoz, ahol annyi a műkincs és a látni való, hogy alig tudunk tőle megválni. Belépvén, a magyar irodalom atyamestere, Jókai Mór fogad. Elvisz magával az ideálok világába, ahol állandóan ő tanyája, és regél nekünk jó emberekről, akik szépek is, hőslelkűek is, s amellett örökké ifjak. Mint udvarias gavallér, szép asszonynak adja át a szót. Szabóné Nogáll Janka, akivel az Almanach-ban most legelőször találkozunk, mond el Jókai után egy kis mesét a gyermekszobából, mely olyan bűbájos, hogy csakis szerető anyai szívből fakadhatott. Aztán jön az Irodalmi szalonban szintén, mint homo novus, Pekár Gyula, az Arany János szobor Toldi alakjának eredetije, és föltárja előttünk egy modern ember lelki világát. Finom pszichológia és éles megfigyelés kötik le hallgatóságát. Követi őt a modern „Ezer és egy éjszakák" költője, Tóth Béla, akinek lelke örökké ott van keleten és most is hozott onnan egy ragyogó fantáziával megalkotott törénetet Orbonás Rab István uramról, aki nagy kalandor volt az Úr színe előtt, de csínytevéseit annyi ügyességgel és szeretetreméltósággal végezte, hogy szívesen megbocsátunk neki. Tolnai Lajos mély váltja föl a Tóth Béláét. Kissé keserű az, amit hangja mond, de egészséges, mint az igazság. De ha ő komolynak csaknem komor, annál vigabb és pajkosabb Márai Károly, akinek történetei már ugy vannak megírva, hogy csaknem csábítanak az eljátszásra. Szakasztott ellentéte Justh Zsigmond, aki arisztokratikus magaslatról nézi az életet, míg a nyomában járó Szomaházi István, mint a méhecske, virágról virágra repdes és majd a régi aktákból keres ki zamatos históriákat, majd meg a Lipótvárosnak teszi a szépet. Kozma Andor a tőzsdevilágból rajzol egy képet, amely tragikus kimenetelű, de nehogy nagyon is elszomorodjunk, Rákosi Viktor, az örökké víg Sipulus, kacagtat meg egy szerelmi kalandjának elmondásával, Tábori Róbert is a gyermekszobából regél, és története azt a benyomást teszi, mintha az elbeszélő maga átélte volna. Benickyné-Bajza Lenke, a nők kedvelt elbeszélője után, Herczeg Ferencz jön, aki éles, csaknem maró gúnnyal mutatja ki, hogy mily ellentét van elvek és tények közt. Egy fiatal ügyvéd a hőse, aki drámáta a pénz hatalma ellen és esküvője napján vissza akar lépni, mivel a kialkudott hozományból néhány ezer forint hiányzik. Miután még Békefi Antal, a törvényszéki históriák kitűnő írója, megold egy lélektani problémát, Mikszáth Kálmán, a szívélyes házigazda, mondja el a mondókáját. Ové volt az első szó, övé az utolsó is, s ugyanaz a kedves hang, amely belépésre fölszólít, el is búcsúztat. . . . íme, kedves olvasó, az irodalmi vagy ha jobban szeretik a már megszokott szalon, —kifejezést: az Almanach 1894-re. Az ára diszes vászonkötcsben 1 frt,