Zempléni Múzsa, 2017 (17. évfolyam, 65-68. szám)
2017-09-01 / 3. szám
28 NYÁRI Tamás Tanácsi és üzemi kultúrotthonok és kultúrtermek az ötvenes években A közösségi művelődés, vagyis az iskolán kívüli művelődés és oktatás régi és gazdag hagyományokra tekint vissza Magyarországon. A dualizmus korában elsősorban polgári és munkás önképző egyletek és klubok, művészeti egyesületek, polgári- és munkáskaszinók, továbbá dalkörök, nőegyletek, ifjúsági- és olvasókörök jelentették a közösségi művelődés színtereit. A városokon kívül falvakban is sorra jöttek létre olvasókörök. Ezek szervezésében az állam kevésbé vett részt, bár több politikus, köztük Eötvös József és Türr István szorgalmazták a népnevelési és népművelési egyletek létrehozását. A századfordulótól kezdve nőtt az állami szerepvállalás, elsősorban a falvak körében, ellensúlyozandó az egyre erősödő agrárszocialista befolyást. Jelentős volt továbbá a szociáldemokrata mozgalom, illetve az egyházak népművelő egyleteinek tevékenysége. Az első világháború után virágzásnak indult az iskolán kívüli művelődés. A meglevő egyletek, olvasókörök mellett az állami szerepvállalás is megnőtt. A Klebelsberg-féle kultuszkormányzat fontos szerepet szánt az iskolán kívüli nevelésnek, ezért felkarolta a népházak építésének a tervét, amelyek közül 1938-ig 1580 épült szerte az országban. A kormány mellett jelentős volt a KÁLOT, a munkásotthonok, és más kulturális szervezetek népművelő tevékenysége. 1945 után a népművelés a szabad szakszervezetek kezébe ment át. A népművelést szabadművelődéssé keresztelték át, majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 12 100/1945. számú rendelete életre hívta az Országos Szabadművelődési Tanácsot, amely az iskolán kívüli művelődésnek lett a legfőbb szerve. A 720/1946. ME számú rendelet, illetve a kiegészítéseként kiadott 240/1946. ME rendelet az országot szabadművelődési kerületekre osztotta. A proletárdiktatúra, mint totális diktatúra jellemző vonása, hogy nem elégszik meg a politikai hatalom centralizálásával, hanem azzal együtt a teljes gazdaságot és társadalmat uralma alá akarja hajtani. Ennek egyik eszköze a kultúra pluralizmusának megszüntetése, és állami irányítás alá vétele, a hatalmon levő állampárt ideológiájának a terjesztése céljából. A végső cél a társadalom kommunista eszmétől befolyásolt tanítása, lényegében átnevelése. Ennek érdekében történt meg az oktatás és a kultúra, ezen belül 1948-tól kezdve, a közösségi művelődés államosítása. A Magyar Dolgozók Pártja már az 1948. júniusi egyesülési kongresszuson világossá tette, hogy saját kezébe kívánja venni az iskolán kívüli művelődést, amit addig szabadművelődésnek neveztek. A párthatározat kimondta: „az iskolán kívüli népoktatás és népművelés messzemenő állami támogatását, szaktanfolyamok, kultúrhetek, népkönyvtárak, téli és esti iskolák, előadássorozatok, munkásakadémiák, parasztfőiskolák stb. szervezését, szakszervezetek és más