ZeneSzó, 1998. (8. évfolyam, 1-10. szám)
1998-01-01 / 1. szám
AZ I. MAGYAR KÓRUSVERSENY NYITÓKONCERTJE Hazánkban a vokális művészet Kodály Zoltán működése nyomán már a 20-as évektől kezdve jelentékenyen fellendült, gazdagodott olyannyira, hogy kórusok ezrei alakultak meg elsősorban az iskolákban, de az idősebbek, felnőttek körében is. Nemcsak Budapesten, de a nagyobb városokban is elszaporodtak a különféle kórusfajták és versenyeztek immár egymással. A KÓTA megalakulásával pedig szervezett tornában mind belföldön, mind külföldön dicsőséget szereztek a magyar kórusművészetnek fantasztikusan kimagasló eredményekkel. Elérkezett tehát az ideje annak, hogy a fővárosban is megrendezzék az I. Magyar Kórusversenyt Kodály Zoltán tiszteletére, melyre nem kevesebb, mint 56 énekkar jelentkezett, hogy összemérje tudását, képességét, tehetségét. Ám csak azok a kórusok jöhettek el a rendezvényre, amelyek már rendelkeztek a ■Fesztiválkórus és „Hangversenykórus“ minősítéssel. A Pesti Vigadóban december 12- én zajlott le a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége rendezésében. Dr. Maróti Gyula - a KÓTA volt alapító főtitkára - lényegre tapintó bevezető szavaival jellemezte a magyar kórusverseny szükségességét, jelentőségét, majd a Budapesti Monteverdi Kórus szereplésével kezdődött el a nyitókoncert. A "Szép könyörgés" című, Balassi Bálint versére készült Kodály-művel. A gyönyörű kompozíció magasszíntű kibontakoztatással, kiegyenlítetten, átéléssel kelt életre. Minden szólam, mintha átvilágították volna, úgy teljesedett ki előadásukban. Pászti Miklós "Csángó-magyar szerelmi dalok" ciklusa szenvedélyesen, életerős energiákkal telien, ugyanakkor a finomságokra rendkívül érzékenyen, sikeresen szólalt meg. A KÓTA zeneszerzői pályázatán díjat nyert Horváth Barnabás "Libakerti Albert sóhaja", c. műve (Tóth Árpád versére) ősbemutatóként hangzott el pamfletszerű gúnnyal, játékosan, humorral. A darab az áldozatkészséget, az altruizmust figurázta ki szellemesen, rendkívül színesen, tréfásan, feje tetejére állított dallamossággal díszítettem Bartók Béla "Négy szlovák népdal" c. ismert remekműve kisugárzásszerűen, a dallamvonalak szépségének újjászületésével, elevenséggel telten sugárzott felénk. Kollár Éva karmesteri munkája ezúttal is ihletetten, szívbemarkolóan, megrendítően tárulkozott ki. Dinnyés Soma zongorajátékát igen kiválónak éreztem. Két nagyon nehéz művet szólaltatott meg az ELTE Bartók Béla Énekkara. A hatalmas együttes a díjat nyert Pödör Béla "O vos omnes" c., metrumváltásokban bővelkedő, ritmikailag különös, új utakon járó motettáját fájdalmas hangvétellel, érzelmileg az átélés teljességével, brilliánsan énekelte el. Baross Gábor szenvedélyt felkavaró személyiségével, utolérhetetlen muzikalitással vezényelt, s ezt rendkívül gyümölcsözőnek éreztük. Bartók Béla "Négy magyar népdal" c. művét, ezt a ritkán hallható, sugárzóan felkölt darabot úgy énekelték el, hogy nemcsak a népdalok, de a jelen kor szelleme is életre kelt. Baross Gábor költői előadásában valóban teljes élményt kaptunk tolmácsolásának feszültségével, koncentráltságával, zamatosságával. A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Jubilate Leánykara műsorán is szerepelt ősbemutató. Horváth Barnabás "Hét mese nőikarra és nagybőgőre" címen Székely Magda versciklusára komponálta pályadíjnyertes művét. Az apró, kis tételekből álló darab improvizatív légkörével, egy-egy szívből fakadó dallamrészlettel, álom- és tündérvilágával igazán gyönyörűen hangzott el. A nagybőgő szólama (Horváth Balázs) jól kapcsolódott a leányok énekéhez. Kocsár Miklós “Valaki jár a fák hegyén".c. kórusát (Kányádi Sándor versére) páratlan szellemességgel, szerkezeti érzékenységgel, közvetlen társalgási hangvétellel, egyben légkörének súlyával komponálta meg. Mindezeket a kórus valóra váltotta sajátos "dolce" áttetszőséggel, igaz szeretettel teli éneklő készséggel. A másik Kocsár-műben, a "Jubilate"-ben új színek, effektusok ragadták meg az előadók képzeletét. Ujjongva, felejthetetlen szépségekkel kiteljesedve, improvizatív szabadsággal, a legteljesebb kiegyensúlyozottsággal ékesen énekeltek. Ifj. Sapszon Ferenc dirigálása igen tartalmas, szuggesztív, elragadóan szépséges és ihletett volt. A fiatalok kórusa - gondolom - igazán kiválóan sikeres - talán a legtehetségesebb karmestert tudhatja magáénak. Szünet után Kodály Kecskeméti Vég Mihály 16. századi költő szövegére írt monumentális műve, a Psalmus Hungaricus (az 55. zsoltár) hangzott el. Az a kompozíció, mely 1923-ban a magyarság nagy nemzeti költőjévé, világhírű zeneszerzőjévé avatta alkotóját. A magyar népzene szellemét sugárzó darab klasszikus rondóformában készült tenorszólóra, vegyes- és gyermekkarra, szimfonikus zenekarra, s mint mindig, ezúttal is óriási sikerrel került előadásra. Lenyűgöző ez a zene, mert megszólaltatása elementáris erőre támaszkodhatott, hiszen szinte emberfelettinek kellett éreznünk dallamvonalainak szépségét, a hangoknak belső izzását, magyar ritmikáját, hallatlan energiáját, polifóniáját, hitvallásszerű mondanivalóját. Az előadás Erdei Péter átszellemült tolmácsolásával keltett általános meglepetést, ugyanis a nehéz karmesteri munkát igénylő remekművet lelkesedéssel, átéléssel, kottahűséggel, színköltészettel gyarapítottan mutatta be. A teljes közreműködő gárda elismerést érdemel: a tenorszólót éneklő Kiss B. Attila (Kolozsvárról), a Budapesti Monteverdi Kórus, az ELTE Pro Musica Hungarica Vegyeskar (Kollár Éva), a Kecskeméti Pedagógus Énekkar (Erdei Péter), a Sinfonietta Hungarica Zenekar (művészeti vezető: Déri András) - mindannyian tudásuk legjavát adva muzsikáltak. Kiemelkedő teljesítménnyel az Összkar ajándékozott meg bennünket, mert tagjai "profi" módon, sőt azon túlmenően érzelemgazdagon, szívderítően és sok-sok szeretettel énekeltek. Qlioév KODÁLY ZOLTÁN I. MAGYAR KÓRUSVERSENY NATIONAL CHOIR COMPETITION BUDAPEST, 1997. DECEMBER 12-14. PESTI VIGADÓ