ZeneSzó, 2003. (13. évfolyam, 1-10. szám)

2003 / 7. szám

vel leküzdeni összhangzattani, nyelvi, dinamikai problémákat olyan módszerekkel, amelyekkel talán csak ilyen műhelyekben találkozhat­nak." Az első Pannónia Cantat népszerűségét nagyban növelte a kö­zösségi programok sokfélesége. A vendégek kirándulhattak a Balaton egyik fővárosába, a bájos Keszthelyre, és megtekinthették hazánk egyik legszebb barokk kastélyát, a Festetich-kastélyt. Fonyódligeten egészen más fajta kikapcsolódás várt a gyerekekre: a hatalmas tábor, a strand és a gumicsúszda. Kaposvárt délről a Zselicség dombjai ölelik. A szennai falumúzeum, a Peterkei-tó legtöbb honfitársunk szemeit is egy eddig ismeretlen, paradicsomi tájra nyitotta rá. A leszálló est a patcai Katica­tanyán, a tábortűz, a szalonnasütés, a közös játék emléke vissza fogja vonzani az embereket, mint egy hatalmas, láthatatlan mágnes. A gyerekek kellemes időtöltését játszóházak szervezésével is igyekeztek színesíteni: ezekben a korongozás és a gyöngyfűzés mesterségét mutat­ták be, tanították a népművészet mesterei. Czigány Tamás a táncházak­ban a dunántúli ugrással táncoltatta meg a nagyközönséget, és ez alól az angol karnagy sem találhatott kibúvót. Meglátogatták a Pannon Lo­vasakadémiát is: a gyerekeket alig lehetett féken tartani a több mint há­romszáz ló, kiscsikó, a velük végrehajtott bemutató láttán. A fesztivált szervező szakmai közösség jól vizsgázott. Erre nem­csak a záró koncert felcsattanó tapsviharai, hanem a gyermekek nyilat­kozatai is bizonyítékul szolgálnak. Az, hogy tíz napig elmerültek a ze­nében, a sikerben, megismerték és megszerették Kaposvárt, sok-sok új barátság született, izgalmas programokat élvezhettek, egészen más, különleges színnel, rezonanciával veszi körül az itt tanult darabokat. "Az, hogy itt szakmailag fejlődhettek, az csak járulékos jó" - nyilatkoz­ta egy interjúban Mindszenty Zsuzsánna műhelyvezető karnagy. "A fő az, hogy élvezzék. Hogy kulturált környezetben, zenekörelben tölthes­senek el egy hetet. Hogy tanulva érezzék jól magukat. Ez nagyon fontos a mai világban, ahol annyi az értéktelen dolog - s reménykedünk, hogy itt egy hétig csupa értékes dologgal találkoznak." Köszönettel tartozunk Kaposvár városnak, Szita Károly polgár­­mesternek, hogy felvállalta, hogy a fesztiválnak otthont adjon, hogy hitt a szakmai munka eredményességében. Ugyanígy a Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatóságának, amely értelmét látta annak, hogy támo­gatást nyújtson a rendezvény finanszírozására. A sikerhez azonban még sok intézmény pozitív hozzáállása volt szükséges, élen a Kodály Zoltán Zenei Általános Iskolával, a Vasút a Gyermekekért Alapítvány Diákott­honával és a kaposvári református egyházközséggel. A nagy egész sok­sok ember apró mozaikkockájából tevődött össze. Akik segítettek, azzal az örömszemmel tették, amely a jövőbe látva meg van győződve arról, hogy pár tucat gyermek zenéhez, barátsághoz, értékhez juttatása tíz napig ma talán még csak láthatatlan pont, évek múltán azonban emberi sorsokat, életpályákat, karriereket, a jövő nemzedékét meghatározó örök élménnyé kerekedik. Résztvevő kórusok: Bányai Júlia Ének-Zenei Általános Iskola Debrecen (Kicsinyek és Nagy Kórus) Ádám Jenő Ének-Zenei Általános Iskola Budapest Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola Kaposvár Lórántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola Csokonai Vitéz Mihály Gyakorló Általános Iskola Kaposvár Jálics Ernő Általános Iskola Kadarkút Szólamvezetők: Alpáriné Baranyai Rita, Deli Gabriella, Dr. Kerekesné Byte­ Anna, Kartaliné Vincze Mária, Ludmány Géza, Oroszlán Mária, Pécsiné Hauk Erika, Stammler Edit, Szalay Katalin­­1­A­SZERETETTEL HÍVJUK AZ ORSZÁG ÉNEKTANÁRAIT, AZ EGYETEMI ÉS FŐISKOLAI HALLGATÓKAT ÉNEKELJETEK VELÜNK A ZENGŐ CSUDAERDŐ HANGVERSENYEIN A ZENEAKADÉMIA KISTERMÉBEN! PRÓBÁK helyszíne: ELTE Művészegyüttes Zeneterme, Bp. V. Szerb u. 21-23. 2003. november 8-án, szombaton 10.00 -13.00 óráig Első próba 15.00 -18.00 óráig Második próba 2003. november 9-én, vasárnap 10.00-13.00 óráig Főpróba a helyszínen 16.00 Hangverseny Az előadáson az énekelhet, aki a főpróbán kívül szombaton legalább egy próbán részt vesz. Mindenkit szeretettel várunk! SZESZTAY ZSOLT műsora 2003. november 9-én, vasárnap 16 órakor Helyszín: a Zeneakadémia Kisterme Kodály Zoltán: Kodály Zoltán: Kodály Zoltán: Bartók Béla: Bartók Béla: Bartók Béla: Hegyi éjszakák - I. Árva vagyok Méz, méz, méz Párnás táncdal Kánon Isten veled! KEDVES, REGI ES UJ BARATAIM! A "Zengő csudaerdő" sorozat következő karnagyaként rám esett a választás. Karnagytársaim eddig lényegében vegyeskari műsorokat állítottak össze, én női­­kari művekkel kínálom meg Önöket. (Nemcsak a kórusra írt irodalom jelentős része készült egynemű karra, de ha­zánkban a kórusok - úgy vélem, - nagyobb része sem vegyeskar, ha az iskolai énekkarokra gondolok.) Olyan műveket kerestem, amelyeknek zenei értéke meg­kérdőjelezhetetlen, amelyek jó része talán sokak részére olyan újdonságot jelent, amely felhasználható (lesz) további munkájuk során. Nem kell magyaráznom a műsor Kodály-, Bartók-és Bárdos tömbjeit. A három Bartók mű a bartóki összeállítás záró ciklusa. Másik két mesterünknél a kiemel­kedő értékek mellett, a kontrasztokon kívül, népdalfeldolgozásokat is kerestem a műzenei remekművek mellé. Mohay Miklós művei a XX. század végéről valók, a kortárs magyar kóruszene legjavából! Szeretném ha Önök is még jobban megis­mernék, megszeretnék Mohay Miklós kórusműveit. De hogy kerül a műsorba Schumann és Schubert egy-egy műve? Ezek - szándékom szerint - még egy cik­lust képeznek, nem csupán átvezetést a magyar szerzők művei között. És szeret­ném, ha Önök nem egyedül Bárdos Lajos Menyecskéjében találkoznának Duffek Mihály kamaratársi zongorajátékával. Szeretettel hívom és várom régebbi (és jelen) kórustagjaimat, de azokat lega­lább annyira, akikkel még nem volt alkalmam együtt muzsikálni. Kérem vegyék igénybe a KÓTA-titkárság segítségét a kották előzetes beszerzése végett. Kérem tanulmányozzák át a még nem énekelt műveket, hogy a próbák ne a hangjegyek megismerésére korlátozódjanak, az előadás pedig igaz örömöt szerezhessen min­dünk számára. Tisztelettel várom a műhelymunkára és a hangversenyre az érdek­lődő férfi kollégákat is. A Szesztati­au.solt Schumann: Lied (Dal) Schubert: Der 23. Psalm (23. zsoltár) Mohay Miklós: Könyörgő imádság Mohay Miklós: Virághullás (Kiss Magda versére) Bárdos Lajos: Ne félj! (Weöres Sándor versére) Bárdos Lajos: Menyecske 12

Next