Szórakoztató Zenészek, 1988 (29. évfolyam, 1-6. szám)
1988 / 1. szám
Két kép Kazincbarcikáról A Lombik étterem triója: Nagy József dobos, Varga István orgonista és Nagy Elemér gitáros A Sportban: Majancsik Elemér dobos és Nagy Oszkár billentyűs (folytatás a 4. oldalról) Tarjánban valami nem „stimmelhetett” az előkészítő munkálatok során, mert — enyhén szólva — az érdeklődés rendkívül lanyha volt. Pedig a Zeneművészek Szakszervezete politikai munkatársa nagyon is időszerű, részletes tájékoztatást adott mindazokról a kérdésekről, melyek mostanában foglalkoztatják a közvéleményt, így a szórakoztatózenészeket is. hozzászólás, amely szerint valamilyen formában fel kellene újítani az etikai bizottságok munkáját. Az értekezlet kérte az OSZK vezetését, hogy a jövőben találja meg annak módját, hogy általában szabályozza és szankcionálja a fegyelem ellen vétő zenészeket. A KPVDSZ képviselőjeként Gacza Lajos titkár annak a reményének adott hangot, hogy 1988-ban folytatódik a magyar idegenforgalom, vendéglátóipar felfelé ívelése, és ez kedvezően hat majd a szórakoztató zenére is. Az SZMT részéről Molnár Edit fejtette ki, hogy a zenészek szakszervezeti élete és az OSZK nehéz időket él át, de szerinte nincs messze az idő, amikor kiegyenlítődnek a dolgok: az üzletek vezetői egymással konkurálva térnek át az 1-2 fős együttesekről ismét a zenekarok szerződtetésére. Csak remélni lehet e „jóslat” bekövetkezését. Tény, hogy a már említett nyári szezonban a külföldiek által látogatott helyeken határozott igény jelentkezik a cigányzenekarok iránt, és ebben az esetben a zenekar a lényeg, hiszen a népi duók-triók szegényes hangzásúak. Felmerült még az értekezleten a szakmai bemutatók jelentősége, és többen megfogalmazták azt a kérésüket, hogy mind az OSZK, mind a zenészszakszervezet elemzőbb módon kísérje figyelemmel a vendéglátóipari szórakoztatás változásait. Természetesen e zenészgyűlésen is úgy alakult, hogy többen kérdéseket tettek fel a személyijövedelem-adóval és az új zenészbérezési nómenklatúrával kapcsolatban. A válaszokat az OSZK valamint a Zeneművészek Szakszervezete munkatársaitól kapták meg. A munkaértekezlet alkalmas volt arra is, hogy a résztvevők jóízű beszélgetéseket folytassanak, és már most, a tél közepén elindult a nyári szezonra történő felkészülés. Triók és nagyobb együttesek megalakulásának, jobbanmondva kialakulásának kezdeti jeleit tapasztaltuk. E sorok megjelenésekor már közel a tavasz. Veszprém megyében felkészültek a „nyári rohamra”. Krizsik Alfonz Annál kellemesebb volt a meglepetés Kecskeméten, ahol legnagyobb megyénk szinte valamennyi — minden este dolgozó — zenésze megjelent. Igaz, már a szinte minden részletre kiterjedő, baráti hangú meghívó is egyfajta biztosíték volt arra, hogy a bácsalmási, bajai, kiskunhalasi, kiskőrösi, kalocsai — és természetesen a kecskeméti — muzsikusok, őszinte figyelemmel, jogos kíváncsisággal foglaljanak helyet az SZMT nagytermében, az üdítőitalokkal és ropogós, friss pogácsával terített asztalok mellett. (Az szb „gazdálkodta ki" ezt a családias vendéglátást.) Ennél is lényegesebb azonban, hogy a több mint három óra hosszat tartó zenészgyűlés hangulata, „közéletisége”, és sok konkrét információt nyújtó tartalmassága ismét bizonyította: ahol számíthatnak a zenészek arra, hogy őket érdeklő kérdésekre kapnak választ, ott természetesen felfokozódik a figyelem. Ne tegyük patikamérlegre, mi ebben az érdeklődést fokozó folyamatban a kirendeltségvezető és az szb-titkár szerepe. Tény, hogy Studer Béla, a megyei OSZK vezetője frappáns, jóízű, világos mondatokban vázolta a jelenlegi — és várható — helyzetet a zenészfoglalkoztatás terén. Kitért a részletekre is. Ezek szerint a megye iránt nő a külföldiek érdeklődése. Ennek eredménye, hogy az elmúlt évben négy üzletbe kértek — és kaptak — az OSZK-tól cigányzenét. A mögöttük lévő esztendőkben nem változott a zenés üzletek száma sem (mintegy 95-100). Sajnos Kalocsán, Baján, Kiskőrösön jelenleg nincs cigányzenekar. Szóló billentyűs 34, duó pedig 32 van a megyében. Öttagú zenekar csupán három. A szórakozóhelyek hétköznapi forgalma nagyon gyér, és úgy tűnik, mintha a vendégek szombat-vasárnapon akarnák bepótolni a „lemaradást”. Hétvégeken minden üzlet tömve van. Az értekezleten a felszólalások után „nem unatkozott” a már említett politikai munkatárs. Gyimesi László állta a sarat és fáradhatatlanul válaszolt a kérdésekre, melyek főként az adózásra, az új gazdasági helyzetre, a szakszervezet szerepére és a tagdíjfizetés új rendjére vonatkoztak. (Lapunk más helyén kitérünk e kérdésekre.) Könnyű lenne a kecskeméti értekezletet úgy summázni, hogy bizonyára azért volt nagy az érdeklődés, mert Bács-Kiskun a legnagyobb megyénk. De itt nemcsak erről van szó. Az a lényeg, hogy a meghívottak közel 100%-a megjelent. Ez nem véletlen. Nem érdektelen tehát kutatnunk, elemeznünk — és követendő példaként emlegetnünk —, hogy Kecskeméten bizonyára tudnak valamit, mind az OSZK munkatársai, mind a szórakoztatózenész-szb tisztségviselői. Talán azt, hogy változni, megújulni, jobban és eredményesebben dolgozni csak együtt lehet. Együtt a zenészekkel, megunt frázisok nélkül. A veszprémi szórakoztatózenészek a múlt év végén tartották 1987-es munkaértekezletüket. Ruha Rudolf kirendeltségvezető beszámolt arról, hogy a megyében még a téli hónapokban is érezhető a Balaton, az idegenforgalom meghatározó szerepe. Télen a cigányzenészek közül néhányan átmenetileg nem kapnak munkát a vendéglátóiparban, így ők csak „áttelelnek”, vagy erre az időszakra nem muzsikusként helyezkednek el. Nyáron viszont kevés a (jó) zenész, zenekar. Májustól szeptemberig még a tánczenész is „hiánycikk" e balatoni megyében, és így jelentős a zenészimport. Az ország más vidékeiről, jórészt a fővárosból jönnek Veszprém megyébe a muzsikusok. Az értekezlet egyik felszólalója szerint e zenészek között sok a fegyelmezetlen, pontatlan, felelőtlen ember, és ez zökkenőket okoz a zenei ellátásban, rontja a Veszprém megyei zenészek „renoméját”. Ezt a sajnálatos képet az szb-titkár, Kiss Gy. Tibor is megerősítette. Ehhez kapcsolódott egy másik SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZEK Néhány szó a hakniról A „hakni” szónak az utóbbi időben kialakult egy pejoratív felhangja. Pedig ez a gyakran szinte hősies felvállalással együttjáró tevékenység egyszerűen „csak” annyit jelent, hogy alkalmi, lakóhelyünktől távoli alkalmi fellépést vállalunk mi, zenészek is, a többi előadóművésszel együtt. Ezért közöljük egy haknizenész kollégánk alábbi levelét. Nyíltan, őszintén Lepény István szb-titkár régi levelezőnk Csongrád megyéből. Legutóbbi levelében visszatekint az emlékezetes és nagysikerű balatonfüredi tanácskozásra, amelynek eseményeiről részletesen beszámoltunk 1987. decemberi lapszámunkban. A szegedi titkár mindannyiunk érzéseit tolmácsolja, amikor megírja: — Senki előtt nem lehet kétséges, hogy nagy munka vár ránk. Még a két évvel ezelőtti, hasonló tartalmú szegedi tanácskozáshoz viszonyítva is olyan gyors változások zajlottak le életünkben, hogy a szakszervezeti munkának éppenúgy korszerűsödnie kell, mint az OSZK tevékenységének. Meg kell(ene) oldanunk a mostanában esetleg állás nélkül maradó idősebb zenészkollégák korkedvezményes nyugdíjazását. 55. életévüket betöltött, legalább 25 éves munkaviszonnyal rendelkező olyan zenészekre gondolok — írja Lepény István —, akik önhibájukon kívül, a vendéglátás mai helyzetéből fakadó okokból maradnak állás nélkül. Éppenúgy megoldást kell keresnünk a manapság rendkívül drága hangszerek egyértelmű biztosítására is. Nem feledhetjük, hogy esetenként „kemény” százezreket érő berendezésekről van szó, amelyeket egyértelműen és hivatalosan kell biztosítani. Egy kicsit meglepett — folytatódik a levél —, hogy a füredi tanácskozás élénk vitáiban főként a hivatásos OSZK-munkatársak szólaltak fel. Ez persze önmagában nem baj, de kérdezem: hol vannak az aktív, életrevaló, vitázni, érvelni kész fiatal szórakoztatózenészszakszervezeti tisztségviselők? Jóllehet sok ifjú arcot láttam Füreden, a lendület, hevület mégsem volt fiatalos. De ha ott nem szólaltunk meg, most újságunk hasábjain szólítom fel muzsikustársaimat a vélemények kifejtésére. A Szórakoztatózenészek lapja váljon egyre inkább olyan fórummá, ahol nyíltan elmondjuk a szakmáról, szeretett hivatásunkról mindazt, ami aggódást vált ki belőlünk, de azt is, ami öröm, jól végzett szakszervezeti munka és eredmény. 5 Nyílt levél a hakniról - elfogultan Ne várjon tőlem senki tárgyilagos megállapításokat a hakniról. Ugyanis én a „kör közepén" éltem mindaddig, míg egy Trabant ki nem lökött onnan, így én tudom, mi a hakni. Sokan írtak róla. Gyakran ronggyá lőtték célozni tanuló tollászok, akiknek fogalmuk sem volt arról, amire lőttek. Csak lőttek, mert illett és mert nem kellett félni attól, hogy valaki visszalő. írtak olyanok is, akik esetleg hónapokon keresztül reszkető ujjakkal számolták a haknikkal keresett pénzt, majd aztán bemocskolták a haknizást. Egy vidéki zenész kollégám az ottani lapban elmarasztaló sorokat írt a Pestről odautazó művészekről, akik állítólag csak az órájukat lesték műsor közben, hogy el ne késsenek a következő előadásról. Kollégám csak arról feledkezett meg, hogy egy másik kocsival ő is elérte ugyanazt az előadást, lévén ő is haknis. A kép, amit olykor szívesen festenek a hakniról, szinte már szégyenbélyeg a homlokokon. Haknizni szégyen — állítják. A haknis harácsol, talmi értékekkel kereskedik, eltakarja a nép elől a kultúrát — hangoztatják. Divat kivont karddal védeni a nemzetet a haknitól, miközben a nép azért megy a művelődési otthonokba, hogy Soltit, Kordát, Kovács Pólikát... hallgasson. Mert ők is hakniznak! És ki nem? Nézzünk egy nőnapot! Hány és hány Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes művész vágja kocsijába vagy taxiba magát, és rohan egyik vállalattól a másikig... Mi a rossz a hakniban? Hogy még mindig él az emberekben az igény, hogy élőben találkozzanak, találkozhassanak kedvenceikkel? Baj, hogy a kedvenc nem egy nagyszerű karmester, hanem „csak" Gaál Gabi és a színhely nem a Zeneakadémia nagyterme, hanem egy tornateremnek használt vidéki kultúrház? Vagy az a baj, hogy akad közöttünk olyan, aki alacsony színvonalon, rosszul dolgozik? Miért? Talán Bachot nem játszanak olykor bűn rosszul közönség előtt? Miért nem tűnt fel még egyetlen haknit kárhoztatónak sem, hogy Madarász Kati soha nem dolgozik rosszul? Vagy talán az a bajok fő forrása, hogy a fellépők pénzt kapnak, esetleg nem is keveset? Azért a filmért is sok pénzt kapnak sokan, amit tíz perc után mind a három néző otthagy! Senki nem tagadja, a hakni megélhetés. Kinek jobb, kinek rosszabb. De kenyeret jelent, kenyérre valót, mint ahogy mindenfajta művészi tevékenység, mint mindenfajta munka. De az igazi művésznek a hakni — hivatás, életforma. Havonta több ezer kilométer, tucatnyi kétes tisztaságú öltöző, feleannyi lavór víz és még kevesebb mosdó, alig csöpögő vízcsappal. A hakni mindennapos megmérettetést jelent. Tapsot, sikert, bukást. A kezdőknek reményt, hogy lesz belőlük Valaki, az idősebbeknek örömöt, hogy bírják még, hogy még mindig őket hívják. A haknizás harc a fennmaradásért, félelem a betegségektől, hogy „kieshetünk" a folyamatból, a haknizás nemegyszer balesetet jelent, egy árokba öklelt autóroncsban. Csak két dolgot nem jelent: biztonságot és elismerést. Hogy nem kötelező haknizni? Szenet bányászni, libát őrizni sem kötelező! Kinek mire futja erejéből, képességéből, tehetségéből, szerencséjéből... Én egykor a haknit választottam, többre nem tellett, a kevesebb meg nem kellett. Örömeim és bajaim forrása ez az életforma. Szívesen viselem a „bélyeget" homlokomon. Drucker Ferenc