Állami gimnázium, Zombor, 1911
I. Demetrovics Sándor. 1838—1912. Nem tudom, hogyan írjam meg kegyeletes megemlékező soraimat: úgy-e mint volt régi-régi tanítványa, vagy pedig mint hosszú időn keresztül volt kortársa. Bármelyik minőségemben fogok is hozzá, a megemlékezés mindig csak fájó érzelmeket kelt lelkemben, mert elvesztettük a derék tanárt, ki épúgy lelkesedett tanítványaiért, mint ezek rajongtak ő érte; elvesztettük benne az igazi jó kartársat, ki lebilincselő szerénységével az általános tiszteletet és kartársai szeretetét egyformán kivívta magának. Meghalt Demetrovics Sándor, a zombori áll. főgimnáziumnak 34 éven át volt tornatanára. Meghalt hirtelen. Váratlanul. Halála előtt még néhány órával beszéltünk vele, nyájas mosolya akkor is ott ragyogott arcán, mint mindig. Nem gondoltuk, hogy végső perceit éli az erős tölgy, mely annyi vihart és megpróbáltatást tudott kiállani. Mint tanár szerette tanítványait, ezek pedig nem szűnő rajongó szeretettel voltak iránta. Nem is hívták őt máskép, mint „Lana bácsidnak (Sándor bácsinak). Magas állásban lévő tanítványai ma is szeretettel gondolnak reá, régi tanárukra. De ő is büszke volt tanítványaira, kikkel nem egyszer győzedelmesen tért vissza a tornaversenyekről. A testnevelésnek rajongó híve volt, mert jól tudta, hogy csak egészséges testben lakhatik egészséges lélek. Mint kortárs, maga a megtestesült szerénység volt. 34 éven keresztül soha még felindulva sem láttuk. Osztatlanul 1*