Uj Élet, 1965 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1965-01-01 / 1. szám
965. Január 1. A budapesti gettó felszabadulási ünnepségei január 16-án és 17-én Január 18-án lesz a húszadik évfordulója a budapesti gettó felszabadulásának és abből az alkalomból a Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség január 16-án, szombat este fél 7 órakor a Dohány utcai zsinagógában ünnepi hála istentiszteletet tart Az istentiszteleten ünnepi beszédet mond dr. Fisch Henrik főrabbi. Január 17-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a Goldmark-teremben (VII. Wesselényi utca 7.) a budapesti gettó felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából a BIH és a MIOK emlékülést rendez, amelyre ezúton is meghívja a fővárosi zsidóságot. Az ünnepi gyűlésen dr. Benoschofsky Imre országos főrabbi helyettes, budapesti vezető főrabbi és Schück Jenő főrabbi, az Ortodox Rabbitanács elnöke, mondanak beszédet. FELH Az IG. Farbenindustrie BUNA nevű üzemében annak idején kényszermunkát végzett deportáltak, illetve ezek hozzátartozói közül az itt felsorolt érdekert személyek egyszeri segélyezésben részesülhetnek: a) olyan személyek özvegye, aki a zsidóüldözések folytán mint deportált, annak idején az IG. FARBENINDUSTRIE BUNA nevű üzemében dolgozott, de mivel vagy még ott, vagy pedig a felszabadulást követő időben meghalt, az IG. Farbenindustrie-val kötött megállapodás alapján nyújtott kártalanításból nem részesülhetett. A) olyan személy özvegye, ill. 1946. január 1. után született gyermekei, aki az IG. Farbenindustrie-val kötött megállapodás alapján részesült ugyan kártalanításban, de ezt követően meghalt, és tartásra szoruló gyermeket hagyott hátra. C) az 1900. január 1. előtt született olyan személy, aki az IG. Farbenindustrie-val kötött megállapodás alapján már részesült ugyan kártalanításban, de nyugdíjon, ill. öregségi járadékon kívül más jövedelme nincs. ÍVAS d) a fent említett kategóriához tartozó egyes olyan személyek akiknél a részükre előírt előfeltételek valamelyike hiányzik uryan, de valamely különleges oknál fogva (gyermek továbbképzése, szociális otthonba történő felvétel, súlyos betegség) segélyezésre szorulnak. Az érdekeltek közölték címüket az Általános Értékforgalmi Bankkal, Budapest, 501. postahivatal, 13. sz. postafiók címen. A jelentkezés legkésőbb 1965. január 31-ig csak posta útján történhet. Az Általános Értékforgalmi Bank az érdekeltekkel közli a segélyezésre vonatkozó irányelveket, és megküldi az igénybejelentési űrlapot, valamint annak kitöltésére vonatkozó útmutatót. Általános Értékforgalmi Bank Rt. Bálint Lajos, aki most, 77 esztendős korában, kötetibe gyűjtötte élményekben és a tapasztalatokban gazdag életé-E emlékeit, nem színháztörtét írt, nem tudományos egű művel lépett a közönség elé, hanem egyszerűen arra törekedett, hogy beszámoljon saját életének érdekes, ״ Színes mozzanatairól; elmondja találkozásait különös tehetségű emberekkel; megörökítse a múlt sok fontos és kevésbé fontos eseményét. A Művészbejáró szerzője valahogy úgy alkotta meg ezt a munkáját, hogy odaállt egy képzeletbeli főművészbejáró” elé; felidézte emlékezetében azokat a tegnapelőttieket és tegnapiakat, akik ״ művészbejárókon” siettek a színpad deszkái közé, vagy ״ művészbejárókon” jöttek ki a rivalda világából a valóság napfényére; közben maga sem gondolt arra, hogy néha lényegbevágó emlékekkel és adatokkal segítette elő a magyar és a külföldi színházművészet letűnt évtizedeinek megörökítését. Az Új Élet olvasói számára elsősorban A száműzöttek színházáról szóló rész a legérdekesebb. Ez a rész arról a színházról szól, amely az első és második zsidótörvény, valamint a megszámlálhatatlan sokaságú zsidórendelet után kezdte meg működését a Goldmark-teremben. A korán meghalt Ribáry Géza, a szenvedélyes és képzett zeneamatőr, erőszakolta ki a magyar zsidóság akkori vezetőségétől az OMIKE Színházának felállítását. Tagjai azok a színészek és énekesek voltak, akiket a hírhedt Színészkamara fasiszta urai kitessékeltek hivatásukból és régi munkájuk színhelyéről. Bánóczy László vállalta az igazgatói tisztséget. Komor Vilmos lett a zenei vezető. Bálint Lajos kapta meg a művészi irányítást. A Művészbejáró szerzője felsorolja, hogy ki mindenki tartozott a magyar zsidóság színművészei és operaénekesei közül az egybesereglett társulathoz. Olyan tagjai voltak az OMIKE Színházának, mint Beregi Oszkár, Bartos Gyula, Gárdonyi Lajos, Gellért Lajos, Mányai Lajos, Rosty Magda, Simon Zsuzsa és Salamon Béla. (Kár, hogy Bálint Lajos valahogy megfeledkezett a nagyok említésénél szegény Szigeti Jenőről.) Az operisták között szerepelt Ernster Dezső, Farkas Sándor, Fehér Pál, Kálmán Oszkár, Lendvai Andor, Relle Gabriella, Darvas Ibolya, Ladányi Ilonka, Rózsa Vera, Spiegel Annie és Sík Olga. Büszkén hivatkozhat Bálint Lajos arra, hogy Failoni, az Opera karnagya, aki az OMIKE Színház minden zenei bemutatóján ott volt, egyszer azzal ment be a saját színházába: — Ha jó operaelőadást akartok hallani, hát menjetek a Goldmark-terembe. A Windsori víg nők, a Fidélio, az Aidi, az Álarcosbál, a Don Pasquale előadásai tanúskodnak az operaestek magas nívójáról. Pap Károly, Boross Elemér, Szabolcsi Lajos és Bálint Lajos mutatkoztak be, mint új prózai szerzők. Mo- Here egyik komédiája sem hiányzott az OMIKE Színház színpadáról. Kezdetben olyan nagy érdeklődés mutatkozott, hogy tolongtak a jegyekért. Később — mivel a közönség férfitagjait egyre nagyobb tömegekben hívták be SAS-behívókkal munkaszolgálatra — egyre több és több üres hely mutatkozott a széksorokban. 1944-ben a német fasiszta megszállók egy osztaga rontott be az OMIKE Színházába. Ezzel a jelenettel fejeződött be ״ a száműzöttek színházá”nak négyéves működése. Úgy volt, ahogy Bálint Lajos írja: ״ Eltűntek a színészek is, eltűnt a közönség is. Mindenki menekült. Auschwitz és más hasonlók fenyegettek és be is következtek.” Érdekes fejezet szól az 1940-es évek elejének Madách Színházáról, amely — Pünkösti Andor vezetésével — bátor és határozott antifasiszta színház volt. Bálint Lajos visszaemlékezik arra, hogy a Madách Színház egyik legnagyobb sikerének Felkai Ferenc darabja, a Néró bizonyult, amelyet senki sem érthetett félre, hiszen igazán bátran gúnyolta ki Hitler rémuralmát Igen, csak az nem vette észre, aki nem akarta, hogy Néró őrülten vérengző uralma és Hitler zsarnoki őrülete között mennyi azonosság fedezhető fe. A németek bevonulásának másnapján hivatalosan bezárták a Pünkösti-féle Madách Színházat. Néhány nap múlva — mint Bálint Lajos megírja — Cselle Lajos, a fasiszta Színészkamara bűnös, sok színész mártírhaláláért felelős főtitkára nyitotta meg újra a színházat, mégpedig olyan rettenetes pogromdarabbal, mint az Ártatlanok. A Művészbejáró portré közül a legsikerültebb ״ a kis Retty portréja. Midőn a Hómanék és a nyilasok teremtette rosszhírű Színészkamara elnökválasztására került sor, Csortos Gyula, aki mindig keserű, de annál kíméletlenebb humorával igyekezett közeljárni a valósághoz, kijelentette: — A Színészkamara elnökének mégiscsak színészt kellene megválasztani. Dehát én nem vállalom — a kis Rótt meg zsidó. Csortos Gyula a maga gőgjében, saját személyén kívül, csak egy igaz színészt ismert el, „a fcis Rótt”-ot. Ha sok elfogultság volt is Csortos Gyula megállapításában, a színház minden szakértője megállapította, hogy ez az apró kis emberke valóban a legkitűnőbb színészek közé tartozik. Bálint Lajos nem túloz, amikor úgy jellemzi Rott Sándort, hogy megjelenése, beszédmodora, arcának egész berendezése közel állt azokhoz a karikatúrákhoz, amelyek az antiszemita Herkó páter című élclapban megjelentek. Ilyen megjelenéssel — bármilyen tehetséges volt is — csak az egyik divatos szórakozóhely színpadán, kis egyfelvonásosokban kaphatott olyan szerepet, amely módot adott alkotó kedvének kiélésére. A nyelvileg is vegyes műsorban mindig két egyfelvonásos bohózatban lépett fel: az egyikben magyarul, a másikban németül. A Folies Caprice két részből álló műsora még századunk elején is magyar bohózattal fejeződött be az első, némettel a második részben. Mindkét bohózatot ״ a kis Rott” segítette diadalra... . sokszor nézte meg alaposan a ,,művészbejáró”-nál Reinhardt-ot. Reinhardt, ha Budapesten tartózkodott, látogatása idején sorra járta a színházakat, s amikor megtetszett neki valamelyik művész, az volt az első kérdése, hogy tud-e az illető németül. Ha a magyar művész csak félig-meddig tudott, szerződtette is. Sokáig volt Reinhardt berlini vagy bécsi színházának tagja Beregi Oszkár, Bulla Elma, Dénes György, Halmay Tibor, Darvas Lili, Mátray Ernő, Péchy Blanka és Rothauser Ede. Bálint Lajos elmeséli, hogy Reinhardt Mámára minden a színház volt. Mindent és mindenkit csak a színházon át látott és nézett. Valamelyik nyáron vendége volt Jessner, a másik világhírű német színházi rendező. Egy vidám éjszaka után kettesben álltak, a felkelő napot figyelve, Reinhardt leopoldskronei kastélyának teraszán. — Milyen fölemelően gyönyörűek ezek a fények, ez a hajnali világítás — ábrándozott Jessner. — Ilyet csak a természet tud... — Ez? — vont vállat Reinhardt. — Három jó reflektorral sokkal igazibb hajnalt csinálok. ■Hrülönböző emberekről és intézményekről szóló részeit olvassuk, igenis sajnáljuk, hogy Bálint Lajos nem mentett át még több emléket a múltból a jövőbe. Ehhez az kellett volna, hogy megfogadja Tóth Imrének, a Nemzeti Színház híres igazgatójának azt a jóakaratú tanácsát: vezessen rendszeres naplót színházi tapasztalatairól. Bálint Lajos azt állítja, valami furcsa ellenkezés tartotta vissza attól, hogy hozzálásson ehhez a naplóhoz. ״ Időm sem volt sok munkám között, de talán óvatosság is volt. Ki tudja, hogy itt a színház körül mikor veszem észre, hogy valaki kinyitotta íróasztalom fiókját, és elolvassa legintimebb följegyzéseimet.” Nekünk elég őszinték azok az emlékezések is, amelyeket Bálint Lajos fejből írt, naplójegyzetek nélkül. Sós Endre Bálint Lajos és a ״ Művészbejáró" KÜLFÖLDÖN ÉLŐ rokonainak, ismerőseinek fizessen elő az ÚJ ÉLET-re! Előfizetéseket a világ bármely részére elfogad az ÚJ ÉLET kiadóhivatala. Külföldi előfizetés ára egy évre 60,— Ft, félévre 30,— Ft ÚJ ÉLET ntz* ^*fittek Wmnffba, Berlin demokratikus szektorából jelentik, hogy a jiddis sajtó képviselői látogatást tettek a Német Demokratikus Köztársaság zsidósága körében. A jiddis lapok képviselőiből álló látogatók a következők voltak: Pesach Növik, a newyorki „Morgen-Freiheit” szerkesztője, M. Wilner, a párizsi ״ Najen Presse’’ szerkesztője, Hers Smolar, a varsói ״ Folks-Sztyme” főszerkesztője és J. Gersmann, a kanadai ״ Wochenblatt” főszerkesztője. • Nyugalomba vonult a Columbia University világhírű zsidó történelem professzora, Salo Wittmayer Báron, aki az Eichmann-per idején az izraeli bíróság szakértőjeként is szerepelt, mint a zsidósággal kapcsolatos népesedési kérdések és az antiszemitizmus történetének legjobb ismerője. Két főműve van: a „Sozialund Religionsgeschichte der Juden” (három kötetben) és a ,,Geschichte und jüdische Historiker”.• A francia háborús bűnösök annyira felbátorodtak, hogy ma már egymásután indítanak pereket olyan francia újságírók ellen, akik bűneikről cikkeket írnak. Paul Raissinier például, beperelte kártérítésért Bernard Lecache-t, a „De droit de vivre” igazgatóját, akitől tízezer frank kártérítést kért. A párizsi bíróság tanúk egész sorát hallgatta ki, majd felmentette a rágalmazás vádja alól Lecache-t, akinek sikerült bebizonyítania, hogy igazak azok a vádak, amelyeket Paul Raissinier ellen emelt. • Mindössze négyezer zsidó él Írországban. A többségük a litván származású zsidók közé tartozik. Martin Buber kapta az „Albert Schweitzer Barátai” című amerikai szervezettől az Albert Schweitzer-emlékérmet. Előtte maga Albert Schweitzer és Pablo Casals kapta ezt a kitüntetést.• A Svájci Izraelita Hitköz־ ségek Szövetsége Bernben ülést tartott, amelyen dr. Georges Brundwig elnökölt. A napirenden elsősorban szervezeti kérdések szerepeltek. Azután az ״ Elhárítás és felvilágosítás” kérdését vitatták meg. Ezután elhatározta a Svájci Izraelita Hitközségek Szövetsége, hogy zsidó múzeumot állít fel. Az antiszemitizmus az ENSZ közgyűlés előtt A napokban a sajtó világszerte ünnepelte az Emberi Jogok Deklarációja nyilatkozatának évfordulóját. 1948. december 10-én proklamálta az Egyesült Nemzetek Szervezete az Emberi Jogok Deklarációját és ezt az évfordulót magasztalta most meleg szavakban a világsajtó. A jubileumot azonban fanyar érzelmekkel fogadja mindenki, aki figyelemmel kísérte az Emberi Jogok Deklarációjának sorsát Főleg áll ez a zsidóságra. A zsidók már a nyilatkozat proklamálásakor sem mutattak viharos lelkesedést a nevezetes esemény iránt. Most az ünnepélyes deklaráció azok után a borzalmak után, amiket Hitler korszaka vérben és szenvedésben a zsidóságra zúdított, sok értékkel és eredménnyel nem kecsegtette az emberiséget. Ha valaki megkísérelné végiglapozni az Emberi Jogok Deklarációjának történetét, keletkezésének előzményeit és megszerkesztésének kulisszatitkait, kénytelen megállapítani, hogy abban egyetlen szó hivatkozást sem olvas Hitler és a nácizmus gyászos, vandál rendszerére, világnézetére, faji felsőbbséget hirdető és ezen az alapon milliókat gyilkoló uralmára. De ami ennél is súlyosabb: az Emberi Jogok Deklarációja kinyilatkoztatja azokat a jogokat, amelyek minden embert vagy közösséget fajra, vallásra való tekintet nélkül megilletnek, de nem intézkedik arról, milyen útonmódon fogja megakadályozni, hogy államok, vagy szervezetek ezeket a gyönyörűen megfogalmazott jogokat megsértsék. Mi lesz a büntetése annak, aki vagy amely nem fogja tiszteletben tartani ezeket a ragyogóan megfogalmazott jogokat. És melyik lesz az a fórum, amely az ilyen büntetést — ha előírnának büntetést — ki is szabja? Ezek a kérdések az Emberi Jogok Deklarációjának kiadása óta napról napra erőteljesebben szólalnak meg. ־ Mert ugyanakkor, amikor például a színes népeik, népfajok egymásután rázták le a gyarmati igát és a kolonianizmus szinte a szemünk előtt omlik össze, az antiszemita izgatás szabadon garázdálkodott és fokozódott, anélkül, hogy az ENSZ egyetlen tagja, vagy szerve megmozdult volna. Az Egyesült Államokban hatalmas és virágzó antiszemita szervezkedés folyik és tűzzel-vassal terjesztik az antiszemita lapokat egyes észak-amerikai államokban. Ha valaki elolvasta a napokban magyarul megjelent könyvet (Hans Habe) Békési János „Halál Texasban” című művét, meggyőződhetik róla, hogy a zsidók számára az Egyesült Államokban az Emberi Jogok Deklarációja nyilatkozata nem egyéb, mint telefirkált papír. — Végül is meg kellett szólalni a világ lelkiismeretének és ennek tulajdonítjuk, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete mostani közgyűlésének napirendjén végre ott szerepel a harc a faji gyűlölség és kimondottan az antiszemitizmus elleni. A World Jewry című folyóirat, a Zsidó Világkongresszus hivatalos kiadványa legutóbbi számában részletesen ismerteti, milyen indítványok szerepelnek az ENSZ idei közgyűlésének napirendjén a faji gyűlölet és ezek sorában az antiszemitizmus elfojtására. Nincs helyünk arra, hogy a napirenden szereplő indítványokat, azok szövegét és indokolásait ismertessük. Csak a lényegre szorítkozhatunk. Az ENSZ Gazdasági és Társadalmi Tanácsa Genfben július—augusztusban tartott ülésén a következőkben fogalmazta meg elvileg azt a javaslatot, amelyet a mostani közgyűlés elé terjesztett: ״ Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a faji különbségtevésen alapuló fölény tudományosan hamis, erkölcsileg kárhozatos, társadalmilag igazságtalan és veszélyes... az Egyesült Nemzetek Szervezete ismét megállapítja, hogy a faj, szín és etnikai eredet alapján való különbségtevés akadályozza a nemzetek között a barátságos és békés kapcsolatokat, alkalmas a népek között a béke és biztonság megzavarására, amint a múltban a faji elméletek és gyakorlatok ezt beigazolták.” A múltra való hivatkozás először tartalmaz célzást a nácizmus bűneire; ezt eddig az Emberi Jogok Bizottsága mindig óvatosan elkerülte. Ezután a bevezetés után a javaslat hét pontban foglalja össze a teendőket. Röviden: 1. meghatározza a faji megkülönböztetést, hátrányos elbánást, korlátozást vagy előnynyújtást. 2. Az államok elítélik a faji megkülönböztetést és kötelezik magukat, hogy ilyet sem egyének, sem csoportok ellen nem gyakorolnak. 3. Különösen elítélik a faji elkülönítést 4. Elítélnek minden propagandát és szervezetet, amely faji fölény alapján működik. Ez a szakasz foglalkozik a faji izgatás büntetésével a következőkben: Minden faji erőszak vagy erőszakra való izgatás, büntetendő cselekménynek tekintendő; az államok kötelezik magukat, hogy törvénytelennek nyilvánítanak és megakadályoznak minden szervezkedést és minden propagandát, amely a faji megkülönböztetést hirdeti és előmozdítja.” Ezzel kapcsolatban az 5. szakasz felsorolja mindazokat a jogokat, amelyeket az államoknak garantálniuk kell mindenki számára fajra, színre, vagy etnikai származásra való tekintet nélkül, a 6. szakasz szerint minden ország bíróság után védi és orvosolja az igényeket illetve panaszokat; végül a 7. szakasz minden államot kötelez arra, hogy az oktatás, nevelés, tájékoztatás útján harcol a faji megkülönböztetés ellen. A Gazdasági és Társadalmi Tanács itt vázolt javaslatához csatlakozik az Egyesült Államok és a Szovjetunió pótlása. Az Egyesült Államok javasolja a következő szöveg felvételét: „A tagállamok elítélik az antiszemitizmust és megfelelő intézkedéseket tesznek, hogy jogterületén gyorsan kiirtsák (speedy eradication).” A Szovjetunió a maga részéről a következő szöveg elfogadását javasolja: ״ A tagállamok elítélik a nácizmust, annak minden megnyilatkozását (neonácizmus), a népgyilkosságot (genocide) az antiszemitizmust és a gyűlölködő faji elmélet és gyakorlat minden más megnyilatkozását és megfelelő intézkedéseket tesznek, hogy jogterületükön mindezt gyorsan kiirtsák.” Az amerikai és szovjet javaslatok között világos a különbség: az első csupán az antiszemitizmus ellen ígér törvényhozási lépéseket, míg a Szovjetunió javaslata kibővíti a fogalmat és a nácizmust, mint elrémítő és elriasztó példát is megbélyegzi és harcot jelent be ellene. A javaslatok szerint ezeket a kötelezettségeket felveszik az ENSZ alapokmányába, mint a béke és szabadság biztosítékait. Ha az ENSZ közgyűlése elfogadja (és ez nem kétséges) az alaposan előkészített indítványokat, ez nagy lépést jelent az antiszemitizmus ellen folytatott keserves, olykor szinte kétségbeesett harc terén. Hegedűs Nándor 3