Új Élet, 1973 (28. évfolyam, 1-24. szám)

1973-01-01 / 1. szám

Szenes Erzsi versei héber fordításban Az emberélet útjának felén járó költőnőről 1936-ban — a Szerelmet és halált énekelők megjelenésekor — azt írta Radnóti Miklós a Nyugatban: ״ Szenes Erzsi új könyve megvalósulás. Az asszony önkifejezés párosodása ez egy benső és tudatos puritánsággal, mely az asszonyi lélek sajátos és ritka fegyelme, szinte asszonyi klasszicitás.” Korábbi két köteténél is (Selyemgombolyag, Kassa, 1924; Fehér kendő, Budapest, 1927) kiemelte a kritika a dísztélen, egyszerű szavak frisseségét, pontosságát, tiszta varázsát, hangsúlyának művészetét. Még egyszer olvashattunk tőle verseket, abban a könyvben, amely az 1939—41-ben papírra vetett, megrázó szlovákiai Naplóját tartalmazta. (A lélek ellenáll. Budapest, 1966.) Az akkor már másfél évtizede Izraelben megtelepedett szerző így vallott az előszóban: ״ A perszekció óta nem írok verset. A líra meghalt, valami visszavonhatatlanul eltűnt, elmerült, lehanyatlott horizontomon. Néha az az érzésem, hogy napom tűnt el, és már csak holdam jár odafenn.” Az értő és érző fordító — a nálunk is ismert Stámár Jáoz- Részt — a három kötetből válogat 23 verset. A hátralevő kettőt a nagy tragédia szülte, magyar eredetijét nem ismerem. Kár, hogy az utolsó ciklusból nem szerepel egy verse sem. Legalább a Nem sirattalak jöhetett volna, a gyermeki fájdalom megkövülése, vagy az üldöztetéskor fogant néhány kétségbeesett sor (Minél erősebb a méreg). Minél erősebb a méreg, annál több ének virul ki ajkamon. Mint aki a halálba készül, s az élet utolsó jeléül még egy vércsepp tör fel szívéből, s szája szélén megül, így egy fiatalabb — a szerelem gondjaitól barázdált — arc tekint reánk a héber betűk mögül. Ezt a képet alázattal, lelkiismerettel és átéléssel segít megmintázni a fordító. Hadd érzékeltessük munkáját két példával. Egy biblikus ízű hasonlat (Szerelmi Zsoltár): Mióta Te szemeidet énrólam levetted vagyok mint ami anyagból készült és akárki kezében összetörök. A héber a forráshoz közelebb kerül: Vöénechá hászrótá méálás máhér lomáán ehje köchómer bijdé is váis löhissávér. A zsidó folklórból való kép a második szemelvény (Nem fáj nekem): megdobálom őket mazsolával, mint a templomban a menyegző előtt a vőlegényeket, őseim hite szerint: cimmukémenav báhen ájádde minhág hátán likrát köfi dát ávetáj. Az eredetivel való azonosulása nem megy a művészi hatás rovására. A héber fordítás ismertetése ürügyén hadd köszöntsük a költőnőt anyanyelvén 70. születésnapja alkalmából. Scheiber Sándor kiddusin AUTÓ SLUSSZKULCS, azonnal megvárható zárjavítás, liftkulcs. SIMON, VII., Kertész utca 48. Szép ajándék, örök emlék a fénykép Gyermek-, családi, esküvői felvételeit készíttesse Lakásfotó-szolgálatunk otthonában örökíti meg családi eseményeit. FÉNY-SZÖV műtermek a város minden pontján. Kiváló minőség — Figyelmes kiszolgálás Lakásfotó-szolgálat Budapest IX., Ferenc körút 27. 341—991 György Endre: Amikor annak idején a Józsefvárosba költöztem, hamarosan döntenem kellett: melyik elemibe írassam a leányomat? A községiektől kissé húzódoztam, mert Wolfék beavatkozása az iskolák vezetésébe, sőt a tanmenetbe is, nem sok jót ígért. Ráadásul megkezdték a zsidó tanerők kidobálását is; csak balsejtelmek között járathattam bármelyik intézetbe is a kezdő zsidó leánykát. Már akkoriban kitűnő híre volt az Országos Izraelita Tanítóképző gyakorló iskolájának, amely a Rökk Szilárd utcában — a mostani Somogyi Béla utcában — működött, tőlünk tíz percnyire. Nemcsak az iskolát dicsérték azonban a környék lakói, hanem annak tanárát, Balázs Dezsőt is, sőt a mindenki kedves Dezső „bácsiját” talán még jobban. Ezt az iskolát — úgy képzeltem — egyenest nekem, illetve nekünk teremtették. Mi sem volt tehát természetesebb, mint hogy bizonyos napon tiszteletemet tegyem és megpróbáljam az iskoláskor küszöbén álló gyermekünket beíratni. Nyilván még a magam diákkorából megmaradt belső izgalmak és félszek közepette léptem a Rabbiszeminárium — ahol a mintaiskola létezett — tiszteletet parancsoló falai közé. Meghatottságomat azonban megzavarta egy — Szerencsére — illetéktelen személy különös kérdése, amellyel mindjárt beléptemkor fogadott: — Mondja kérem, miért éppen ide akarja a leányát járatni? Kissé meghökkentem, sőt talán vissza is vonultam volna, ha nem bukkan elő a szlávosan szőke hajú — amelyben itt-ott már ezüst szálak csillogtak —, kék szemű Balázs bácsi, aki derűsen mosolygott riadalmamon és pillanatokon belül tanítványává fogadta Ágnest. Soha jobb választást! Balázs bácsiról kiderült, hogy mintaszerű pedagógus, áldott lelkű ember, valósággal prototípusa a zsidó tanítónak, a melamednek. Mit is jelöl ez a kifejezés? Megnéztem a Zsidó Lexikonban, hogyan világítja meg ennek az értelmét? — A melamed — olvashatjuk a meghatározást — a bibliai korban általában a tanítással foglalkozó elnevezése, a talmudi korban pedig a gyermekek tanítójáé, akit a község alkalmazott és akinek hatáskörét pontosan előírták. Ezt a későbbi korok is átvették és a melamed végig ott található a zsidó történelem folyamán... A mi melamedünk november 16-án lett volna nyolcvan esztendős. Bácsfeketehegyről indult útnak, mint az ottani rabbi — aki egyúttal kántor, előimádkozó és metsző is volt — tizenötödik gyermeke (Őt az amúgyis hatalmas család utolsó sarja, a tizenhatodik követte.) Sorsa kissé hasonlít az enyémhez; igaz ugyan, hogy ő már kilencéves korában kikerült ״ az életbe”, én csak bármievő után. Első szereplése: szólót énekelt a templomban és ezzel megteremtette a maga kenyerét. Ugyanígy vált „önállóvá” 14 éves korában az Szr. Tanítóképző tanítójelöltjeként. Mint ilyen bentlakó volt a képzőben. Szorgalmát, reátermettségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy negyedéves hallgatóként reá terelődött dr. Bánóczi József igazgatónak, a nagyhírű filozófusnak a figyelme. Maga mellé vette és az egészen fiatal embert megtette igazgatóhelyettesnek. Mikor végzett, meghívták Rózsahegyre tanítónak. Mivel a szabályok értelmében „csupán házas ember lehetett melamed”, húsz esztendős korában megnősült. Hirtelen elhunyt fivérének menyasszonyát vette el. (Felesége nyolcvanon túl, ma is él.) Ismét Budapestre került. A kommün idején a honvédelmi minisztériumban teljesített szolgálatot, majd miután elvégezte a pedagógiai szemináriumot, a gyakorló iskolában tanár lett. ő tanította és vizsgáztatta a kistanítókat, akik a felügyelete alatt végezték a gyakorlati feladatot, a próbatanítást. A szegény falusi rabbi jó nevelést adott a gyermekeinek; közülük tanár, színész, kereskedő, tisztviselő került ki. A későbbi melamed már kicsíny korában szorgalmas, jó tanuló volt. A falusi elemi diákjai között az egyetlen zsidó. Az évzárón öten kaptak volna jutalmat, ő nem. A tanfelügyelőnek ez feltűnt. — Hát Dezsőkének nem jut semmi? — kérdezte. A tanító elvörösödött és hirtelenjében ezt dadogta: — Dehogynem, kérem. Nagyon szegény gyerek. Neki Inkább pénzadományt szántunk! A fiókba nyúlt és azonnal átadott két tízkoronás aranyat. Dezsőkét azonban ez nem elégítette ki. Sírt, mert a többiek könyvet kaptak és ő is könyvet szeretett volna ... A könyvek iránti szeretete, becsülése örökké megmaradt. A melamed több tankönyvet írt, de neve nem szerepelt e művek szerzőjeként, mert abban a sötét jobboldali korban kénytelen volt álnéven dolgozni. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy zenei tudásban is magasra jutott; kitűnően és főként igen nívósan hegedűlt, zongorázott és csellózott. Zeneszerzéssel szintén foglalkozott, több Petőfi-verset zenésített meg. Az osztályt, ahol tanított, igazi családiasság jellemezte. Bár akkor még nem létezett szülői munkaközösség, intim, baráti kapcsolatot tartott a gyermekek szüleivel, akik őszinte szeretettel vették körül. Kedvelték, mert minden tudása és erkölcsi emelkedettsége ellenére is mindvégig megmaradt szerény, halk, finom modorú embernek. Feleségével, aki tanítónő, kisebb gyermeküdülőt létesített Siófok mellett, Balatonújhelyen. (Ez újabban Siófokhoz tartozik.) Nyárra sem vált meg tehát tanítványaitól, mert csak a körükben iidult fel igazán. A gyermekek hálásak voltak azért, mert késő estig odaadóan foglalkozott velük, részt vett játékaikban, együtt hancúroztak a Balatonban. Fagylalt, sütemény volt a gyakori jutalom. Balázs bácsit tréfásan a musical ősapjának is nevezhetnénk. Persze csak ifjúsági zenemű szerzőjeként. Balatoni tündér címmel zenés játékot írt, amelyet ő rendezett és tanított is be. Minden ott nyaraló fiú és leány szerephez jutott; a főszereplő — a tündér — az aranyszőke hajú leánya volt. A melamed sem kerülte el azonban az üldöztetést. Hét hónapott töltött Bergen-Belsen poklában, ahonnan mindössze harminchat kilóra sorvadva érkezett haza. Jellemző és feljegyzésre méltó epizód, ami vele történt. Amikor leszállt a vagonból, kiáltást hallott: — Balázs bácsi! Balázs bácsi! Egyik volt tanítványa rohant hozzá. Hollandiából hurcolták oda egykori diákját, aki sírva borult a vállára. Nem akarta elengedni... Éva leánya zongoraművész és zenetanár. Hat esztendőn át Fischer Annie tanítványa volt. A népművelési minisztériumban működött fontos beosztásban. Egyik terjesztője a Kodály-módszernek.. Méltó megbecsülésben részesíti és hűen őrzi Kodály Zoltánnak azt a hozzá intézett levelét, amelyben a nagyszerű Mester elismerően ír Balázs Éva munkásságáról. ״ Kimagasló érdemeket szerzett az iskolai énektanítás terén és így kivételes bánásmódra igényt tarthat”. A melamed ötvenhét éves korában hunyt el. Az utolsó pillanatig dolgozott, oktatott, most már az állami iskolában. Tanítás közben ott pihent el örökre, ahol egykor diák, majd általános szeretettől övezett oktató volt. A melamed hűséges maradt eszméihez és a tanházhoz. Bár hétköznap volt, százan és százan kísérték utolsó útjára, a rákoskeresztúri temetőbe. Amikor meghalt, mindössze 96 fillért találtak a zsebében. Dr. Richtman Mózes, a Rabbiszeminárium jeles professzora temette. Valóban jellemző, amit búcsúbeszédében Balázs bácsiról, a melamedről mondott: „Csak morzsák jutottak neki az élet asztaláról, de ezekkel a morzsákkal is igen boldog volt!” Halála napján egyik diákja állt le a házuk kapujában. Sírva, szipogva, hüppögve ezt mondta: Balázs bácsi kegyelmes ember volt. Mindig csak ígérte, de sohasem büntetett!.. A melamed Bródy László: Kárpátaljai emlék Jártátok már a vidéket, hol a csodarabbik éltek? hol festettek meserózsák s az Isten volt a valóság? Erdők tövén, vizek partján, szakállas, nagy hegyek alján, városkák és falvak árnyán szegény zsidók éltek árván. Zsinagógák és tanházak hűvösében sose fáztak. Nem gondoltak semmi másra, csak mindig a Messiásra, Messiásra, a csodára, csodálatos vacsorára, hol a házigazda Mózes, az a híres tanító lesz. A vendégek prófétáik, muzsikusuk pedig Dávid. S mialatt peng, zeng a hárfa, Mirjám vidám táncát járja. Hittel várták ama lagzit, hol öröm és bor ׳ patakzik. Várták, lesték a föld hátán, hogy mozdul a Leviáthán. Mit ígértek pátriárkák, ezt a csodát várták, várták. Ezért minden jel, talizmán Munkácson vagy Olaszliszkán. Nem járt csoda, sem szerencse Szlatinán se, Szigeten se. De helyette jött a sátán tutaján a Tisza hátán. Amerre ment, a faluknak kemencéi kialudtak, város malma mind elfáradt, kihűltek a téglagyárak. A Jóisten akkor hol járt, mikor gyalázták az oltárt? mikor tiporták a törvényt és megtörtént, ami történt? Mint Szodoma, mint Gomorra, minden község mért hullt porba? Ha bibliát ír e század, mi lesz majd a magyarázat? Jaj nekik és jaj nekem, ki többé nem tudok nevetni és siratom a vidéket, hol a csodarabbik éltek. Eszembe jut minden átok, ha nagy, havas hegyet látok Ezüst fenyves leng a tájba, mint vén rabbik ősz szakálla. A BIH kibővített ülése A Budapesti Izraelita Hitközség elöljárósága ez év december 11-én kibővített ülést tartott, amelyen megjelentek a BIH elöljáróságának tagjain kívül a MIOK intézőbizottságának Budapesten lakó tagjai, továbbá a BIH rabbikara, valamint körzeteinek elnökei. A kibővített ülés tárgyalta és értékelte a Budapesten harminc zsinagógában és illetőleg imaházban tartott főünnepi, valamint a szukkausz ünnepi istentiszteleteknek eredményeit, valamint a szimbász taurói és danukkai valláskulturális rendezvények tapasztalatait. Az ülés megállapította, hogy a főünnepeink istentiszteletein zsinagógáink és illetőleg imaházaink zsúfolásig megteltek, szukkausz ünnepén pedig igen látogatottak voltak. Valláskulturális rendezvényeink jól sikerültek, a résztvevők minden rendelkezésre álló helyet megtöltöttek. A kibővített ülés ezután az ősi tradíciók fenntartására irányuló vallásszervezeti és gazdasági kérdéseket tárgyalt. Ezután többek felszólalása kapcsán szóba került az Új Élet 1972. november 1-i számában „Felelet a rágalmazóknak” címen megjelent szerkesztőségi cikk, amelynek megjelenését valamennyi felszólaló helyeselte és az abban foglalt közlésekkel maradéktalanul egyetértett. A kibővített elöljárósági ülés egyhangúlag határozatot hozott, amelyben kimondta, hogy az Új Élet 1972. november 1-i számában „Felelet a rágalmazóknak” címen megjelen szerkesztőségi cikkel minden vonatkozásban egyetért, az abban foglaltakat helyesli. A Menora című lapnak az 1972. november hó 18-i számában megjelent cikkében foglalt valótlan tényállításokon alapuló rágalmazó, történelemhamisító állításait pedig visszautasítja. Durva és minősíthetetlen hangjával nem foglalkozik és azokról a Menora című lappal vitát folytatni nem kíván. Lerögzíti még az egyhangú határozat, hogy mi, magyar zsidók változatlanul szoros hittestvéri kapcsolatot akarunk a jövőben is fenntartani azokkal az amerikai és más nyugati tőkés országokban élő zsidó testvéreinkkel, akik a humanizmus eszméit szolgálva, a népek és emberek békéjének megvalósításán fáradoznak. Sokan jönnek hozzánk ilyen zsidó testvéreink Amerikából, Kanadából és a világ minden részéből, akikkel a jövőben is zsidó testvéri kapcsolatainkat fenn fogjuk és akarjuk tartani, nevezetesen olyan hittestvéreinkkel, akik a magyar zsidós Ságnak barátai. A kibővített elöljárósági ülés ezután folyó ügyeket tárgyalt. Kulturális hírek Carlo Levi olasz író 70 éves. A torinói származású festőművész eredetileg gyógyszerész volt. Mussolini uralma alatt száműzetésben élt egy kis délolaszországi hegyvidéki faluban. Erről az időről írta 1943— 44-ben híres könyvét ״ Jézus csak Eboliig jött", címmel, amelyet több nyelvre, köztük héberre is lefordítottak. Emellett a festészetről sem mondott le, több kiállítást rendezett és számos kitüntetést kapott. Schönberg ״ Mózes és Áron” című opera-oratóriuma Götz Friedrich rendezésében a bécsi Állami Operaházban kerül színre. Robert Levy norvég zsidó zongoraművészt Olaf norvég király a St. Olav lovag! kitüntetéssel jutalmazta a Norvégiában és külföldön a zenei életben elért előadásaiért. A Torontóban élő Henry Weinglück grafikus és festőművész 70. éves. A berlini múzeumban külön teremben voltak alkotásai kiállítva, amelyek túlnyomórészt az oroszzsidó gettó témáival foglalkoztak. Ezek a művek a háború idején mind elvesztek. Később Párizsban és Kanadában folytatta munkásságát. Buber eddig ismeretlen levele kerül nyilvánosságra Londonban, amelyet Alvert ■Schweitzerhez intézett. A könyvet — amelyben a levél szövege megjelenik, Aubrey Hodea írta ״ Encounter with Martin Buber” — címmel. A levél megjelenéséhez Schweitzer leánya hozzájárulását adta, bár a nagy humanista úgy rendelkezett, hogy levelei ne kerüljenek nyilvánosságra. A bázeli hitközségi székház halljában érdekes filmet mutatott be Lea Grünewald, a prágai zsidóság múltjáról. Kitűnően érzékeltette filmjében a tradícióhoz hű prágai zsidóság múltját, a régi gettót, a zsinagógát, a temetőt és a régi sírköveket. Dr. Irene Block az üldöztetés ideje alatt tanúsított bátor és áldozatkész magatartásáért a kölni főpolgármester által átadott magas kitüntetést kapott. Négy éven át rejtegette az akkor 50 éves Maria Fulda szobrászművésznőt, akit ezáltal a gázkamrától mentett meg. Megosztotta az addig előtte ismeretlen művésznővel élelmiszerjegyeit is. Ugyancsak ünnepélyes keretek között tüntették ki a kölni városházán Margit Baldnert, aki a nácizmus ideje alatt sok üldözöttnek nyújtott segítséget.