Új Élet, 1979 (34. évfolyam, 1-24. szám)
1979-01-01 / 1. szám
Bp. bérmentesítve, Bp. 72. XXXIV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1999. január 1. Scheiber Sándor: Regény Káin és Ábelről Barabás Tamás, Gál György Sándor, Palásti László ,Zsadányi Oszkár írása EGYES SZÁMÁRA: 4,— Ft A gyermekekért A kallódó, kis Dickens-hősnél, Twist Olivérnél is névtelenebb és kallódóbb fehér, fekete, barna, sárga ״ Twist Olivérek” helyzetét” ״ térképezte” fel — az UNICEF égisze alatt és elsősorban a szocialista országok illetékes szerveinek támogatásával — a nemzetközi közvélemény. És főleg, az éhező, a küszködő, a „dickensi” sorsú gyermekek érdekében lett a most kezdődő naptári év a gyermekek éve. A világnak — hangoztatja például az említett berlini tanácskozás felhívása — mindent meg kell tennie azért, hogy a világ ellátatlan gyermekei elláttassanak és hogy a testüket, lelküket megkínzó, nehéz fizikai munka helyett tanulhassanak, fejlődhessenek a kiskorúak. A gyermekek esztendeje azonban nemcsak emésztő világproblémák megoldására ösztönöz, hanem eredményeket is felmutathat. Sok országban az elmúlt években sokat tettek a gyermekekért. Ilyen ország a mi hazánk is, ahol biztosítják a gyermekek testi-lelki fejlődését. Hozzátehetjük azonban ezeken a hasábokon, hogy békében nevelhetjük mi, a magyar izraelita felekezet tagjai is gyermekeinket és unokáinkat. Kis csemetéink számra mint minden magyar gyermek számára bölcsődék, óvodák, iskolák biztosítják jövőjüket. Bízunk benne, hogy 1979-ben nemcsak a gyermekek, de szüleik, nagyszüleik is több jóhoz, több emberséghez jutnak szerte a világon. ״ Életet éveknek". Ez a címe a Rádióban a nyugdíjasok részére sugárzott adásnak és az új naptári évvel kezdődik az elmúlt esztendő és esztendők erőfeszítéseink gyümölcse, ami szintén a kisnyugdíjasok javát szolgálja. Senki illetékes nem tagadja, hogy — miként a világban — a mi országunkban is vannak gazdasági problémák, még le nem küzdött nehézségek. A mai magyar társadalom humánus céljaiból és le nem tagadható, nagy eredményeiből fakad, azonban, hogy a nehézségek ellenére segíteni kell azokat, akiket az élet megfárasztott. Az 1954 és 1959 között nyugdíjba vonult idős nemzedék — amelyhez felekezetünk viszonylag sok tagja tartozik — megérdemli a pihenést,, megérdemli gondjai enyhítését. Nemcsak az említett nyugdíjak felemelésére vonatkozó rendelkezéseket érdemes tanulmányozni, hanem — többek közt — az országgyűlés legutóbbi ülésszakának ״ anyagá”-t is, hogy megláthassuk, megállapíthassuk: humanitás, őszinteség, önkritikát sem mellőző lendület jellemzi a mai magyar közéletet. Az, hogy — a békés holnapok, a holnapok békéje érdekében — még többet akarunk tenni nemcsak a nyomorúságnak kitett gyermekekért, hanem a mi ellátott gyermekeinkért is, éppen nem zárja ki, hogy a magyar társadalom nagy közössége úgy, mint a kisebb közösségek, mind többet törődnek az idősekkel is. Azzal is, hogy felemelik a kis nyugdíjak összegét, de azzal is, hogy szeretettel gondoskodnak azokról, akik magukra maradtak a történelem viharaiban. A gyermekekről és az idősekről való gondoskodás — a múlt és a jövő értékeinek és érdekeinek védelme — egymást egészítik ki a mai magyar életben. Amikor Új-Pest megszületett Nem is olyan régen történt — a múlt század első évtizedeiben. Létrehozásában döntő szerepe volt egy zsidó embernek, Lövy Izsáknak; nézzük meg tehát, milyen körülmények között született meg az új pesti település. Menjünk kissé vissza az időben, a megelőző évtizedekre. 1783. március 31-én megjelent II. József császár rendszabálya a ״ Sistematica gentis Judaicae regulatio, (A zsidó nemzetség rendszabályzata), mely százados béklyóktól szabadította meg a zsidó Ságot. Biztosította a zsidók szabad lakhatási jogát — a bányavárosok kivételével — a céhekbe való belépés jogát, a nyelvhasználat és iskoláztatás szabályozásával megnyitotta számukra a műveltség felé vezető utat — lehetővé tette, hogy zsidó is a társadalom megbecsült tagjává válhassék. A magyar zsidóság azonban csak rövid ideig örvendhetett annak, hogy a felvilágosodás szelleme Magyarországot is megérintette. II. József császár ugyanis halála előtt, 1790. január 28-án egyéb rendeleteivel együtt a Sistematica gentis Judaicae regulatio-t is kénytelen volt viszszavonni. Egyes városok — főleg azoknak a kereskedésben zsidókkal versengő polgárai — tüstént buzgóik adni kívántak a zsidók elleni intézkedések meghozatalában — Pest városa például felszólította a zsidókat a város elhagyására és a kívánság teljesítését csak az a'Maggyűlés rendelete akadályozta meg, amely kimondta, hogy a zsidók ott maadhatnak, ahol II. József rendszabályzatának megjelenése előtt éltek. Az elkövetkező időszakban a zsidóknak — az egyszer már megkapott és az életvitelhez újonnan szükségessé váló — jogok megszerzéséért lépésenként kellett megküzdeniük. Ilyen előrevívó lépésnek tekinthetjük Ferenc császár 1805, 1813 és 1821- ben megjelent rendeleteit, melyek értelmében a zsidó iparosok külön céhet alakíthattak, segédeket tarthattak. * 1823-as évet írtak Magyarországon, amikor Nagysurányban, a szlovák vidék egyik falujában Lövy Izsák átvette apja talpbőrgyárát. A család vallásos szellemben nevelte gyermekeit, Lövy Izsák is vallásos emberré vált, tanulta és ismerte vallását. Fivéreivel együtt szorgalmasan dolgozott a műhelyben, de közben álmokat szőtt — merész és újszerű álmokat. Nem akart megragadni a falu sarában, a kisszerű környezettel vívott reménytelen harcokban — messzebbre és többre vágyott — álmai egy józan ember reális elképzelésein alapultak. ..Pest csakis Pest az én eszményképem — írja fivéreinek —, ahol a képzett ember megtalálja a magához illőt és a virágzó nagyváros messze terjedő lehetőséget biztosít a vállalkozókedv szellemének. Mi lenne — kérdezi — ha bőrüzemünket Pestre helyeznénk át? Nem onnan kell-e most is beszereznünk a nyersanyagot? És a kikészített gyártmányt nem ott árusítjuk-e?” Egy zsidó bőrgyárnak Nagysurányból Pestre telepítése merész és szokatlan terv volt ez időben. A pesti zsidók reagálásáról így szól a krónika: ..Micsoda csodabogár ez a Lövy, aki ismeretlen szlovák zsidó létére ,mir nichts, dir nichts’ nem csak olyan merész, hogy Pestre akar települni, de méghozzá céhes mesterséget akarna itt űzni?” Természetesen — ahogyan az előrelátható volt — Lövy Izsák nem kapta meg a letelepedési engedélyt Pestre. A nagysurányi fiatalembert azonban kemény fából faragták. A kudarc nem törte le, hanem arra buzdította, hogy más formában próbálja álmait megvalósítani. Még merészebbet gondolt... A Lövy család Nagysurányban jó kapcsolatban állott a gróf Károlyi famíliával, az ottani uradalom földesuraival, tudott róla, hogy a családnak Pest mellett, a káposztásmegyeri pusztán van egy birtoka. Ezzel a pusztával kapcsolatban az uradalom már korábban foglalkozott egy olyan tervvel, hogy a pusztából „zsidó gyarmatot” csináljon, de — miután az elhagyott homoktenger legkevésbé sem vonzott odaköltözőket — erről a tervéről le kellet mondania. Egyetlen ház állott a pusztán, Mildenberger Márton sörfőzdéje, ahol a szomszédos Istvánhegy nevű hegyfalu szőlőmívelői és a Pestről ünnepnapokon ide kirándulók szomjakat olthatták. A Lövy fivérek felutaztak Pestre ennek a birtoknak a megtekintésére és amint Lövy Izsók végigpillantott a káposztásmegyeri pusztán, nemcsak a homoktengert látta. Mást is látott: lehetőséget. Álmai megvalósításának lehetőségét. Felismerte, hogy a Lövy üzem és az idetelepülő zsidók, a haladó szellemű földesúri védelme alatt, élvezhetik majd a már ipari és kereskedelmi központnak számító Pest közelségének gazdasági előnyeit, Pest városáét, amely ezideig gyakran bizonyult a zsidóság könyörtelen gazdájának. Lelkendezve érvelt: ״ Ez a hely, szorósan a Duna és a pest-váci fővonal mellett. Pesttől alig félórányi távolságra, nagyon is megfelel egy gyár, egy település kialakítására. A terület gazdálkodásra nem alkalmas és most még nagyon sivár — de mi sok embert fogunk idehívni és őket jó bánásmóddal magunkhoz tudjuk majd láncolni. Barátok között fogunk itt élni!” A jóindulatú gróf Károlyi család szívesen vette a haszontalannak tűnő terület hasznosítását szolgáló terv megvalósítását — a szerződést megkötötték. Földesúr és vállalkozó egyaránt remélte, hogy abban az időben, amikor a feudális viszonyok a zsidók iparűzését és kereskedését mindenképpen nehezítették, egy olyan kereskedelmi és ipari település, Pest tőszomszédságában, ahol a zsidókat a megkötöttségek kevésbé szorítják, virágzásnak fog indulni. A Lövy üzem 1835-ben felépült, az egyre nehezebben elhelyezkedő iparoslegények — valláskülönbség nélkül — szívesen vállaltak munkát a jól működő bőrgyárban. A kezdeményezés megtörténte után az előnyös lehetőségeket nem volt nehéz másoknak is felismerni, a település további üzemekkel községgé terebélyesedett. Az elkövetkező években a Lövy gyár változó eredménnyel működött, változó szerencsével birkózott a korszak nemkönnyű gazdasági viszonyaival — a csa- lád nem tett szert jelentős vagyonrra. Nyilvánvalóan a személyi érdemeket jutalmazta Újpest lakossága, amikor a Lövy család különböző tagjait a község közhivatali és hitközségi vezető posztjaira választotta. Néhány adat az új település és a zsidó közösség ez időszak alatti életéből. 1839- ben Lövy Izsák megalapítja a később oly nagyhírű újpesti zsidó hitközséget és a földesúr által ingyen adományozott telken felépül a zsinagóga. 1840- ben megszületik a község alapítólevele, amely a földesúri jogokra (igazságszolgáltatás, háztulajdon, stb.) gondosan ügyel, de tiltó rendelkezést tartalmaz az ipart megszorító kiváltságokkal szemben, a céhek felállítását betiltja és biztosítja az általános ipari és kereskedelmi szabadságjogokat. A község első tórájául Lövy Izsákot választja. 1844-ben a község hivatalosan is elnyeri az Újpest nevet. A névadó Lövy Izsák volt, aki kezdettől fogva ragaszkodott az Újpest névhez, nyilván pontosan ráérzett arra a fontos népszerűsítési lehetőségre, amit a nagyhírű Pest és az újdonságot jelentő ״ új” szavak összekapcsolása országszerte jelenthet. 1847-ben Lövy Izsák — tizenkét gyermek apja — elhunyt. Az általa annyira szeretett Újpest község — később Újpest városa — egyre számottevőbb gazdasági tényezővé, az újpesti zsidó hitközség pedig a magyar zsidóság jelentős gyülekezetévé fejlődött. Sándor Anna Kiss József: Ne űzzetek el... A költő születésének 135. évfordulója tiszteletére. Ne űzzetek el a szent koporsótól, Hisz aki benn nyugszik, nekem is anyám, Lemondtam önként minden földi jóról, De az anyámhoz jussom van talán. Ne ordítsátok folyton a fülembe: Te idegen, keress magadnak másodút, A sír számomra itt van kiszemelve. Síromhoz erre, itt vezet az út. Ne halljam folyton e bősz riadalmat. Az oktalan vád örült zsivaját, Egykor tapsoltatok, mit zengtem, a dalnak S lantom másnak ma sem engedem át. Nekem is úgy hazám ez, mint tinéktek És tartom a jusst hozzá holtomig, Míg újra magyarul nem zengnek a végek És lantomon az utolsó húr el nem kopik. , Álmok célok Irta: Schöner Alfred körzeti rabbi ״ ők, ők az őseim, kik álmot Adtak az álmatlan világnak, Világfalók és fellegjárók, Kik rózsát és békét imádtak!" E gyönyörű verssorok jutottak eszembe, amikor Mózes első könyvének azon fejezeteit olvasták fel zsinagógáinkban, melyeknek központi alakja József. Jákob ősatyánk tizenegyedik fiúgyermeke. A Szentírás nagy jelentőséget tulajdonít egyéniségének. Életét, kiszínezi, még érdekesebbé teszi az Aggada költő képzelőereje. A zsidóság történetében ő a nagy álmodozó, aki tervez, s kivitelez. Álma mindig reális. S benne ambíció és tehetség ötvöződik. Az álom. A modern orvostudomány kutatása szerint két típusát különböztetikmeg az álomnak: Az úgynevezett mély álom — az első —, amelyre senki sem emlékezik, melyet beárnyékol és lebénít a pihenés kezdeti időszakának enyhét adó nyugalma. A felületi álom — ez a második típus — felébredéskor rögzítődik az ember emlékezetében. A pszichoanalitika megteremtője, Freud így tanította: „Az álom nem más, mint vágyak és a tervek alvás alatt történő realizációja.” Való igaz, hiszen amivel az ember napközben foglalkozik, mi gondolatait ébrenlét alatt izgatja, mindaz a közeg, amelyben él, amelyből ihletét meríti a teljes fizikai nyugalom idején, az alvás alatt álmainkban kiszínesedik. Az álom a lét bizonyítéka Nem véletlenül adta a huszadik század magyar zsidó lírájának egyik képviselője verseskötetének címéül: Álmodom, tehát vagyok. Álom és tervezés. Napjaink ismert és közkedvelt két fogalma Valamennyien alakítjuk a mát, közvetlen környezetünket. Tervezzük a holnapot, gyermekeink jövőjét. Hogyan éljünk a mában, a holnap érdekében? Mert igaz, hogy századunk a civilizáció, a technika kora. Századunk felfedezése a penicillin és a Sabincsepp. Századunk alkotása a szívátültetés, és a színes televízió. De századunk produktuma a második világháború, a koncentrációs tábor és a terrorizmus. Napjaink embere már választott. Választottunk. Tanítással és életmunkával, hittel és hivatástudattal valljuk József igazát, ki álmodott. Mert álmodni, hitt az igazság kiteljesedésében, a testvérek szeretetében. Több mint három évtizeddel a kataklizma után az üszkös romokból élet fakadt. Új generáció nőtt fel, amely már e társadalom ,neveltje. Mi hiszünk a mában és a jövőben. Hisszük és reméljük a holnapot. Mindenkoron hitet teszünk az egyetemes emberi értékek védelmében. Hiszünk az álomban, mely szebbé, igazabbá, békésebbé teheti az egész világot. Emlékezünk Józsefre, akit Tóránk ..forrás melletti termő fáihoz hasonlít. Melyet táplál a múltnak vize, mely erős gyökerekkel öleli az anyaföldet, de ágai a fellegeket keresik, a magasságok felé néznek.