2000, 2011 (23. évfolyam) december
LENGYEL LÁSZLÓ: Keserű konszolidáció (I. rész)
Lengyel László Keserű konszolidáció KORAI KONSZOLIDÁCIÓ VAGY NORMALIZÁCIÓ? (I. RÉSZ) Fülep nagy érdeklődéssel figyeli a kormányzat és a munkásság viaskodását. Matematikai módszerekkel megcsinálta magának az eshetőségek modelljét. Ki lehet számítani a várhatót. Onnan kell kiindulni, hogy Magyarország 1945-ben a szovjet szférába került. Mindegy, hogy a proletárdiktatúra gyakorlói jelenleg mennyien vannak, élcsapatnak mindenképp nevezhetik magukat, s ha célhoz érnek, módjuk lesz rá, hogy a béke védelmében kimondják a szovjet csapatok további itt állomásoztatásának szükségét. A két fél most még markolássza egymást, de a kormány esélyesebb, mert az emberek többsége már csak nyugalmat akar. (1956. december 10.) Fodor András: „Róma, [1956] november 16. - 7. - diplomata, olasz, ezt mondja: „A veszélyek nagyok, mert egyik sem engedhet... az oroszok sem, a magyarok sem... Kétségbeesett helyzetekből kétségbeesett következmények származhatnak." Aztán: „Magyarországnak most olyan államférfire lenne szüksége, aki tud alkudni. Nem Garibaldira, hanem Cavourra." Márai Sándor: A JSz 1989 utáni békés rendszerváltás húsz év alatt nem tudott konszolidálódni, ellentétben a Bethlen- és a Kádár-konszolidációkkal. A magyar társadalom, amelynek története a rövid forradalmak és a hosszú kiegyezések, konszolidációk története eddig nem tudott demokratikusan konszolidálódni, nem tudta, akarta, merte a demokratikus jogállam tartós rendszerét rögzíteni, folyamatosan működtetni. Lehetséges, hogy csak a tekintélyelvű rendszereknek van szükségük konszolidációra, és a demokratikus átalakulások nem igénylik a „nagy megállapodásokat", a politikai és a gazdasági erők intézményes kiegyezéseit? Erre más tanulmányokban kell választ keresniük. Ebben a tanulmányban, amely egy korábbi, a Bethlen-konszolidációról szóló tanulmány folytatása, az 1956-64 közötti kádári konszolidációról lesz szó. Hová esett a kádári rend súlypontja? 1957-re, vagy 1962-64-re? A rendszer alapintézményeinek rekonstrukciója és konszolidációja bekövetkezett 1957 közepére, és innen kezdve a pragmatikus és útkarbantartó Kádár és diktatórikus intézményei ciklikusan együtt mozognak a szovjet rendszerrel?" 1956. november 4. és 1957. júniusa között megtörtént a „gép berúgása", a „motor beindítása", és onnan kezdve minden ment a maga kijelölt útján. Tanulságos összefoglalójában az 1957-es évről, Litván György arra a következtetésre jutott, hogy a kádári konszolidáció már 1957 tavaszán bekövetkezett. Tézisei szerint a társadalom aktív ellenállása már 1956. november végére, passzív ellenkezése pedig 1957 májusára megszűnt. Litván szerint a konszolidáció legfontosabb mutatója az MSZMP párttagságának növekedése. 1957 tavaszán járt le a kommunista pártba való sima visszalépés határideje. Az utolsó hetekben kaján derűvel figyeltük a tolongást olyanok részéről is, akik kevéssel korábban még hallani sem akartak ilyesmiről, vagy éppen a magunkféléktől kértek baráti tanácsot. Valójában azonban e tekintetben is vajmi kevés okunk volt a derűre, hiszen a Gimes Miklós által kezdeményezett utóvédharcunk fő célja éppen a rendszer politikai és ideológiai újjáépülésének megakadályozása volt. Sok ifjú és naiv szervezkedővel ellentétben ugyanis nem hittünk sem a fegyveres ellenállás, sem a külső katonai segítség (ENSZ vagy USA) lehetőségében. Tudtuk, hogy Kádárék katonai és rendőri hatalma maszszív szovjet segítséggel mindenképpen ki fog épülni. Hittünk viszont a társadalom (főleg passzív) ellenállásában, s abban is, hogy a nyers erőre támaszkodó hatalom mögött nem lesz párt, azazhogy egy valódi társa- Készült a Pénzügykutató Zrt. Korridor Politikai Kutatások Központja konszolidáció-kutatási programja keretében. 2000 - 27