A Hon, 1876. június (14. évfolyam, 126-148. szám)

1876-06-03 / 128. szám

u.128. szám. ATV, évfolyam. Reggeli kiadás: r» Kiadó-Hiv­a­ta­ 1 . Barátok tere, Athenaeum épület földszint Előfizetési elíj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra............................................. irt ki. 6 hónapra.......................................... » Az esti kiadás postai különküldéséért fen­­ifizetés negyedévenkint ...­­ » » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1876. Szombat, jun. Szerkesztési iroda s Barátok­ tere, Athenaeum-épitsi A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás H­­ITA XIV-dik évi folyamára. Félévre................... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy havi .... 2 frt Eletid­tó: Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmente­sítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON* kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON* kiadó hivatala. Budapest, június 2. A legutóbbi vasúti javaslat. Valószínűleg, az elnapolás előtt fogja a képviselőház azt a két törvényjavaslatot tár­gyalni, melyek a keleti vasútra vonatkoznak ; egyik a mostani vonalak megvételéről szól, a másik a brassó-tömösi csatlakozás kiépítésére hatalmazza fel a minisztériumot: mind a ket­tő, tagadhatatlan, az állam újabb terhelteté­­sével jár, de oly átalános szükségérzetből, illetőleg a törvény és érdekünk oly szoros követelményeiből foly mindenik,hogy habozni elfogadásuk fölött nem is lehet. Ez által jut a magyar állam az első oly vasút birtokába, mely egyenes nemzetközi összeköttetést ké­pez, még­pedig azon irányban, melyre keres­kedelmünknek okvetetlen fordulnia kell, ha extensivitásban nyerni akar. Vasútpolitikánk újabb vívmányai tagad­hatatlanul közelismerésre találtak, mert azon a téren, melyen legtöbb bonyodalom és ezzel kapcsolatban hitelünkre, forgalmunkra leg­több veszedelem volt, legtöbb történt arra, hogy forgalmi és hitelérdekeink megmentes­­senek. Az a kölcsön, melynek felosztásáról és felhasználásáról szóló szerződést mai szá­munkban közöltük, iíz vasúttársulatunkat mente meg a válságtól és túlterheltetés nél­kül tette életképessé a­nélkül, hogy az állam direkt terheltetésével járna ez; valóban, ha a rentekölcsön előlegül erre fordíttatik, ha se­gédeszközt nyújt a keleti vasút megszerzésé­re, a legjobban lesz felhasználva , mert sok­kal nagyobb tőkéket ment meg és hitelünk, forgalmunk életérdekeit óvja meg. Ehhez járul a tariftapolitika reformja, melyet csak lehetővé téve, de még biztosítva egyátalában nem látunk a közelebbről létrejött kartell ál­tal ; a végre, hogy a magyar állam dominálja forgalmi vonalain a tariftát, szükséges egyfe­lől törvényhozási intézkedés a kormány jog­körének megszabására, mert az engedélyok­mányok különbözősége és ezek különböző magy­arázata csak a kartellt tünteték fel al­kalmas eszköznek a forgalom könnyítésére és az államérdekek némi megóvására De szükséges mindenekfelett az, hogy az állam önálló nemzetközi vonalak birtokában legyen és ne legyen kénytelen idegen pályáktól ki­eszközölni némileg a magyar termények számá­ra a versenyképességet. Noha szó sem fér ahhoz, hogy mi e te­kintetben mindig hátrányban leszünk, és hogy ha az osztrák vasutak, ha a Dunagőz­­hajó társulat és a dél-német pályák is, a tá­volság daczára, versenyképessé teszik, sőt előnybe helyezik a mi terményeinkkel szem­ben, az orosz és román terményeket, ez a forgalmi vállalatok természetében van, mely azt követeli, hogy minél több forgalmat von­­ud­janak magukhoz, úgy annyira, hogy ha a magyar állam kiépíti a keleti csatlakozást, ha az egész forgalmat kezébe veszi is, válasz­tania kell azon alternatíva közt, hogy vagy vasutai nem fognak szállítmányt kapni, a galicziai és dunai forgalom mellett, vagy neki is versenyeznie kell a keleti szállítmányok­nak adandó kedvezményekben a többivel és ekkor azon szemrehányásoknak teszi ki ma­gát, hogy az ország versenyképességét rontja. Pedig bármennyire paradoxonnak lát­szik, épen e verseny által fog javulni egyfe­lől tarifa-ügyünk és másfelől versenyképes­ségünk; amaz úgy, hogy az állam a közvetett, illetőleg belföldi forgalom érdekében hatni fog legalább a differentiális tariffák abnormitásainak enyhítésére; tehető ez, a­nélkül, hogy a nemzetközi forgalomnak adandó kedvezmények megszűnnének, mert a transitot lehet előmozdítani, a­nélkül, hogy a belforgalom vagy kivitel rontatnék. Igaz, hogy a nemzetközi piac­okon mégis hátrány­ban leszünk, de ezt sem a forgalom elvágá­sával, sem a vasutak elhanyagolásával meg nem akadályozhatjuk ; míg megfordítva, úgy az államnak, mint magánosoknak jelen­tékeny hasznot biztosítunk, ha a transitó kereskedést saját vonalainkra terel­jük — és a keleti piaczokkal közvetlen össze­köttetésbe lépünk. És másfelől, ha egyszer kivertük fejünk­ből azt a superált gondolatot, hogy mi va­gyunk Európa éléskamrája, ha a kereskede­lem és ipar terén iparkodunk visszahódítani azt a tért, melyet a világ minden irányában fejlődő nemzetközi versenyben a nyers ter­ményekben vesztünk , akkor hasznunkra vá­lik a keleti csatlakozás, különben nem. Az a vas­logika, mely hajt a vasutak építésére, ösztönöz a nemzetközi összekötteté­sek biztosítására, az fog, meglehet válsággal,­­ meg lehet anélkül, de ok­vetetlenül arra kény­­szerülni, hogy nemzetgazdaságunk szervezetét megváltoztassuk. És bármit beszélnek, ezt nem nemzetközi szerződésekkel vagy vámpo­litikával lehet és kell biztosítani; itt a köz­vetett faktorok csak erőveszteséggel idézhetik elő azt, mit a közvetlen példa, ve­zetés és cselekvés természetes úton teremt és biztosít. Igen kérlelhet­len törvény az, mely le­szorít a nyers termények kizárólagos terme­lésér­ől, legalább a nemzetközi forgalom egy részében, nincs az a vasúti vagy vámpolitika, mely a külföld piaczainak parancsoljon és más országok forgalmát föltartóztassa; sőt ma­gában az országban is, ha csak tökéletesen iso­­lálni magunkat nem akarjuk, már az első vas­út épít­ése óta bizonyos, hogy nem lehet sem­miféle akadálylyal a külföldi versenyt meg­akadályozni. Itt csak az állam és társadalom egyesült erejével való fejlődés, cselekvés tehet képes­sé arra, hogy a nemzetközi összeköttetés jav j­vunkra váljék, hogy legyen mit kivinnünk azon piaczokra, melyek közvetlenül előttünk vannak és a keleti csatlakozással közelebb jőnek hozzánk. A csatlakozás 1878 közepéig ténynyé válik, az állam maga eszközli azt, igen helye­sen, hogy a keleti forgalom egészen kezében legyen. Erre készülnünk kell, hogy tudjunk vinni Romániának gazdasági és gyári ipar­­czikkeket, mert, hogy az hozni fogja nyers terményeit, az kétségtelen. A kis brassó tö­­mösi vonal kiépítésére az 1874-ben Romániá­val kötött vasúti szerződéssel vagyunk köte­lezve, ennek 4­6 millióra menő költségéből egy millió a folyó évre esik és ezt a kormány állami ingó vagyon eladásából akarja fedez­ni. Mi szerettük volna, ha az egész költségfe­dezeti módja előre tudható lenne, hogy tájé­kozva legyünk a fedezetről. Különben is, az ingóságok értékesítése nagyon prekarius do­log, sokszor csak veszteséggel történhetnek meg, ha okvetetlenül be kellene következnie. A­bnban azon tényt, hogy a keleti össze­köttetés végre valahára létrejő és azt a sze­rencsés kombinácziót, hogy azt maga az ál­lam, egy birtokába kerülő nemzetközi vonal kiegészítésére építi, csak üdvözölhetjük ! — Muraköz egyházi visszacsa­tolása érdekében tegnap conferencziát tartottak az érdekelt egyházfők. Ezen értekezleten a zágrábi s diakóvári érsekek is részt vettek s a prímás elnökök­. A conferenczia lényeges eredménye az lett, hogy mi­után az elválasztás következtében úgy a szombathe­lyi, mint a horvátországi egyházmegyékben a stallu­­mok száma s az igazgatási költségek változást szen­vednek, az érdekelt egyházmegyék felhivatnak, hogy erre vonatkozólag észrevételeiket s indokolt javasla­taikat mielőbb terjeszszék be. — Az orosz nagykövet az utóbbi két nap alatt folytonosan dolgozik; s mig a többi nagy­követek Budapest nevezetességeit, szépségeit szemlél­­getik, addig Novikov feltűnően visszavonultan dol­gozik szobájában, hova Andrássy grófon, Hoffmann oszt. tanácsoson s udvari küldönczökön kívül ki sem mehet be. A nagykövetnek ezen folytonos munkálko­dása kapcsolatban van a legközelebb végbement tö­rök trónváltozással, mely a diplomaták eddigi terveit mind halomra döntötte, s azok helyett újakat kell alkotniok. Az orosz követ egyike azoknak, kiket a vá­ratlan török trónváltozás rendkívül megle­pettDélután Hoffmann nála volt s több órát töltött ott. Holnap a nagykövet Bécsbe utazik. ■— A német n­a­gy­k­ö­v­e­t és titkárja a ma esti vonattal Bécsbe utaznak. — A szabadelvű párt ma esti ér­tekezletét G­o­r­o­v­e elnök megnyitván, folytattatott a törvényhatóságok kikerekítéséről szóló tvjavaslat tárgyalása. A tárgyalás megkezdése előtt Horánszky Nándor a jegyzőkönyvben kimondatni kívánja, hogy Heves-Szolnok megyére vonatkozólag az utóbbi érte­kezlet Szolnokot fogadta el határozatilag szék­helyül. Elnök­e kijelentést megerősíti. Megkezdetvén a tárgyalás Szomjas József Szabolcs megye érdekében szólal fel, s a Hajdúmegye részére e megyéből elszakított területért Szatmár me­­gyének néhány beszögellő községét és Bereg megyé­­ből Namény városának Szabolcshoz csatoltatását ké­ré ; ez irányban módosítást nyújtván be. Az értekezlet megmarad előbbi álláspontja mellett, azonban az indítvány benyújtását­­nem el­lenzi. Következik a­­javaslat 2. §-ának tárgyalása, melynél Máriássy Sándor szólal fel, indítványt nyújtván be az iránt, hogy a 16 szepesi város vá­lasztási censusára vonatkozólag egyenlő kedvez­ményben részesüljön a királyföldi városokéval, me­lyeknek eddigi választási jogait a törvény érintetle­nül hagyja. Bánó József melegen pártolja az indítványt, különösen ezen városok értelmiségének befolyását és vagyonosságát emelvén ki. Tisza Kálmán miniszterelnök kifejti, hogy a szepesi városok helyzete e­ tekintetben nem egyenlő a királyföldi városokéval, a­mennyiben ezekben a most létező census hagyatott meg, míg az indítvá­nyozó a szepesi városoknál a census megszorítását, tehát változtatását kívánja, minek ő sem indítványo­zása, sem védelmezésére nem hajlandó. Az értekezlet erre megtartja a §. szövegét, de nincs kifogása az indítvány benyújtása ellen. A­­javaslat 4. §-a változatlanul elfogadtatik. Az 5-ik §-nál, mely a minisztert a kikerekített tvhatóságok határainak az érdekeltek meghallgatá­sával való megállapítására hatalmazza fel. Tisza Kálmán mint elnök azon módosítást kívánja beigtattatni, hogy ezen megállapítás még ezen év folytán hajtassék végre. Ez elfogadtatott, valamint a tvjavaslat többi szakaszai is, s ezzel az értekezlet eloszlott.­­ A képviselőház igazságügyi bi­zottsága ma d. u. 5. órakor tartott ülésében folytatta a békebíróságról szóló törvényjavaslat tár­gyalását. Folytattatott a 24. §. fölötti vita. T­e­­­e­s­z­k­y előadó ajánlja, hogy a békebíró hatásköre rendszerint az egész közigazgatási járásra terjedjen ki. Schmausz ugyanazt pártolja. Hammersberg ismétli múltkori indítvá­­ványát, hogy a békebíró területi hatáskörét esetről esetre a törvényhatóság szabja meg. Horváth Lajos, Marsovszky és Bok­ros az előadó javaslatát pártolván, az elfogadtatik. 25. § Teleszky fölöslegesnek tartja a főváros kivételével a városoknak több békebírói já­rásra való felosztását. A bizottság megtartja a szöveget. 26 §.-nál elfogadtatik, hogy a községi bíróság illetékességébe utalt ügyek kizárólag azon bíróság­hoz tartoznak. 27. §. változatlanul elfogadtatik. 28. §. Horváth Lajos szükségesnek tartja, hogy a kereskedelmi és cselédtörvény szabványainak figyelembe vételével újabban alapíttassék meg a tár­gyi illetékesség. Hammersperg miután ott, a­hol más békebíró nem lesz, bizottság határozata folytán a­­ járásbíró ítélend a kisebb ügyekben is, s miután ki­mondatott, hogy a városi békebíráknak jogvégzett egyéneknek kell lenniök, a békebirói eljárást 100 főig kívánja kiter­jesztetni. Teleszky statistikai adatok alapján ele­gendőnek tartja, ha a bagatell eljárás maximuma 50 írtban állapíttatik meg. Csemeghy Ausztriára hivatkozva, hol na­gyobb személyes garantiák mellett is előbb csak 25 írtig, utóbb 50 írtig terjesztették ki a bagatell eljá­rást, nálunk merész kísérletnek tartaná magasabb összegig menni. P­e­r­s­z­e 1 min. nem tartja szükségesnek, hogy a járásbiráktól oly nagy része teendőjöknek vétessék el. Horváth Lajos : a békebirák igen el volnának halmozva, ha 50 írton felül mennénk. A 28., 29. és 30. § ok helyett más szöveget kí­ván, melyben a perrendtartásra való hivatkozás he­­lyett pontonkint és részletesen soroltassanak elő mindazon ügyek, melyek a békebírói eljárás alá tar­toznak. Bokros Horváth indítványát pártolja. A bizottság a szövegezésre nézve Horváth indítványát fogadja el, megtartva az 50 frt maxi­mumot. 31. §: Szilágyi a közs. bíró hatáskörét csak 12 írtig állapítaná meg. Hammersberg 30 írtig terjesztené ki. Bokros 10 írtot is elégnek tart. Horváth Lajos nagy­községben 20 írtig, kis községben 10 írtig állapítaná meg a községi biró illetőségét. A többség a községi birók competentiáját áta­­lában 15 írtig állapítja meg. 32. §. Hammersberg épen a mezei károk­nál tartja legszükségesebbnek, hogy azoknak hely­ben a községben legyen bírája, mert e károk most épen a biró távolsága miatt sokkal gyakoriabbak, mint azelőtt voltak. Azért a községi birák competen­tiáját a mezei rendőri ügyekre is ki kell terjeszteni, azon kivétellel, hogy a kárvallottnak legyen joga vagy a szomszédos község bírójánál vagy a szolgabí­­rónál tenni panaszát. Schmausz és Teleszky ellenzik ezen in­dítványt. A többség Horváth Lajos indítványára kiter­jeszti a községi bíró illetékességét a mezei rendőri követelésekre is azon kivétellel, hogy a károsodottnak jogában álljon a községi biró mellőzésével a járás­biró elé vinni követelését. A 33. és 34. §§-ok elfogadtatnak 35. §. elfogadtatik. 36. §­-ban a szolgabiró helyett a járásbiró létetik. 37. § -nál, Teleszky indítványára elhatá­­roztatik, hogy a bírói érdekeltség esetei a törvényben elősorolandók. Továbbá, hogy ily érdekeltség esetében felpe­res választhat a szomszédos hasonkörű békebírák között. 38 §-nál Szilágyi csak az ingyenes nem jog végzett békebíráknak engedné meg, hogy a bo­­nyolódottabb ügyeket a járásbiró elé utasíthassák. A bizottság Horváth Lajos indítványára az egész @-t kihagyja. Jövő ülés holnap d. u. 5 órakor. A „HON“ TÁRCZÁJA. Az aranyozott kor. Amerikai regény. írták Twain Márk és Warner Károly Dudley. (71. Folytatás.) XLIX. FEJEZET. Co.inne aaő.incTa.io, no He naflo.iro: ó.iecny.io n CKpbLlOCB. iMofére ipa eiye na.« »Aki ije ofereli oübé.« »Kőszénre akadtunk!« így hangzott a sátor ajtaján a felvillanyozó hír, mely Fülöpöt éjnek idején álmából felrezzenté, s pillanat alatt minden álmot lerázott testéről. »Mi! Hol van ? Mikor ? Kőszén ? Mutassa. Milyen minőségű?« Ilyenféle kérdésekben fakadt ki Fülöp, mialatt hirtelen felöltözködött »Harry fiam, ébredjél. Jön a kőszén-vonat. A rétegre akadtunk? Lássuk hát!« A bánya járó feltarta lámpását és egy fekete morzsát kézbesített Fülöpnek. Nem lehetett kétség a dologban, kemény, fényes anthracit volt az, s felszí­ne úgy ragyogott a világosságban, mint a fényezett aczél. Gyémántnak soha nem volt oly ragyogása Fü­löp szemében. Harry magán kívül volt. De Fülöp veleszüle­tett elővigyázata e szavakban lelt kifejezést: »Noss Róbert, hát megbízik ön tökéletesen e dologban?« »Micsoda , hogy bizonyos vagyok-e abban, hogy ez kőszén?« »Ok nem, bizonyos-e a felől, hogy ez a fő­telep ?« »No, hiszen igen, mi annak tartjuk.« »Mindjárt kezdettől fogva ?« »Nem mondhatnám éppen, hogy mindjárt ele­jétől fogva ezt véltük. Nem, eleinte nem hittük. A legtöbb jel meg volt, de nem mind, nem mindnyája, így hát gondoltuk, kissé megtapogatjuk.« »Nos ?« »A réteg meglehetősen vastag, és úgy néz ki, mintha a fő ér lenne — mintha a fő érnek kellene lenni. Aztán kissé lefelé mentünk, s az egész idő alatt jobban mutatott.« »Mikor akadtak rá ?« »Tíz óra tájban.« »Úgy hát mintegy négy óráig tapogatództak ?« »Igen négy óránál valamivel tovább vájtak lefelé.« »Attól tartok, hogy négy óra alatt nem nagyon mélyre haladhattak le — lehetséges volt-e ez ?« »Oh igen, egy nagy rakást kihánytunk, csak vágtuk és hánytuk ki.« »No ez valóban jól biztat, igazán — de a hi­ányzó előjelek .« »Jobb szeretnék, természetesen, Sterling úr, ha feltalálnék azokat, de én már nem egy jól kitartó bányát láttam nélkülök is feltárni.« »No, az is mond valamit.« »Igen, ott van például az Unió-, az Alabama- és a Black Mohawk tárna — csupa jó egészséges bá­nyák, mint ön tudja — mind éppen olyan volt, mint ez itt, mikor ráakadtunk.« »Na, kezdem könnyebbnek érezni a szívemet Hiszem, hogy megtaláltuk a telepet. Emlékszem, hogy mit hallottam Black Mohawkról.« »Bátorságot veszek magamnak megjegyezni, hogy én elhiszem ezt, s hogy a többiek is úgy van­nak vele. Csupa régi munkások ezen ágban.« »Jöjj, Harry, menjünk fel, tekintsük meg a dol­got, csak megnyugvásképen.« Egy félóra múlva visz­­szatértek önelégülten és boldogan. Már nem alhattak többet ez éjszakán. Pipára gyújtottak, egy darab kőszenet az asztalra tettek s azt úgyszólván gondolataik és eszmecseréjük mágne­sévé tették. »Természetes,« szólt Harry, »most egy oldal­tárnát fogunk kezdeni s vassíneket húzunk fel a­­ hegyre.«­­ , »Igen, most már nem fog nagy fáradságba ke­rülni a pénzt rá megszerezni. Már holnap eladhat­­nak egy szép kerek összegért. Ilyen kőszén, nem is­­ egészen egy mérföldnyire a vasúti állomástól, ez nem­­ csekélység. Szeretném tudni, vájjon Bolton úr in­kább eladni vagy a bányát művelni lesz-e hajlandó.« »Oh, művelni,« szólt Harry, »valószínűleg az egész hegy kőszén már, miután ezt elérted.« »De végre még­is kisülhet, hogy csak egy kis réteg,« vélekedek Fülöp. »De az is meglehet, hogy a főér, fogadok, hogy lesz negyven láb vastag. Mondtam én neked mindjárt, megláttam a dolgot, mihelyt a szememet rá­vetettem.« Fülöp legközelebbi gondolata volt barátainak írni és nekik hírül adni a szerencsét. Bolton úrnak egy rövid üzletszerű levelet írt, olyan nyugodtan, a­hogy csak képes volt, hogy kitűnő minőségű kősze­net találtak, de nem mondhatják még meg biztosan, hogy milyen nagy és mély a széntelep. A kutatás még tovább foly. Fülöp Ruthnak is írt, de ámbár e levél tüzes lehetett, nem az égő anthracint hevétől volt tüzes. Nem volt szüksége mesterséges melegre, tollát felheríteni és erélyét meggyújtani, midőn le­ült, hogy Ruthnak írjon. De be kell vallani, hogy a szavak soha nem jöttek oly könnyen előbb, s ő egy egész órán át képzelődését szabadon engedte ide-oda csapongni. Midőn Ruth ezt olvasá, csodálkozott, váj­jon a fiú nem veszté-e el eszét. És csak akkor fedezte fel derültségének okát, midőn az utóirathoz ért: »U. i. Kőszenet találtunk.« Az újság nem jöhetett volna Boltonnak jobb időben. Soha előbb nem volt oly nehéz szorultság­ban. Egy tuczat terve, melyet a kezében tartott s melynek mindenikéből nagy vagyont lehetett volna csinálni, mind elfonyadt s mindenik csak még vala­mivel több pénzt igényelt, hogy a befektetett tőkét meg lehessen menteni. Nem volt egy darab jószága sem, mely ne lett volna jelzáloggal terhelve. Még az a darab vadon föld, melyen Fülöp dolgozott, is jelzá­­­­loggal volt terhelve, s melynek nem volt nagyobb­­ piaczi ára, mint a mennyi kölcsönért le volt kötve. Korán haza jött az nap , szokás szerint le­vertem »Attól félek,« mondá nejének, »hogy kénytele­nek leszünk eladni házunkat. Nem bánnám magam-­­ ért, de érted és a gyermekekért.« »Ez még a legkisebb szerencsétlenség,« szólt­­ Bolton asszony vidáman, »ha kitisztázhatod magad az adósságoktól és az aggodalomtól, mely felemészt téged , mi megélhetünk akárhol. Tudod, hogy soha sem voltunk boldogabbak, mint mikor sokkal szeré­nyebb tűzhelyünk volt.« »A dolog úgy áll, Margit, hogy az a Bigler Small-féle ügy éppen akkor maradt a nyakamon, mikor már egy unciával sem bírtam el több terhet. Azzal egy újabb hibát követtek el. Tudnom kellett volna, hogy az leend­ő vége. S a csalók vagy bolon­dok, nem is tudom, minek nevezzem őket, háromszor akkora összeggel befontok, mint a­mennyi az eredeti kötelezvényben volt. A biztosíték a kezemben van, de ez jóformán semmit sem ér nekem. Nincs pénzem, hogy valamit csinálhassak a szerződéssel. Ruth ezen szomorú brit nagy meglepetés nélkül ballá. Régótától érezte ő, hogy vulkán felett élnek, mely bármely órában kitörhet. Atyjától élénk észt s mindenre vállalkozni kész bátorságot örökölt, de kevés volt benne azon vérmes véralkatból, mely elva­kit a nehézségek és lehető rész kimenetel előtt. Ke­­­­vés bizodalma volt azon sokféle tervek iránt már a gyermek korától kezdve, melyek atyját zavarából ki, és nagy vagyonra segitni lettek volna hivatva, és mi­kor idősebb lett, csodálkozott azon, hogy még csak annyira is jól mennek a dolgaik , hogy mentek, és hogy mindnyájan tönkre nem jutottak a sok fényes tervek közepette. Ő csak egy nő volt. A világ üzleti jóllétének mily nagy része pusz­tán a hitel és üzérkedés bugyboréka, egyik terv elő­segítvén a másikat, a felszínen úszni, mely nem jobb nálánál, s az egésznek ki kell menni semmire és zűrzavarrá változni, mihelyt a serény elme, mely azo­kat létrehozta, nem talál többé tanácsot, vagy mihelyt valamely véletlen hirtelen panicot okoz. »Tán én leszek még valaha a család fenntar­tója« szólt Ruth, némi vidámsággal. »Ha a városban egy kis házba hurczolkodunk, megengedik nekem, hogy a kapura egy kis ezéget kitétessek: DR. BOL­TON RUTH ? Dr. Longstriet asszonynak, tudod, nagy jövedelme van.« »Ki fogja megfizetni a czég költségeit Ruth?« kérdé Bolton. Egy szolga belépett a délutáni postával az iro­dából. Bolton ur némán átvette leveleit s félt azokat felbontani. Jól tudta, hogy mi foglaltatik bennök — újabb nehézségek, erősebb sürgetés pénz után. »Oh, itt van egy Fülöptől. Szegény fiú, úgy fo­gom érezni csalódását, mint saját balszerencsémet. Nehéz azt elviselni, mikor az ember még fiatal.« Felbonta a levelet és olvasá. Olvasás közben arcza felderült, és a könnyebbüléstől egy olyat só­hajtott, hogy Bolton asszony és Ruth egyszerre fel­kiáltottak. »Olvassátok ezt!« kiáltó, »Fülöp kőszénre akadt.« A világ megváltozott egy pillanat alatt. Egy rövid, rövidke mondat előidézte ezt. Nem volt többé zavar. Fülöp kőszenet talált. Ez segélyt jelentett. Ez gazdagságot jelentett. Nagy teher esett le a szívükről. És az egész család hangulata mint egy varázshata­lomtól felemelkedett. Jó pénz! Szép pénz ördöge, mily varázsló vagy te! Ruth érezte, hogy ő a háztar­tásban most már nem nagy jelentőséggel bír, miután Fülöp kőszenet talált, és tán nem volt szomorú, hogy ezt érezte. Bolton úr tíz évvel fiatalabb volt másnap reg­gel. Bement a városba s megmutatá levelét a tőzs­dén. Olyan hir volt ez, melyet barátai örömest meg­hallgattak. Uj érdekkel viseltettek iránta. Ha a hir meglesz erősítve, Bolton úr megint magasra emel­­kedhetik. Nem lesz semmi nehézség, megszerezni mindazt a pénzt, amire szüksége van. A pénz­piacz felényire sem látszott oly szorongatónak, mint az előtte való nap volt. Bolton úr igen kellemesen tölté a napot irodájában, s hazamenet uj terveket for­gatott elméjében s más régi terveinek kivitelére gondolt, melyeket pénzhiány miatt volt kénytelen elejteni. A napot Fülöp is nem kisebb izgatottságban tölte el. A­mint megvirradt, Fülöp postára vitt levelé­vel a hír is elment Iliumba, hogy kőszenet találtak, és nagyon korán kiváncsi nézők jöttek, hogy saját szemükkel láthassák ezt. (Folytatása következik ) A török­ trónválság és a­mi azzal összefügg. A mai táviratok sok érdekest tartalmaz­nak. V. Murád trónralépte már hivatalosan notifikáltatott, eddigi hírek szerint még csak Mac Mahonnak és ha még meg nem történt volna, notifikálva lesz a t­öbbi hatalmaknak is mielőbb. Az európai hangulatot visszatük­röző sajtóból, ítélve a hatalmak minden ne­hézség nélkül elismerendik az új szultánt. — Ebben nem is lehet kétség. Hiszen ha egy III. Napóleon, ha a most spanyol trónon ülő »XII-ik Alexibus« elismertetett, nem lehet megvonni azt az elismerést Murádtól. Tehát eddig sem a török fővárosban, sem a török birodalom más részében ellenmozgalom nem merült fel s a trónváltozás hivatalos notifi­­kációjának semmi sem állotta útját. Két igen nevezetes és fontos hír az, hogy Francziaország kitöröltette aláírását a berlini Gortsakoff -féle memorandum alól és arra törekszik, hogy Murádot a reformok önkéntes megadá­sára indítsa. A másik az, hogy Bismarck egészen nem hajlandó teljesen »enyagirozni« magát az orosz poli­tika mellett. E két hírrel teljesen quad­ra! Disraelinek az angol alsóház­ban tegnap tett azon nyilatkozata, hogy »a berlini memorandum nem közöltetett még hivatalosan a portával s ennek közlése nem is lesz szükséges.« Ezek­ből látható, hogy Gortsakoff me­moranduma a szambuli események által super­álva van és mindjobban háttérbe szorittatik. Európa nyugatán most vagy határozottan ellenszólnak a memoran­dumnak, vagy lényegesen módosítni akar­ják, vagy épen elvetendőnek tartják egészen, szabad kezet hagyva az új uralkodónak a re­formok megvalósításában, vagy végül agyon­

Next