Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1976 (83. kötet = Új folyam 21. kötet)
1976 / 4-5. sz. - MEGEMLÉKEZÉSEK - BENKŐ LÓRÁND: Bárczi Géza (1894-1975)
MEGEMLÉKEZÉSEK A magyar nyelvtudomány művelői a legutóbbi években nagyon sokszor jártak temetni, kollégáikat, barátaikat, szeretteiket búcsúztatni. Rendkívüli nagyságrendű veszteségsorozat fosztott meg bennünket tudományunk igen sok jelesétől, tudósi, tanári és emberi kiválóságoktól. S aki most, legutolsóként állt be e fájdalmas sorba, nem más, mint Bárczi Géza, a magyar nyelvtudomány kiemelkedő egyénisége, a hazai nyelvészek nagy családjának feje, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak az elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia egyik legrégibb és legtekintélyesebb tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, mindnyájunk szeretett Géza bácsija, Benő bácsija. 1975. november 17-én kísértük utolsó útjára. Bárczi Géza nem hagyott hátra egyetlen vér szerinti hozzátartozót sem, mégis nagyon sokan tartoztak hozzá s tartozott ő is nagyon sokakhoz igenigen közelről. De tágabb értelemben is bizton állíthatjuk, hogy nyelvtudományunk művelői között talán senki sincs, aki valamilyen szállal ne kötődött volna hozzá, s ne érezné magában a végső elválás személyes fájdalmát. Gyászolja őt az az egyre fogyó idősebb nyelvésznemzedék, amely együtt nőtt fel, élt, dolgozott, küzdött vele. Gyászolják nála fiatalabb barátai, legközelebbi munkatársai, akiket nemcsak az azonos szakma művelése és szeretete hozott össze vele, hanem bensőséges, meleg emberi kapcsolatok is. Gyászolják tanítványai, több nemzedékből, akik mindig féltő gonddal vették körül, s akik felé oly megkülönböztetetten sugárzott a mester szeretete, figyelme, támogatása. Gyászolják azok is, akik nem tartoznak közvetlenebb környezetéhez, de adandó alkalmakkor megkapta őket személyiségének varázsa vagy az a kimagasló tudás, mely műveiből áradt. És gyászolja a nyelvészek szűkebb családján BÁRCZI GÉZA 1894 1975 316