Barikád, 2014. július-szeptember (6. évfolyam, 27-39. szám)

2014-07-17 / 29. szám

ellenére, hogy az utóbbi időszakban a sajtóban rendre különböző híresztelések jelentek meg, nem egyszer hangzatos címekkel - például: Fel kell kutatnunk és el kell temetnünk Petőfi Sándort! —, amelyek azt sugallják, mintha valami változás állt volna be az ügyben. Ez azonban nem így van - ahogy az a to­vábbiakból kiderül. Nyilvánvaló ugyan­is, hogy elmozdulást hozhatna például, ha sikerülne elérni, hogy az MTA a már meglévő bizonyítékok fényében átér­tékelje véleményét, illetve ha az ismer­teken kívül olyan újak kerülnének elő, amelyek hatására az MTA belegyezé­sével és közreműködésével elvégezhető lenne a mindkét fél számára hitelt ér­demlő tudományos vizsgálat. Kínos kérdések így áll, illetve állt az ügy 2010 végéig, amikor a Petőfi-kérdés újra előkerült... De nem azok tűzték ismét napirendre, akik évekig kutattak, majd részt vettek az 1989-es expedícióban, anyagi támo­gatást is nyújtottak, vagy akik azono­sították a földi maradványokat. Nem, nem azok. Hanem azok, akik nem tud­ják, hol rejtik a csontvázat, akik a hosz­­szú évekig tartó kutatásokban és az azt követő küzdelmekben, meghurcoltatá­sokban nem vettek részt. A Patrubány Miklós vezette Magyarok Világszövet­sége (MVSZ) 2010. december 4-én egy Petőfi Bizottság életre hívásáról döntött, ennek megszervezésével és munkájának koordinálásával Fuksz Sándor elnökségi tagot bízta meg. Azonban 2010-ben ter­mészetesen létezett - és azóta is létezik - a Morvai-féle Megamorv Petőfi Bizott­ság, amely tagjainak áldozatos munkája nélkül az MVSZ Petőfi Bizottság léte okafogyott lenne. (Patrubány 2000-től elnöke az MVSZ-nek, 2010-ig tíz éve volt, hogy támogassa az ügyet, de nem tette, ahogy Fuksz Sándor se.) Lett tehát két Petőfi Bizottság. A Mor­vai-féle éveken át időt, energiát, anyagi­akat nem kímélve szerette volna elérni, hogy nagy költőnk maradványait méltó módon eltemessék a haza földjében. Az MVSZ-féle bizottság céljai nem egyér­telműek: a különböző kiadványaikban egyszer az áll, hogy 2010 decemberé­ben annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a Barguzinban „feltárt és kalandos körülmények között elhozott maradványok kétséget kizáróan Petőfi Sándor földi maradványai”, pár héttel később, 2011 januárjában pedig azt ír­ták, hogy az MVSZ „nem tekinti sem bizonyítottnak, sem lezártnak Petőfi Sándor eltűnésének kérdését”. Okkal kérdezhetjük: ha bizonyítottnak tekin­tik, akkor minek a további kutatás? Ha viszont nem, akkor felmerül a kérdés, milyen szakvélemények alapján bírálják felül a Megamorv expedíció szakembe­reinek megállapításait, ha az MVSZ bi­zottság tagjai közül senki se antropoló­gus? Ráadásul Kiszelyéknek a kezükben volt a csontváz, míg az MVSZ bizott­ságának tagjai sohasem láthatták azt. Ezenkívül az MVSZ rendre hangoztatja Petőfi újratemetésének szükségességét, ki is tűzték az időpontot... de nincs is birtokukban a barguzini csontváz. Ennek ellenére természetesen örülhet­nénk az MVSZ kezdeményezésnek, hi­szen minden olyan szándék üdvözlendő, ami elősegíti, hogy az MTA közremű­ködésével létrejött tudományos vizsgálat végre eldöntse az említett kérdést. Ha te­hát az MVSZ új kutatási eredményeket tud felmutatni, illetve el tudja érni, hogy az Akadémia lépni kényszerüljön, akkor a nemzet hálás lehet nekik. De vajon így van-e? Ahogy azt a továbbiakban látni fogjuk, gyakorlatilag nem. Nézzük például a 2013 márciusában kiadott füzetecské­­jüket, amely az Élt Szibériában, Petőfi Sándor hamvainak elhozása végett cí­met viseli. (És ne törődjünk azzal, hogy nem tudni, honnan akarják elhozni Petőfi hamvait! Talán a rejtekhelyéről? Ahol viszont nem hamvakat őriznek, hanem földi maradványokat, még ak­kor is, ha a XIX. században költőink a maradványokra használták a hamvak kifejezést.) Ebben több bajkáli történet szerepel Petőfi szibériai tartózkodásával kapcsolatban, csak az az „apróság” ma­radt ki belőle, hogy az említettek Kéri Edit, a Morvai-féle expedíció tagja ku­tatásainak eredményeképpen 1990-ben (!) kiadott, Petőfi Szibériában?! című könyvéből származnak. Ugyanígy ki­marad dr. Straub Imre neve is, helyette egy olyan személy neve szerepel, aki­nek semmi köze nem volt a csontváz antropológiai vizsgálatához. Majd 12 pontban sorolják azokat, amelyek azt bizonyítják, Barguzinban Petőfi ma­radványaira bukkantak. Csakhogy ezek is — egy kivételével — a Morvai-féle ex­pedíció tagjaitól származnak! De ezt az egyet is kétkedve kell fogadnunk. Ahogy Fuksz Sándor egy interjúban elmondta: „Én találkoztam azzal az emberrel, aki első világháborús hadi­fogoly volt, amikor megjelent közöttük egy hölgy Vengerszkaja faluban, és arra kérte a magyar hadifoglyokat, hogy ha hazatérnek, mondják el, hogy ő Petőfi unokája, és ott él.” Nos, Petőfi lehetséges barguzini unokája — jelenlegi ismeretek szerint — férfi volt és nem nő. De talán még súlyosabb az, hogy Petőfi barguzini leszármazottai csak 1989-ben, az expe­díció hatására jelentkeztek, és beszéltek arról, hogy ők a barguzini Kuznyecova és egy ismeretlen száműzött utódai! Te­hát azt, hogy a Fuksz által megnevezett 1916-os szibériai hadifogoly találkozott Petőfi leszármazottjával, meglehetősen kétkedve kell fogadnunk. Újdonság nélkül De a továbbiakban sem találunk rá arra a „számos új információra”, amelyről sajtóközleményükben írnak. Például „legmeredekebbnek” tartják, hogy az MVSZ 2014-ben levetítette azt a filmet, amelyből kiderül, hogyan változott a fellelt csontváz 1990 januárjára nőivé. Nos, ez 1991-ben volt újdonság, akkor készült a film a Morvaiék által szervezett Agro hotelbeli nemzetközi tanácskozá­son! Vagy írnak Grotenheim tábornok orosz nyelvű hadtörténeti naplójáról, amelyből kiderül, igenis hurcoltak el magyar hadifoglyokat ekkor Szibériá­ba. Arról azonban nem szólnak, hogy az említett anyagot Kéri Edit az 1989. ápri­lisi előexpedíció során kérte ki a moszk­vai Központi Hadtörténeti Levéltárból, ebből fordított Nehéz Mihály, aki erről be is számolt a Szabad Földben. Tehát ez se új vagy saját információjuk. Az MVSZ által „új információnak” nevezettek sora folytatható. Sajtó- és más anyagokból megtudjuk például, hogy egy a hatvanas években a moszk­vai magyar követségen dolgozó magyar hölgy visszaemlékezése szerint Matolcsi János 1967-1971 között kutatott a bur­játoknál, és Petőfi fiának születési anya­könyvére bukkant Barguzinban. Nos, Matolcsi János (1923-1983)­­ korábbi földművelésügyi miniszter, egy időben a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója - külföldi útjairól részletes nyilvántartás található a Mezőgazdasági Múzeum­ban. Kéri Edit utánajárásának köszön­hetően a múzeum kézirattárában őrzött dokumentumokból kiderül, Matolcsi valóban járt az egykori Szovjetunióban: 1968. május 5-től október 31-ig terjedő­en 6 hónapos tanulmányutat tett. De szó sincs Szibériáról, hanem csak Kijev­­ben és Moszkvában járt. És tanulmá­nyozhatott csontokat... a szürke marhá­két! Ugyanis a magyar ősi háziállatfajták földrajzi eredetét vizsgálta. Soha nem járt Szibériában, soha nem kutatta Pe­tőfit - állítja a múzeum levéltárosa. Ezenkívül A. V. Tyivanyenko burját ré­gész-történész - aki annak idején együtt barikád 2014. július 17.1

Next