Szentkláray Jenő: Újabb részletek a délmagyarországi török hódoltság történetéből (Budapest, 1917)
A magyar történetírás nagy kárára oly korán elhalt Karácson Imre négyévi konstantinápolyi tartózkodása alatt rendkívül becses iratokat fedezett fel az ottani levéltárakban Dél- Magyarország XVI—XVIII. századából. Ezek a törökkori emlékek részint kiegészítik, részint helyreigazítják ismeretünket a temesi végekről, különösen Temesvár állapotáról a félhold uralma alatt. A gazdag tartalmú forrásmunka is Török-Magyar Oklevéltári czímmel jutott a közönség kezére és I. Szulejmán szultán uralkodásától Temesvár visszafoglalásáig, vagyis a délmagyarországi hódoltság végéig hatvannál több olyan okiratot foglal magában, melyek Dél-Magyarországot közvetetlenül érdeklik és a délvidékre vonatkozó tartalmuk szerint eddigelé még nincsenek ismertetve.1) Karácson nem fejezhette be munkáját. De a mi abból közkincsünkké lett, oly becses és tartalmas, hogy adataiból Dél- Magyarország hódoltsági múltját számos földerítő részlettel világíthatjuk meg. Az Almeidán-téren levő sztambuli telekkönyvi épületben, mindenféle iratokkal összehalmozva, megtalálta a Köprüli Mohammed pasa rendeletére készült temesvári deftereket is 1663-ból, a Defterkháne-irattárban pedig az 1665-ből való temesvári deftereket fedezte föl. A defterek az egyes hódoltsági falvak jövedelméről és török földesuraikról adnak kimutatást. Ezekben a defterekben név szerint a következő helységek említtetnek a temesvári vilajet területéről, mely tudvalevőleg a *) A »T. M. Oklevéltárat szerkesztette Thallóczy Lajos, Krcsmárik János és Szekfü Gyula. A »Török történetírók« cz. kötetet sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Szekfü Gyula.