Borászati lapok - 74. évfolyam - 1942.
1942-01-03 / 1. sz.
XIV. évfolyam 1. szám Fél évre 10 P Negyed évre ... 6 P Egyes szám ára 40 fillér Főszerkesztő: PÁLINKÁS GYULA A MAGYAR SZŐLŐSGAZDÁK ÉS HEGYKÖZSÉGEK ORSZÁGOS EGYESÜLETE HIVATALOS LAPJA Felelős szerkesztő: DR. TÓTH JÓZSEF •rtngyűlési képvszlet At Budapest, 1942 január 3. Szerkesztőség (a kiadóhivatal ) Budapest V., Báthory u. 22., II. em. Telefonszám: 111-175 Az új év küszöbén A Borászati Lapok elhagyja 73. évfolyamát és belép a 74-ik esztendejébe. Minden múló év utolsó napján számot kell vetnünk eddigi munkánkkal és a jövő feladataival. Bármilyen kemény idők jöjjenek is, programmunk a jövőre is ugyanaz, mint az elmúlt 73 év alatt volt : mindig becsülettel küzdeni az ország megnagyobbodott szőlőgazdaságának egyetemes érdekeinek védelmében, csak és kizárólag szőlősgazdatársainknak érdekeire tekintettel. Lipunk a sokat sújtott és nagy megpróbáltatásokon átment magyar szőlősgazdák érdekeinek zászlóvivője újult erővel indul érdekeltjeinek védelmére. A szőlőgazdasági érdekeltségek munkáját közös célkitűzéseinkben, ügyűlik lyűzógyuva vetett hittel, melléktekintetektől sohasem befolyásoltan, komoly tárgyilagossággal megalapozott érveinkkel fogjuk támogatni. Hűséges támogatói, meghitt tanácsadói kívánunk lenni továbbra is gazdatársainknak a termelés és értékesítés minden kérdésében. Szakcikkeinkben mindig szem előtt fogjuk tartani a rendkívüli idő teremtette rendkívüli körülményeket, amikor egész új helyzet előtt állva a termelésnek, védekezésnek új módszerekkel kell történnie. Állandóan tájékoztatni fogjuk olvasóinkat a felmerülő kérdésekről, akár a borárkiaitkulásokkal, akár új védekezési és termelési irányokkal kapcsolatban. Jól tudjuk az elkövetkező évben ez a munka nem lesz könnyű és felelősségteljes lesz. De hiszszük, hogy gazdatársaink támogatásával az eléne tornyosuló akadályokat le fogjuk tudni győzni. * * * A mai sorsdöntően nehéz időkben, amikor minden egyéni érdek eltörpül a közösség szolgálatának szent kötelessége mellett, nincs helye olyan panaszok felvetésének, amelyeknek orvoslása nem a legsürgősebb. A magyar szőlőgazdaság szociális és gazdasági fontosságához fűződő érdekek mégis megkövetelik, hogy minden megtörténjék olyan irányban, hogy a magyar szőlőtermelés fenntarttassék és a szőlőgazdaságban fekvő nagy értékek a háború utáni időre minél sértetlenebbül menttessenek át. Lehetővé kell mindenekelőtt tenni a termelés folytatását. Szőlőgazdaságunk az elemi csapások sorozata következtében két olyan esztendőn ment át, amely joggal mondható katasztrofálisnak. Meg kell állapítani, hogy a terméskiesésért senkit felelőssé tenni nem lehet, mert az illetékes kormánytényezők az elmúlt évben igyekeztek mindent elkövetni, hogy megfelelő védekezőszerek álljanak rendelkezésre. Súlyos aggodalommal várjuk a mostani termelési időszakra szükséges intézkedéseket. A védekezőanyagok mikénti biztosításának módját úgy a szakférfiak, mint az érdekeltség megjelölte, ezen a téren azonnali intézkedés szükséges, mert azt a védekezőanyagot, amit most kell flállítani, az elhúzódó tárgyalások után már fizikailag nem lehet pótolni, mert a gyártáshoz időre van szükség. Mindenki súlyos felelősséget vállal magára, aki nem számol a kérdés halaszthatatlan sürgősségével és különböző, a gyakorlatban ki nem próbált elméleti meggondolásokkal akadályozza a védekezés kérdésének haladéktalan megoldását. A szőlőgazdaság fenntartásának elengedhetetlen alapfeltétele az értékesítés zavartalan biztosítása. Az emberi természet hamar felejt és így nem lesz talán helytelen, ha felidézzük a nem is olyan régi helyzetet, amikor a jó közepes termések idején olyan katasztrofális árakon lehetett csak a mustot és a bort értékesíteni, amelyek éveken keresztül ráfizetéses foglalkozássá tették a szőlőgazdálkodást. A szeszkérdés rendezése, az ártartó szervnek beállítása enyhítette ezt a helyzetet, mert az akkori viszonyoknak megfelelő alacsony árrívón ugyan, de rögzítette a voriítékot és megakadályozta azt az árrombolást, amely minden reális termelést lehetetlenné tett. Azóta lényegesen megváltozott úgy a gazdasági helyzet, mint a szőlőtermelés költségvetése. Az állami szeszegyedáruság az elmúlt években éppen a katasztrofális szőlőtermés következtében előállott magas borárak mellett soha nem gondolt bevételekre tett szert. Kétségtelenül örvendetes, hogy a szesztermeléssel összefüggő bevételek az államháztartás javára esnek és annak eddigi haszonélvezői kikapcsoltatók. Ennek a helyzetnek kialakításában oroszlánrésze volt Egyesületünk működésének, amely a katasztrofális árak következtében válságba került szőlőgazdaság megsegítését a szeszfőzés rendjének megváltoztatásával vélte elérni. A szeszegyedáruságról szóló törvény indokolása a szeszfőzés rendjének megváltoztatását a bortermelés megsegítésének szempontjából tartja elengedhetetlenül szükségesnek. Addig, amíg a magas borárak érvényben vannak, a szőlősgazdák csak örülhetnek a szeszegyedáruság magas árainak. Érthetetlen azonban az az elzárkózás, amelyet ez a különben mintaszerűen vezetett intézmény a bortermelés kívánságaival szemben tanúsít. Az elmúlt 1940-—41. év tapasztalatai alapján mindenki megállapíthatta a noah-borok egészségtelen versenyét. Ezeknek kiküszöbölésére következett be az ármegállapítás. Tarthatatlanná válik azonban a helyzet, ha nem történik gondoskodás a noah-borok jelentékeny részének párlattá való kifőzésére. Ha ez nem fog kellő időben és mennyiségben bekövetkezni, akkor ezek a borok le fogják törni az egyéb borok árait, és hiába volt igen kevés a termés, aminek következtében az árak megfelelő fejlődést mutattak, a noah-borok versenye ezeket az árakat lehetetlenné fogja tenni. Akármilyen számvetést is csinálunk, a gyenge bortermés következtében a szeszegyedáruság olyan bevételekre tett szert, amelyek mellett nem jelenthet lényeges áldozatot a noah-főzés keresztülvitele. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy igen nagyszámú kisemberről van szó. A MaSzOBSzártartó tevékenysége az elmúlt években feltétlenül éreztette azt a jótékony hatást, amely a borárak letörésének megakadályozásával megvédte a termelőt az azelőtti árrombolással szemben. Ennek a szervnek egész felkészültsége és a rendelkezésre álló anyagi erői a meglévő borkereskedelmi szervezet kiegészítésekért és irányítójaként szolgálhatja ártartó feladatát. A borkereskedők és közvetítők szervezete rendes termés esetén feltétlenül nélkülözhetetlen. Éppen ezért a legnagyobb aggodalommal értesültünk arról a két rendeletről, amely a borkereskedelmet és a közvetítést az italmérési jog engedélyezési rendszerébe sorozza be és ezáltal olyan radikálisan nyúl bele a meglévő szervezetbe, amelynek kihatásai a bortermés értékesítésének szempontjából ma még áttekinthetetlenek. Nem akarunk ezzel a kérdéssel e helyütt részletesen foglalkozni, szomorúan állapítjuk meg azonban azt, hogy ennél az életbevágóan fontos kérdésnél sem a szőlősgazdák országos érdekképviseletét, sem a törvényes érdekképviseletit, a Mezőgazdasági Kamarát nem hallgatták meg és éppen ezért a rendelkezések meghozatalánál nem érvényesülhettek azok a szempontok, amelyeknek érvényesülés kellett volna. Le kell szögeznünk azt, hogy az elmúlt évek tapasztalatai mindenkor azt mutatták, hogy a magyar szőlőgazdaságot érdeklő törvényes intézkedéseknek az érdekeltséggel való letárgyalása milyen kedvező eredménnyel járt és az elmúlt idők kormányférfiai joggal hivatkozhattak a szőlőgazdaságot érdeklő intézkedéseiknek áldásos voltára. Az érdekképviselet kívánságainak figyelembevétele, véleményének meghallgatása csak hasznára vált az intézkedéseknek és különösen a fölmívelésügyi minisztérium követte évtizedeken keresztül azt a gyakorlatot, hogy minden, a szőlőgazdaságot érdeklő intézkedésében kikérte az Országos Egyesület véleményét. Sajnos, erről a gyakorlatról a pénzügyminisztérium illetékesei jelenleg nem vettek tudomást. Állandóan hirdettük, hogy a borkereskedelmet keresztény exisztenciává kell átállítani, de az említett rendelet végrehajtási utasítása a keresztény kereskedelem működését és ezáltal a termelést is veszélyezteti és gátolja. Mindent el kell követni, hogy a borértékesítés a jövőben is zavartalanul biztosíttassék, éppen ezért igen káros következményekkel járhat a borexport időleges leállítása is. Nem kívánjuk ezt a kérdést most részletezni, de a borexport és általában a borértékesítés kérdésénél nem szabad a mai gyenge termés következtében kialakult helyzetet alapul venni, mert számolni kell azzal, hogy nagyobb termés esetén a ma feladott exportpiacok mennyire hiáyozhatnak. Úgy a belföldi, mint a külföldi borértékesítés szervesen összefügg és igen nagy hiba lenne, ha a mai helyzetben elkövetett intézkedésekkel a borértékesítés belső szervezetét borítanák meg, vagy pedig az export jövő kilátásait kockáztatják. Reméljük, hogy az itt felvetett kérdések helyes megoldására a tárgyalások mielőbb megindultak és ezek eloszlatják azokat a súlyos aggodalmakat, amelyeket itt éppen a magyar szőlőgazdaság érdekeltjeinek védelmében azért teszünk szóvá, mert jóindulattal és az intéző köröktől a múltban tapasztalt megértéssel ma még orvosolni lehet a felhozott panaszokat.