Budapest, 1981. (19. évfolyam)
9. szám szeptember - Fischer József: Amikor újjáépítési kormánybiztos voltam . . .
ményt a Közmunkák Tanácsának megszüntetése után bontották le. A Bristol-szálló csekély sérülésének helyreállítását azért sürgettem, mert a Ritz és a Hungária megsemmisült, a Gellért-szálló pedig súlyosan megrongálódott. Számtalanszor azonnali intézkedésre, sürgős beavatkozásra volt szükség. Például: a Rákóczi út 30. számú, négy utcára néző hatalmas épület homlokzati vaspillérei alaposan meggörbültek, a kiváltó vasgerendák behajlottak. A VII. kerületi főmérnök határozatban utasította a lakókat, hogy 24 órán belül ürítsék ki a lakásokat. A felelősség elhárításának ez a legegyszerűbb módja. Kétségbeesett, népes lakóküldöttség jelentkezett nálam. A hivatalos hatósági intézkedést felülbírálandó, megbízható magánmérnököt küldtem a helyszínre. Egy óra múlva, véleménye alapján, vállaltam a felelősséget, s megbízott mérnököm utasításai szerint másnap elkészült a homlokzatnak és kapcsolt részeinek az aládúcolása , így a kilakoltatás elmaradt. Sérült tetők keserítették meg a felső emeleteken lakók életét. Mindenekelőtt hozzávetőleg meg kellett állapítanunk a sérülés mértékét. Lázár Jenő miniszteri tanácsossal padlásablakokon bújtunk ki a tetőkre, konstatálni, hogy a sérülés kisebb-e 20 négyzetméternél, mert akkor a helyreállítást a háztulajdonos saját erejéből is elvégeztetheti. A nagyobb méretű károk helyreállításához 6 százalékos kölcsönt biztosítottunk. Mindkét tetőrendelet záros határidőhöz volt kötve, a szükséges anyagokról a kormánybiztosnak kellett gondoskodnia. Persze először meg kellett állapítani, milyen és mennyi építőanyag fölött rendelkezünk. A fellelhető építőanyag-készleteket bejelentési kötelezettség alá vontam, hogy azokat a legszükségesebb helyekre irányíthassuk. Fokozni kellett a cserép-, mész-, üveggyártást, faanyagot kellett szerezni. Miután behozatalról nem lehetett szó, magunkra voltunk utalva. Kézenfekvő megoldásnak kínálkozott, hogy az óvóhelyeket aládúcoló gerendákat vegyük igénybe. Az óvóhelyek a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartoztak. Telefonon megállapodtam a miniszterrel, ő felszabadítja, én pedig ugyanazon a falragaszon lefoglalom az így nyert faanyagot. A begyűjtött 3100 köbméter fát hevenyészett fűrésztelepünkön a szükséges méretre feldolgoztattuk és kiutaltuk. A tetőcserép-gyártást tüzelőanyag biztosításával ösztönöztük. 1945-ben 18 millió cserepet, egymillió tetőfedő palát 27 800 tekercs fedéllemezt utalhatott ki a kormánybiztosság. Mérnökök és más szakemberek ostromoltak különböző kivitelezhetetlen ötletekkel. Például, hogy az épen maradt tetők ún. kettős cserép fedését rakassuk át egyszeri fedésre, ezzel nagy mennyiségű cserepet nyerhetünk. Igen ám, de az emiatt bekövetkező beázások a tulajdonosok kártérítési követeléseinek özönét zúdították volna a nyakunkba. Természetesen elutasítottam a javaslatot, ezzel is azt a látszatot keltve, hogy nem élek a kínálkozó lehetőségekkel. Az Országos Újjáépítési Kormánybiztosság zárolta az építőanyagokat, hogy ne kerüljenek a feketepiacra. A bejelentett, lefoglalt, gyártott, kiutalt üvegmennyiség 1945 végéig 292 720 négyzetméter volt. Elsősorban a MÁV és az iskolák kaptak üveget, magánszemélyeknek csak 2—3 négyzetméteres adagok jutottak. Növelni kellett a fővárosban az építő szakmunkások számát. Vidéken toboroztunk embereket, szállás kellett nekik. A MÉMOSZ vezetőivel közösen, szakmai átképzéssel, fél év alatt mintegy 300 szakmunkást állítottunk munkába. 1945. november végére 19 500-at sikerült a 21 500 sérült tetőből helyreállítanunk. Az elsők között került sor a fontosabb épületek közül a Nemzeti Színház és az Operaház megroskadt tetőzetének helyreállítására. Akármilyen sok tetőt sikerült is kijavítanunk, bőven maradt még sérült is. Akiknek hetekig, esetleg hónapokig kellett várakozni, meglátogattak a hivatalomban. Mint például Szép Ernő, egy szál szegfűt nyújtva át minden esetben, járt nálam Rózsahegyi Kálmán, Ferenczy Noémi — ő a festményeit féltette. Major Tamásné az édesanyjára csordogáló esővíz miatt panaszkodott — hogy csak néhány nevet említsek azok közül, akik kedvesen vagy kedvetlenül sürgettek. Március közepén a Nemzeti Bizottság ötös bizottságának ülésén ismertettem ún. közmunkaváltság rendelettervemet. Rákosi Mátyás a kisgazdapárt egyik neves közgazdászával együtt hívatott magához a rendelet részletes megtárgyalására, a Tisza Kálmán (ma Köztársaság) téri ideiglenes pártházba. A kormánybiztosi rendelet a megbeszélés után, április elsején jelent meg falragaszokon. Az újságok főhelyen ismertették, azzal a kiegészítéssel, hogy a pénzügyek kezelését a kormány a belügyminiszter hatáskörébe utalta. Ezt az intézkedést sérelmesnek tartottam, és rövid levélben közöltem a miniszterelnökkel lemondásomat. Néhány órával később Balogh István („Balogh páter") miniszterelnöki államtitkár kéretett. Elutasítóan viselkedtem, s erősen bíráltam a lapjukban, a Magyar Nemzetben megjelent közleményt, amely súlyos következményekkel fenyegette a háztulajdonosokat, amennyiben három hónapon belül nem állítják helyre sérült ingatlanukat. Beszélgetésünk eredménytelenül végződött. A déli órákban Rákosi kéretett. Érdeklődött a folyamatban levő ügyek felől. Majd a tárgyra tért, és a pénzügyek belügyminiszteri hatáskörbe utalásával kapcsolatban a fővárosban működő kormányra és az ügyrendi szabályokra hivatkozott. Biztosított róla, hogy nem személyemnek szóló bizalmatlanságról van szó. (Ezek után a következőkkel fordult hozzám: ő csak nemrég jött vissza, nem ismeri minden munkatársát, tudja, hogy én sokat ismerek közülük, szeretné hallani, mi a véleményem például Péter Gábortól Valami nagyon csúnyát válaszoltam. Rákosi hátradőlt a székében, megsimogatta a fejét, és csak ennyit mondott: „Na azért". Nem kérdezett tovább. Szívélyesen az ajtóig kísért.) Élesen támadta közmunkaváltság rendelettervemet Kossa István, a szakszervezet főtitkára egy tömeggyűlésen: „Megint a dolgozó néppel akarják megfizettetni az urak okozta károkat" — ez volt a beszéd lényege, melyet első oldalán közölt a Szabadság. Azonnal a lap József körúti szerkesztőségébe indultam jogász titkárommal. Mivel autóm nem volt, gyalog. Révai József főszerkesztőt A Petőfi Sándor utca árkádosításának terve. Megjelent a Tér és Forma 1948. februári, utolsó számában