Budapesti Hírlap, 1883. február (3. évfolyam, 32-59. szám)
1883-02-01 / 32. szám
! Soha a „Pester Lloyd” a külpolitikát nem tekinti magyar szempontból, mindig birodalmi szempontból s legtöbbnyire a bécsi külügyminisztérium álláspontjából ítél. Hogy e lapok mennyire germanizálták az országot, köztudomású: ma is a magyarság terjesztésének fő akadályai kivált a zsidók közt, és a Lloyd-társulat soha sem ismerte kötelességének magyar kereskedelmi lapot kiadni, ennek folytán a kereskedés német maradott egészen. „Kifelé használt“ azt hiszi ? Hol olvassák külföldön a „Pester Lloyd“-ot? Sehol. Ausztriába sem jár, csak egy-egy nagyobb kávéházban hever egy eltévedt példány. Magyarországot a külfölddel szemben sajnos a bécsi lapok képviselik s az ezekben megjelenő budapesti levelek, amennyiben a „Pester Loyd“ szerkesztőségében keltek, soksor szomorún illusztrálják íróik hazafiságát és igazságszeretetét. Rettenetes sok tehát, amit a „Pester Lloyd“ és kartársai Magyarországnak és a magyar nemzetnek ártottak, a haszon, melyet tettek aránytalanul kevés. Ezt értsék meg és legalább ne hivalkodjanak azzal, hogy ők mennyivel jobb magyarok Apponyi Albertnál s a magyar nemességnél. Legyen szabad cikkünket egy német közmondással végeznünk: „Eigenlob strikt.“ Közgazdasági politikánk. Évről-évre mind jobban érzi Európa Amerika versenyének káros hatását közgazdasági viszonyára , s Európában mi vagyunk úgyszólván az az egyedüli állam, kik helyzetünk kényszerűségénél, s közgazdasági viszonyaink természeténél fogva, a nyers termelésre vagyunk utalva, és a világ nagy versenyében éreznünk kell, hogy termelésünknek csakis olcsó kivitele mellett élhetünk meg. Hogy az újvilág versenyképessége csak néhány évtized alatt oda fejlődhetett, hogy azt ma bizonyos félelemmel iparkodik Európa ellensúlyozni, annak sikerét — Amerika megfeszített munkaereje mellett, olcsó szállítási eszközeinek — különösen a vízi közlekedés előnyösségének tulajdoníthatjuk, mely Amerikának lehetővé teszi azt, hogy oly messze távolság mellett is, kiállhatja a versenyt velünk sőt ellenünk. És varjon mi magyarok mit teszünk avégre, hogy a kivitelt nyers termelésünkre nézve — mely életföltétele helyzetünknek a lehetőleg olcsóvá tegyük ? — Fölhasználjuk e hajókázható vizeinket ? Hiszen egyedüli érintkezésünket Fiuméval, hogy tengerre járhassunk, annyi évek alatt, csak most legközelebb tudtuk biztosítani. És hogy állunk folyóvizeinkkel? A dunai hajózás kelet felé még ma sincs rendezve véglegesen. — És váljon itt bent az országban, tettünk talán nevezetesebb műveleteket a víziközlekedés fejlesztésére. Már a 39—40-iki országgyűlés intézkedett törvényileg, hogy a Tisza — mely az ország legtermékenyebb síkságát szeli át — hajókázható csatornával köttessék össze a Dunával. Közel egy félszázad pergett le azóta felettünk, s történt-e valami ezen tervezet megvalósítására? Vagy fejlesztettük-e vízi közlekedésünket a Tiszán ? Sőt ellenkezőleg feladtuk még azt a forgalmat is, mely azon a 40-es években oly szép lendületnek indult. Valóban közlekedési politikánk rövidlátása és indolenciája kellett ahhoz, hogy a vízi közlekedést még csak föl sem vegye az ország forgalmi rendszerének keretébe , és így annak föladásával a Tisza vidékét, melynek közlekedési utai a talaj süppedékessége mellett, az év nevezetes szakában járhatatlanok, ott hagyja mostohán a sárban megfenekleni. Az ország igen jól tudja azt, hogy a Tisza szabályozása körül óriási hibák és botlások követtettek el, hogy az a műszaki tervelés és vezetés teljes felsülését ábrázolja, de a legnagyobb tévedés abban követtetett el, hogy semmi tekintet nem fordíttatott a medernek kotrások által alkalmasabbá tételére, hogy azon a hajóforgalom minden körülmények között biztosíttassék. De átaljában így vagyunk mi a vizek szabályozásával, sehol sem teszszük azt, amit még idejében kellene tennünk, hanem ha elkésve, így el kellett pusztulni Szegednek elébb, hogy észre vegyük a Tisza szabályozásánál elkövetett hibákat, mely hibákat ma már helyrehozni teljesen alig lehet. így kellett évek előtt, Miskolcznak százezerekre menő kárt szenvedni, hogy eszébe jusson a városnak szabályozni a Szinva patakját, mely utcáit szeli keresztül. És ime e napokban Győr városa, és a Duna melléke pusztult el, s majd csak ezután fognak hozzá látni, a Dunába ömlő vizek, s magának a Duna árjainak megfékezéséhez. Ismerve a mi társadalmi megszokott indolenciánkat, ha azt akarja az ország, hogy átalában a vizek szabályozásával, s azoknak gazdasági célokra leendő felhasználásával történjék valami, úgy a kezdeményezést az államhatalom vegye kezébe, s az érdekelteket kötelezze reá. Minket még a jóra, üdvösre is kényszeríteni kell. Íme ezekben foglalhatjuk össze nagyjából és rövideden azon eredményeket, melyeket — a vízügyi politika terén, közgazdasági érdekeink fejlesztésére, a Tisza-kormány bölcseségének és erélyének, közel tíz évi korlátlan szabad gazdálkodása mellett — köszönhet az ország. Orczy Gyula: „A toronyban delet harangoznak“ (Arany dallamai között a legszebb) és „Igyunk“ című hordái. Láng úr előadásai helylyel-közzel eltalálták az igaz hangot is, valóban azonban csak akkor halották a dalokat egyszerű szépségükben, midőn a hivatalos ülésnek vége lévén. Gyulai Pál elnök kijelentette, hogy ezentúl „folyó ügyek“ következnek. Erre a közönség legnagyobb része eltávozott, az emelvényre pedig Takács Lajosné úrnő lépett, ki Arany e dalaiból néhányat gyönyörű zengő hangján, finom, ízléses és egyszerű előadásban mutatott be. Ily szép ajkakról oly zengzetesen folyó ügyekre a társaság legvénebb veteránjai sem emlékeztek. Alapos a gyanúnk, hogy a rendesen hiányzó tagok ezentúl figyelemmel kísérik az ülések tárgysorozatát, s ha azt olvassák, hogy „folyó ügyek“ következnek, seregestül tolonganak az ülésre. A közönséget pedig Gyulai Pál — azt hiszszük —ma utoljára szedte rá a „folyó ügyek“-kel, mert ezentúl bottal se lehetne az ily „folyó ügyek“ tárgyalásáról kiverni. Vén Sas: A magyar hymnusz megszületése — A „Budapesti Hirlap“ eredeti tárcája. — A magyar királyhymnusz ügye uj stádiumba lépni ígérkezett, midőn az országos halárszövetség akarta kezébe venni az ügyet, saját magára vállalván úgy a pályázat útján létrehozandó szöveg, mint annak zenéje megteremtése körül fölmerülő összes költségek fedezését. Az egész ügyben azonban még eddig egyéb lépés nem történt, mint hogy a dalárszövetség tavaly nyáron a pályakérdés kitűzését elhatárza, a kitűzés azonban még várat magára. Fog-e sikerülni a dalárdáknak, nem egy jó himnusz megteremtése, hanem a hivatalos és országos elismertetést nem akarjuk kutatni ? óhajtjuk, hogy a nagy cél ily kicsinyes eszközök útján is el legyen érve. Mi azt hiszszük, hogy az elismertetés s általában a magyar királyhymnusznak országossá tétele elsősorban magának a zeneművek szépségétől fog függeni, amint történt az negyven év előtt, midőn szintén nem hivatalos utón, hanem magángyűjtés alapján beszerzett összegből hirdettetett pályázat Kölcsey hymnuszának megzenésítésére, szintén nem hivatalos formában történt a nyertes mű előadatása — s mégis melyik magyar ember az, ki ne tudná Kölcsey hymnuszát Erkel Ferenc zenéjével?! Nem lehetetlen, hogy ép igy sikerül a magyar királyhymnusz megteremtése is, mint a Kölcsey hymnuszáé, mely azóta úgy a szivéhez nőtt minden magyar embernek. Innen-onnan negyven esztendeje lesz már. 1844. július 2-án este a nemzeti színház közönsége kiválóan ünnepélyes alkalomra gyűlt össze: Kölcsey hymnuszának a pályázatot kiiró bizottság által megdicsért és a jutalomra érdemesített megzenésítései adattak elő. A dicséretre méltatott két szerző Egressy Béni és Travnyik János volt. A közönség úgy őket, mint szerzeményeiket zajosan megtapsolta. Azután küldöttség ment a pályanyertes mű szerzőjéért Erkel Ferencért, akit, midőn a színpadon megjelent viharosan megéljenezett és megtapsolt a közönség. Rövid beszéd után az igénytelen pályadíj, (20 arany) átadatott neki. Ami anyagilag hiányzott az elismerésből, azt a közön A képviselőház pénzügyi bizottsága ma esti 6 órakor Ordódy Pál elnöklete alatt ülést tartott, melynek napirendjére volt tűzve : az 1885 évben Budapesten tartandó országos átalános kiállításról, valamint az 1872 : X. t. c. érvényen kivül helyezéséről s a rimamurány-salgótarjáni vasmű-társasággal kötött szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatok tárgyalása. Az ülés megnyitása után Hegedűs előadó jelenti, hogy az 1872. X. t. c. tekintetében napirenden levő javaslat jelenleg bizonyos akadályok miatt nem tárgyalható. A bizottság ezután a másik törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben a közgazdasági bizottság szövegezéséhez képest változatlanul elfogadta. Ezzel az ülés véget ért. Jegyzői szigorlatokat tart Pest megye február 3-án és 10-én. Mindkét napra eddig 55 jelölt jelentkezett. A „hiteltelekjegyzőkönyvek átalakításáról s a földadó kataszteri adatokkal való kiegészítéséről“ szóló törvényjavaslat megvitatása végett f. é. február hó 6-án kezdetét veendő szaktanácskormány tagjaiul meghivattak : Berczelly Jenő, igazságügyminiszteri tanácsos, Dévány Henrik, a központi telekkönyvi hivatal főnöke, dr. Fekerle Sándor és Fehér Miklós pénzügyminiszteri osztálytanácsosok, Süteő Rudolf, a kir. kúriához osztott kir. táblai biró, Puky Gyula, kir. táblai biró, Czevecsy Kálmán, budapesti törvényszéki biró, Pápay Mór pestvidéki törvényszéki biró és dr. Wlassics Gyula, kir. igazságügyminiszteriumhoz osztott budapesti kir. alügyész, mint jegyző. — Az igazságügyminiszter akadályoztatása esetén a szaktanács kormányelnöke Berczelly Jenő leend. A határőrvidéki választások Az újvidéki „Zásztava“ egy felső-határőrvidékinek tollából a határőrvidéki választások küszöbén a horvátországi szerb pártról s a horvát pártokról hoz egy hosszabb közleményt, melyben az ottani szerbeknek a legnagyobb óvatosság és elővigyázat tanácsoltatik a horvát (különösen az ellenzéki) pártokkal szemben, hacsak az ottani szerbség az egyik vagy a másik horvát pártnak puszta eszközévé nem akar válni a szerb ügy hátrányára. Majd hosszasabban előadja, mily perfid eljárást tanúsítottak és követtek a horvát pártok (különösen a mostani úgynevezett „független“ nemzeti — a Muazovics féle párt) egyes kormányok alatt a szerbekkel szemben. Hitegették és áltatták a szerbeket, a midőn a magyaroknál valamit kivívni és tőlük kicsikarni akartak, s a midőn céljukat elérték az adott és tett igeség tetszése, kitüntetése volt hivatva pótolni, s a közönség elértve a szándékot, ezt bőkezűleg adta meg az akkor még fiatal, de lángszellemű zeneszerzőnek. A szép hymnusz előadása után az előre hitelezett bizalom Erkel tehetségében, a leghízelgőbb tetszésnyilatkozatok által lön igazolva. A zenemű a legteljesebb mértékben tetszett: Erkel megtalálta a hangot, melyre mindenki várt, s nem csoda, ha szép szerzeménye csakhamar országszerte népszerű len. A művészetek több lelkes barátja érezvén azonban azt, hogy egy ily műért anyagi elismerés gyanánt az a 20 arany valóban igen csekély, alig két héttel rá saját kezdeményezésükből némi mellékjutalomban részesíték a koszorúzott zeneszerzőt. Petricsevics Horváth Lázár lapszerkesztő akkor rendkívül nagy szerepet játszott a magyar irodalmi és művészeti életben. Ő volt az, ki saját budai nyaralójában ünnepélyt rendezett a mester tiszteletére, s az ő kezdeményezésére gyűlt összegből díszes emléktárgyat vévén a zeneszerző számára, azt elvbarátai jelenlétében átnyújtá. Ez emléktárgy szép mivű karnagyi pálca volt ezüstből, megaranyozva. Magyarország címere, a zene jelvényei és egyéb alkalmi díszítmények domborműben alkalmaztattak a pálcára e felirat mellett: „Hunyady László szerzőjének a nemzeti zene barátai, 1844.“ A pálca belsejében 50 darab arany volt, a lelkes művészetbarátok elismerésének anyagi jeléül is. Óhajtjuk, hogy a magyar királyhymnusz megteremtése mielőbb hasonló ünnepélyességekkel történjék, természetesen jelenlegi kedvezőbb művészeti viszonyainknak megfelelő impozánsabb arányokban! BUDAPESTI &DKLAP. (32.) 1883. február 1.