Bukaresti Lapok, 1934. február (3. évfolyam, 24-47. szám)
1934-02-01 / 24. szám
i \ L 1934. február 1. R Daladier bízott, de csalatkozott Elzárkóznak a pártok a Daladier kormányban való részvételtől Kormánylista már van, de kormány nincs — Herriot hűvös és tartózkodó Bayonne polgárai meg akarták lincselni Bonnauret képviselőt Tekintély-kormány, vagy egység-kormány? Paris, január 31. Amint már jelentettük, a Chautempskormány lemondása után Lebrun köztársasági elnök az illetékes politikusokkal folytatott tanácskozások után Daladiert bízta meg a kormány megalakításával. Ez hétfőn délelőtt történt. Daladier akkor azzal fogadta el a megbízást, hogy mielőtt végleges választ adna, tájékozódó tárgyalásokat folytat a politikai pártok vezetőivel és bizonyos politikai személyiségekkel . hétfőn este számol be tárgyalásainak eredményéről , ugyanakkor nyilatkozik erről is, hogy megkísérli-e az új kabinet összehozását. Este Daladier valóban kihallgatáson jelentkezett az elnöki palotában és Lebrun elnöknek kijelentette, hogy vállalja a kormányalakítást. Néhány perc múlva Daladier mint megbízott miniszterelnök hagyta el az elnöki palotát. Távozásakor a rá várakozó újságíróknak kijelentette, hogy a kormány megalakítása kedd reggelre, vagy délelőttre bekövetkezik. A jólértesültek már hétfő este tudták, Daladier szándékát: tekintélyes és közéletileg teljesen makulátlan jellemii politikusokból akarja összeállítani az új kormányt. Biztosra vették, hogy Boncour kimarad az új kormányból, amelynek össztétele a Renaudel-féle ezpeiálfasisztáktól a jobboldal mérsékeltebb középszárnyához tartozó Louis Marin csoportját foglalná magában. AZ ELSŐ KORMÁNYIISTA Hétfőn este már elterjedt Parisban egy névsor, amely állítólag a Daladier-kormány tagjait sorolta volna fel. Ebben a névsorban, amint az alábbiakból kitűnik, Paul Boncour valóban nem szerepelt a külügyi tárca élén. Ez a névsor a következőképpen adja a Daladier-kormány tagjait: Daladier (miniszterelnök és külügyminiszter), Frot (belügy). Pietri (pénzügy). Henry Roy (igazságügy). Fabry ezredes (hadügy). Pierre Cot (légügy). Paganon (közmunkaügy). Chabdelaire (haditengerészet). Guy de Chambre (tengerészetügy). Pálmádé (kereskedelemügy). Catala (gyarmatügy).Auray (népjólét). Marquet vagy de Jouvenel (közoktatásügy). EDDIG MÉG NEM SIKERÜLT AZ ÚJ KORMÁNY MEGALAKÍTÁSA A legfrissebb telefonjelentések azonban arról számolnak be, hogy Daladier bizakodására, amellyel a kormány megalakítását vállalta, a politikai pártok nem válaszoltak azzal a készséggel, amire ő számított. Annak ellenére, hogy Daladier egész hétfő éjszaka folytatta a kormányalakítási tárgyalásokat, a nehézségek óráról órára jobban feltornyosultak. A balközépen álló szocialisták és a Blandin-csoport csak olyan kormányt támogatnak, amely pártok fölött álló tekintélykormány. Viszont Marinék, a jobbszárny centrumáról csak köztársasági és nemzeti alapon álló egységkormányt vesznek pártfogásukba. A jobb- és baloldal pártjai között felmerült ellentétet hétfő éjszaka nem sikerült kiküszöbölni s ez a körülmény arra kényszerítette Daladiert, hogy a kormányalakítási tárgyalásokat kedden délelőtt is folytassa, jóllehet már kedd reggelre két kormánynévsorral szeretett volna Lebrun duóknál kihallgatásra jelentkezni. Jellemző, hogy Daladier kormányalakítási kísérletét a pártok frontján egyhangú közömbösséggel, sőt ellenségeskedéssel fogadták. Hétfőn este Daladier tárcát kínált fel Frossard szociáldemokrata képviselőnek, de ez azzal az indokolással, hogy ő a szocialista párt tagja, kereken és mereven visszautasította a miniszteri bársonyszéket. Herriot pártja pedig leplezetlen hűvösséggel kíséri Daladier próbálkozásait. A párisi politikai életben nyílt titok, hogy sem Herriot, sem pedig Chautemps nem hajlandó tárcát vállalni a Daladier-kormányban. Bonnauret képviselőnek szike kellett Bayonnéből Hétfő délután a bayonnei törvényszék vizsgálóbírája kihallgatásra idézte és ki is hallgatta Bonnauret képviselőt, akinek a neve már a Stavisky-botrány kirobbanása után legelsőnek került forgalomba, mint a világraszóló szélhámos egyik bűntársáé. Bonnauret a kihallgatáson beismerte, hogy egy alkalommal 40 ezer frankot kapott Staviskytől, máskor pedig 5 ezer frankos szabószámláját egyenlítette ki a kalandor. Azt azonban erélyesen tagadta, hogy Staviskyvel bizalmas viszonyban állott volna s a kapott összegekre azt a magyarázatot adta, hogy azokat mint ügyfél vette fel. Stavisky egyéni tzelmeiben nem vett részt. Amikor Bayonneban elterjedt annak a híre, hogy Bonnauret képviselőt a vizsgálóbíró kihallgatja, hatalmas tömeg vette körül a törvényszék épületét és elkeseredve tüntetett Bonnauret ellen. A kihallgatás végén a vizsgálóbíró a képviselőt szabadon engedte, de Bonnauret a főbejáraton keresztül nem távozhiott volna az ellenséges magatartás a tüntetők miatt. Megkísérelték tehát az egyik hátulsó kijáraton elvezetni, de a tömeg azonnal észrevette a turpisságot és ott is elállta az utat. A rend fenntartására kivezényelt rendőrök csak nagy nehézségek után tudták a feldühödött tömeget annyira visszaszorítani, hogy Bonnauret képviselőt a mellékkijáratnál gépkocsiba tuszkolják. A tömeg ekkor a rendőröket is megtámadta és elkeseredett verekedést kezdett. Bonnauret csak a tömeg szidalmai között tudott a nagy sebességre kapcsolt gépkocsin egérutat venni. Tüntet a vidék Vasárnap nemcsak Parisban, hanem az ország több városában, különösen elesen voltak zajos tüntetések. A tüntetéseket azonban nemcsak a Stavisky-botrány miatt kiváltott ellenszenv, hanem az adóterhek feletti elkeseredés is kiváltotta. Rouenben és Nizzában a tüntetők olyan fenyegető magatartással léptek fel, hogy a rendőrségnek szét kellett vernie a tömeget , , Igazán párisi szellemességre és vakmerőségre vall az a mód, ahogyan az egyik párisi férfi tüntetett az adóterhek ellen. Anyaszült meztelenül szaladt ki az Opera térre s közben harsányan kiabálta: — Én vagyok az a szerencsétlen adózó, akiről az adóhivatal még az inget is lehúzta! A francia adórendszer sajnálatraméltó áldozatát, a rendőrök azonnal pártfogásba vették és elszállították. A vasárnapi tüntetések Nizzában hétfőn is folytatódok. A késő éjszakai órákban Nizza utcáin hatalmas tömeg tüntetett ismét az adóterhek ellen. A rendőrség közbelépésére felszedték a kövezetet, s nemcsak a karhatalom embereit dobálták meg, hanem ablakokat és kirakatokat is bezúztak. Az elkeseredett utcai harcnak 5 sebesült áldozata volt. A tüntetők közül 15 embert a rendőrség őrizetbe vett. Ess is ujjáa Rágalmazás! sajlóperek a rendtorvtti alapján Arad, január 31 Rendkívül érdekes sajtópert kezdett tárgyalni kedden délelőtt a helybeli törvényszék második szekciója. Barbarescu Sava aradi tanfelügyelő valóságos tömegpert indított az ottani kisebbségi sajtó ellen, mert részletesen foglalkoztak az ő viselt dolgaival. Barbatescunak ugyanis már régebben több összetűzése volt alantasaival, tanítókkal és tanítónőkkel. Barbatescu volt az, aki a helyi elemi iskolákban, helyesebben azoknak magyar tagozataiban valóságos hadjáratot indított a magyar nyelv ellen. Az Erdélyi Hírlap több cikkben fog- Asztma és szivbeisgsécs, mell- és tüdőbaj, görvély- és angolkór, pajzsmirigy-nagyobbodás és golyvaképződés eseteiben a Ferenc József“ keserűvíz a gyomor és belek működését kitünően szabályozza Európai és amerikai klinikusok tuberkulotikus egyeneknél tapasztaltál, hogy a Deteásé* kezdetén jelentkező székrekedések a Ferenc József víz használata to ytán lényegesen enyhültek. Jalkozott Barbarescu ügyeivel, mire a tanfelügyelő feljelentést tett Major Béla, a lap felelős szerkesztője, Zima Tibor volt országgyűlési képviselő, a lap szerkesztője, továbbá Károly Sándor és Salgó Pál hírlapírók ellen. Páratlanul érdekes azonban ennél a pernél az a körülmény, hogy nem egyszerű sajtóvétség, vagy rágalmazás címén indult meg az eljárás a kisebbségi sajtó képviselői ellen. Az ügyész az álarmtörvény paragrafusai alapján kérte a vádlottak súlyos elítélését. A tárgyaláson a vádlottak, illetve védőik rámutattak arra, hogy feltétlenül szükség van a bizonyítás kiegészítésére, mert az ügyészség a vizsgálóbíró megkerülésével egyenesen a törvényszékhez tette át az iratokat. Az ügy részletes bevizsgálása nélkül a vádnak nem lehet kelllő alapja. Az ügyész és a magánvád képviselője hevesen ellenezték az indítványt, a bíróság azonban a javaslat mellett döntött és elrendelte a bizonyítás kiegészítését. A legközelebbi tárgyalásra 20 tanút idéztek meg. * ( 3. oldal 500 LITER VÉR folyik naponta tisztulás végett a vesén keresztül Minden megbetegedését annak a fontos szervnek idejében kell gyógyítani, hogy komolyabb következményeit elháríthassuk. Vegyen be idejekorán HELMITOL TABLETTÁT mely a vizeleti szervek teljes tisztulását eredményezi. Kérdezze meg az orvosát! Megpendítő szerencsétlenség az aradi pályaudvaron p , Arad, január 31 ... korra más vasúti szerencsétlenség történt kedden délelőtt az aradi pálya-Zar °" fz «,Iomás melletti Mosonyitelepen lakó Pausan János CFR gépész neves kisleánya, Ida, aki egy fodrászüzlet alkalmazottja, kora délelőtt a boltba indult. A villanylámpákat már 7 voltk ,az meglehetősen sötét volt meg. A kisleány nem vette észre, hogy egy tolató mozdony közeledik feléje. Amint áthaladt a síneken, a mozdony elkapta és keresztül ment rajta. A kerekek rettenetesen összeroncsolták a szerencsétlen gyermeket. Holttestét valósággal darabokban szedték fel a sineferol. A szerencsétlenséget egy kofaasszony vette észre, aki epen arra haladt. Azonnal felhalmazta a környéket és a közel eltünt ZU -ket ^ mozdony akkorra már A vizsgálat azonnal megindult —— Pokoli kínok után teljes gyógyulás által Togal millió esetben bevált szer Ríieuma Köszvély ülőidegzsába Spanyolnátha Ideg- és főfájás esetén. Togal azonnal segít és a szívre és gyomorra teljesen ártalmatlan! Van-e más hasonl szer, mint a Toga melyről több mint 0000 orvosnak oly nagyszerű, írásban adott véleménye van? NINCS! Togal oldja a húgysavat és így a bajt közvetlenül gyökerében támadja meg! Erősen baktériumölő! Nincs ennél jobb szer! Biztosan használ! Ne kísérletezzék más hasonló szerekkel! Mások is már megtették ezt Ön helyett és ők mind Togal-t szednek most! Egy kísérlet Önt is meg fogja győzni! Az összes gyógyszertárakban és drogériákban. Lei 52.— A Togal-tabletta svájci készítmény.