Csongrád Megyei Hírlap, 1966. március (11. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-18 / 65. szám
2 Polivittilacetát‘‘-üzem 'A jereváni (Örmény Sz. Sz. K.) „Polivinilacetát" üzem fontos nyersanyag gyártását kezdte meg, mely igen sok műanyagféleség előállítására alkalmas. Ezentúl ez az üzem szállítja az ország többi üzemébe ezt a terméket. Képünkön: az üzem látképe. Történelem -19 kötetben A magyar történettudomány nagy vállalkozása Az elmúlt esztendőkben ugrásszerűen fokozódott az érdeklődés a történelmi jellegű munkák iránt. Ezt bizonyítja az is, hogy még az olcsónak egyáltalán nem mondható többkötetes Világtörténet 30 ezer, és a kétkötetes Magyarország Története 28 ezer példánya hónapok alatt gazdára talált. Bár a korábbi népszerű tudományos összefoglalások hozzáférhetővé tették a szélesebb rétegek számára történetkutatásunk legújabb eredményeit, számos kérdésben nem tudtuk véglegesen kiszorítani a köztudatból a polgári történetfelfogást. Igaz viszont az is, hogy a múlt sokoldalú értékeléséhez több magas színvonalú összefoglaló munkával járultak hozzá könyvkiadóink. De mindez kevés, mert az igények, az érdeklődés gyorsabban nő, mint ahogy a kiadók terveznek. A történeti kiadványok sikere, a tudományág iránt fokozódó figyelem arra indította a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetét, hogy elhatározza egy tízkötetes összefoglaló kiadvány megjelentetését. Ez a több kötetes „Magyarország Története” 1896 óta az első ilyen nagyobb méretű kiadvány hazánkban. — A sorozat 1970-től kezdve jelenik meg, évenként két kötetben — tájékoztattak a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében. — Az utolsó kötet előreláthatóan 1974-ben kerül az üzletekbe. Ez már a hatvanas évek történetével, napjainkkal foglalkozik. A legutóbbi kétkötetes „Magyarország Története” jelzi ugyan a marxista történettudományban bekövetkezett fejlődést, de az új kutatások teljes tudományos kifejtését nem tette lehetővé. A készülő tízkötetes sorozat nemcsak összegezi az eddigi eredményeket, hanem felveti a legújabb problémákat is. A mű nagy feladatot állít a szerkesztők, írók elé. Tisztában vannak azzal, hogy a munka tudományos jellegének nem szabad az olvasmányosság, a közérthetőség rovására mennie, hiszen a legutóbbi időkben megjelent történelmi művek is nagyrészt annak köszönhették sikerüket, hogy a tudományos pontossággal elemzett témakört olvasmányosan dolgozták fel. A nagy érdeklődésre számottartó sorozat szerkesztői között olyan neves, hazánk határain túl is jól ismert történészeket, tudósokat találunk, mint Nemes Dezső, Molnár Erik, Pamlényi Ervin, Léderer Emma, Elekes Lajos, Ember Győző. Ám gondjaikkal a szerkesztők nincsenek egyedül: sok segítséget kapnak a rokontudományoktól. A régészet, a technikatörténet, az agrártörténet, a művészettörténet legújabb eredményei könynyítik meg a dolgukat. A munkálatok már megkezdődtek. Kötetenként 500—600 oldal, gazdag illusztráció, térképek, grafikonok — ilyen lesz a tízkötetes „Magyarország Története”. Történettudósaink munkája az erők nagyfokú összpontosítása révén lát majd napvilágot ez a mű. Érthető a nagy érdeklődés és várakozás, amely megelőzi. KOVÁS IVÁN Kati férjet fog URBAN ERNŐ KISREGÉNYE « jh De Kati nem kért see a színházjegyből, se a várható hitvesi kapcsolatból. Inkább feladta, rokonházaspárnak engedte át a pesti lakást, és hazaköltözött. — Hát... lelkem, hol jobb? — kérdezte nem sokkal hazaérkezte után Katitól az öreg Bársony. — Pesten vagy itthon? Ugye, hogy itthon? Éppen veteményeztek. Mákot. — Nem is tudom — simította ki homlokából kézfejjel a haját. — Itthon ... más. — Mi más? Micsoda? — Minden. Még az ég is ... Tág, messzebb van, és teliszele bárányfelhővel. — No ugye? — hatódott meg könnyekig az öreg Bársony, és egyúttal derűs, magabízó nyugalom szállta meg. Annak a tudata, hogy mégiscsak az ő vére Kati. Kertészvér. — Persze, hogy itthon jobb! — jelentette ki. — Aztán ha unatkozni találsz, isten az atyám, még ... még televíziót is veszek, hogy ne unatkozz, lányom. Kati csak nevetett, mert újra otthon és újra lánynak lenni még a beígért televíziós készüléknél is újdonságosabb élvezet volt neki. Teszem azt... Pesten még az éjszakája se volt zavartalan. Vasút mentén lakott, és sehogy se tudta megszokni se a mozdonyok panaszos, zöld lámpáért rimánkodó füttyét, se a szerelvények házat is megingató csattogását. Később megszokta, persze, s nem riadt fel, mindazonáltal mégiscsak belejátszott álmaiba a robaj és a mozdonyok hajtogatása is. Mezőben állt, hullámzó, ezüsttajtékos rozstábla közepén. Zenét is hallott, kalászi zenét. Szél cirókálta rozskalászok citeraszavát hallotta. A mindenségnek kenyérszaga volt. És újdonság volt neki a munka is: a babráló, veteményezéssel és palántázással bíbelődő kerti munka. Kezdetben ugyan meghúzta a derekát, de beleszokva és hosszú távra vérpezsdítően jólesett neki. Hogy aztán sárral, bűzzel, továbbá: mozi-, vízvezeték-, angol WC- és egyéb hiánynyal is járt ez az újra vállalt falusi élet? Istenkém! Az elvadult, mesésen bozótos park, mögötte a táblákra szeldelt virág- és konyhakertészet és a borostyánruhás ezüstfenyők őrizte szülői ház aztán szintúgy megtette a magáét. Annyira visszabűvölteédesgette apja mellé Katit, hogy a pesti életnek még a valóban megkedvelt vívmányairól is könnyű szívvel volt képes lemondani. Ezt a boldogságot tette tönkre Laci. Oda is lett a nyugalma és a derűje Katinak. Főleg a csütörtökjei és a vasárnapjai lettek kibírhatatlanok. A remény tudniillik, hogy majd csak hozzászelídül Laci, és a beszélőviszonyt is helyreállítja vele, mindketteti vásáros napon, szerdán és szombaton is autóbuszra ültette. De bárcsak ne ültette volna! Laci , a mafla, a fafejűség netovábbja — változatlanul kimért és egész a megátalkodottságig szófukar maradt. Pedig ha van szeme, ha nem veszi el megfogyatkozott ítélőképességét is az idült gyanakvás, észre kellett volna vennie, hogy provokációról szó sincs. Érte és csakis érte viteti-rázatja magát immár a harmadik hete oda-vissza az autóbuszon Kati. És az öreg Bársony? Ő csak észrevette, hogy valami nincs rendjén Katinál? Hogyne. Csak kivárt, figyelt, adatokat egyeztetett. Azt még elnézte, és holmi ballábbalkeléssel magyarázta, hogy Kati figyelmetlen, s hogy ennek folytán gyom helyett virágtöveket vagdal ki. És még azt is, hogy a kezében kész veszedelem, valóságot iszapoló puska az öntöző„slag". Sőt mi több: még Kati sűrű utazgatásán se akadt fenn, noha látván láthatta, hogy a haja rendben van, nem kíván fodrászt, és hogy a kosara is mindig üres, csak parádénak van ott a karján. Hanem hogy a főzőtudománya is válságba jutott?! Hogy — amire még emlékezni is siralom — legutóbb kristálycukor helyett sóval szórta meg a túrós palacsintát?! A palacsintát világéletében „egyelekmeg"-nek becézte. Ha tehát nagy kanállal készült belőle enni, s rögtön az első falásra sóval ment tele a szája, mi sem természetesebb annál, hogy nemcsak testileg, de lelkileg is megrendült. — Szerelmes Kati! — lett a só gondolatszilánkja alá a mágnes. — De... kibe? Ki a választott? És mert nemcsak higgadt és tapintatos férfiú volt, de gyakorlati észjárása se volt híjával, így okoskodott tovább: — Jól van, buszozz csak, lányom. Legközelebb majd én is veled buszozok. (Folytatjuk.) CEKKÜNK VISSZHANGJA Lapunk február 18. számában „Karton már van, de az intézkedés késik” címmel foglalkoztunk a vásárhelyi Susán Étterem szemetel hordásának a problémáival. A vásárhelyi városgazdálkodási vállalat azóta már intézkedett , elszállította a korábban felgyűlt szemetet és azóta is rendszeresen elszállítja — amint erről az étterem vezetője értesített. * Az elmúlt hetekben lapunk hasábjain cikk jelent meg „Lehet-e közvetlen vonatjárat Szentes és Szeged között?” címmel. Ezzel kapcsolatban válasz érkezett a MÁV Szegedi Üzletigazgatóságától és ezt az alábbiakban közöljük: „A Hírlap cikkével kapcsolatban közöljük, hogy a műszaki feltételek hiánya miatt kénytelenek vagyunk fenntartani korábbi álláspontunkat. A vásárhelyi Népkert megállóhely vágánykapcsolatai nem teszik lehetővé a közvetlen járatok beállítását. Nem oldható meg a jelenlegi rendszerű motorkocsikkal az a javaslat sem, hogy elől-hátul közlekedő motoros szerelvényeket vezessünk be a forgalomba. Kétségtelen, hogy ezzel a módszerrel nagyban javítanánk az utazás körülményeit, azonban a szinkron távvezérlés hiányában a közlekedő motorkocsiknál gyakori volna a műszaki meghibásodás, amely a vonatforgalom lebonyolításában komolyabb zavarokat idézne elő és joggal panaszkodna az utazóközönség. A legközelebbi években előreláthatóan némi javulás jelentkezik ezen a téren, mert várható olyan új rendszerű motorosszerelvény, amellyel a javasolt közlekedési módozatot lebonyolítanánk. Mi már korábban is foglalkoztunk ezzel a gondolattal, azonban a műszaki alapfeltételek hiánya miatt egyelőre nem kerülhetet sor a megoldásra. A jelenlegi csatlakozási rend a körülményekhez képest — véleményünk szerint — kielégítő. Különös tekintettel arra is, hogy a szentes —hódmezővásárhelyi vonalszakasz a Kiskunfélegyháza —Szentes—Orosháza—Hódmezővásárhely—Szeged vonalak igen nehezen összeegyeztethető csatlakozási rendjébe van beépítve. Súlyosbítja a helyzetet az a körülmény is, hogy az említett vonalszakaszok — Kiskunfélegyházán és Szegeden — fővonali távolsági csatlakozásokat is felölelnek.” VAJDA SÁNDOR, forgalmi és kereskedelmi osztály osztályvezető. A dolgozók ügyeinek lelkiismeretes intézése fontos politikai követelmény, hatékony eszköze a tömegkapcsolatnak, valamint a párt és állam iránti bizalom erősítésére. Vonatkozik ez a panaszok orvoslására is. Bár kétségtelen, hogy ez utóbbi kényes terület, mert csak sokoldalú megfontoltsággal lehet igazságot tenni. Néhány nappal ezelőtt levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyben egy autóbuszvezető és jegykezelő goromba modorát kifogásolják. Olyan esetről számolt be levélírónk, amely már több volt az utazások alkalmával előforduló szokványos torzsalkodásnál. — Ez év február 20-án a Tótkomlós—Szeged útvonalon közlekedő GA 79—58 rendszámú autóbusszal kívántam hazautazni 9 hónapos és 3 éves gyermekemmel Rákosról Vásárhelyre — írja Kiss Józsefné. — Amikor a busz megállt Rákoson, még fel sem tettem a lábam a kocsi lépcsőjére, a busz vezetője fölényes hangon kiabált rám, hogy a kosarat (amelyben 9 hónapos gyermekem volt) ne tegyem az ülésre és mozogjak fel a buszra. Alig bírtam felszállni, de a vezetőben és a kalauzban annyi udvariasság sem volt, hogy két gyermekemmel együtt felsegítsen. A levél ezenkívül még több olyan kitételt tartalmaz, amely igen rossz fényt vet az utazóközönség kényelmét, nyugalmát szolgáló jegykezelőre. Többek között hányaveti módon felelgetett az utasoknak, amikor egy-egy megálló iránt érdeklődtek. Tekintettel arra, hogy a levél írója az említett panaszt hasonló szöveggel megküldte a 10. sz. Autóközlekedési Vállalat vezetőjének is, megkértük a vállalat vezetőjét, tegye lehetővé, hogy jelen lehessünk az eset kivizsgálásánál. Sajnos, a „kivizsgálás” nem úgy történt, ahogy mi elképzeltük. A vállalat forgalmi főelőadója a panaszos által megrótt Szitkai Dezső gépkocsivezetőt és Rácz Pál jegykezelőt hívta meg, akik előtt a panaszos levelet felolvasta, majd megkérdezte tőlük: igaz-e a levélíró állítása? Mivel a panaszost nem hívta meg a vállalat, az említett gépkocsivezető és jegykezelő a saját érdekének megfelelően igyekezett válaszolni, hiszen nem volt, aki megcáfolja állításaikat. Arra a kérdésünkre, a vállalat meg kívánta-e hívni a panaszost az ügy tárgyalására, a jegyzőkönyvet vezető forgalmi főelőadó azzal válaszolt, hogy erre neki nincs módja. Ilyen helyzetben tehát kénytelenek voltunk mi felkeresi Kiss Józsefnét, a panaszos levél íróját, aki újból aláírásával igazolta, hogy a panaszos levelében említett eset úgy történt, ahogyan eredeti levele tartalmazza. Nem akarjuk azzal vádolni a 10. sz Autóközlekedési Vállalatot, hogy minden panaszos ügyet így „vizsgál” ki, de ez az eset nem túl nagy bizonyíték arra, hogy az utazók sérelmét minden esetben megfelelően orvosolják. Véleményünk szerint az AKÖV egyes alkalmazottainak modortalanságát nem lehet csupán egy, a panaszosnak írt elnézést kérő levéllel elintézettnek venni. Az ilyen „kivizsgálás semmiképpen sem szolgálja a vállalaton belüli fegyelem megszilárdítását, de nem meggyőző az utazóközönség számára sem. KOVÁCS IMRE Olvasóink leveleiből EGY PANASZÜGYEK „KIVIZSGÁLÁSA” rrtfciAP_______________________ COMDOIATOI BOT KIAbblTA»RÓb Gyermekkorunk kedvet élménye volt, amikor nyaranta megjelent kis székével, festőállványával falunk szülötte, Bánszki Tamás festőművész Földeák főterén, utcáin, a piacon. Mindig népes gyermekhad vette körül. A mindig csendes, mosolygós művészt azonban ez a nagy érdeklődés nem zavarta. De nemcsak a faluban dolgozott, olykor kiült a cséplőgépek mellé is, hogy a félmeztelen, bronzbarna testű munkásokat is megörökítse. Minden nyarát a földeákiak között töltötte. Szülőfaluja ihlette műveinek legjavát — a földeáki táj és annak népe néz vissza ránk vásznairól. Az eltelt évek bebizonyították, hogy a Földeákon töltött hónapjai gazdag termést hoztak, hogy az itt készült alkotások maradandóan örökítik meg a tájat és annak embereit... Amikor szülőfalujába is elhozta életművét, Földeák lakosai tisztelettel írták be nevüket a kiállítás vendégkönyvébe, hogy leróják tiszteletüket Bánszki Tamás művészete előtt. SIPOS ERZSÉBET Földeák Szélhegy&etiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii miiiiiiiiiiiin Nem, dehogy ••• Március első napján, amikor a hőmérséklet a sok évi átlagnál néhány fokkal magasabb volt, sétáltam a délutáni napsütésben. Egyszercsak jobbra, tőlem átellenben eldőlt egy férfiember. Mint a teli zsák, ami támaszték nélkül maradt. Néhányan körülálltuk, ahogyan ez ilyenkor szokás és tanakodtunk, mi baja lehet. Alaposan összezúzta az arcát, és dőlt belőle a vér rendesen. A rövidesen helyszínre érkező mentőmrvos a sérüléseken túl közel százszázalékos alkoholos befolyásoltságot konstatált emberünknél és ez a megállapítása néhány nappal később „botrányt okozó részeg” cím alatt a napi sajtó rendőrségi krónikájában nyomtatva is megjelent. Mondom, csak néhányan voltunk tanúi az esetnek. Következésképpen kevesen háborodtunk fel a történteken, sőt most utólag visszaemlékezve úgy rémlik, hogy szívből és leghangosabban egyedül én. Kérdezte is az az ötven év körüli bácsi, akivel az esemény kapcsán beszélgetésbe elegyedtünk, hogy miért háborgók annyira. — Ennek az embernek — mondta az elrobogó mentők után intve — csak az a bánó, hogy túl sokat ivott ez eldőlt, mint egy mák. Az alkoholos befolyásoltság nem késztette, sem hangoskodásra, sem verekedésre, sem ablakok behúzására, sem kapásra, sem emberölésre, még arra is vigyázott, nehogy a most rendbe hozott virágágyások,, hogy az aszfalt betörje az orrát, ha már el kell dőlnie. Sőt! Ha azt vesszük, csupa hasmosat cselekedett. Mert hiszen minden pohárka szesz elfogyasztása előtt befizette forintjait az államkasszába, tehát gyarapította az. Munkát adott a vendéglátóipari dolgozóknak. Amikor megitta a szeszt, további termelésre ösztönözte a szeszfőzdéket és így tovább. Itt a helyszínen gondolkodásra serkentett bennünket, mi több, válaszút elé átütött: a józan léttel, vagy a mámorossal kelletünk hasznosabb tagjai társadalmunknak? Ezután további munkaalkalmat nyújtott a mentőknek, a rendőrségnek, később lázas tevékenységre készteti majd a kórházban az orvost, az ápolókat, a szerkesztőségben az újságírót, közvetve olvasmányos hírt szolgáltat az olvasóknak, végül pedig kijózanodása után ismét befizet egy bizonyos összeget bírságként államunk pénztárcájába. Tehát ismét gyarapítja azt. Még ezek után is háborog? — Nem, dehogy.... erre nem is gondoltam ... (zákány) atosítják a szentesi RUHAGYÁRAT. Az egykori repülőtéri épületekből „kinőtt” szép és korszerű üzem környékét már tavaly virágágyakkal, szökőkúttal díszítették a gyár szocialista címért küzdő munkabrigádjai. Ültettek néhány fát is, de most társadalmi munkában további 300 nyárfát ültetnek több sorban a kerítés mentén.