Déli Hírlap, 1971. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1971-11-25 / 278. szám
n;x MAP ^POLITIKAI NAPILAP III. ÉVFOLYAM, 278. SZÁM 1971. NOV. 25., CSÜTÖRTÖKI ÁRA: 80 FILLÉR Scheer ma érkezik Moszkvába Tizenhét órás német párbeszéd A német párbeszéd mindkét szinten egyre lényegbevágóbb lesz. Kohl és Bahr, a két államtitkár ma hajnalig tárgyalt Bonnban, és a tizenhét órás tanácskozás után Kohl hazautazott jelentéstételre Berlinbe. Minden valószínűség szerint a maratoni párbeszédet ma folytatják és Kohl visszatér a nyugatnémet fővárosba, miután ezt a tárgyalást is két napra tervezték. A jelek szerint a nyugatberlini megbeszélések is előrehaladtak, mert Kohlt NDK-államtitkár és Müller, a nyugat-berlini szenátusi iroda igazgatója ugyancsak folytatja tegnap megkezdett tárgyalását, amire pedig eddig még nem volt példa. A két szinten folytatott német párbeszéddel egyidőben ma Moszkvába érkezik Scheer nyugatnémet külügyminiszter, aki a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatást tesz ott. Az Izvesztyija Scheel fényképét és életrajzát közli. A lap azt írja: a szovjet emberek azt várják a látogatástól, hogy „hozzájárul majd a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok további normalizálásához és fejlesztéséhez az 1970. augusztus 12-i szerződés alapján. A látogatás elősegíti a két ország közötti kölcsönösen előnyös kapcsolatok bővítését, elmélyíti az együttműködést az európai béke és biztonság érdekében.” Kínai ellenjavaslat :Ne tárgyalja az ENSZ a leszerelést Az ENSZ-közgyűlés vitájában Peking delegátusa azt javasolta, hogy a közgyűlés tegye félre a leszerelési világkonferencia összehívására tett szovjet javaslatot, és ne szavazzon róla. A kínai küldött szerint erről csak akkor lehet tárgyalni, ha a Szovjetunió és az USA elkötelezi magát, hogy egyikük sem használ elsőként atomfegyvert, leszerelik külföldi nukleáris támaszpontjaikat, és visszavonják külföldi csapataikat. Malik, a Szovjetunió ENSZ- delegátusa válaszában kifejtette, hogy a KNK delegátusa figyelmen kívül hagyja a szocialista közösség érdekeit. Ha az úgynevezett „szovjet atommonopólium nem lett volna, sok kormány — köztük a KNK kormánya is — agresszió áldozatául esett volna — mondotta a szovjet ENSZ-delegátus. Takarók Vietnamnak Ma adják át az Országos főtanácsnak a Beton- és Vasbetonipari Művek miskolci gyára szakszervezeti bizottság képviselői a harcoló vietnamiaknak szánt 12 darab takarót. Ezeket a gyár nőbizottsága készítette el a szocialista brigádok nevében. %Leomlottak a Roráriusz falai A szabadságharc alatt Petőfi és Tompa is megfordult falai között, lengyel katonák, osztrák megszállók, sőt maga Paskievics Iván, nagyherceg, a cári sereg parancsnoka is betért egy frissítőre Jósz Adolf egykori cukrászdájába. A Roráriusz majdnem másfél évszázadig együtt élt a várossal. Falai között üdvözölhette Egressy Gábort és Lendvay Mártont, Ujházy Edét és Prielle Kornéliát. •Őrizte a múlt idők szellemét, és hogy a város továbbfejlődhessen, évszázados falai ma reggel háromnegyed 1ién leomlottak. Bartos Márton főrobbantásmester és tíztagú brigádja hajnalban még egyszer végigjárta a Széchenyi utca 3. és 5. szám alatti házak helyiségeit. A „hóhérnak” vörös lett a szeme. Nem a három átdolgozott éjszaka fáradságos munkájától. Pedig minden rendben volt. A fél tonna paxitot kis robbanótöltetek formájában, sakktáblaszerűen beágyazták a falba és a fojtások is rendre elkészültek. Eljöttek a robbantástechnikával foglalkozó konferencián részt vevő szakemberek is. A konferencia mai programjában két robbantás megtekintése is szerepel. Fél 6-kor miskolciak százai álltak a Sötétkapu alatt és a Szabadság téren. Lökdösődtek az emberek, senki sem akart kimaradni a látványosságból. Nagy János, az akció irányítója alig tudta jobb belátásra bírni az ér-Idősebb, szemüveges férfi tör utat magának a tömegben. Egy Exaktát szorongat a kezében. Még egyszer szeretné lefényképezni az utolsó perceit élő Bori épületét. Kattan a fényképezőgép zárja, és aztán kimegy az úttestre és onnan is fényképez. Csak a rendőrök tudják visszatessékelni. — Apu, vegyél a nyakadba, mert nem látok! És nagyobbat fog szólni, mint a pisztolyom? — persze, nyugtatja meg a gyereket a férfi, és felveszi a nyakába. Két rövid és egy hosszú Sípszó. —A forgalom leáll a főutcán. Nagy János beleszól a kezében levő adóvevő készülékbe. — Figyelem, megkezdem a visszaszámlálást, a robbantógép feltöltése indul: húsz, tizenkilenc... Tíznél már csak az akció vezetőjének rövid szavai törik meg a ködben a csendet: három, kettő, egy, robbantás. A hatalmas falak megremegnek. A dobhártyasértő detonációra összerázkódnak az emberek. A szakemberek szerint három és fél másodperc alatt vált a földdel egyenlővé a két épület. Nyolc órakor a nézetődők már csak egy romhalmazt látnak. Elindulnak a villamosok, az autóbuszok. (Folytatás a 6. oldalon) , (Agatha Tibor felvétele) INFLUENZA A november 21-vel zárult héten az ország területéről összesen 423 000 influenzás megbetegedést jelentettek. A járvány kezdete óta összesen 706 000 megbetegedésről adtak számot. A járvány vidéken növekvőben van. Örvendetes viszont, hogy Budapesten, Miskolcon és Borsodban már a múlt héten megkezdődött a betegség visszavonulása. Az előző héttel szemben Miskolcon 25 000-ről 15 000-re, Borsodban 46 000- ről 39 000-re csökkent a megbetegedések száma. jje Sztanko Todorov bolgár miniszterelnök és felesége, valamint kísérete tegnap Budapest nevezetességeivel ismerkedett. Képünkön: bolgár vendégeink a Várban, A bérrendezés tapaztalat& kú oktatási intézményekben ez év nyarán végrehajtott bérrendezés tapasztalatait. A fizetésemelés 112 ezer pedagógust, valamint 55 ezer más oktatásügyi dolgozót érintett. A pedagógusok törzsfizetése országos átlagban 18 százalékkal, vagyis 360 forinttal emelkedett. Nagyságrendjére jellemző, hogy a negyedik ötéves terv legjelentősebb bérintézkedése. A tapasztalatok sorába tartozik, hogy a bérrendezés az iskolák gazdasági, műszaki, adminisztratív és kisegítő dolgozóinál — akik átlag 10 százalékos fizetésemelésben részesültek — nem oldott meg számot, régóta fennálló gondot. A Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetőségének tegnapi ülésén megtárgyalták az alsó- és középfő Hideg idő1 Előrejelzés Miskolc térségére péntek déligr változóan felhős, párás, hideg idő, kisebb havazás lehet. Az esti és reggeli órákban köd. Erős éjszakai lehűlés. A hőmérséklet hajnalban —10, délben—5 lekterért várható. ÉJFÉLTŐL REGGELIG A SLOVJLI PARLAMENT FOLYTATJA ELÉSÉT A Szovjetunió Legfelső Tanácsa ma folytatja a vitát a terves kölsegvetési eluterjesztesekrul. illőbb a Szövetségi Tanács, majd ismét a Nemzetiségi Tanács tart ülést. Az eloterjesztesenet eloreláthatolag a Holnapi záróüléseken hagyjak jóvá. A HARCOK FOLYTATÓDNAK Folytatódnak a harcok az indiai—pakisztáni határon. Pakisztáni jelentés szerint az indiai csapatok újabb egységei hatoltak be az országba. India cáfolta ezt és azt állítja, hogy gerillák harcolnak a pakisztáni csapatok ellen. NIXON TALÁLKOZÓI A hivatalos jelentés mellett, amely szerint december 13—14-én Nixon Pompidouval találkozik, jól értesült nyugat-berlini források tudni vélik: az amerikai elnök még ebben az évben találkozik Heath angol miniszterelnökkel és Brandt kancellárral. ÚJABB GÉPRABLÁS Revolverrel fenyegetőző férfi 200 ezer dollárt követelt Satle városa fölött egy amerikai repülőgépen, amelyen 36 utas tartózkodott. Hosszas körözés után a gép Satle - ban leszállt, a zsaroló gépeltérítő a pénzt megkapta, az utasok eltávoztak, a gép azonban — eddigi jelentések szerint — nem indult tovább. HUSÁK VÁLASZTÁSI BESZÉDE Prágában egy választási gyűlésen Husák, a CSKP KB főtitkára is felszólalt. Kijelentette: a konszolidációs folyamat sikeres lezárása után lehetővé vált — természetesen a bomlasztás megszüntetésével —, hogy leküzdjék az 1968 januárja előtt bekövetkezett politikai-gazdasági stagnálást és józanabb, bölesebb, jobb módot találjanak a problémák orvoslására. LENIN—KUN BÉLA BESZÉLGETÉS LEMEZE A Szovjetunió északkaukázusi részében levő Groznij városban rábukkantak arra a ma már felettébb ritka, értékes hanglemezre, amelyen Leninnek Kisn Bélával 1919-ben folytatott két beszélgetése hallható. A hanglemezt most a város helytörténeti múzeuméban ásOtták ki. TÜNTETÉS LONDONBAN Több mint 10 ezer dolgozó tüntetett Londonban, az állandó létbizonytalanság és a munkanélküliség ellen. A tüntetők zárt sorokban vonultak fel a belváros utcáin, majd a parlament előtt levő tér felé vették útjukat, hogy ott is kifejezésre juttassák tiltakozásukat. Lovasrendőrök gumibottal támadtak a tüntetőikre, verekedés keletkezett, amelynek során több felvonuló és rendőr megsebesült. Tizenhét letartóztatás történt.^