Déli Hírlap, 1979. november (11. évfolyam, 257-281. szám)
1979-11-01 / 257. szám
Fiatalok a városról (CIKK A 2. OLDALON) • POLITIKAI NAPILAP * XI. ÉVFOLYAM, 257. SZÁM I íDl- 1011 CflDINT 1979. NOV. 1., CSÜTÖRTÖK I "Hfl" 1/11 I Ma ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését mára összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztató és a XII. kongresszus előkészítésével kapcsolatos feladatok megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. A Külügyminisztériumban Magyar•luxemburgi tárgyalások kezdődtek Tegnap a Külügyminisztérium épületében Pója Frigyes külügyminiszter, s a meghívására hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter tárgyalásokat folytatott. A nyílt, őszinte légkörű megbeszélésen a két külügyminiszter nagy figyelmet szentelt a nemzetközi kérdéseknek. Részletesen foglalkoztak az enyhülés, az európai biztonság, együttműködés és a leszerelés kérdésével. A tárgyaláson áttekintették Magyarország és Luxemburg kapcsolatait is, aláhúzva: elégedettek azok alakulásával. Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese a megbeszéléseket követően az Országházban fogadta Gaston Thorn-t. A szívélyes légkörű tallákozón részt vett Pója Frigyes. Veress Péter külkereskedelmi miniszter délután hivatalában találkozott Gaston Thorn-ral. Az eszmecsere során áttekintették a két ország gazdasági kapcsolatainak alakulását. Munkahelyi olimpia Minden munkahelyen teremtsenek lehetőséget az egészség óvó sporttevékenységhez, minden korosztálynak biztosítsák a részvételt a — nem versenyszerű — testedző foglalkozásokon, s a sportmunka ne kampány jellegű, hanem rendszeres legyen. Így jelölték ki az egészségügy területén is 1980. január 1-től kibontakozó „munkahelyi olimpia” tömegtestnevelési és tömegsportmozgalom főbb feladatait az orvosegészségügyi dolgozók tegnap összehívott elnökségi ülésén. A téma kapcsán szóba került az ülésen, hogy a testnevelés és a sport fontos szerepet tölt be az „állóképes” generációk fizikai felkészítésében, az egészség megőrzésében, a szabad idő hasznos eltöltésében. Kiemelt jelentősége van — állapították meg az iskolai testnevelés fellendítésének, az ifjúsági tömegsport kiszélesítésének, a felnőtt korúak tömegsporttá fejlesztendő rendszeres testedzésének. Élénkülő szél Kevesebb lesz a felhő, mint tegnap volt, de megélénkül az északi szél. A legmagasabb hőmérséklet sem haladja meg a 10 fokot. Este 2—5 fok közötti érték várható. V Betétkönyv a V1N- bébinek . Hogyan lehet a leggazdaságosabban takarékoskodni? Elárulunk egy biztos tippet: kezdetnek elég hozzá egy kétezer forintos összegről tanúskodó ajándék takarékbetétkönyv. Nehogy valaki azt gondolja, hogy ez feltevés! Íme bizonyítékként egy név, akinél ez a módszer bevált: Mogyorósi Anikó Zsuzsanna. Bár az ifjú hölgy erről még nem sokat tud, lévén a Déli Hírlap mai számának megjelenésekor még alig 35 óra 25 percnyi „idős". Nem hivatalos elnevezés szerint Anikó Borsod megye és Miskolc „VTN bébije". (Cikk a 6. oldalon) (Solymos László felvételei) Kérjék a véleményüket! A településpolitika társadalmi munkásai Tegnap délután tartotta alakuló ülését a Településpolitikai Társadalmi Munkabizottság, amely a Hazafias Népfront Borsod megyei Bizottsága mellett működik majd. A munkabizottság elnökévé Hrabóczki Sándor építészmérnököt választották, alelnöke Simon Gábor, a BÁÉV főmérnöke. A legkülönbözőbb munkaterületekről verbuválódott munkabizottságnak az lesz a feladata, hogy javaslataival, észrevételeivel segítse a tanácsok, illetve a népfronbbizottságok településfejlesztő tevékenységét. Kívánatos, hogy a terveket a jövőben véleményeztessék e munkabizottsággal is a jóváhagyás előtt. Tárgyilagos lesz a megítélés, hiszen a népfrontot, a népfront-aktivistákat nem köti semmiféle gazdasági, ágazati érdek. Más megyékben már korábban megalakultak a Településpolitikai Társadalmi Munkabizottságok, és eddigi működésük szép eredményeket hozott. Reméljük, ugyanezt mondhatjuk el egy-két év múltán a borsodi bizottságról is. Szorosan kapcsolódott az alakuló ülésen elhangzottakhoz dr. Horváth Béla, városi főépítész előadása, aki Miskolc agglomerációs tervkoncepcióját ismertette. E koncepció, illetve a később kialakítandó terv is azt szolgálja, hogy tervszerűen, arányosan fejlődjenek a miskolci agglomerációhoz tartozó települések. Az agglomeráció pedig felöleli a megye tekintélyes részét, hiszen Leninvárostól Kazincbarcikáig tart. Az év végéig írásban tehetnek javaslatot az újonnan alakult munkabizottság tagjai a munkaprogramra, és 1980-ban hozzáláthatnak tervük megvalósításához. 4c Tegnap este a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ klubhelyiségében „Események a nagyvilágban” címmel tartott előadást Ipper Pál, a Magyar Televízió főmunkatársa. A nagy sikerű előadás után Ipper Pál dedikálta könyveit. (Veres Attila felvétele) i Tito Romániába látogat Belgrádban tegnap hivatalosan bejelentették hogy Tito jugoszláv párt- és államfő, november 2. és 4. között hivatalos baráti látogatást tesz Romániában, Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, köztársasági elnök meghívására. Vance cáfolata, Brzezinski javaslata Kemény politikai döntések előtt Cyrus Vance amerikai külügyminiszter tegnap sajtóértekezletén cáfolta bizonyos törvényhozási köröknek azokat az állításait, hogy a Szovjetunió nukleáris tengeralattjáró-támaszpontot épít Kubában. Vance a SALT-szerződés megbuktatását célzó újabb híresztelésekkel kapcsolatban leszögezte: sem a Szovjetunió, sem Kuba nem tett olyan lépést, amely ellentétben állna korábbi megállapodásokkal. A külügyminiszter elhárította azokat az állításokat, hogy Kubának szerepe volna a nicaraguai vagy a Salvadori fejleményekben, és hangoztatta: kormánya Kuba kérdésében „megteszi a szükséges lépéseket”, de a kérdést — mondotta — helyes arányaiban kell szemlélni. Vance egyébként támogatásáról biztosította a Salvadori kormányt. A külügyminiszter szerint a NATO-országok hamarosan a kitűzött határidő előtt, elkészülnek javaslataikkal a nyugat-európai harcászati nukleáris erők korszerűsítéséről, illetve a párhuzamos fegyverzetkorlátozási tervekről. Elismerte, hogy a nyugat-európai kormányoknak „kemény politikai döntéseket" kell hozniuk, ezért kívánatos volna, hogy az amerikai törvényhozás a NATO december közepére tervezett brüsszeli ülése előtt hagyja jóvá a SALT—2 szerszerződést. Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági tanácsadója olyan terveket dolgozott ki a Szovjetunióval és Kubával kapcsolatban, amelyek — Vance, amerikai külügyminiszter szerint — „a visszájára fordítanák 15 évi amerikai külpolitikáját. Jack Anderson, az ismert szemleíró, tegnap közölt cikkében arról számolt be, hogy Brzezinski, a Washington-keltette „kubai válságban” elszenvedett amerikai tekintélyveszteség után, további lépéseket javasolt az elnöknek. A javaslatok szerint Washingtonnak fokozottan kell támogatnia a kommunistaellenes kormányokat a latinamerikai, elsősorban a karibi térségben, s egyidejűleg nagyszabású hazai propagandakampányt kell indítani az állítólagos kubai— szovjet veszélyről”. A terv második szakaszában — írja Anderson, aki állítása szerint látta az okmányt — az USA „világméretű politikai propagandakampányt indítana, és politikai nyomást gyakorolna” a Szovjetunióval és Kubával szemben. E pont felelőse a CIA, a Központi Hírszerző Hivatal, amelynek egyebek között az „Amerika Hangja” rádióra kell támaszkodnia. Brzezinski utasítására kérdőívet küldtek valamennyi amerikai nagykövetnek, hogy adjanak tájékoztatást a területükön tapasztalható „kubai tevékenységről”. A nagykövetek kétharmada visszautasította a javaslatot.