Délmagyarország, 1948. július (5. évfolyam, 148-174. szám)
1948-07-01 / 148. szám
2 •ak azt írják, hogy a Központi Bizottság teljes ülése jóváhagyta azokat a rendszabályokat, Elyeket a Politikai Bizottság séjt a kapitalizmus marad* yainak felszámolására országunkban.« • Ennek az álláspontnak megfelelően Kardelj a Jugoszláv Szövetséges Népköztársaság népparlamentjében áprilils 25-i beszédében kijelentette: »A mi országunkban meg vannak számlálva a napja! tíz ember Baber által való kizsákmányolása maradványainál:«. A JuKP vezetőinek ilyen l én nézetét a tőkés elemek megszüntetéséről Jugoszlávia mai viszonyai között, következésképpen a kulákságnak, mint osztálynak a felszámolásáról is csak kalandor, nem marxista álláspontként lehet jellemezni Mert ezt a feladatot nem lehet megoldani addig, amíg az országban túlsúlyban van az egéni parasztgazdaság, amely elkerülhetetlenül termeli ki a kapitalizmust, amíg nincsenek meg a mezőgazdaság tömeges kollektivizálásának fetételei és amíg a dolgozó parasztság többbsége nem győződik meg a gazdaság kollektív vezetésének előnyeiről A SzUK(b)P tapasztalata arról tanúskodik, hogy csak a mezőgazdaság tömeges kollektivizálása alapján lehet felszámolni az utolsó és legszámoltlabb kizsákmányoló osztályt, kulákok osztályát, hogy a kulákságnak, mint osztálynak a felszámolása szerves alkotó réten a mezőgazdaság kollektivizálásának. Ahhoz, hogy sikeresen fel lehessen számolni a kulákságot, a tavit osztályt és ezzel a tőkés elemeket a faluban, szükséges, •hogy a párt előzetes és hosszas előkészítő munkát végezzen a Adu tőkés elemeinek korlátozására, a munkásosztály és a parasztság szövetségének megerősítésére a munkásosztály "vezetése alatt a szocialista ipar kifejlesztésére, hogy ez képes legyen a mezőgazdaság kollektív viteléhez szükséges gépgyártást megszervezni. A sietségbeen a téren csak helyrehozhatatlan károkat okozhat. Csakis ilyen gondosan dőkés üálett és következetesen végrehajtott rendszabályok alapján lehetséges az átmenet a falu tőkés elemeinek korlátozásától felszámolásukhoz. A Jugoszláv vezetők minden kísérlete, hogy ezt a feladatot •eletében és az íróasztal mellől "tlrendelve oldják meg, vagy •leve meghiúsulásra ítélt kajáiul, vagy kérkedő és üres demagógia. A Tájékoztató Iroda úgy véli, hogy a jugoszláv vezetők effajta hamis és demagóg taktikával azt akarják igazolni, hogy ők nemcsak az osztályharc talaján állanak, hanem még túlra mennek azokon a követelményeken, amelyeket a JuRP-vel nemben támasztani lehet a tőkés elemek korlátozása tekintetében, figyelembe véve a reális lehetőségeket. A Tájékoztató Iroda úgy véli, hogy mivel a jugoszláv vezetőségnek e túlzó baloldali rendeletei és nyilatkozatai demagóg jellegűek és a jelen pillanatban megvalósíthatatlanok, ezért csak kompromitálhatják a szocialista építés lobogóját Jugoszláviában. A Tájékoztató Iroda ezért az ilyen kalandor taktikát úgy értékeli, mint méltatlan manővert és megengedhetetlen politikai játékot. Következésképpen a jugoszláv vezetők fenti Túlzó baloldali demagóg rendszabályai fő nyilatkozatai azt a célt szolgálják, hogy álcázzák velük saját hibáik beismerésének és becsületes kijavításának megtagadását. Tekintettel a Jugoszláv Kommunista Pártban keletkezett helyzetre és arra törekedve, hogy a JuKP vezetői lehetőséget is merjenek kikerülni belőle, a SzVK(h)P és a többi testvérpárt központi bizottsága Javasolták a JKP helyzetének megvizsgálását a Tájékoztató Iroda ülésén ugyanolyan normális pártszeriezetek között, ahogyan a Tájékoztató Iroda első tanácskozásán más kommunista pártok tevékenységét megvizsgálták. Azonban a testvér kommunista pártok ismételt javaslatára, hogy a JuKP helyzetét tárgyalják meg a Tájékoztató Irodában, a jugoszláv vezetők elutasító választ adtak. A jugoszláv vezetők abban a törekvésükben, hogy kikerüljék a testvérpártok igazságos bírálatát a Tájékoztatási Irodában, mesét találtak ki arról, hogy állítólag «nincsenek egyenrangú helyzetben«. Meg kell mondani, hogy ebben a mesében egy betű igazság nincsen Mindenki tudja, hogy a Tájékoztató Iroda megalakulásakor a kommunista pártok abból a vitathatatlan tételből indultak ki, hogy bármely párt köteles beszámolni munkájáról a Tájékoztató Irodának, mint ahogy bármely pártnak joga van a többi pártot bírálni. A kilenc kommunista párt első tanácskozásán a Jugoszláv Kommunista Párt bőven élt ezzel a jogával. A jugoszlávok megtagadták, hogy beszámoljanak cselekedeteikről a Tájékoztató Irodának, hogy meghallgassák a többi kommunista párt bíráló észrevételeit, ez valójában a kommunista pártok egyenjogúságának megsértését jelenti és azzal a követeléssel egyenértékű, hogy a Tájékoztató Irodában kiváltságos helyzetet teremtsenek a JuKP számára. Tekintettel a fent kifejtettekre, a Tájékoztató Iroda szolidárisnak nyilvánítja magát a Jugoszláv Kommunista Párt helyzetének értékelésével, a JuKP Központi Bizottsága hibáinak bírálatával és e hibák politikai elemzésével, ahogyan ez a SzUK(b)P Központi Bizottságának a JuKP Központi Bizottságához 1948 március— májusában Intézett leveleiben van fejtve. A Tájékoztató Iroda egyöntetűen arra az eredményre jutott, hogy a JuKP vezetői pártellenes és szovjetellenes nézeteikkel, amelyek összeegyeztethetetlenek a marxizmus-leninizmussal, egész magatartásukkal és azzal, hogy megtagadják a megjelenést a Tájékoztató Iroda ülésén, szembeállították magukat a Tájékoztató Irodában tömörült kommunista pártokkal, az imperialistaellenes egységes szocialista fronttól való elszakadás útjára, a dolgozók nemzetközi szolidaritása elárulásának útjára léptek és átmenőben vannak a nacionalizmus álláspontjára. A Tájékoztató Iroda elítéli a JKP Központi Bizottságának ezt a pártellenes politikáját és magatartását. A Tájékoztató Iroda megállapítja, hogy mindennek következtében a JuKP Központi Bizottsága kívül helyezi magát és a Jugoszláv Kommunista Pártot a kommunista testvérpártól: családján, az egységes kommunista fronton, következésképpen kívül helyezi magát a Tájékoztató Irodán. • A Tájékoztató Iroda véleménye szerint a JuKP vezetősége mind e hibáinak az a kétségtelen tény az alapja, hogy az utóbbi 5—6 hónap folyamán a JuKP vezetőségében nyíltan felült,erekedtek azok a nacionalista elemek, amelyek rejtett formában azelőtt is megvoltak, hogy a JuKP vezetősége szakított a Jugoszláv Kommunista Párt internacionalista hagyományaival és a nacionalizmus útjára lépett A jugoszláv vezetők erősen túlbecsülve Jugoszlávia belső nemzeti erőit és lehetőségeit, azt hiszik, hogy megőrizhetik Jugoszlávia függetlenségét és felépíthetik a szocializmust más országok kommunista pártjainak támogatása nélkül, a népi demokráciák országainak támogatása nélkül, a Szovjetunió támogatása nélkül Azt hiszik, hogy az új Jugoszlávia megállhat e forradalmi erők segítsége nélkül. A jugoszláv vezetők rosszul tájékozódva a nemzetközi helyzetben és megijedve az imperialisták zsaroló fenyegetéseitől, feltételezik, hogy egy sor engedménnyel az imperialista államoknak, megszerezhetik maguknak ezeknek az" államoknak jóindulatát, megállapodhatnak velük Jugoszlávia függetlenségéről és lassanként leolthatják a délszláv népekbe, hogy ezek felé az államok felé, más szóval a kapitalizmusra tájékozódjanak. Miközben hallgatólagosan abból az ismert bur* zsoa-nacionalista tételből indulnak ki, mely szerint »a kapitalista államok kisebb veszélyt jelentenek Jugoszlávia függetlenségére nézve, mint a Szovjetunió«. A jugoszláv vezetők úgy látszik nem értik meg, vagy úgy tesznek, mintha nem értenék meg, hogy ilyen nacionalista beállítottság csak Jugoszláviának közönséges burzsoá köztársasággá való elfajulásához, Jugoszlávia függetlenségének elvesztéséhez vezethet és ahhoz, hogy Jugoszlávia az imperialista országok gyarmatává válik. A Tájékoztató Iroda nem kételkedik abban, hogy a Jugoszláv Kommunista Párt soraiban van elég egészséges elem, olyanok, akik hívek a marxizmus-soninizmushoz, hivak a Jugoszláv Kommunista Párt internacionalista hagyományaihoz, Ilivel: az egységes szocialista fronthoz. A JuKP eme egészséges erőinek feladata abban áll, hogy kényszerítsék jelenlegi vezetőiket hibáik nyílt és becsületes beismerésére és kijavítására, a nacionalizmussal való szakításra, a nemzetköziséghez valói visszatérésre és arra, hogy minden eszközzel erősítsék az egységes imperialisted ciies szocialista frontot, vagy ha a JuKP jelenlegi vezetői erre képtelennek bizonyultak, váltsák le őket és állítsanak a JuKP élére új internacionalista vezetőséget. A Tájékoztató Iroda nem kéttelkedik abban, hogy a Jugoszláv Kommunista Párt végre tudja hajtani ezt a megtiszteli feladatot. m LLi unfiBTSwrt 8a»i ■»NI"1 Fi|K«ll»hÍz MA l’KI'MN II: új film: F4*zerepel:ben: 490 rVHH RliPKIZ! Dumas világhírű regényéből készült Ili alkotást Az angol filmgyártás remekel MOSTE CHRISTO ASSZONYA LEONORE ADREKT és Joie LoncA Műsort nevezett: A legfrissebb MAGYAR VIERGI11UADA! Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 6 órakor. Pénztár délelőtt 11—12-ig és délután 4 órától. DEIJ MAGYARORS 21G A berlini közlekedési korlátozások csak átmeneti jellegűek Szokolovszkij tábornagy levele a brit főparancsnokhoz A tábornok levelében még Lipcse, június 30. Szokolovszkij, tábornagy Robertson brit főparancsnokhoz intézett levelében hangsúlyozta, hogy Berlin és a nyugati övezetek között a szovjet részről foganatosított közlekedési korlátozásyra Ezekre azért volt örökség, mert különben Berlint elárasztották volna a nyugatnémetországi pénzzel és ezzel súlyos zavart okozott volna a szovjet övezet gazdasági életében. A jelenlegi nehézségeket a külön nyugatnémetországi pénzügyi reform okozta. Miután a régió pénz beváltása végetért a szovjet meg z&rló kormányzat mára enyhítette az ideiglenes korlátozásokat, azt írja, hogy értesülése szerint Berlinben néhány hétre elegendő élelmiszerkészlet van. Reméli, hogy ez alatt a hetek alatt visszaállítják a teljes forgalmat. Végül annak a reményének adott kifejezést, hogy a nyugati megszálló hatalmak is mindent elkövetnek az ideiglenes közlekedési korlátozások kikl küszöbölése érdekében. Csütörtöki, 1948 Julius 1, Iemzetközi sajtóvisszhangja Az AFP jelentése szerint az olasz kommunista párt lapja, az Unita teljes terjedelmében nyilvánosságra hozta a tájékoztató iroda közleményét, utána közli az olasz kommunista párt nyilatkozatát, mely fentartás nélkül helyesli a határozatot. A párizsi Humanité szintén teljes egészében közli a határozatot és hozzáfűzi, hogy a francia kommunista párt politikai bizottsága teljes mértékben helyesli azt. Szófiából jelenti az Associated Press, hogy a bolgár munkáspárt egyhangúan magáévá tette a határozatot és egyben kifejezte azt a mélységes meggyőződését, hogy Jugoszláviában akadnak olyan hű marxista-leninista párttagok, akik felül tudnak emelkedni a téves Irányzatokon. A prágai Svobodné Slovo azt írja, hogy Jugoszlávia egyes vezetői letértek a helyes útról és veszélyeztetik Jugoszlávia biztonságát, mert nem vették tudomásul a világ haladó erőivel való együttműködés elvét. A lap megállapítja, hogy a tájékoztató iroda közleménye nagy bizonyítéka annak az őszinteségnek és meg nem alkuvó szellemnek, amellyel a kommunista pártok a szocializmus felé történő demokratikus előrehaladás biztosítékáról gondoskodnak. Remélhető, hogy Jugoszláviában akad megfelelő szocialista erő, amely a kormányt arra fogja bínni, hogy visszatérjen a demokrácia helyes útjára. Az amerikai kommunista párt helyesli a kominform állásfoglalását a jugoszláviai kommunista párt ügyében. Az erről kiadott közlemény szerint a tájékoztató iroda ülésén képviselt 8 kommunista párt kiváló szolgálatot tett a világhéte ügyének, I a nemzetek függetlenségének és a szocializmusért folytatott harcnak A közlemény szembeszáll az amerikai imperialistáknak azzal a törekvésével, hogy a kezeikben lévő újságokkal és a külügyminisztériumon keresztül kiforgassák igazi értelméből a kominform határozatát. A román lapok részletesen foglalkoznak a kommunista pártok tájékoztató irodájának a jugoszláviai kommunista párt ügyében hozott határozatával. Egyértetűen annak a reménynek adnak kifejezést, hogy a jugoszláviai kommunista párt tagjainak többsége visszavezeti a pártot a hagyományos útra, melyről Tito és egy-két politikát barátja igyekeztek eltávolítani. A román munkáspárt közölte, hogy magáévá teszi a tájékoztató iroda határozatát és tovább halad a megkezdett után. Az angol Daey Worker megállapítja, hogy a tájékoztató iroda határozata nyílten a világ elé tárja hogy a jugoszláv kommunista pártból hiányzik a demokrácia, ez pedig a kommunista elvek megsértése és kárt okoz a béke arcvonalához hűséges népeknek. A lap azt a meggyőződését fejezi ki, hogy a jugoszláv Kommunisták a Szovjetunióval való egység szellemében rendezik majd belső ügyeiket. A csehszlovák kommunista párt végrehajtó bizottsága helyesli a tájékoztató Irodának a jugoszláv kommunista párttal kapcsolatban hozott határozatát. A végrehajtó bzottság a párt valamennyi szervében rendkívüli felvilágosító munkát kezd a tájékoztató iroda határozatával összefüggő eszmei kérdései és politikai következtetések tisztázására.