Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-01 / 152. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD ITTHON Fidesz: „Rossz üzlet az embereknek” Cser-Palkovics András szerint a hétfőn elfogadott adócsomag rossz üzlet az embereknek; a feketeleves már szerdától, minden más pedig talán januártól érezteti majd hatását. A fideszes politikus közölte: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a kormányát öt évvel ezelőtt az adócsökkentés kormányának nevezte, azóta azonban mégis több mint egy tucat új adónemet vezettek be. A pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón reagált az ellenzéki véleményekre. Egyebek mellett azt mondta, hogy az élőmunkát terhelő adók 2010-es csökkentése nyomán a magyar munkaerőköltség jövőre versenyképes lesz a régióban. Kiléptek a pártból Az SZDSZ Új Generáció szervezetének tegnap lemondott tisztségviselői közül négyen a liberális pártból is kiléptek. SZDSZ Új Generáció lemondott vezetői szerint az EP-választási kudarc óta „az SZDSZ egy része mindent megtett azért, hogy ellehetetlenítse a helyzetértékelést és a kiútkeresést”. MÁV: kinevezések? Ma várhatóan elnök-vezérigazgatót és miniszteri biztost neveznek ki a MÁV-hoz - értesült több forrásból az MTI. A távirati iroda úgy tudja, a jelenlegi vezérigazgató Heinczinger István operatív vezetőként a helyén marad, de kineveznek mellé egy elnök-vezérigazgatót is, aki a vasúttársaság átalakításával foglalkozik majd, és elkészíti, illetve végrehajtja az erre vonatkozó tervet. A folyamatot miniszteri biztos követi nyomon. 4 milliárdos támogatás Négymilliárd forintot nyert a BKV a felszíni GPS-alapú utastájékoztatási rendszer telepítésére, a teljes bekerülési költség mintegy 5 milliárd forint. A projekt keretében 2012-ig földi helymeghatározási rendszeren alapuló forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer valósul meg, amelynek segítségével közel 2300 járművet nyomon tudnak követni, valamint forgalmi zavar esetén gyorsan, rugalmasan tudnak beavatkozni. A beruházás látványos eleme a korszerű utastájékoztatási rendszer. CSODA: A TEGNAP ESTI HELYZET SZERINT EGYETLEN GYERMEK ÉLTE TÚL A KATASZTRÓFÁT Újabb Airbus-gép zuhant le JEMEN MTI Fedélzetén 153 emberrel az Indiai-óceánba zuhant a Yemenia jemeni állami légitársaság utasszállító repülőgépe. Csodával határos módon egy gyerek túlélte a légi szerencsétlenséget. Az Airbus A310-es típusú gép - amely a jemeni fővárosból, Szaanából tartott Maromba, a Comore-szigetek fővárosába - rossz időjárási körülmények között zuhant le a célállomástól nem messze. A mentőalakulatok lapzártánkig három holttestet emeltek ki a tengerből. Megtalálták a repülőgép több darabját, továbbá személyes tárgyakat, kézitáskákat és bőröndöket, amelyek csak az utasokéi lehettek. A lezuhant utasszállító fedélzetén 153-an tartózkodtak, köztük három csecsemő. Hatvanhat francia állampolgár volt a gépen. A Yemenia nem szerepelt a biztonsági okokból repülési tilalom alá eső légitársaságokat felsoroló EU-feketelistán, de szakértők többször foglalkoztak ezzel a légitársasággal (legalább egy ízben állítólag éppen a most lezuhant gép miatt). Nicolas Sarkozy francia államfő parancsot adott a hadseregnek, hogy a Franciaországhoz tartozó indiai-óceáni szigetről nyújtson segítséget a mentési munkálatokhoz. „Repülő koporsóknak” és „szemetesláda repülőknek” nevezték a lezuhant gép francia utasainak felháborodott hozzátartozói a Yemenia légitársaság által működtetett repülőgépeket. A válságközpontban az utasok hozzátartozói elmondták: évek óta tiltakoznak a Szanaából Moroniba közlekedő „ócska” gépek állapota miatt. Elmondásuk szerint a járművekben mozognak az ülések, nincsenek biztonsági övek, a járatok rendszeresen kénytelenek műszaki hiba miatt visszafordulni. A comore-i közösség szinte valamennyi tagja érintett a tragédiában, van, aki a teljes családját veszítette el. Az áldozatok hozzátartozói „repülő koporsóknak” nevezték a jemeni társaság gépeit. FOTÓ: MTI És internet Százkét kilométeren marad a harmadfok Harmadfokú az árvízvédelmi készültség továbbra is a Dunán és a Rábán, összesen 102 kilométer hosszon; a Duna felső, határon kívüli szakaszain és a nagyobb mellékfolyókon megállt az apadás. MAGYARORSZÁG MTI A tegnap délutáni összegzés szerint harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Dunán Ásványráró és Nagybajcs között, a Rábán Körmendnél és a Lajtán, összesen 102 kilométer hosszúságban. Másodfokú a készültség a Dunán Dunakilitinél, Győrnél, Komáromnál, Esztergomnál, Gödnél, Budapestnél, a Csepel-szigeten s a Rábán Sárvár alatt, összesen 242 kilométeren. Elsőfokú a készültség Dunán a déli országhatárig, a Rábán és a Mura mentén, összesen 507 kilométer hosszon. A Duna felső, országhatáron kívüli szakaszain és a nagyobb mellékfolyókon megállt az apadás. A szombat és vásár-Országos adatok. A védekezésben részt vevők száma elérte a 800-at, a munkálatoknál 412 gépjárművet alkalmaztak. A védekezés során a vízügyi szolgálat eddig 264.230 homokzsákot, 1257 fáklyát, 280 köbméter homokot, 3185 négyzetméter fóliát, 3567 tonna kavicsot használt fel. nap esti csapadék a Rábán Szentgotthárdnál két utóhullámot is elindított. A Lajtán az 1965-ös, eddigi legnagyobb vízszintet megközelítő árhullám vonul le. A Murán a szombati tetőzés (423 centiméter) óta az árhullám apadó ágban van. Tát és Esztergom között a 11. számú főútvonalat a víz elöntötte, az útszakasz fokozott ellenőrzése folyik. Budapestnél a pesti és a budai rakpart továbbra is le van zárva. Molesztáló bébiszittert fogtak? Gyerekeket molesztáló férfit fogott el a rendőrség Budapesten, az ügynek a legfrissebb adatok szerint huszonnyolc sértettje is lehet. A gyanú szerint a legfiatalabb sértett alig 9 hónapos, a legidősebb 7 éves. BUDAPEST MTI A hajléktalan férfi bébiszitterként hirdette magát egy közösségi portálon, majd a rábízott gyerekeket molesztálta. A rendőrségen egy anya tett feljelentést márciusban, miután kétéves gyermeke elmondása szerint a férfi fajtalankodott vele. A rendőrség megállapította: a kisfiúval valószínűleg többször megesett a bűncselekmény. A férfit ezután úgy fogták el, hogy telefonon felhívták, és bébiszitteri munka ígéretével egy bölcsődéhez csalták. A nyomozás során a rendőrség áttekintette a férfi kapcsolatait és további húsz olyan esetet talált, amikor megtörténhetett a bűncselekmény. Az eddigi adatok szerint a férfi hozzátartozójának fiát, lányát is molesztálta. Az ügy nyilvánosságra kerülése után újabb bejelentések érkeztek a férfival kapcsolatban. A gyanúsított főként három hónapos csecsemőtől kétéves gyerekig vállalt gyermekmegőrzést a fővárosban és Pest megyében. A rendőrség a gyanúsított nevét nem hozza nyilvánosságra, de a www.police.hu oldalon közzéteszi a fényképét. A férfi tagadja a vádakat. 2009. JÚLIUS 1., SZERDA KÜLFÖLD Jóváhagyták az államnyelvtörvényt POZSONY: Jóváhagyta a szlovák parlament tegnap az államnyelvtörvényt módosító javaslatot, amely a Magyar Koalíció Pártja szerint korlátozza a kisebbségek anyanyelv-használati jogait, és sérti a jogállásukban meglévő status quót Szlovákiában. A jogszabály megsértéséért bizonyos esetekben akár 5000 eurós pénzbüntetés is kiszabható. A törvénytervezet feszültséget okozott Budapest és Pozsony viszonyában is. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke tegnap levélben kérte szlovák kollégáját a végső szavazás elhalasztására. Víz alatt AUSZTRIA. Újabb területek kerültek víz alá Ausztria északi részén a hétfő esti heves esőzések után. A múlt heti árhullám után újabb patakok és csatornák léptek ki a medrükből. A Magyarországgal határos Burgenlandban javulni kezdett a helyzet, tegnap már csak néhány helyen szivattyúzták az elárasztott pincékből a vizet. Bohózat Hondurasban? MADRID. Miguel Ángel Morati nos spanyol külügyminiszter közölte, hogy az Európai Unió konzultáaora visszahívná nagyköveteit Hondurasból, ahol katonai hatalomátvétel történt. Egy rádiónyilatkozatban Moratinos „bohózatnak” nevezte Roberto Michetetti ideiglenes elnökké történt kinevezését Manuel Zelaya „alkotmányos” államfő helyett, akit a hondurasi parlament meg fosztott tisztségétől Obama a legnépszerűbb WASHINGTON. Messze Barack Obama amerikai elnök a legnépszerűbb a világ vezető politikusai közül egy friss közvélemény-kutatás alapján. A felmérés szerint a Föld lakosságának 62 százaléka bízik abban, hogy Obama helyes irányba tereli a világ ügyeit. Őt követi Angela Merkel német kancellár és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. VASÚTI TRAGÉDIA: KÉT ÉPÜLET ÖSSZEOMLOTT, SOKAN A ROMOK ALATT VESZTEK Kisiklott, kigyulladt, felrobbant Legalább tizenhat ember vesztette életét az észak-olaszországi Viareggio városban, ahol kisiklott egy tehervonat, majd két, cseppfolyós földgázzal feltöltött tartálykocsija kigyulladt és felrobbant hétfő éjszaka, és 37 súlyos sérültről tesz említést. A Reuters szerint legalább két gyerek is van a halottak között, a helyi rendőrség azonban egy gyerek halálát erősítette meg. Az áldozatok közül többen az összeomlott házak alatt lelték halálukat, mások a kórházban haltak meg. Egyelőre nem tudni, miért siklott ki a szerelvény hátsó öt kocsija, de a szakemberek azt feltételezik, hogy a sínek megrongálódása vagy a vonat fékrendszerének hibája okozhatta a balesetet. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 30-i kenószámok: 8, 9,12,14,18,22, 24,25,36,40, 43,45, 47,48,49, 52,62,67, 72,75. OLASZORSZÁG MTI A 14 tartálykocsiból álló szerelvény La Spezia kikötőjéből Pisába tartott. A robbanás hatalmas tüzet és rombolást okozott. Két épület összeomlott, öt másik megrongálódott és a lángok átterjedtek a belvárosi pályaudvarral szomszédos utca házaira és az ott parkoló autókra. A sérültek számáról eltérő adatokat közöltek az olasz hatóságok. Carmelo Aronica megyei elöljáró legalább 50 sérültről beszélt, a tűzoltóság veszteségmérlege azonban négy eltűntről Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET, KUNSTÁR CSABA (online) • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐREI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. TeL/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÖTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság:62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.