Élelmezési Dolgozó, 1976 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

KÜLDÖTTEINK HOZZÁSZÓLÁSAI A SZOT XXIII. KONGRESSZUSÁN ORSZÁGH FERENCNÉ: Vannak még tartalékok ! Négy esztendő telt el az MSZMP KB munka- és üzemszervezésről szóló határozata óta. Az a tapasztalatunk, hogy korántsem volt olyan a fejlődés, amelyet a lehetőségek kí­náltak, s ami jogos elvárásként a vállalatok iránt megfogalmazódott. Amennyire természetesnek tartják vállala­taink az önállóság kiterjesztését, már nem ilyen egyértelmű az önállósággal együttjáró felelősségvállalás.. A felettes szervek néha túl­ságosan is tiszteletben tartották a vállalatok önállóságát és még akkor sem léptek közbe, ha ezzel a vállalatok nyilvánvalóan és fel­ismerhetően a népgazdaság rovására éltek. Mint gazdasági vezető is vallom, hogy szilár­dítani kell a vállalatok cselekvési szabadsá­gát, de növelni kell az ezzel együttjáró fele­lősség súlyát is. A határozat megvalósításának közvetlen színhelye a vállalat, az üzem, a műhely. Még­is kezdetben alig és később is csak kismérték­ben tartalmaztak a vállalati szervezési prog­ramok munkaszervezéssel kapcsolatos felada­tokat. Pedig az elmaradás elsősorban a mun­ka megszervezésében tapasztalható. Mindad­dig, amíg a munkahelyeken nincs megfelelő rend, addig nem lehet a munkafolyamatok szervezettségét sem hatékonyan javítani. Még ma is a munkahelyeken sok a spontán kialakult, korszerűtlen szervezési módszer. A fejlett technika bevezetését sok vállalatnál nem készítik elő korszerű és hatékony mun­kamódszerek kidolgozásával. A korszerű be­rendezések kapacitáskihasználása nem sokkal tér el az elavult berendezések kapacitáski­használásától. A termelő folyamatok szerve­zési hiányossága, hogy a tényleges munkával töltött idő aránya meglehetősen kedvezőtlen, messze elmarad a lehetőségektől. Még mindig nem fordítanak az üzemekben elég figyelmet a veszteségidők feltárására és csökkentésére. Gyakori, hogy a veszteségfor­rásokat a vállalatok vezetői ugyan vizsgálják, de eközben nem támaszkodnak eléggé a ki­eső idők okait alaposan ismerő közvetlen munkahelyi vezetőkre, a dolgozók széles réte­geire, azok észrevételeire, javaslataira, így a legjobb akarat mellett sem érik el a kívánt célt és hatékonyságot, pedig a hibák és hiányosságok jelentős részét helyben, a munkahelyi kollektíva képes megszüntetni. Feltétlenül szükséges olyan légkört kialakíta­ni, amelyben jó a vezetők és vezetettek kap­csolata, nincs egymásra várás, a cselekvést a tulajdonosi tudat diktálja. Az élelmezésiparban a termelés veszteség­ idejének több, mint fele munkaszervezési fo­gyatékosságra vezethető vissza. Ebből követ­kezik, hogy a munka- és üzemszervezés javí­tása nemcsak technikai, mechanikai, hanem tudati feladat is. A legjobb szervezési elkép­zelések is kudarcot vallanak, ha nem párosul ezzel a dolgozó kollektívák felkészítése az adott feladat ellátására. Sok helyen arra hivatkoznak, hogy az el­maradott technikai színvonal nem tesz lehe­tővé magas fokú munka- és üzemszervezést, s ugyanakkor — mint már említettem — a korszerűbb technikát kellő szervezés és elő­készítés hiányában, nem az optimális hatás­fokkal használják. Úgy vélem, nem pusztán rendszertelen, akadozó termelés kieső érték­hányadát a dolgozók idejének és teljesítőké­pességének, néhol egészségtelen határokig történő fokozásával próbálják pótolni. Kongresszusunk megállapította, hogy társa­dalmi és mozgalmi életünk jelenlegi szaka­szában a szocializmus teljes felépítése, cél­jaink megvalósítása érdekében tovább kell növelni a testületi vezetés hatékonyságát, a tisztségviselők felelősségét. Szakszervezeti társadalmi tisztségviselőink és tagságunk műveltsége, politikai felkészült­sége hatással van a munkára. E nélkül nem lehet demokráciáról beszélni. Manapság vita­tott kérdés a szakszervezeti demokrácia egy­sége, értelmezése. Úgy ítélem meg, hogy nem lehet üzemi demokráciáról beszélni, szakszer­vezeti demokrácia nélkül és fordítva. Korábban és most is azok voltak a kezde­ményezők, akik a szakszervezeti mozgalom­ban nevelkedtek fel. Az ő aktivitásuk bátorí­totta munkatársaikat véleménynyilvánításra. Nem fogalmazhatok úgy, hogy ma már a szak­­szervezeti és az üzemi demokrácia területén minden rendben van. Ez fejlődő folyamat, melyet napirenden kell tartani, hogy tagja­Szakszervezetünk XLIV. kongresszusa töb­bek között azért is foglalt úgy állást, hogy a csökkentett munkaidő vívmányait nem ár­nyékolhatja be a néhol tapasztalható, nem minden esetben indokolt, nagyfokú túlóráz­tatás. Az élelmezésipar területén közismert, hogy eszközállományunkból tekintélyes hányadot képvisel a technikailag és erkölcsileg egy­aránt elavult hányad. Ezt a felszabadulás előtti múltból örököltük. A III. és IV. ötéves tervidőszakban az élelmezésipar fejlesztése, korszerűsítése intenzíven megkezdődött. Ez a fejlődés sem pótolhatta a több évtizedes le­maradást. A mezőgazdasági termelés és az ipari fel­dolgozás összhangjának megteremtésével az elkövetkezendő tervidőszakban jelentős mér­tékben csökkenteni kell a túlórákat. Nem já­rulhatunk hozzá ahhoz, hogy a vezetési hi­bából, szervezetlenségből a kieső munkaidő­alapot túlórákkal pótolják. Következetesen érvényt szerzünk mindazon tiltó rendelkezé­seknek, melyek a fiatalkorúak, a gyermekes vagy gyermeket váró anyák túlóráztatására vonatkoznak. Határozatban rögzítettük, hogy a tilalom alá nem eső túlórákat a szakszervezeti szervekkel egyeztetve kell szabályozni. Az élelmezésipar idényjellege, a jelentkező nyersanyag biológiai természete nem teszi le­hetővé a túlóráztatás teljes felszámolását. Ezt mi is tudjuk, de a reális célkitűzés, hogy sza­bályozottan és tervszerűen — egyebek között — a munka- és üzemszervezés még meglevő tartalékainak hasznosításával évről évre csök­kentve, optimális szintre korlátozzuk a túl­órákat. Ugyanakkor ügyelünk arra is, hogy ne csak átlagban, de konkrétan egy-egy dolgozó­ra se jusson aránytalanul magas túlóra. A jól szervezett munka sikere élmény a dolgozó számára, elégedetté teszi s nem törek­szik más munkaterületekre. Éppen ezért nem tudjuk elfogadni azt a helyenként hangozta­tott „érvet", miszerint: maguk a dolgozók is igénylik — anyagi okok miatt — a túlóráz­tatást. A szocialista bérezés alapelvének — a több és jobb munkáért magasabb javadalma­zásnak — nem ilyen eszközökkel kell érvényt szerezni. Az ütemes és nyugodt tempó nagy jelentő­ségű a fegyelem megszilárdításában. Ahol az anyagellátás a termelő folyamatokat nem szakítja meg, ott eleve adottak a fegyelmezett munka feltételei, míg fordított esetben ezek a körülmények szinte törvényszerűen együtt­járnak a fegyelem lazulásával.­­ A munka- és üzemszervezés szerepe ha­tékonyságának növelése nagy jelentőségű a dolgozó nők, az anyák helyzetének javítása szempontjából is. Az élelmezésipar dolgozói­nak 50 százaléka nő. Felmérések bizonyítják, hogy a nők munkába állása nem egyszerűen jövedelemszerzési probléma. Ahhoz, hogy az élelmezésiparban nagy számban foglalkozta­tott nődolgozókat megtarthassuk, arányukat tovább növelhessük, elengedhetetlenül szük­ségesek a munkaszervezési intézkedések. Men­tesíteni kell az édesanyákat az éjszakai mun­ka alól. Olyan munkakörülményeket kell te­remteni, melyek megfelelnek a nők alkatá­nak. Fel kell számolnunk — nagyon céltuda­tosan és tervszerűen — a nőket terhelő ne­héz fizikai munkát. Mindez elképzelhetetlen a technikai fejlesztés mellett, üzem- és mun­kaszervezési intézkedések nélkül. Munk demokratikus gondolkodása, cselekvő­­képessége jobb legyen. Előrelépés volt szervezeti életünkben a de­centralizált alapszervezetek létrehozása, me­lyet az élethez igazítottunk. Ezek partnerei az üzemi vezetőknek, részesei a döntéseknek, szervezői a társadalmi munkának, mozgósítói a gazdasági feladatok, célok megvalósításá­nak. Az élelmiszeripar kisebb üzemeiben össze­vont, nagyobb üzemeiben évenként 3 alka­lommal decentralizált taggyűléseket tartanak. Tapasztalataink azt igazolják, hogy a decent­ralizált taggyűlések eredményesebben, jelen­tősen nő a hozzászólók száma. A Nagykőrösi Konzervgyárban is hosszú idő óta decentrali­zált taggyűléseket tartunk. Megállapítottuk, hogy azok a taggyűlések voltak aktívak, ame­lyek speciális szakszervezeti témákkal foglal­koztak, közelről érintették a tagságot. Alapszervezeteink olyan légkört teremtet­tek a taggyűléseken, hogy a tagság nyíltan mondott véleményt még akkor is, ha az az egyéni érdekekkel nem minden esetben talál­kozott. Külön ki kell emelni az éves beszámo­lók alkalmával megtartott taggyűléseket, ame­lyeket körültekintően szerveztek meg alap­szervezeteink. Ennek fejlesztését kívánjuk elő­segíteni az újonnan választott és számukban megnövekedett műhelybizottságokkal is. A de­centralizált taggyűlések mindinkább hatéko­nyabbak lesznek a vezető és a tagság minden­napi kapcsolatában. Ez a jövő útja is. A szakszervezeti munka sarkköve a széles körű bizalmi hálózat. A bizalmi hálózat mű­ködtetésére, kiépítésére nagy gondot fordítot­tunk, ugyanez a körültekintés jellemezte a bizalmi személyének kiválasztását. Az esetek többségében arra rátermett, példamutató, a dolgozók bizalmát élvező személyeket válasz­tottak. A bizalmiak munkáját dicséri az a tény is, hogy a választások során ismét 80 százalékukat jelölte a tagság erre a tisztségre. — Szakszervezetünk, a politikai munka­­megosztásból rá háruló feladatok megoldása során nagy figyelmet fordít a politikai tömeg­munkára, szakszervezeti alapszervezeteink agitációs és propaganda tevékenységére, a kulturális nevelő munkára. Tevékenységünk arra irányul, hogy sajátos eszközeinkkel mind hatékonyabban segítsük dolgozóink kulturális és ideológiai színvona­lának emelését, fejlesztését. Formáltuk azt az üzemi légkört és gyakor­latot, amelyben nagyobb megbecsülést kap a munka, a munkás, amely ösztönöz a munka­helyi és üzemi, valamint a szakszervezeti de­mokrácia kiszélesítésére. Elvitathatatlan, hogy a társadalmi fejlődés jelen időszakában szak­­szervezetünk nevelő funkciója mindinkább kitelj­esül, tartalma gazdagodik, sokoldalúbbá, színesebbé válik. Javult a tömegpolitikai munka, nőtt a szak­­szervezet politikai befolyása, a közvéleményt és hangulatot formáló szerepe, mint ahogy azt megállapította szakszervezetünk 44. kong­resszusa. A kulturális nevelő munkában meg­alapozott előrehaladás valósult meg. Egyre jobban érvényesül az az erv, hogy a szakszer­vezeti munka legfőbb módszere a nevelés, s mert az élelmezésipar népgazdaságunk sajá­tos területe, így nevelése is sajátos arculattal jelentkezik, munkánk jobban alkalmazkodott az iparágak és az egyes társadalmi rétegek sajátosságaihoz. Megmutatkozott ez a nőkkel, a fiatalokkal való foglalkozásban a szakmai rétegek között végzett politikai munkában. Ez annál is in­kább fontos, mivel tagságunk mintegy fele nő és a fiatalok aránya is meghaladja a 38 szá­zalékot. Nevelőmunkánk az üzemekhez kötődik. Súlypontja az alapszervezet, a munkahely. Nevelőmunkánkkal mindinkább politizáló légkör alakul,ki, ezáltal méginkább megnyer­jük az élelmezési munkások cselekvő támoga­tását. Eredményeink tükröződnek feladataink megoldásában, az élelmezésipari dolgozók po­litikai, erkölcsi állásfoglalásában, magatartá­sában a kulturális,­s általános műveltség szín­vonalának emelkedésében, és nem utolsó sor­ban szakszervezetünk szervezeti életében. A nevelőmunkában fontos szerepe van a szervezett oktatásnak, melynek színvonala so­kat fejlődött Népszerűségét jellemzi, hogy az utóbbi 4 évben 8 ezerrel nőtt a hallgatók szá­ma. Jelenleg a szervezett dolgozók több mint 20 százaléka vesz részt a szakszervezeti okta­tás különböző formáiban. Az eredményekben nagy szerepük volt a propagandistáknak, akik jó felkészültséggel, széles körű ismeretekkel színessé és vonzóvá tették az oktatást. Szakszervezeti tömegpolitikai oktatásunk a Párt által irányított ideológiai munka szerves részeként fejlődött, többféle oktatási formá­ban. Tisztségviselőink, propagandistáink fele­lősségérzettel, hivatástudattal foglalkoznak az élelmezésipari dolgozók politikai műveltségé­nek emelésén és ezzel is segítették termelési és közéleti aktivitásuk növelését. Politikai oktatásunk a beszámolási időszak­ban a munkahelyi politikai élet egyik hatá­sos fórumává vált. Eredményeinket azonban gondok és problémák is kísérik. Az élelme­zésipari munkások világnézeti nevelésében, műveltségi színvonaluk emelésében jelentős gondunk, hogy még mindig vannak olyan ré­tegek, amelyek kimaradnak, vagy csak rész­ben jut el hozzájuk szakszervezetünk nevelő hatása. A fejlődés ellenére a tudatformáló munka hatékonysága változatlanul elmarad a társa­dalmi igényektől, a növekvő követelmények­től. Szakszervezetünk a munkásművelődés, a politikai felvilágosítás, nevelés és tudatformá­lás másik fontos eszközének a könyvtármun­kát tekinti. Könyvtáraink egyre inkább képe­sek kifejteni fontos közművelődési munkáju­kat. Vállalatainknál 1974-ben 266 különböző nagyságú könyvtár működött 373 ezer kötet­Munkájuk fejlődését tükrözi, hogy eredmé­nyesen mozgósították csoportjukat a felada­tokra. A bizalmi szót tud váltani a csoport minden tagjával, egyformán foglalkozik az egyes ember napi problémájával. Ez nem könnyű, hiszen az egyéni érdeket a csoport­­érdekkel kell egyeztetni. A szakszervezeti demokrácia fejlesztésében, a tagsággal való kapcsolat kialakításában nagy feladat vár a bizalmiakra. Ezért tovább­ra is fontos a csoportok tájékoztatása, okta­tása és minden fontosabb kérdésben rendsze­resen ki kell kérni véleményüket. A bizalmi csoportok létszámának növelésé­vel sor kerül a bizalmi helyettesek választá­sára is. Azonban ez az önként vállalt társa­dalmi munka egységesen még nem fogalma­zódott meg. Félő, hogy enélkül elkallódnak. Kérjük, hogy központilag kerüljön megfogal­mazásra a bizalmi helyettesek feladata. Segítsük jobban a kulturális nevelőmunkát fel. Szakszervezeti könyvtáraink eredményei­vel azonban egészében mégsem lehetünk elé­gedettek, mert az olvasók számának alaku­lása és a könyvtárhasználat nem a megkívánt mértékben alakult. Miközben elismerjük szakszervezeti szer­veink, vállalataink kezdeményezéseit a kul­turális munka anyagi helyzetének javítására irányuló erőfeszítéseit, az anyagi lehetőségek összességében mégsem tartottak lépést az igé­nyek és az árak alakulásával. Több területen még szintentartásról sem beszélhetek. Az 1976-ban érvénybe lépő új szabályozó rendszertől csodát nem várhatunk, de ész­szerűen és takarékosan gazdálkodva a meg­levő keretekkel javítani tudjuk a kulturális ellátottságot Szakszervezeti tisztségviselőink, függetlení­tett kádereink politikailag szilárdak, megbíz­hatóak, becsülettel helyt állnak a párt politi­kájának megvalósításán felelősséggel, önzet­lenül dolgoznak, lépést tartanak a fejlődéssel. Sajnos a kulturális káderképzésről ezt nem mondhatom el. Még mindig kevés a szakkép­zett „kultúrosok”, könyvtárosok száma, ezért ezen a területen okvetlen tovább kell lép­nünk. Pártunk Központi Bizottsága 1974. márciusi határozata leszögezi: „A szocialista társada­lom további építése szakmailag jól képzett, a termelés és a munkaerkölcs követelményei­nek megfelelő munkájukat tudatosan, célsze­rűen és termelékenyebben végző közösségi gondolkodású dolgozókat igényel. A közmű­velődés az oktatási rendszer — mindenekelőtt az általános iskola eredményeire alapozva, juttassa el a tömegekhez népünk és az embe­riség múltjának és jelenének haladó szellemű termékeit, segítse elő a hazafias és interna­cionalista nevelést.” A szocialista ember formálása a társada­lom fejlődésének elengedhetetlen követelmé­nye. Munkánkban megkülönböztetett figyel­met kapott dolgozóink iskolai oktatása és szakmai képzése. Szakszervezeti bizottságaink nagy erőfeszítést tesznek, hogy minél több, főleg fiatalkorú dolgozó végezze el az általá­nos iskolát, hiszen az alapműveltség meg­szerzése feltétele a szakmai képzésnek és ez a jövőben is meghatározza a kérdés fontosságát. Az erőfeszítések ellenére számuk és arányuk nem csökken a kívánt mértékben. Az ipar és a szakszervezeti mozgalom nem vállalhatja magára ezt a gondot csak segíthet, kezdemé­nyezhet a probléma megoldásában, ezért szükségesnek tartjuk, hogy állami vonalon ve­gyék szigorúbban, tegyenek hatásos intézke­dést az általános iskola elvégzésére. Az utóbbi néhány évben iparunkban meg­gyorsult a fejlődés. A műszaki színvonal emelkedése növekvő követelményeket tá­maszt a munkásokkal és vezetőkkel szemben. Iparunkban javult a szakmunkásképzés, Bu­dapesten és Nagykőrösön új, modern beren­dezésekkel felszerelt szakközép és szakmun­kásképző iskolában kezdődött meg a tanítás 1000—1100 hallgatóval. Ezzel valamelyest eny­hült a beiskolázási gondunk, de még egyes iparágaink nehézségekkel küzdenek — ezek a sütő, a baromfifeldolgozó, a növényolaj, a dohányfeldolgozó, a cukoripar és saját ipar­ágam, a söripar is. Iparunk műszaki színvonalának fejlődése mindinkább képzett munkásokat követel. Fel­méréseink alapján az elkövetkezendő öt esz­tendőben a jelenlegi szakmunkáslétszám 20 százalékos növelésére lenne szükség A jelzett beiskolázási nehézségek ellensúlyo­zására számottevően növeltük felnőtt szak­munkásképzésünket Amíg 1970-ben öt szak­mában 297 hallgatóval folyt ilyen képzés, ad­dig 1974-ben 12 szakmában 1088 felnőtt dolgo­zó vizsgázott, akiknek fele nő volt. — Felnőtt dolgozóink szakmai képzésének segítésére rövidített általános iskolai tanfo­lyam beindítását kezdtük meg. Sajnos még csak kevés helyen találkozunk ezzel a formá­val, de így is a korábbi évekhez képest meg­háromszorozódott az általános iskolai oktatás­ban részt vevők száma. FRISS ANTALNÉ: Nagy feladat hárul a bizalmiakra TARI JÓZSEFNÉ.

Next