Irodalmi Ujság, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-15. szám)
1954-01-02 / 1. szám - Barabás Tibor: A kőszívű ember fiai • színház • Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Rendező Apáthy Imre, Ifjúsági Színház (2. oldal) - Mihail Iszakovszkij: Oly eldugott vidéken nőttem én | Tanyák • vers • Fordította: Devecseri Gábor (2. oldal)
2 (Folytatás az 1. oldalról) földet, mégis sokkal többet terem, mint a még rendszeresen trágyázott föld is. Ugyanilyen nagyfontosságú dolog a burgonyaés a zöldségfélék nagyarányú termesztése, mert Magyarországon már évtizedek óta tasztalhatjuk, hogy a kenyérgabonaválság rendszerint akkor tör ki, amikor a kenyérpótló főzelékfélék, aztán burgonya és kukorica is kevés van. Olyankor a dolgozó nép általában csak kenyérrel és tésztanemesekkel tud táplálkozni, ezért fogyik túl sok gabona, mint 1952-ben is láttuk. Különösen nagy jelentősége van ebből a szempontból rizstermelésünk növekedésének is. A terv végrehajtása folyamán el fogjuk azt érni, hogy a magyar nép konyhája, a rizs ugyanolyan naciv helyet töltsön be, mint régebben a köveskása. A régi magyar háztartásban ugyanis, amikor még a főzelékfélék termesztése egyrészt kezdetleges volt, másrészt a burgonyatermelés még nem is volt országosan elterjedve, a háztartás egyik fontos, nélkülözhetetlen száraz főzeléke volt a bab, borsó, lencse mellett a köleskása. Ez azonban a XX. század első tizedeiben, ne térjünk rá itt most, hogy milyen okokból, nagymértékben eltűnt a magyar nép táplálkozásából. Helyét főképpen a burgonya foglalta el, azonban kiderült, hogy öntözéses gazdálkodás nélkül Magyarországon a burgonyatermést nehéz biztosítani. Aszályos esztendőkben ugyanis Magyarországon különösen ha a burgonyatermő vidékeken a csapadék évi 600 milliméteren alul marad, a szűkös burgonyatermés már nem elegendő az ország lakosságának bözépes ellátásához. A tervnek egy nagyon fontos része tehát éppen az, hogy a burgonyatermelésben a „vagonirozás” útjára térjünk, vagyis minden földön azt termeljünk, ami oda való, ami a gyakorlatban egyébként már bizonyos részben úgyis kialakult, mert Magyarország városainak és ipari telepeinek a burgonyáját jórészt a keletszabolcsi és a délsorrogyi hiomok( BBEÉck “szeszített élesstert* Az „áruburgonyát” azok a vidékek adják, ahol a legtöbb esztendőben eléri, sőt meghaladja a csapadék az évi 600 millimétert. Ha tehát nagyobb gondot fordítunk arra, mint eddig, hogy Szabolcsban, Délsomogyban és általában a burgonyatermelésre alkalmas területeken olyan, mennyiségű étkezési burgonyát termeljünk, hogy közepes termés esetén is elegendő legyen az ország egész lakosságának, akkor a gabonakérdés még gyenge termés esetén sem válik olyan kritikussá, mint az elmúlt 1952-es esztendőben volt. Ha már itt tartunk, meg kell mondanom: én a magam részéről hiányát látom, hogy a kukoricatermelésben is, legalább részleteiben nem kezdtük meg ugyanígy a ragonirozást. Tudniillik, Magyarországnak van kb. 3—4 millió hold olyan mélyrétemű fekete földje, amelyben a téli csapadékkal — normális teleket számítva — 25—40 centiméteres mélyszántás esetén holtbiztosan megterem katasztrális holdanként 30—40 métermázsa csöves kukorica. De soha a kormányzat még nem biztosította azt, hogy az ilyen vidékek kukoricatermését olyan áron vegye át az állam, hogy a bő termésre se fizessenek rá és hogy abból egyéb gabonaneműt vásárolni lehessen az eladott burgonya és tengeri helyett. Ezért a csanádmegyei, békésmegyei, hajdúsági, délbaranyai, fehérmegyei, drávamenti stb., stb. fekete földeken, bár érdemes lett volna nagyobb mennyiségű kukoricát vetni, mert biztosan és bőven terem, azért nem vetettek, mert a nagy termés árpánikot eredményezett és olyan olcsó lett a kukorica, hogy a puszta munkabérét sem kapta meg a termelő. Pedig az ország állatállományának a nagyarányú fejlesztéséhez az volna szükséges, hogy — amint a kenyérgabonában tervbe vettük, hogy tartalékalapot létesítünk — ugyanúgy az éveken át elálló és zsizsike is kevésbé veszélyeztetett kukoricából is sokat tartalékoljunk a gyengébb esztendőire. Egyrészt, mert a jó termések idején felszaporodott sertés- és baromfiálományunkat csak így tudjuk folyamatosan megtartani, másrészt, mert a magyar nép a zsír és szalonna fogyasztásához nagyon hozzászokott. Ezért az elegendő zsír és szalonna Magyarországon nemcsak néptáplálkozási, hanem ebből eredőleg nagyon fontos politikai kérdés is. Beszéljünk világosan: a magyar parasztnak és a magyar munkásnak hiába van elegendő kenyere, elegendő krumplija, káposztája, ha nincs elegendő zsír és szalonna és sertéshús hozzá, akkor nem érzi jól magát, úgyszólván testi hiányérzete van. Ezt természetesen napraforgóolajjal is lehet bizonyos mértékig pótolni, de tudni kell azt, hogy a napraforgóolajhoz is előbb hozzá kell szokni, másrészt különösen a nehéz , testi munkásoknak a napraforgóolaj semmiképpen sem adja meg azt a testi jóérzést, amit a szalonna, a zsír és általában a sertésáru ad. Márpedig azt a nagyvonalú tervet, amit a magyar nép életszínvonalának az emelésére kormányunk egyrészt ebben a hároméves tervben, másrészt általános terveiben kitűzött, csak ezen az úton lehet biztosítani. Tehát biztosban kell állatállományunk egyenletes szaporodását, biztosítani kell az ehhez szükséges alaptakarmányokat és hízlalótakarmányokat, azok között is a vetésterületben legnagyobb terjedelmű és a termésmennyiségben is legnagyobb tömegű kukoricatermelést. Világosan szólva: sziken és fűtőhomokon kár erőltetni, mert ritkán terem meg, a jó fekete földeken pedig többet kellene vetni, mint eddig. Az V. ponthoz tulajdonképpen már nem kell hozzátenni semmit, mert hisz az előbbiekben benne van az, hogy milyen fontos a kereskedelmi növények termelése, de benne van az is, hogy mindaddig, amit a kenyérgabona és a zsír, szalonna, főzelékellátást nem biztosítottuk, az ipari növények területének a növelésében sokat nem tehetünk. Viszont nagyon sokat tehetünk addig is jobb talajműveléssel és főleg és főképpen az ipari növények, de minden kapásnövények alaposabb és többszöribb kapálásával, gondozásával. A VI. ponthoz már az előbbiekben elmondottam, hogy az öntözéses területek kiterjesztése elsősorban a rizstermelés növelése, aztán az úgynevezett „szárazkertészet” meghonosítása a fekete földeken, folyóvölgyekben, barna homokon, stb., stb. lehetővé teszi, hogy főzelékes járásunk, zöld- és szárazfőzelékekben valóban egyenletes és bőséges legyen. Ez tisztán tervszerű munka és okos árpolitika kérdése. Nincsen Magyarországon olyan száraz esztendő, hogy a megfelelő földeken bőséges mennyiségben meg ne tudjuk termelni a számunkra szükséges zöld- és szárazfőzeléket. Ehhez csak az kell, hogy bő termésű esztendőkben a Mezőker és a többi vállalatok ne hagyják elrothadni a nagy termést a földeken, hanem vegyék át és dolgozzak fel még akkor is, ha az állam ráfizet, mert minden eddigi hiánynak ez az oka. Az idén csalódott emberek jövőre nem halandók táblaszámra főzelékféléket vetni. A gyümölcs- és szőlőtermelés fejlesztéséről igazán nem tudok egyebet mondani, mint azt, hogy: na végre! Felismertük azt, hogy a magyarbor, a magyar csemegeszőlő, a magyar télialma, a nyári friss gyümölcs egyrészt nagyon jó és fontos néptáplálék is, másrészt arany. Nemcsak a színe arany a tokaji bornak, hanem amit érte kapunk, az is arany. A VIII. szakaszban foglalt tervekhez annyit szeretnék még hozzátenni, hogy a nyáron kiadott állatorvosi rendelet, a baromfi- és sertésállomány rendszeres oltása a már eddig is látható eredményekkel bizonyítja, hogy ha a takarmányt évről évre biztosítani tudjuk, a magyar állattenyésztés fejlődése nemcsak a nép táplálkozásának a javulásában, hanem a külkereskedelemben is rövid időn belül jelentős tényezővé emelkedik. Mindenki tudja, hogy amint a magyar bornak, gyümölcsnek, a magyar barack- és szilvapálinkának, ugyanúgy a magyar baromfinak — pulykának, libamájnak, nyáricsirkének, sertésárunak is — európaszerte nagy becsülete van. Mindezt pedig betetőzi a tervnek az a része, amely a IX. szakaszban a mezőgazdaság gépesítésének fokozásáról és a gépállomások munkájának a megjavításáról szól. Egyik legnagyobb gondunk ugyanis a talajerő-leromlás mellett az, hogy talajművelő gépeink, szerszámaink nem megfelelőek. Egyrészt kevés van még ahhoz, hogy minden talajmunkát a legalkalmasabb időben és kellő minőségben végezzük, másrészt gyengék voltak az eddigi traktoraink, az igazi mélyszántáshoz. Tudni kell, hogy Magyarországon az agrárkapitalizmus idején már az ország nagybirtokainak egy bizonyos részén gőzekékkel szántottak, egészen 40 centiméter mélységig. Ez a legjobb szántás a mélyrétegű fekete földeken. Ebben mindig biztosan terem kukorica és cukorrépa, még aszályos esztendőkben is. Nem véletlen, hogy a cukorgyártás és a gőzekeszántás egymással párhuzamosan fejlődött ki. De ugyanúgy a kereskedelmi célokra való nagyarányú sertéshízlalás és szarvasmarhahízlalás is a gőzekeszántással volt kapcsolatos. Ahol pedig nem gőzekével szántottak is, tehát a nagy- és középbirtokosok nagyobbik részénél, de még a nagyobb parasztgazdáknál, sőt az erősebb középparasztoknál is, ott meg hatókörrel vagy legalább három-négy lóval szántotta : 22— 25—28 cm. mélységig. Az elmúlt években azonban a háborús állatpusztulások miatt sok helyen szokásba jött az egy lóval vagy két tehénnel való szántás, sőt a traktoraink is igen ritkán érték el a 20 cm* 1 * *. Ez azt jelentette, hogy termőföldünknek egy bizonyos része tulajdonképpen kiesett a termelésből, kihasználatlan maradt. Ebből következett az is, hogy a fafaj trágyafelhasználva, nem volt olyan gazdaságos, mintha mélyebben szántottunk volna, de az is, hogy a meglévő csapadékkal nem tudtunk jót gazdálkodni. A 12—16—18 cm-es szántásra egy hathetes szárazság már halálos veszedelem, de viszont egy 60—80 mm-es zánoreső is ugyanilyen veszedelem. A mélyszántás, az 50—60 mm-es esőt még úgy magábafogadja, ha egyszerre zúdul is rá, hogy nemigen szakadmeg a víz rajta , aztán hítektor burka és gazdagon Vebélyiz a növényzet, a 12—16 cm-es ■ szántás azonban ezt a vízmennyiséget nem bírja beinni, elönti a talajt, összeszaporja, kipusztítja a zsenge növényzetet és megszűnik a talajnak a levegőzése. Utána pedig cementkéményre szárad és igen rövid szárazság alatt is egyszerűen kisül belőle a növényzet. Sok ága boga van ennek a kérdésnek, de az, hogy ebben a tervben rövid három esztendő alatt tizenháromezer G—35-ös traktor gyártását vettük tervbe és ezenkívül kétezer Universaltraktor és ezentúl sok vontatókocsi és talajművelőgép gyártását is tervezzük, lehetővé teszi, hogy a taaművelésben való elmaradásunkat három év alatt behozzuk. Egyancsak lehetővé válik a szántógépeknek és a munkagépeknek ilyen szaporodásával az is — és ez óriási fontosságú , hogy igásállatállományunk jelentős része így lassan felszabadul és azzal a takarmánnyal, amelyek eddig igásállatokat tartottunk, haszonállatokat, tehát növendékállatokat és bíróilatokat tudunk tenyészteni. Itt rejlik a lakosság zsír- és húsellátásának a megjavítására a legbiztosabb lehetőség. Befejezésül pedig, mindennek a megvalósulása attól függ, hogy a tervezetnek a X. és XI. fejezeteit is ugyanilyen nagyvonalúan végrehajtsuk, mert annak, hogy az előbbi terveik a gyakorlatban is megvalósuljanak, előfeltétele az, hogy a mezőgazdasági szakemberek és a mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó hatóságok megteremtsék a néppel a bizalomnak, az együttműködésnek azt a szükséges légkörét, ami minden ilyen nagyarányú népgazdálkodási terv végrehajtásához elsősorban szükséges. Azt hiszem, hogyha a párt és a kormány ennek a fontosságát annyira felismerte, hogy magában a határozatban lerögzíteni szükségesnek tartotta, akkor a végrehajtását is ugyanezen elvek szerint szorgalmazni fogja. És hogyan segíti majd ennek a tervnek a végrehajtása íróink munkáját, különösen a parasztság életét ábrázoló új irodalmunk fejlődését? Ehhez meg kell mondanom, hogy az elmúlt években bizony az írók és az állam mezőgazdasági tervei között mindig vett valami bizonytalanság. Nem egészen értettük egymást. Azt, hogy az állami tervek a szocializmus megvalósulására, irányúinaik, minden író értette és el is fogadta. De azt, hogy a móde-exek, beleértve a népművelési és az agrárpropaganda módszereit is, alkalma,sa,te-e ehhez, azt a tegföbb író nem tudta aggályok nélkül elfogadni. Éppen ezért szöktett olyan sok sematikus írás a parasztéletről általában és a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről különösen. Azt hiszem, hogyha ennek a tervnek a végrehajtását jól végezzük, és ha a már előbb kiadott kormányrendeletekkel a dolgozó parasztság megismerkedik és megbarátkozik, akkor íróknak a paraszt éset'onma át- 0' a,ku' ásáról szóló lírásai is bátrabbak, szabadabbak, nagyvonalúbbak, reálisabbak és végső soron igazabbaik lesznek Ezt maiden író természetesen a maga írói alkatának, felkészültségének megtelel© fokon és megfelelő formában valósíthatja meg, de a légkör megjavulása a kormányzat és a parasztság között az egész irodalom fejlődésében, jobb művekben és helyesebb írói magatartásban is kifejezésre jut. Irodalmi Újság Mihail Iszakovszkij két verse Oly eldugott vidéken nőttem én Oly eldugott vidéken nőttem én, hol bús paraszti tréfa járta régen, hogy a szerencse lovon jött felénk, de gazdag emberek ragadták féken. Ott nőttem fel, hol nagyapám s apám más birtokán bolyongott bús,riadtan, hol minden házban — ezer éve tán — az asztalion ínség ült mozdulatlan. Ott nőttem fel, hol köd lepett utat, hol köd borult gyér és fukar mezőre, he az anyák ringatva sarjukat keservről búgtak nékik már előre. Tenyérnyi föld, faeke, borona — ilyen vert gyermekségem otthona, hová napunk magas ege alól képzelnem gyakran visszavándorol. Bejárom én az átélt éveket, a vészek és az ínség ifjúságát, s mihez győztes kezünk elérkezett így lesz szivemnek napról-napra drágább 1941. Tanyák Teltek-múltak estek és napok, nagyobb gondok s bajok nélkül múltak. S negyvenhárom udvar állt amott mindkét oldalán a széles útnak. Együtt éltek. S jól. De jött a baj, botrány kelt egy kaszálás ügyében. S a muzsikák döntöttek hamar: száljanak szét a tanyák szekéren. Negyvenhárom udvar — egy világ, s mily nagy sora jött a változásnak! Tág mezőkön dermedett tanyák, mint a be nem hordott kazlak állnak. Erre-arra szóródtak ezek a parasztok dolgos tengerében. Gyengefértyű magányos tüzek pislogatak ködmegülte réten. Itt az ember magában vigad, és ha búsul, búsul egymagába... Mindenkinek jut egy földdarab s háza mellé harapós kutyája. „Ne háborgass, békét hagyj csupán, köpünk mi a tülekvő világra.. De mért sír a széles út után a legények estharmonildája? Mért van az, hogy harmat hulltakor esthomály ha száll a rétre, menten fel-felcsergő ifjú hangokon száll a hívó szó a réti csendben? A vaksötét zugokból és a holt süket, árva viskókból sietnek oda, ahol hajdan utca volt , együtt állt sok háza a telepnek. Kis én jól tudom, hogy jő a nap, és kimondom, ünnep lesz az, ünnep: a tanyák mind talpraugranak és repesve egymáshoz röpülnek. 1925. Devecseri Gábor fordítása 1954 január 7. A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI Az Ifjúsági Színház nagy sikerrel mutatta be Jókai regényének színipadi változatát. Az előadás estéről estére bizonyítja, hogy az Ifjúsági Színház megérlelte új és valóban ifjú közönségét, mert feltörő vidámság és tapsokban kitörő lelkesedés jutalmazza az író, a rendező és a színészek lényegében összhangzó munkáját. „Az eltüsszentett birodalom”, „Az aszódi diák”, „Mátyás király Debrecenben” és most a ,,Kőszívű ember fiai” azfjúsági Színház és az tm közös ■'küzdelmét és sikerei jelzik. A színháznak tovább kell folytatnia ifjúsági irodalmunkat serkentő munkáját, az íróknak új művekkel kell meghaláblniok ifjúságunk szeretet®, növekvő hozzáértését, lelkesedését. Felvetődik a kérdés, hogy amit a színpadon látunk, vájjon Jókai világa-e, alakjai a regény szellemében fogantak-e? E kérdésre határozott igen a feletek Földes Mihálynak — akinek segítségére j6 A Hevesi Sándor munkája is — kitűnő színpadi érzékkel, írói átéléssel sikerül: a Baradlay-fivérek küzdelmeit, 1848 dicsőséges napjait érdekfeszítő és fokozódó drámai harccá sűríteni. Földes jól építi a cselekményt, jó helyen ragadta meg és fogta egybe a romantikus, száguldó és szétágazó regény legfőbb jeleneteit. Az indítás — Baradlayré esküje a kőszívű ember halottas ágya mellett, fogadalma, hogy fiai sorsát az aulikus főúr alkarata ellenére fordítja — kinyitja a képzelet ajtaját, a drámát a romantikus, izgalmas cselekmény erős, bár kissé faragatlan pilléreire helyezi. A színpadi feldolgozás jól választotta a kiindulópontot, jó helyen jelölte ki a cselekmény fordulatait, ezért bomlanak ki a jehemek, ezért bontakozhatnak ki a hősök egyéni vonásai. Nem sokat változtat ezen az első felvonás helyenkénti hosszadalmassága, a játékban és rendezésben itt-ott felötlő prózaiság sem. Az alakok, a hősök nyelve félig a mráté, félig a máé, más szóval Földes Mihály középúton jár az archaizálás és a modernizmus között. Ez a választott út is járható, bár nem egyszer fékezi a jelenetek mélyebb pátoszát egyegy koramult jelző, az avult romantika egy-egy üresen elhangzó szava. De ez is csak inkább az első felvonásban ütközik ki, mert később a cselekmény gyorsulása mindezet feleld és a nézőt fordulatos és izgalmas színpadképek ragadják Baradlaynéáldozattal, végletes harccal kiérdemelt „győzelme” felé. Azért tettem a győzelem szót idézőidbe, mert jelezni szeretném Jókai nemes és erkölcsös romantikájának színpad:^; is visszahangzó tanulságát, akik a ha. fC&J, a: & ja baite hullájukban is győznek -mindertkor, mindenen. Az igaz ügyért hozandó áldozat erkölcsi szépsége és nagysága lelkesíti anynyira az Ifjúsági Színház fiatal nézőit és jelzi, jelenti, hogy a minket követő nemzedék jó útra lépett. Apáthy Imre rendezése is ezt a tanulságot hangsúlyozza. Ezért élezte ki Baradlayné minden színrelépését, Richard határozottságát, Ödön Iringoró potitikai meggyőződését s talán túlzottam is, Jenő ifjonti ábrándozásait. Tudatos és étes megvilágításba és kontrasztba állítja Baradlayné házát, Plankenhanst Antoinette bécsi, intrikus szalonjával, Baradlayné hazafias harci elszántságát, Plankemihorsték köpenyeg-forgató, hazug és aljas színtelesével. A rendezés következetes a romantikus cselekmény fordulataiban is és a nézők lelkesedéssel jutalmazzák Richard, a kivégzettnek hitt Richard Bécsbe érkezését, s a halálra,gyötört menyasszony, Lindenwart Edit megérdemelt boldogságát. Egy ponton azonban hibás a rendezés. Az Ifjúsági Színházat többször bírálták a rendezés és dramatizálás álpatetikus túlzásaiért. Ezt elkerülendő, az első jelenetben túlzottan lefogott a pátosz. Baradlayné bosszúállása, esküje nem ráz meg velőnkig, és Tafférosy Zebu,font mint a humoros ellenpont, túl gyorsan és túl sokszor fokozza fi a nagyobb indulatok kitörését, hűti le a szavak izzását. Idetartozik az is, hogy az ifjú és tétova Jenő sokszor csak teheti a szavakat, s szerénysége helyenként ügyefogyottságnak látszik. De ezekkel az ellenvetésekkelsem akarjuk csökkenteni a rendező által egységbe forrasztott romantikus színpadi légkör elért és a közönség által is melegen jutalmazott sikerét. A4 színészi munka lényegében jó, légkört teremtő és hevítő, felépített és emelkedő. Baradlayné alakját Dayka Margit formálja meg. A kiváló színésznő az első felvonás után leküzdi kialakult játékstílusát, s a köznapi, az egyszerű alá rejtett indulat a romantika régiójába került Rideghéky Bence alakját Kemény László játssza, küszködve a végletes gonoszság démoni figurájával. Pataki Jenő erővel, jellemzőkészséggel, indulattal alakítja Richárdot és Dönsődi Járad is átéli és kifejezi Baradlay Ödön elveiért küzdő életét. Bánky Zsuzsa és Kuss Éva, Plankenhorst Alfonsine és Lademvat! Edit küzdelmét vívják a színpadon, Bánky a szerelem és a rosszaság kettős izzásával hevíti át az alakot, alakja él és mozgató erővé válik, Vass Éva, Jókai annyiszor megénekelt nőalakját kelti életre, a szegény és elnyomott lányt, akinek hajforaaitát a szépség és erény koronázza, a szemérmes bájt, a tartózkodásból feltörő szűzi szerelmet. A színpadi feszültséget a két fiatal nőalak következetes és eleven alakítása teszi még ékít Élesebbé Somogyváry Rudolf Jenője talán túl halk, lefogott, bár Haynau előtt ezek a halk szavak is, mint az igaz emberség szavai, szívbemarkolók, megrázób. Szakács Miklós kitűnően állítja dánk a bosszúálló véreb al Pethes Sándor Tallérosy Zebulanja salaikadstlan vidámság forrása, minden szava harsány derűt kelt. Sallay Kornélia, Horváth Jenő, Gonda György, Kamarás Gyula, Halassy Mariska, Károly, Béla é,s a szereplők egész sora járul még hozzá . „Kőszívű ember fiai"-nak meggyőző színpadi sikeren ez. Nem mellékes, hogy Básthy István díszletei szépek, hatásosak, hogy Avar Ildikó jelmezei nemcsak korhűek, de elevenek is, azaz széppé teszik, akit szépé kell tenniök és aláhúzzák az alakok jellem vonásait. Barabás Tibor