Ellenőr, 1871. április (3. évfolyam, 198-226. szám)
1871-04-22 / 218. szám
„ Előfizetési árak: Egész évre . . 20 ft. — kr. Évnegyedre . .. 5 ft. — kr. Félévre ... 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Pesten, bálvány-uteza 4. szám, 1. emelet.■ fogadtatnak el. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn s ünnepre következő napon. A lapot illető reclamditeli Légrády testvérek Irodájába (2 sas-uteza 24. sz.) intéz emlést. Hirdetési dijak: Tizhasábos petit sor egyszeri A nyilt-tér egy petit sora 30 kr. 9 beigtatásaert . . . . 10 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ ” Kiadóhivatal: Pesten, kétsas-utcza 14. szám. 218. szám. Szombat, április 22. 1871. III. évfolyam. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó hivatalában kétsasutcza 14. sz. Légrády testvérek nyomdája van Pest a sas utcza 24. sz. és Naschitz J. ügynöki Irodádban Pest, arany kéz utcza 5. szám. Mély fájdalommal jelentjük, hogy NYÁRY PÁL ma, április 21-dikén reggeli 11 órakor véget vetett becsületes, hazafias, közhasznú életének, mely alatt örömeit a magyar nemzet örömei, szenvedéseit a magyar nemzet szenvedései okozták mindig Áldás emlékezetére! Pest, ápril 21. A mai napon nagy izgalomban volt a főváros a megrendítő katasztrófa által, mely Nyáry Pál halálával van összekötve, s melynek szomorú jelentősége megdöbbenést, aztán kétkedést, végre pedig a legmélyebb részvétet idézte elő. A dunaparti Stein féle palotában a borzalom hangja kiáltá : „Egy ember leugrott a negyedik emeletről és szörnyet halt.“ Nem sokára viszhangzott mindenütt s egy ismert, tisztelt név fűződött bele, melyet csak aggodalmasan, kétkedve mondtak, míg nem a képviselőház elnöki székéről Somssich Pál monda: „Kénytelen vagyok a tanácskozást egy szerencsétlen eset folytán, melynek áldozata tisztelt képviselőtársunk Nyáry Pál — elhalasztani.“ Ezalatt a Rókuskórházba egy ember összeroncsolt holttestét vitték. Ott, ez közönséges dolog, alig tűnt fel s nem is tudták, hogy Nyáry Pál. Pártunk szerencsétlenül kimúlt tagja már hosszabb idő óta levert, izgatott és ingerlékeny volt. Csupán az utolsó napokban mutatkozott közlékenyebbnek s igy tegnap is részt vett azon lakomán, melyet a képviselőház elnöke Somssich rendezett s ott élénken társalgott; noha — mint közel ismerősei mondják — olykor hirtelen elkomorult és feltűnő, nála a tiszta főnél mindenesetre feltűnő gondolkozásmenetet árult el. Most már tudjuk, hogy derültségeazokhoz a virágokhoz hasonlított, melyek a kopár sírt fedik be. Talán sötét eszmék leple volt ez. Ma reggel még a képviselőház ülése előtti osztálytanácskozmányban is részt vett s átalában a 25-ös bizottság üléseiben mindig élénk érdekeltséget tanúsított. Tíz óra körül távozott el és nem tér többé soha "vissza oda, hol oly rendületlen erélylyel, és oly szilárdan védte a szabadelvű eszméket. Már egy óra múlva Csiky Sándor képviselő meghozta a házba a megrendítő eset hírét, mely oly izgalmat keltött, hogy a tanácskozást nem lehetett folytatni. Hihetetlennek látszott a hír s többen mentek el biztos értesülést szerezni a katasztrófa színhelyére, Nyáry lakására, s a végső helyre : a Rókus-kórházba. Otthon nem találták, a Stein-féle palotából elvittek egy holttestet, de a Rókus-kórházban csakugyan ott volt Nyáry Pál. Tíz óra körül lehetett, midőn Nyáry haza ment lakására, a Gyertyánffy házba, s ott még beszélt a házmesterrel. Egy negyed óra múlva a Stein palota kapujához nyitott be egy előtte ismeretlen férfi, ki fekete magyar ruhába volt öltözve , kérdezte merre van a főlépcsőzet. A házmester megmutatta s már kérdezni akarta, hogy kit keres, midőn a tudakoló gyorsan elhagyta s ment föl a lépcsőzeten. E ház egyike a legmagasabbaknak, négy emelete van s az udvar felől erkélyek futják körül. A házban lakók látták, hogy valaki fölment a harmadik emeletre s onnan lenézett a kövezett udvarra. De aztán ismét följebb ment a negyedik emeletre, hol aztán egy pillanatra megállva, letette botját s gyorsan átlépett a korláton. A másik pillanatban egy zuhanás hallatszott s a kövezeten egy összezúzott holttest terült ,el. Rögtön meghalt. Az esésben jobboldalára hullt s fejének jobb felét is összezúzta. A szörnyű roncsolás azonban lábait érte. A zsebében volt aprópénz szerte gurult s a zsebkéssel együtt körülte volt. A tömeg összefutott s a holtat azonnal a kórházba szállították. Mi idézte elő e katasztrófát, mik az indokok, melyek e megdöbbentő esetet előidézték ? oly kérdések, melyekre határozottan felelni nem lehet Már maga a halál neme is olyan, mely a föltevéseket sem engedi kiaknázni, s mely a lelki rejtélyek megfejthetlensége marad. Zsebében egy levelet találtak Beöthy Lajos pestmegyei alispánnak czimezve. A levél (melynek ui-és névaláírása) zilált vagyoni helyzetről szól, azonban azzal a megnyugtatással végződik, hogy az adósságokat a vagyon fedezi. De e pillanatban nincs helyén semmi találgatás, s a részvét és fájdalom az, melyek e pillanatban az előtérbe lépnek s az elhunyt koporsóját körülveszik. Nyáry rokonai azon óhajtásnak adtak kifejezést, hogy az elhunyt birtokán Nyáregyházán temettessék el. A megye tisztviselői szintén azt kívánják, hogy Pest megye ezen kidőlt oszlopa halála után is a megyéé maradjon. De ez nem fog akadályul szolgálni arra, hogy a képviselőház egy gyászszertartáson még itt a fővárosban ki ne mutathassa fájdalmát, melyet egyik kitűnő tagjának elhunyta ébresztett. Nyáry Pál 1806-ban született Pest megyében, Nyáregyházán, s bevégezve iskolai tanulmányait, azonnal arra a térre lépett, hol később oly nagy működési köre lett, s hol oly tekintélyes állást vívott ki, hogy megyei" közéletünk történetét ép úgy nem lehet megírni az ő neve nélkül, mint nem szabadságharczainkat Kossuth neve nélkül. Ifjú korában mint alügyész kezdte meg nyilvános szereplését Pestmegyében, 1840 ben már főjegyző volt. Ekkor jelent meg tőle egy füzet is „Javaslat Pestmegye közigazgatási rendszere iránt“ czim alatt. Minden megyegyülésben részt vett s a szabad eszmék mellett szónokolt. 1847-ben a politikai egyenjogúsítás érdekében mondta a következő szavakat: „Régóta részt veszek már a megyegyűlésekben, s azóta mindig azt tapasztalom, hogy bármit tegyünk, bármit modjunk vagy határozzunk, annak végső értelme mindig csak oda megy ki, hogy mi tekintetes karok és rendek vagyunk. Én azt a folyvásti egyhangúságot már rettenetesen meguntam ; bocsássunk tehát ide valahára be más embereket is, hadd halljunk már egyszer újat is.“ A ráczkevei kerület 1848 ban választotta képviselővé, s azóta mindig ő képviselte az országgyűlésen. Említésreméltó, hogy midőn Kossuth katonaságot kért a törvényhozástól, Nyáry volt az első, ki felállt s ég felé emelve kezét, igy kiáltott: „Megadjuk !" A szabadságharcz után Nyáryt a hadi törvényszék halálra ítélte, de az ítélet hosszú fogságra jön átváltoztatva. A nyilvánosság terén csak 1860 ban találkozunk Nyáryval, mikor a közéletnek megengedték, hogy egyet mozduljon. A decz. 11-én megnyílt megyegyűlésen Nyáry volt az, ki a 48-iki törvényes alapra való helyezés mellett szólalt föl, s aztán Pestmegye után ez alapra állt valamennyi megye. Hirtelen változva a viszonyok, Nyáry (ki alispán volt) és az egész tisztviselőség leköszönt. 1861-ben a törvényhozó teremben mint a határozati párt egyik tagja tűnt ki a felirati vitáknál. 1865-ben és 69-ben újólag képviselővé választatván, az ellenzék soraiban foglalt helyet s küzdött annak elvei mellett, felszólalva minden lényeges kérdésnél. Emlékezetes beszédei maradnak, melyeket a megyei rendezés, bírósági szervezés stb. tárgyalásainál mondott. A legutóbbi megyei választásoknál Pest megye ismét alispánnak választotta, de Nyáry ezúttal nem fogadta el e bizalmat, egészen törvényhozási teendőinek akarván élni. Azonban mindig legkiválóbb alakja maradt a megyegyűléseknek, melyeknek vezérszelleme volt. Kiváló szervező képességét is föl kell emlitenünk, melyet Pest megye élén oly annyira tudott érvényesíteni. Oly férfiú volt, hogy érdemes a haza hálájára. A temetés vasárnap d. u. 4 órakor lesz a hely hitv. egyház szertartása szerint. A templomban Török Pál superintended fogja tartani az egyházi beszédet, utána pedig Szilády Áron képviselő és lelkész mond alkalmi szózatot. Innen fényes menettel az üllői után kísérik végig a koporsót s a város végénél Jókai Mór fog szólani a képviselők nevében. A koporsó úti kocsira tétetvén, megyei hajdúk kísérete mellett éjjel vitetik Nyáregyházára, s ott hétfőn délelőtt 11 órakor lesz a végtisztességtétel, melyre a baloldali kör 12 tagú küldöttséget választott. E küldöttség valószínűleg a képviselőház és deák-kör nevében megjelenő küldöttségeknek is kiegészítő része lesz. Ezen kívül a baloldali kör tagjai lehető nagy számmal fogják végső nyughelyére kísérni szeretett elvtársuknak koporsóját. A veszély Francziaországban. Annyiszor körvonalaztuk már azon álláspontot, melyet a jelenlegi franczia polgárháborúval szemben elfoglalunk, hogy fölösleges volna újra elősorolnunk mindazt, mit e tárgyra nézve egyszer-másszor elmondottunk már e helyen. Olvasóink tudják, hogy részrehajlatlan ítéletet iparkodtunk hozni azon gyászos események fölött, melyek márczius 18-dika óta Páris falain belül és kívül lefolytak. Távol a franczia polgárháború eseményeinek színhelyétől, nem egyik vagy másik párt iránti rokonszenv, hanem egyedül a Francziaország szabadsága iránti érdek képezte ama fokmérőt, melyet mindig szem előtt tartottunk, valahányszor a polgárháború eseményeiről tájékoztató véleményt mondtunk. Nem tartoztunk azok közé, kik elejétől kezdve csak magasztaló kifejezésekben szóltak a Thiers-kormány s a nemzetgyűlés működéséről, és még kevésbbé oszthatjuk azon nagyreményű ifjú „publicista“ véleményét, ki nemrég az egész párisi felkelést „pár csavargó“ művének nevezte el. Nos, ez a „pár csavargó“ egy hó óta sakkban tartja a nemzeti kormány egész haderejét, és korlátlan uralmat gyakorol Francziaország fővárosa fölött. Pár nap előtt múlt egy hónapja, hogy a montmartre-i lázadók kitűzték a felkelés zászlóját, és azóta sok makacs küzdelem daczára a Thiers-kormány még mindig Páris falain kívül áll, és még erkölcsi győzelmekről sem beszélhet szerénytelenség nélkül. Távol van tőlünk rokonszenvet érezni a commune férfiainak ügye iránt. A kik oly kirívó erőszakosságokkal fertőzték be szereplésüket, mint a forradalmi községtanács emberei, s a kik tehetetlenségük érzetében csak az által bírják föntartani magukat az uralom polczán, hogy az 1793-diki commune eltorzított copiáját hozzák színre — azok iránt még az esetben is megszűnnék rokonszenvünk, ha ügyük a legigazságosabb volna kerek e földön. Azonban, mint czikkünk elején mondtuk, a rokonszenvnek részünkről nincs köze a franczia polgárháború eseményeivel. Itt csak azon kérdések merülhetnek föl: volt-e a párisi lakosságnak alapos oka meghasonlani a nemzetgyűléssel, és méltányos, igazságos, észszerű-e azon álláspont, melyet a kormány s a nemzetgyűlés a föllázadt Párissal szemben mai napig elfoglalnak? Ami az első kérdést illeti, arra különbözőleg hangozhatnak a feleletek. Részünkről határozottan rászaljuk a fegyveres felkelést már csak azért is, mivel a reactionarius nemzetgyűlés alkalmas ürügyet talált teljes kíméletlenséggel föllépni azon Páris ellen, mely lakosságának republikanismusa miatt mindig tövis volt a monarchista pártok szemében, és mely mindenkoron leghatalmasabb akadályát képezte a monarchikus restaurátióknak Francziaországban. Másrészről a felkelés oly elemeket hozott uralomra a franczia fővárosban, melyek compromittálták magát Párist s azon ügyet, melynek érdekében a franczia főváros képviselői oly gyakran fölszólaltak a nemzetgyűlésben. Hogy a párisi lakosság joggal sértve érezte magát még márczius hó első heteiben a nemzetgyűlés intézkedései által — ki akarná ezt roszalni ? Hogy a nemzetgyűlés reactionárius törekvései joggal keltötték föl a párisi republikánusok gyanúját és elkeseredését — ki bírná ezt tagadni ? Csak ama módot kell roszalnunk, mely által ez elkeseredés nyilvánult. A mérsékeltebb republikánus elem öngyengesége miatt mindjárt eleinte elvesztette befolyását Párisban, s azok lettek a helyzet urai, kik fegyveres felkelés által hitték biztosíthatni Páris jogait s a köztársaság fenállását. Elitélve ekkor a fegyveres fölkelést és visszatetszéssel fordulva el a commune erőszakosságaitól, azt kérdjük most, ki bíz mentő szavakat találni a nemzetgyűlés eljárásának jellemzésére ? Ismételjük, a felkelés kitörésére nagy részben a nemzetgyűlés szolgáltatott legközelebbi okot. De tett-e a nemzetgyűlés csak egyetlen számbavehető kísérletet is a békés kiegyezkedésre s a fölháborodott kedélyek megnyugtatására ? Ellenkezőleg, elkapatottságában és megtorlása dühében csak olajat öntött a tűzre és konokságra nézve bátran kezet foghat a párisi commune engesztelhetlen vezérférfiaival. Az által, hogy Páristól megtagadta a municipális önkormányzat jogát, hozzájárult a felkelés tüzének szitásához és bebizonyítá, hogy tényleg ellensége a republikánus Párisnak. Thiers, kitől annyit várt Francziaország, csak a nyers erő alkalmazásától várja üdvét és oly feltételeket szabott a republikánus liga küldöttsége elé, melyek lehetetlenné teszik az egyezkedést ez alapon. Ama franczia hazafiak, kik többre becsülik hazájuk szabadságát és jólétét a merev és önző pártérdeknél, elborult kedélylyel kisérik a Páris falai alatt folyó testvérharczot, mely mindkét félre egyenlő sötét szégyenfoltot vet. Az ország minden részén fölszólal a hazafias, elfogulatlan sajtó intő szózata. Oly mérsékelt irányú lapok is, melyek elejétől fogva ellenségei voltak a párisi felkelésnek, most csak a rászalás szavaival szólnak a Thiers-kormányról, mely az önkényuralom eljárására emlékeztető kíméletlenséggel választja a vérontás útját, az engedékenység, a bocsánat, a kiegyezkedés észszerű útjai helyett. A nemzetgyűlés által választott úton kétségkívül előbbutóbb elérhetni a felkelés elnyomását, de Francziaország szabadságára s a köztársaság megszilárdítására ez it nem visz. A bonapartisták titkon bizonyára hálával emlegethetik Thierst s a nemzetgyűlést. Versaillesben, mintha vakság verte volna meg a szemeket, oly csekély a kormányférfiak tapintata és előrelátása. Seregek alakulnak a császárság volt katonáiból és élükre azon tábornokokat állítja a republikánus kormány, kik mindig az ex-császár kedvenczei közé tartoztak. Mac-Mahon, Ducrot, Ladmirault, Galliset és hasonló vezérek állnak most a franczia köztársaság seregeinek élén. A hírhedt csatavesztők csillaga újra föltűnt a köztársaság kegyelméből. Nem a legnagyobb mérvben aggasztó-e a jelenség, hogy a Chanzyak, Fáid herbek, A u re 11 es-ek — kik szeptember 4-dike után, ha szerencsével nem is, de legalább becsülettel lobogtatták a köztársaság zászlaját — most teljesen mellőztetnek a versaillesi kormány által? Minő érdemeket szerzett ugyan Ducrot az Francziaország körül, hogy a nemzeti kormány érdemesnek találta kinevezni e szájhős kötéltánczost egy tekintélyes sereg parancsnokává ?!Ám nyugodjék meg az, ki még a kézzelfogható gyanús jelenségekkel szemben is közömbös bír maradni. Minket, kik őszinte barátjai vagyunk a franczia köztársaságnak élénken aggasztanak a napról-napra gyanúsabbakká váló bonapartista üzelmek és cselszövények. A hazafias franczia sajtó máris nyíltan hirdeti, hogy a bukott császárság ügynökei rendkívüli szorgos tevékenységet fejtenek ki a Németországból hazatérő hadifoglyok körében s a bonapartista arany teli marokkal szóratik a katonaság között. Azt hihetik-e tán némelyek, hogy a bukott uralkodó csak úgy kedvtelésből, „privát passióból“ szórja összerablott aranyait? Ez aztán netovábbja volna a naiv fölfogásnak és teljesen méltó azon politikusokhoz, kik nem látnak túl orruk hegyén. Napóleon állítólag „egészségi tekintetekből“ elutazott eddigi tartózkodási helyéről, Chislehurstból és ez ideig senki sem tudja, merre vette útját a sedani szomorú hős. Lehet, hogy elutazása kapcsolatban áll egy bonapartista restauratió tervével, lehet, hogy még korainak tartja a jelenlegi pillanatot a nyílt föllépésre. Mi az utóbbi versiét tartjuk valószínűbbnek, mert nézetünk szerint még nem fejlődtek odáig a dolgok, hol a bonapartisták azokat látni szeretnék. Ha egyszer Páris le lesz verve és Mac-Mahon és Ducrot hadseregei korlátlan urai lesznek a franczia fővárosnak, akkor nem lehetetlen, hogy a jelenlegi excsászári tábornokok között támadni fog egy franczia Monk,ki dicsőségét a Bonaparték visszahelyezésébe fogja helyezni. Nagyobb csapást nem képzelhetnénk a szerencsétlen Francziaországra nézve, mintha újra azon rablóbanda jutna uralomra, mely húsz év alatt példátlan arczátlansággal lopta és csalta az országot, demoralisálta a nemzetet, lábbal tapodott minden jogot, és egyedüli okozója Francziaország összes szerencsétlenségének és nyomorának. Soha a közmorál nem volna kénytelen eltűrni vakmerőbb és szégyenítőbb arcrülütést, mintha a jelenlegi polgárháború oda fejlődnék, hogy Francziaország trónjára újra azon gonosztevő kerülne, ki az általa galáss és bűnös könnyelműséggel kezdeményezett háborúban félénk banyaként viselte magát, és ki Sedan után mint egy bűntetten rajtakapott iskolás gyermek pityergőn, csukladozó lábakkal állt a győző fejedelem előtt, gúnyjára övéinek s az ellenségnek. Reméljük, hogy annyi balszerencse, annyi sorscsapás után e végsőtől megkímélve marad a franczia nemzet. Thiers roskatag vállain rendkívüli felelősség terhe nyugszik. Tán még sikerülne a tizenkettedik órában elejét venni a további vérontásnak, ha a nemzetgyűlés, fölemelkedve a republikánus nagylelkűség magaslatára, nem akarná büntetni egész Párist egy túlzott fractió kihágásáért, és megadná e városnak amaz önkormányzati jogokat, melyeket minden párisi egyenlő hévvel követel, akár legyen a commune, akár a Thiersport részén. Elég volt a vérből. Francziaország szabadságának s a köztársaság fönállásának érdekei sürgetőleg megkövetelik a viszály békés kiegyenlítését — mert csak így semmisíthető meg a bonapartista restauráló terve. Borostyánia, Berlin, ápril 17. A birodalmi gyűlés az utóbbi napokban nem nagy jelentőségű, de élénk vitákat tartott a választások igazolása tárgyában. A német parlament élénkségére hasonlít a mienkhez, csak azt tapasztaltam, hogy az ellenkező nézetek meghallgatásában türelmesebbek az emberek, mint nálunk. A parlamentnek kétségkívül egyik legjelesebb tagja Bennigsen. Magánykörben úgy, mint az országgyűlésen kevés beszédű és komoly. Hasonlít Csengery Antalhoz. Ha Bismarck meghal, Bennigsenből államkanczellár lehet, de Bismarck nem lesz belőle sohasem. Jeles egyéniség az elnök is: Simson. Ilyen alak a magyar országgyűlésen nincs, itt is egyedül áll. Hozzá hasonlókat már csak képeken lehet látni a régi német világból. Magán a parlamenten különben nem látszik meg a német típus: legtöbb tagja bajuszos és szakállas és kevesen vannak a tubákolók. Bebel itt egy oly helyet foglal el és épen oly szerepet játszik, mint nálunk a derék öreg Táncsics. Ketteler püspök, az ultramontán párt szóvivője, bátor és eszes jezsuita. Az inquisitió korában nagy szerepet játszhatott volna. Itt 300 protestáns és ennyi felvilágosodott ember között hiában beszél. Mint már említem, feltűnő az a roppant benyomás, melyet Bismarck megjelenése mindenütt tesz. Mielőtt a parlament termébe lépne, két perccel előbb rendesen a szolga egy bőrtáskát hoz be és asztalára teszi. Amint az ajtó nyílik s ezt a bőrtáskát megpillantják a szolga kezében, mintha villanysodronyok futnák be az egész házat, egy suttogás hallatszik minden ajkon : Bismarck. Pedig csak a táskája. Bismarck mellett egyik oldalon Friesen miniszter ül. Ez mindig alszik, szemei legalább mindig hunyvák. Másik oldalon Delbrück van az államkancellári hivatal elnöke. . A képviselőknek nem kis gondot ad most, hogy hova építsék az új parlamentet. Világnevezetességű épületet akarnak belőle csinálni. Különben nagyszerű épület az új múzeum és új városháza is. Szeretném mind a kettőt Pesten látni. Széppé teszik Berlint a fényes épületek és szobrok mellett a tágas utczák és különösen az a sok gyönyörű tágas tér, melyekkel itt minduntalan találkozunk. Olyan tér, mint nálunk az Erzsébet-tér, itt számtalan van és senkinek eszébe sem jut, azokat fabódékkal vagy rongyos kávémérő helyiségekkel tele építeni. Tegnap meglátogattam a katonanevelő intézeteket és az aquariumot. Amott azt kérdezte az egyik igazgató, hogy milyen karban áll a mi katonanevelő intézetünk s hány növendéke van ? Szegény, azt gondolja, hogy a Ludoviceumban már javában folynak az előadások. Itt most igen nagy a katonáskodási kedv. Az intézetek tele vannak növendékekkel, az anyák pedig már otthon is katonaruhába bujtatják gyermekeiket. Az aquarium egyik legnevezetesebb „látnivalója“ Berlinnek. Ott van a tengeri üveg között. A világítás úgy van készítve, hogy szemlélhető minden, mi a tengerben van — felszínétől kezdve le egész a medréig. Itt a vizi állatok száz és száz különböző faja, odább mintha a leggyönyörűbb virágos rét terülne el előttünk — a tenger fenekén. A corallok, drágakövek, virágok és tengeri szamócza-rózsák egymás mellett váltakozva oly szépek, hogy a képzelet szégyenletében bevallja : ilyet nem tudott teremteni. Egyik legszebb része Berlinnek a brandenburgi kapu környéke. Itt délutánon kint, de különösen ünnep és vasárnap megfordul az egész város, a koldustól kezdve a királyig. Nem lesz érdektelen megemlíteni, hogy a királyi család tagjai közül az itteni nép leginkább kedveli a koronaherczeget, Frigyest. Ennek az arczképét látni minden kirakatban, száz és száz alakban, aláírva: „Unser Fritz.“ Az utczán sokkal szívélyesebben üdvözlik, mint az öreget. Ezt üdvözlik, mert király, azt üdvözölnék, ha koronaherczeg nem volna is. Az udvar egyszerűségéhez hasonlítani sem lehet a bécsi udvar fényűzését. S épen azért itt oly átalános az egyszerűség és takarékosság, mert a legfelsőbb polczon álló körök mennek elől a jó példával. Nálunk például száz és száz fényesebb fogatot látni, mint itt a királyé, mely igen egyszerű és közönséges. Itt nem látni, mert hát mégsem akarnak nagyobb pompával és fénynyel megjelenni mint maga a király. Minthogy pedig a fényűzés valóságos nyavalya, mely megrontja az erkölcsöket, czélszerű, hogy ennek megakadályozásában azok, kik befolyással bírnak a népre, jó példával menjenek elő. Ha már itt vagyok, gondolom, elmegyek Strousberghez is. Valóságos tündérpalotája van. Milyen jó kereset lehet az a vasútépítés. Azt mon