Erdélyi Helikon, 1941 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1941-08-01 / 8. szám

MŰVÉSZETI SZEMLE BEVEZETŐ BESZÉD — A kolozsvári Magyar Színház 1941. jún. 29.-i búcsú­estjén. — Kedves Közönség! A kolozsvári Magyar Színház teljes együttesének megbízásából mélyen megilletődve hajtom meg a háládatosság lobogóját ennek az ősi városnak művelt és lelkes közönsége előtt. Ezen az ünnepi estén, visszatekintve az erdélyi magyar színját­szásnak oly sok küzdelemtől és erőfeszítésektől terhes esztendőin, szívünkben az elégtétel boldog érzetével állapíthatjuk meg, hogy mél­tónak bizonyult ez a város, és méltónak bizonyult ez a magyar tár­sadalom arra, hogy önmagához hűnek, történelmi hagyományaihoz ragaszkodónak, s mindenek felett a szellemi magatartás szolgálatában megingathatatlannak, tehát igaz magyar társadalomnak neveztessék. Amiképpen a hit dolgaiban a vasárnap igazi értelmét a hétköznapokba átsugárzó cselekedetek világítják meg, hasonlóképpen egy nemzetnek vagy egy közösségnek szellemi erejét sem elsősor­ban az ünnepek és ünneplések megtévesztő pillanatai, hanem a szürke, küzdelmekkel teljes hétköznapokban megmutatkozó arculata határozza meg... ilyen szürke, ilyen küzdelmekkel teljes hétköznapok voltak a mi életünkben a kisebbségi sorsnak hosszú évekké sokasodó nap­jai; a napok és évek, amelyekben csak kényelmetlenséget, terhek vállalását jelenthette a közösség szolgálata s a jutalom se lehetett más mint a lélek belső békéje és a tudat, hogy amit cselekedtél, jól és helyesen cselekedted. A kolozsvári magyar társadalom is, amikor a kisebbségi sors hosszú, küzdelmes éveiben odaállt a színjátszás ügye mellé, támo­gatta, védelmezte azt, a jutalom és dicsőség minden reménysége nélkül, cselekedte ezt csupán azért, mert a lelkiismeretére hallgatva megérezte, hogy itt, ebben az épületben, az ősi otthonából jogtalanul elűzött magyar színészet a magyar szellemnek, magyaros gondol­kodásnak, édes anyanyelvünknek védelmére, és megtartásunknak szol­gálatára épít egy erődöt az idegenné lett világban — épít és vé­delmez, hogy betöltse hivatását ezen a földön, amelyen élnünk és halnunk rendeltetett. Ez a kolozsvári közszellem tette lehetővé, hogy az erdélyi magyar színészet az elébe tornyosuló nehézségek ellenére sem kedvetlenedett el soha, sőt egyre megújuló lelkesedéssel vi­hette el a magyar műveltség erejébe vetett hit üzenetét a többi magyar városokba is: Váradra, Aradra, Temesvárra, Brassóba, Ma­rosvásárhelyre. Ez a közszellem bátorította fel a kolozsvári színé­szetet, hogy a kisebbségi sorsban ne csak ennek a városnak, de egész Erdélynek a színház-ügyét magáévá téve szolgálja a magyar közművelődést.

Next